Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-04-07 / 15. szám
X. évfolyam Egyes szám ára 40 fillér Szekszárdi 1928 április .7 15. szám. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP lserkesziSség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. Előfizetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő, A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milliméterseronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. A feltámadásról. Egy régi, régi, közismert ének hatalmas erővel igy festi meg lelkünk vásznán a hasvét tartalmát: »Nincs már szivem félelmére, Nézni sírom fenekére; Mert látem jézus példájából, Mi lehet a holtak porából. Szűnjetek meg kétségeim, Változzatok félelmeim, Reménységgé, örömökké, Mert nem alszom el örökké, c Ki ne ismerné ezt és ki ne tadná, hogy a nagy irgalmassága Isten ajándékai között emberi sorsunk, rejtélyes létünk legértékesebb kincse a hasvét? Olyan fenséges isten-gondolat olyan hatalmas égi bölcsesség foglalata a hasvét, amely földi életünk zarándok ösvényét ragyogja be és olyan kérdésre ad feleletet, amelyet földi gondolat elhordozni, megoldani Isten nélkül nem bir. Hiszen gondoljak csak el, hogy amig életünk rettenetes problémája az, hogy megoldhatatlan és feltárhatatlan események és eszmék veszik körül félelmesen uralkodó bástyaként, mint lovagvár a rejtelmes, vad vidék útjait, amig megdöbbentő mélységként tárul elénk minden pillanatban ez : Honnan jövünk ? Hová térünk ? amig hervadás, pusztulás, lombhallás, múlandóság és halál zordon játékai történnek körülöttünk és bennünk, addig sováran és dalt vonásokkal csak az ég, csak az Isten megnyugtató, TÁRCA. Fény, áldás, béke, szeretet Tavasz lejt most a pázsiton S nyomán örömre gyűl a rét S fölötte tarka száz szirom Szövögeti a szőnyegét. A fákra csókokat lehel És rügybe szökken a tar ág, Fölötte illatos téher: Virágálmok, virágcsodák. A nap aranyló húrjain Zenél vidám melódiát S kacag ezernyi tarka szín S dalolgat sok bohó virág. A levegőn mámora ég. — Nehéz balzsamos illatok Alatt megittasul a lég: És éled millió titok. Tavasz teríti köntösét Ragyogva szét a föld felett. S nyílnak ezeréjü mesék: Fény, áldás, béke szeretet. Budapest, március. Brandeiszné Frey Melanie atyai, szerelmes felelete felé fordultán értjük meg létünket. A halál! Pál apostol ezt tartja a legnagyobb ellenségnek. Mi sokszor semmibe vesszük, gúnyolódunk vele, cinikusan mosolygunk felette és e kor könnyüvérü filozófiája hideg természetességnek veszi. Pedig a halál komoly, mélységes tartalmú valóság, komolyabb, mélységesebb, mint a földi élet, mert hosszabb ijesztőbb és megoldhatatl&nabb. Mint váratlanul beköszöntő, sötét éjszaka világos napfény után, úgy borul el az élet derűs tájain. Ma felhő rétege leszakítja és elnyeli az édesanya reményét: gyermekét, holnap ránehezül vak homálya az aggastyán barázdás arcára, ma egy ismerősünk, holnap egy barátunk tűnik el homályba térő utján, ma egy rokon, hitves, férj, apa, anya szeretett arca mosódik el fekete ecsetje nyomán, ma ezerek, holnap újabb ezerek törik töretlen útját vége szakadatlanul s e borzasztó hidavatás lidércBzárnyai, imbolygó rémei közé lehajtott fejjel lép holnap egy uj alak: mimagunk. Óh, ha ezzel a történés, lét és élet, szin és erők örök forgása végleg megszűnik ? Óh, ha ezzel idő és tér, cél, munka, szeretet, jóság, erény és bűn, gyönyör és kin, könny és mosoly egy iszonyú enyészet, egy katasztrófába vég összekuszált, zavaros hullámaiba mállana! óh, ha ez a néhány esztendő, melyet a sors cégérül Bokák nyakába akasztott egy örök temető boldogtalan végébe torkollanék 1 Óh, ha a mélység, amelybe végül lépünk útvesztő, amelyből kivezetés, amelyből megszabadulás nincs semerre és soha 1 Akkor az ég legnagyobb igazságtalansága az élet megteremtése volna és az élet maga kín, komédia, felesleges teher volna, amelytől megválni, amelyet magunktól elvetni gyönyör és áldás. De nem igy van. Tudjuk, hogy nem igy van. S ha nem tudnánk! ? Bennünk és körülöttünk egy keserű, lázadozó szikra lobbanna és sisteregve kiáltozna a lét vak rejtelmei felé, mig valaki, vagy valami meg nem hallaná, meg nem értené. Amint azonban van Isten, úgy van egy isteni igazság is, amely az ő szeretetének támasza, igazság, amely a halál arcáról mosolyog felénk. Ez a mosoly a husvét, a feltámadás. Ha valakit szeretünk, soha sem tudunk arról végleg lemondani. Evek mennek, évek szállnak, arcunkon redő és mégis mélyen, üdén vésődött, megmaradt egy egy emlék szivünkben. Látunk szomorkodót, aki annyira összeforr a sirrai, mely kedvese drága arcát, elzárja e fennti világ tekintéseitől, hogy csendes, alázatos bánattal naponként látogatja a temetőt és csak akkor tűnik el, mikor maga is kedvese mellé térül. Azt mondja az irás: „A szeretet soha el nem fogy.“ ' Ha tehát érzéseink maradandók, hal vány ulók, de végleg el nem veszők, — mily csekélyke érték pedig a mindenségben egy-egy érzés — mennyivel inkább mi magunk. Ez az élet, ez, amelyre Isten a saját képét lehelte rá, amelyet úgy szeret, véd, őriz, oltalmaz, millió értékkel felruház — ez az élet nem vész el. Bizonysága a Krisztus! Tört cserép: halál, feletted ur és hatalom a feltámadás! Temető! Te csak kapu vagy, melyet megnyit az örökkévalóság küszöbén az Irgalom! Enyészet! Látszólagos kép vagy, melyet derűssé varázsol JézuB! Ezért, ezért mi e világ boldog- talanai, az élet hajósai igy szóljunk; „Jézus él, mi is élünk! A haláltól nem félünk, Mert meggyőzte a halált, Örök váltságot talált Isteni erejével Hathatós érdemével.“ Jánosi György. Tolnav&rmegye tavaszi közgyűlése. Március hó 31-én tartotta Tolnavármegye közönsége rendes tavaszi közgyűlését Jankó Ágoston főispán elnöklete alatt. A közgyűlésen a sürgős munkaidő dacára elég szép számban jelentek meg a bizottsági tagok, különösen a földbirtokosok közül Babits Mihály. Mindenik embernek a lelkében dal van és a maga lelkét hallja minden dalban; és akinek szép a lelkében az ének, az halija a mások énekét is szépnek, — ekként értelmezi Babits Mihály a költészet hatásának titkát. Mi úgy látjuk, ezzel a megállapítással megfejtette azt is, miért olyan eltérőek, néha furcsák a vélekedések az ő költői jelentőségéről. Első bírálóinak egyike azt mondja róla: belepillantani egyéniségének zárt világába azokon a réseken át, melyeket a versek gondolatai, Bzavai, ritmusai és rímei nyitnak, a legérdekesebb élmények közé tartozik, de tudatossá tenni, amit az ember odabenn látott, szavakba és formulákba fejteni nem könnyű dolog. Drága, elzárt, megérinthetetlen varázskertnek nevezi költészetét egyik kiváló költőtársa; e varázskertből csak igen ritkán üti ki fejét a mesés csoda- szarvas, de amint csak megjelenik, az egész maga földfeletti CBodakert- jét magával igézi ...se szarvas rettenve szökik meg, borzongó riadás- sal a becéző kezek elől. Babits valóban arisztokrata szellem: előkelő, tartózkodó, öntudatos, fölényes. Kétségtelen elsőbbsége és felsőbbsége a mai ifjabb irói nemzetség sorában főkép sokoldalú, mélységes műveltségéből, eredeti és markáns egyéniségéből, választékos, finomult irói modorából és remeklő nyelv- művészetéből ered. A legigazabb poétalelkek közül való, nyugtalan, izgatott, kereső. Tagadja azt az elvet, hogy az igazi költészet egyszerű. Nem, az egyszerűség lehet egyik eszköze a költőnek, de a költészet távol áll az egyszerűség elvétől. A költészet lényegében ünnepi valami: mindig újat akar, új ruhát, új szavakat. — Babits múzsájának külső megjelenése mindig újszerű, saját- szerüen és feltűnően egyéni ízlésű, finom és diszes, de nem cifrálkodó és sohasem furcsaságokkal különcködő. Szereti a témák és formák szokatlanságát, mondja róla minden irodalomtörténeti kézikönyv. Nagy intelligenciája megkap. Széles látókörű, képzett, valóságos tudósköltő, tőle mindig tanulunk. írásai nem könnyed olvasmányok. „Tímár Virgil fia“ ugyan elragadóan bájoB elbeszélés, de általában Babits nem olyan író, aki csupán gyönyörköd tetni, szórakoztatni akar. Nem látja irói feladatát abban, amit Herczeg Ferenc igy formuláz: Mi volna a költő ősi hivatása, ha nem az, hogy édes hazugságokkal szárítsa föl a könnyeket, amelyeket a keserű valóság sajtol embertársai szemébe. Babits kalauzolásával a legnagyobb magaslatokra jutunk fel, körülöttünk szélesre tágul a látókör, majd pedig leszóltunk vele sötét mélységekbe, ahova csak az ő erős fényű lámpása világit. Mindenütt érezzük vezetőnk szellemi erejét, ő láttat olyat, amit még nem néztünk és hallunk olyat, amire még nem figyeltünk, vele együtt éljük intenzív lelki élményeit. Tisztábban kezdjük felfogni viszonyunkat környezetünkhöz, az élethez ; tisztában leszünk magunkkal, gondolatainkkal és érzéseinkkel. Legszívesebben a reális világ fölé, az elvont eszmék világába viszi olvasóját. És vonzza őt a nagy vizek titkos mélysége, a tárgy és forma nehézsége. Ez vezette Dante fordításához, akivel lelki rokonságot vall; „ha nem hinném, egy terzinát sem írtam volna le“, mondja maga. Babitsnak minden sorát gondolkodva kell olvasni. Lírája is inkább elvont és intellektuális. A „rejtett kincs“ és „takart seb“ költészete ez, egy művészi álomvilág csodálatos sajátszerűségeivel. Nem a szívnek könnyen érthető nyelvén szól. Nem olyan egyszerű és átlátszó, mint a népdal vagy a régi műdal; hiszen lelki életünk, kedélyállapotunk hullámzása ma már nem olyan, mint egyszerűbb elődeinké. Megérzik rajta korunk idegessége, raffináltsága, szeszélyes nyugtalansága, csodaváró kielégttletlensége, de mintha mindent valami fölényes józansággal szemlélne. Különösen a sa- játlagos finom hangulatárnyalatok kifejezője. Formai készsége, stilmüvé- szetének virtuozitása legteljesebben verseiben érvényesül s szinte párat-
