Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-12-22 / 52. szám
14 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Ez volna a karácsony est legpoé- tikusabb, legkedvesebb s legbájosabb szokásának eredete, de bárhonnan is eredjen a karácsonyfa állításának szokása, bárhogyan is hóditott tért magának széles e világon, tagadhatatlanul valami varázsló hatást gyakorol mindenkor reánk, legalább a tündöklő fényű díszítéssel és apró gyertyácskákkal földiszitett fenyőfa látására első pillanatban bizony meg* illetődünk mindannyian. S ez a hatás oly kedves, oly jól eső érzéssel tölti el bensőnket, oly boldogsággal teli hatást gyakorol lelkünkre, hogy már ezért is megérdemli a karácsonyfa nemcsak azt, hogy tovább is kultiváljuk, hanem hogy népünk körében is minél szélesebb rétegben tért hódítson. De azt hiszem, hogy a gyermek világ egyetlen kicsikéje sem mondana le semmiféle kincsért sem arról a végtelen örömet szerző csillogó karácsonyfáról, melynek hiányzása esetén észre á sem vennők, hogy karácsony van. Dr. Halmos Andor. Karácsony előtti álom. Egyik délelőtt a régi Nagymagyar - ország egyik Kánaánjából vármegyénkbe ideszármazott, mosolygós képű előkelő úri emberrel beszélgettem. Nem hiába hivatott kezelője az ecsetnek, de oly gyönyörűen festette megl.a 35—40.000 lakossal rendelkező, a kultúra és egészségügyi intézményekkel bőven ellátott és az üdülő vendégektől hemzsegő Szekszárd városa képét a jövőben, hogy ebbe a gondolatba teljesen beleéltem magamat és még akkor is ezzel a jövő képével volt tele az agyam, amikor pár perces pihenőre hajtottam le fejemet. Alig hogy ledültem, az álomnak rózsás köde ült agyamra. Éreztem, mint távolodom a földtől- Mind lesz gyengébb a kenyérért küzdő emberek zsibongása, mindinkább elveszett a távolság szürkeségébe az a kérlelhetetlen harc, amellyel az emberek egymáson [keresztül gázolnak. Nem láttam a tekintélyeket gyűlölő arcok eltorzulását, a mindennapiasság sorából kiemelkedőket körülvevő irigység és gyűlölet vigyorgását és azokat sem, akik mosolygó arccal, számitó ravaszsággal kúsznak egy bizonyos cél felé és lesik az alkalmat, hogy letaszíthassák embertársaikat elfoglalt pozíciójukból és maguk kúszhassanak fel a megüresedett fészekbe. Amint a világűrben szédületes gyor sasággaT emelkedtem, még kábult állapotomban is éreztem, hogy lábam alatt marad a kicsinyesség, a látókör hiánya,- a büszkeség, a nagyravágyás, a hiúság, az érzéstelenség, a képmutatás és mindaz, ami a mai embert és a mai társadalmat oly erős vonásokban jellemzi. A föld és a földönlakók sötétségét és sötét érzését eltakarta előlem a végtelen nagy űrnek rózsaszínű köde és a távol mesz- szeségből a felém törő földi cívódás diszharmóniájába belekapcsolódott a felülről jövő szeretet és békesség magasztos akkordja. * Egy hatalmas kapu elé értem. Megzörgettem azt és egy kopasz fejű ember nyitott ajtót. Határozott, de mégis szelíd hangon kérdezte tőlem, hogy mit akarok? Riportot a Tolnamegyei Újság karácsonyi számára. Az ajtónálló megvakargatta fületövét, jeléül annak, hogy gondolkozik. — Tolnamegyei Újság ? Valamikor halottam erről a lapról, amikor még a váraljaiak híres papja irt benne, de mióta ő ott hagyta ezt az ujsá got, azóta én is keresztény hívőhöz és sovén magyarhoz illően, a Pesti j Naplót olvasom. De hát azért jöjj csak be, akad még itt a ti lapotok I részére is valami. Ezzel karonfogott | és az óriási épület egy oldalszárnyába vezetett. Nézd, ez a tolnamegyeieknek és a szekszárdiaknak otthona, hizonyosan ez érdekel legjobban. Amint beléptem a hatalmas világos terembe, egy kis asztalnál három urat láttam, akik előtt pénz ugyan nem volt, (úgy látszik ez a földről magukkal hozott szokás volt) de arcmozdulatukból kiolvashattam, hogy egész lélekkel játszák a felsős kalabriást. Kísérőm megismertetett a társasággal. Az egyik gyönyörű ba ritonon szólt hozzám. No mi újság oda lenn? Most avatták fel az evan gélikusok templomát. Az evangélikusokét? Hogyan, azok még vannak Szekszárdon? hisz valamennyit kálvinistának kereszteltem annak idején. A másik borotvált képű ur, aki »Babits I.« volt hajdanán, kételkedve hallgatta, hogy minő világfürdő lett a Csörgetég tavából- Semmikép sem akarta elhinni, hogy amiket ő szűk baráti körben rendezett hajdanán esténként az öreg Csörgetégen, ma, a delelő nap óráiban és azután is, alig ruhás hölgyek lengenek a rejtélyes viz habjain. Lionárdo da Vinci egyenes leszármazottja volt a harmadik. Természetes őt ott fenn már nem Szekszárd neddüje, hanem a művészet érdekelte. Minthogy abban a teremben csak igazságokat lehetett megmondani, kénytelen voltam beismerni, hogy bizony nem oly rózsás a helyi művészeknek sorsa, mint az ő idejében, mert most nem az itteni művészek kapnak minden megbízatást, mint a boldog múltban, legfeljebb 1—2 képnek letisztogatása jut részükre. De nem időzhettem tovább a társaságnál. Úgy látszik vezetőmnek sok dolga volt. Egy gyér hajzatu, hatal más, tekintélyes ember elé értem. Mély basszuson rögtön azzal foga dott, hogy »Keleti utamról« nem mondhatok semmit. Egy indiszkrét utitársam ugyanis annyit fecsegett erről, hogy kanonokságomba került. De hát mi van lelkem legkedvesebb gyermekével, a múzeummal? Gyö nyörűen emelkedik ki ma is Főtisz telendőségednek szívós akaratával a semmiből megépített és nagy tudással műkincsekből összehordott múzeum, de hát a mai rohanó életet élő ember nem ér reá a múlttal foglalkozni. Ma már hivatalos rendeletre az iskolásokat is a mozikba vezetik tanítóik, nem pedig múzeumokba. Egy fanyar mosolyu emberhez értem, aki csodálkozva hallgatta, hogy mennyi dolga van most egy ország gyűlési képviselőnek és mennyi erkölcsi és anyagi áldozatot igényel ma egy képviselőválasztás. — Lásd öcsém, én 24 évig éltem 4 számból: 18481 Kiosztottam néhány zászlót, megfogadtam az agárdi bandát, fizet tem 2 hordó sört a szekszárdi önkéntes tűzoltó testület tagjainak, ez volt az összes alkotmányos költség és meg volt a választás. Igaz, hogy akkor még az sem tartozott a képviselői feladatok közé, hogy egyes adósok részére fizetési haladékot eszközöljenek ki a takarékoknál, még a Polgári Olvasókör házépitésére sem kellett állami kölcsönt kieszközölniök. Ismét tovább mentem. Erős öklü ember előtt álltam meg. Rám nézett az ő szúrós tekintetével, aztán kesernyésen mondta. Ugyebár nem ismersz! Persze, persze, elfelejtik hamar az embert! Ugyebár? Én megille tődve néztem a vármegye egykori hatalmas alispánjára, akinek annak idején oly óriási hatalma volt, hogy többet ne mondjak ... autót is mert vásárolni a vármegye részére. Elmondtam neki, hogy amiért ő annak idején oly sokat harcolt, a régi Ferenc kórházat elhomályosítja, el- | nyomja a hatalmas uj kórház palota j sora. A régi, az uj élet megindulá- 1 sának otthonává és a megtört lel keknek végső stációjává vált. Csodálatos kontraszt e két intézménynek (szülő otthon és elmebetegek osztálya) egymás mellé helyezése, de hát az egyetemépitő kultusz köz- oktatásügyi minisztériumának bölcs végzése ez. Egy középtermetű, széles mellű, lengő hajú emberhez vezetett kísérőm. Vitézi érem, cserkész- és leventejelvény díszeleg a mellén és hogy kadenciába is beszéljek, gyönyörű beszéd pereg a nyelvén. Vezetőm bemutatja. Valamikor, amikor kis sárfészek volt Tolnavármegye székhelye, akkor ültette egy áramlat az üresen álló polgármesteri székbe. Nézd ezt a széles vállat, csak ezzel volt képes elbírni azt a munkát, amellyel a vá rosnak csúfolt helyből várost csinált és egyúttal azt a sok gáncsot, szitkot és meg nem értést, amelyet a rövidlátók, az irigyek és a terhet viselni nem akarók feléje szórtak. És ha ott lenn most érdeklődsz, akkor egy szép városban élők hálá" san emlékeznek arról, amiket tett. De hát ez a tenni akarók és tenni tudók sorsa. Kora megégeti, de a jövő meghozza nekik munkájuk gyű mölcsét, az elismerést. Amint szét néztem a csillogó te remben, nem tudtam felfedezni, egy izgékony, mozgékony, emlékezetem szerint szép szőke fiatal embernek a képét. Megütközve fordultam kísérőm höz: Hát mi ez? ő nincs itt? Hisz annyit járt, kilincselt, könyörgött a szegény emberek ügyében és érdekében, hogy neki teljes joggal itt a helye. Megnyugtatott kísérőm, hogy itt van, azonban az történt, hogy idefent is azt hitték az emberek, hogy országgyűlésben vannak és érték nélküli fecsegéssel tölthetik az egész esztendőt és nem akartak alkotó munkát * végezni. Minthogy a keresett képviselőnek nagy gyakorlata volt onnan lentről a házszabályok megszerkesztésében, megbízta tehát az Ur őt, hogy dolgozzon ki egy olyan szabályzatot, amely szerint mindenki elgondolhatja azt, amit akar, azonban elmondani csak azt mondhatja el, amit a terem-elnök megenged. Most tehát nem lehet vele beszélni, mert minden idegszálát és idejét ez a hatalmas és az égi boldogság megalapozását képező munka köti le. De tán beszélhetnék a megye más képviselőivel ? Láttam, hogy kisérőm zavarba jött. Az egyik kerület képviselője egyelőre szabadságra ment, hogy a magyar királyság kérdéséről eltudja készíteni tanulmányát és azt benyújthassa az Úrhoz, mert most már köztudatba ment, hogy ezt a kérdést sem a bel-, sem a külhatal- mák, hanem egyedül csak a Mindenható az 0 nagy bölcsességével és hatalmával tudja mindenki kielégítésével megoldani. A másik képviselő szintén nagy munkában van! Most a banktörvény revíziójával foglalkozik igen alaposan és azt a javaslatot fogja itt fent be nyújtani, amit ott lent keresztülvinni nem lehetett, mert csak idefenn érvényesülnek a nemes eszmék és tervek, odalent a pénz a hatalom és az történik mindig, amit ez a hatalom akar. A harmadik képviselőt nem tudtam semmikép sem bebocsátaní ide. Minden képviselőnek van annyi a rovásán, hogy nemcsak kerületében gyűlik meg időnként a baja, hanem ezekbe a fényesen kivilágított termekbe sem lehet bejutnia. Más képviselő csak levezekelte bűneit azzal, hogy | megnősült, ő azonban legényember I maradt és igy nem ment át azon a | tisztító szenvedéseken, amely feloldja őt mindazokért a bűnökért, amelye- > két mint politikus elkövetett. Hol van azonban ennek a képviselőnek az elődje és annak hűséges barátja és harcbani osztályosa? Hát az elsőt az alapítványi ura dalom erős közbenjárására bebocsáj tottam, társa Lis elvégezte pontosan évről évre a három napra terjedő önmagába szállással azt az öntisztítást, amely a belépésre feljogosította, ámde azt vettem észre, mióta e két debatter bekerült ide, állandó mozgolódás és elégedetlenség, protekció elleni küzdelem és purifikálási moz galom indult meg. Nem rendelkezvén azzal a türelemmel, amivel Al- mássy László, az egységespárt ügyvezető alelnöke átitatva van, kénytelen voltam egy időre őket két emelettel lentebb elhelyezni, ahol most Propper Sándor a kormányelnök, had fejtsenek ki ott is egy kis elégedetlenséget, mert remélem, hogy a szakszervezeti intézménynek nem régiben való megtekintése után, a szociáldemokrácia uralmában is találnak elég okot purifikációt célzó felszólalásokra. De hát hol a hatodik képviselő ? Úgy látszik fiam, hogy te nem rég vagy Tolnavármegyében, igy szólt hozzám a boldogság honába vezető kapu teljhatalmú őre. Te itt keresed a hatodik képviselőt is és kimegy emlékezetedből, hogy ő még mindig az országnak és Tolnavármegyének érdekében ott ül közjogi méltóságában. Behívtuk volna már felsőbb szolgálattételre és bár elődjei közül egyet sem találsz meg ezen emeleten, őt egyházi méltósága feltétlenül predesztinálta volna, hogy ezekben a boldogságról telített termekben folytassa örök életét. Ámde választókerülete egy 10.000 aláirásos kérvényt nyújtott be az Úrhoz, aztán deputá- ciózott az alispán, Szekszárd város polgármestere, a különböző nőegyletek vezetősége stb. és kérték, hogy hadd maradjon ott lent a földön, mert szükség van ott reá még egypár kinevezés és előléptetés, a Ferenc kórház további fejlesztése, algimnáziumok kiépítése, újabb közintézményeknek Szekszárdon való felállítása stb., stb. érdekében. Az Ur kénytelen volt ezen felhozott súlyos indokok alapján »a visszatartását* engedélyezni, ő pedig dolgozik tovább is önzetlenül szülővármegyéjének, kerületének és annak a városnak, amelynek díszpolgára, érdekében oly lankadatlan buzgalommal, hogy már három titkára sem képes a hozzáfordulók kérelmét megválaszolni és az összes minisztériumok külön irodát kénytelenek berendezni, hogy elintézhessék azon ügyeket a minisztériumokban szokásos hivatalos órák alatt, amelyekben mindenki iránt melegen érző szivével interveniál. * Épen tovább akartam menni, amikor valaki erősen megrázta válla- mat. Ez a rázás felébresztett álmomból. A cselédem állt mellettem kétségbeesett arccal és lelkendezve mondotta, tessék gyorsan felkelni, mert a szalon és az ebédlő már tele van hölgyekkel. A róm* kát., ref., ev és állami óvóda, a Szoc. Misszió Társulat, az egyesült és nem egyesült, ref. és ev. nőegylet, az árvaház, a kórházi beteg és a szekszárdi fogházban sínylődő rabok, összes népiskolák stb., stb. számára adományt gyűjtő bájos hölgyek voltak ott, akik a karácsonyi gyűjtés ügyében buzgói- kodtak. Hirtelen kiment az álom a szememből és egyúttal a kedvem is elment attól, hogy még álmomban is viccelődjek. —I*. 1928 december 22.
