Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-07-21 / 30. szám
X. évfolyam 30. szám. Egyes szám ára 30 fillér. • Szekszárd, 1928 Julius 21. tolnámé™ újság KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. tzirkMztSség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telelonszám 85 és 102. — Egyes szán ára: 30 fillér. Hffüzetési dij félévre 4 pengi (50.000 korona), egész évre 8 pengi (100.000 K). Szerkeszti: SCHNEIDER JANOS. A lap Megjelenik minden szombaton. Elifizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illeti közlemények a szerkesztiséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengi. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresiknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Muzeum o szekszárdi selyemsyfrban. A Vitézi Szók által rendezett gaz dasági kiállításról szóló tudósításunkban szándékosan nem számoltunk be részletesen a kiállítással egyidőben megnyílt uj múzeumról és pedig azért, mivel erről az igazán ritka eseményről külön óhajtottunk megemlékezni. A magyar selyemtenyésztés otthona, Tolna megye és bölcsője, Szekszárd városa már közel 50 éve központja annak * tevékeny munkának, amely megteremtette mai selyemjtulturánkat. Itt Szekszárdon, a szerény és kitartó munka helyén talán nem is tudjuk eléggé értékelni és méreteiben megítélni azt a hatalmas tevékenységet, amit a szekszárdi Országos Selyem- tenyésztési Felügyelőség az 50 év alatt kifejtett. £nnek az 50 évnek nimnkája, gazdasági küzdelmei, ennek az 50 évnek nyert és vesztett csatái, felépített és rombadőlt várai mind a feledés homályába vesznének, ha nem elevenítené fel és őrizné meg a jövő részére ez a muzeum, melyet a jelenlegi seiyemtenyésztési miniszteri meghatalmazott teremtett meg. A muzeum néma csendjében meg- illetödöttség fog el bennünket. Nagy emberek önfeláldozó munkája és áldozatkészsége, névtelen katonák Balatoni lenéi. B. Aliga, julfus 1. Ma reggel begyújtottuk kis „Gur zickat“ b lerobogtunk Aligára. Remek idő volt, dacára a kora reggelnek a nap melegen sütött s vágyódva gondoltam a Balaton hüs hullámaira. Faluk, kukorica-, búzatáblák suhantak el szemünk előtt. Egy téglagyár hatalmas kéményének legtetején, feltartott nyakkal kelepelte hálaadását egy hosszucsőrü gólya. Három kicsinye is kilátszott a boglyas fészekből. O'yan szép látvány volt, hogy szerettem volna megállni egy hosszú, hosszú létrán felmenni és meg- simogatni a tekergő fehér nyakú madarat. Rózsaszínű felhőfoszlányok simultak az ég azúrjára, mintha egy láthatatlan művész ügyes keze színezte volna lágy, finom szinekkel egy uj képnek, egy friss napnak, a meg- ujjuló Élet mozgalmas képének hát terét. * \ Jstenem méltó lesz-e ilyen égi háttérhez ez a mi rikitó, robogó, lüktető életünk ? Én azt hiszem, ha harmóniát keresünk, akkor örökös viharnak, egymásra tornyosuló felhőknek, recsegő, ropogó égi háborúnak kellene lenni. Ma az lenne a nekünk méltó háttér. Az uram hangja ébresztett fel álmodozásomból : „zárja el a benzint“. Megálltunk. Ó leugrott a gépről. Akkor nézek körül, mi történt. évtizedes tevékenysége beszél a múlt küzdelmeiről. Megyénk nagy fia, Bezerédj Pál, 1880-ban vette kezébe a már hanyatlásnak indult hazai selyemtenyésztés ügyét, egy élet munkáját és energiáját áldozta reá, úgy, hogy a muzeum grafikonjainak tanúsága szerint az 1880. évi 2000 kgr. gubótermést egész 2 millió kilogrammra emelte fel. A felügyelőség bevételeiből hatalmas gubóraktárakat és selyemgyárakat emeltetett. A muzeum falain művészi festmények és fényképek tanúskodnak arról, hogy a háború- előtti időben már 17 selyemgubó - raktárunk volt és 9 selyemfonógyár ontotta a világpiacokon elsőrangúnak minősített és igen keresett magyar selymet. A kezdet kezdetén egyszerű berendezéssel, primitiv eszközökkel kellett a hazai se'yemtenyésztést lábra állítani. A szekszárdi selyemgyár he lyén egykor állott földszintes sely- mérpetekészitő helyiség képe még nem is sejteti a szemlélővel azokat a nagy arányokat, melyek ennek csirájában rejtve lakoztak. A múzeumban láthatjuk ti európai és ázsiai államok régi és uj selyemtenyésztési berendezéseit, hernyótenyésztési módszereit stb. A sely- mérpille életétől kezdve a petekészi- tés fázisain át a selyemhernyó ne vetése, a gubó kezelése, fojtása, le- fonása és felssövése képekben, rajJézus, Mária! — szaladt ki a számon. Egy útkereszteződésnél voltunk s előttünk az árokban feküdt egy ösz- Bzetört autó, mellette emberek álltak, gyűrött poros ruhával, sápadt arccal. — Mi történt, segíthetünk ? — kérdi az uram. — Köszönjük, már kaptunk segit séget, bevitték a sebesülteket Fehérvárra. Összeütközés. Egy darabig fnég álltunk, aztán folytattuk u'unkát. Akaratlanul felnéztem az Égre, az előbbi gondolataimhoz összefüggést találtam f -az Élet felrakta az első vázlatot »isteni képre. Borzalmas volt, de valahogy ma nem is lehetne másképpen. A káosz készül, rombolunk, épiiünk, egyszer csak ránk szakad minden munkánk, vagy alatta maradunk — és akkor csend lesz, az isteni kéz munkája kezdődik meg utánunk, vagy ha felkelünk, ha feltudunk kelni olyan bátrak leszünk, hogy egy nagy lépést teszünk az — Isten felé. Most még nagyon kicsinyek és nagyon bűnösek, nagyon hitetlenek és nagyon kételkedők vagyunk ahhoz, hogy diadalmas megértő tekintettel Rá nézhessünk. Szép, fehér széles nton robogtunk, egyenes volt és sima és elöltünk nem messze hívogatott, keklett a Balaton. Gyorsabban, szóltam az uramnak, szemem ráesett a kilométer órára, 75 tel mentünk. Szinte megdöbbentem, hogy mennyire élvezem a százokban és a való természetben szemlélhető. A muzeum tehát gyakorlati irányú is, mert tanulságos és tanító módszerü. A magyar selyemtenyész tés kitűnő szervezetének, a magyar selyem kiváló minőségének tanujele az a sok kitüntetés, érdem és elismerés is, melyet a felügyelőség a külföldi világkiállításokon nyert. Külön érdekessége a múzeumnak az úgynevezett „Irredenta-terem“ Itt van mindaz egybegyűjtve, amit nehéz munkával alkottunk és amit könnyű lelkiismerettel elraboltak tőlünk. A Délvidék magyar igyekezettel teremtett különösen gazdag selyem - tenyésztésének bizonyságai azok a hatalmas gyári épületkomplekssumok, melyeket a gyászos trianoni béke — reméljük, már nem hosszú ideig — ragadott el tőlünk. A muzeum még mindig fejlődik és gyarapodik. Sachsenheim Edgár főfelügyelő gondos ízléssel hordja össze mindazt, ami megőrzésre és méltatásra érdemes. Ajánljuk midenkinek, hogy az érdekes múzeumot tekintse meg. Bfirú Kornfeld urmtolombnn. Dénes B. r. t. a mezőgazdasági géptechnika egy kiválóságát Mc. Cormick gyártmányú arató cséplőgépet mutatta be folyó hó 13 án Felsőiregen. Ez a bemutató alkalmat guldást én íb. S mégsem éreztem feleimet, elfelejtettem minden rosszat, csak egy cél volt előttem, a kék viz. Talán nem is a fürdés vonzott, hanem az áhitatos üdvözlés, amivel én minden nyáron köszöntöm a mi szép, gyönyörű szép, magyar tavunkat. Zsibongó sokaság lármája, elbágyadt muzsika fogadott bennünket. Éppen azt húzták, hogy „jaj de csúszik ez a banánhéj“. A prímás ránk- vigyorgott. Imert bennünket. Mikor leültünk az asztalunkhoz, odasompolyogtak tányérozni. Az én Kisuram ránézett és (azt kérdezte a barna képű legénytől: „tetszik nek- tőrk* az a nóta, amit muzsikáltok ?u Csodálkozva nézett ránk szegény: „már hogy nekünk tekintetes uram ? Rém tetszik bizony“. „Hát akkor miért muzsikáltátok ?“ „Mert a közönségnek. az tetszik kérem alássan“. „Rendelte valaki nálatok?“ faggatta tovább a cigányt, aki már kezdte magát kényelmetlenül érezni. „Nem kérem, nem rendelte“. „Hát akkor honnan tudjátok, hogy az tetszik a közönségnek ?“ „Kérem szépen pesti nóta és gondoltuk, a pesti vendégnek az jobban tetszik.“* • „Ti ne gondoljatok semmit, hanem magyar nótát húzzatok, mert addig egy megveszekedett vasat sem kaptok.“ . A cigány elment, mi a forraszról néztük a lassan zöldülő, fehér fodru nyújtott nekem, hogy egy régi vágyam teljesüljön és megtekintsem báró Kornfeld Mórionak a pécsi orvosnövendékek nagylelkű támogatójának és a jótékonyságáról hires földesurnak nagyszerűen berendezett gazdaságát. Amint az uradalom közelébe értünk, nemcsak a gazdálkodás intenzív volta, a gazdaság modern felszerelése, de a pusztán élő emberek tisz- tességtudása és szelídsége is reod kívüli kellemesen lepett meg bennttu- két. Az első, az uj földbirtokosnak a modern gazdálkodás iránti érzékét, az utóbbi pedig a föld tulajdonosának és nejének az emberekről való gondoskodását, jótékony és művelődésre alkalmas intézmények létesítéséből származó kedvező hatást bizonyítják. A báró Kornfeld uradalomban nemcsak az emberek munkaerejének felhasználására fordittatik figyelem, de arra is, hogy az ott dolgozó munkások megkapják becsületesen az ő munkájuknak gyümölcsét, úgy,hogy a gazdaság cselédsége és arató munkásai mind azt a benyomást tették reánk, hogy megelégedettek. A gép, amelyet Dénes B. r. t. bemutatott és amelyről azt hirdette, hogy naponként három emberrel körülbelül 30 magyar hold területet tud learatni és a learatott gabonát ol is csépelni, arja hivatott tulajdon- képen, hogy az emberi erőt pótolja és egymaga végezzen el oly munkát, hullámot vető Balatont. Egyszerre szépen lágy ütembe felcsendül a cigányok vonója alól: „Hullámzó Balaton tetején“ utánna a többi szebb- nél-szebb vig és szomorú nóta. A cigány húzta szívesen, jókedvvel. És a pesti közönség, akiről azt hitte a cigány, hogy csak a banánhéj nótáért lelkesedik, hallgatta szívvel lélekkel a magyar nótát. Szép is volt. Mikor lementünk, hogy fürödni fogunk, odaszólt az én uram a cigánynak : „na látod more, milyen buta voltál, szereti itt mindenki a magyar nótát“. Mire fürödtünk, az erősebb hullámzás elmúlt, csak lágy fodrocskák simogatták a víz tetejét. Az uram megjegyezte: előbb azért kesdett el hullámzani szegény öreg Balaton, mert fölkeveredett a gyomra a „banánhéjtól“, lássa most szinte simogat, öleli az embert. Hiába magyar viz ez. A túlsó parton kék fátyolosak a hegyek, a pazar napsugár egy egész kéve fényt dob rájuk, én néztem ezt a ragyogást, a kék víz ringatott s mellettem felkacagott egy apró kicsike fiú, akit úszni tanítottak. Lerázta magáról a segítő ke eket és hangosan kiáltotta: „eressz el, én merek magam is!“ És a reggeli gondolataimhoz kaptam ismét egy képet; a romok közül kiemelkedő erős bízó uj embert, aki majd belekiáitja a mindenségbe : „eressz el, én merek magam is“. Dabolci Fekete Lászlónó
