Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-01-07 / 2. szám
6 TOLNAMBGYEI ÜJSAG 19^8 jaímár 7. — A Szekszárdi Dalkör folyó évi február bó 11-én mű-oros táncestélyt rendez a Szék szárd Szállóban. — Magyar kivándorlók szomorú végzete Amerikában. A múlt év tavaszán itt járt vármegyénkben Zá gonyi Sámuel volt 44-es alezredes, aki eleven színekkel ecsetelte a magyar kivár dóri ók szomorú sorsát Kanadában. óva intett mindenkit attól, hogy könnyelműen utrakeljen és az amerikai hatóságok kijátszásával akar jón az BgyesUlt Államokba jutni. Az amerikai lapok most megerősítik Zá gonyi Sámuel alezredes intő szavait s híreket közölnek arról, hogy tesznek el láb alól magyar kivándorlókat,. akikét előbb kifosztanak. £ híradás szerint a csempésztársaságok 100—500 dollár ellenében vállalják, hogy a kivándorlókat becsempészik az Egyesült-Államokban. Ehelyett azonban a határmenti .erdőségekben meggyilkolják őket, vagy zsákba varrva a tengerbe dobják, merttud ják, hogy a szegény kivándorlót senkt sem keresi többé, legfeljebb az óhazái ban, idehaza egy bánatos feleség, vagy szülő váija éveken keresztül, hogy mikor küldi az első dollárokat a kivándorló, aki pedig már régen elköltözött az árny ók világból. Maga az amerikai kormány is szükséget* nek tartja, hogy a magyar kivándorlókat kioktassák és figyelmeates- sék az ott történő kegyetlenségekre. — Eltemették a Szomju bácsit. Alig volt Szekszárdon valaki, aki nem ismerte Szomju bácsit, azt a derék, jóravaló iparost, aki nagy szorgalommal dolgozott 45 éven keresztül Szekszárdoo, de aki nem tudott bele illeszkedni a háború utáni időkbe és most is csak úgy értékelte a pénzt, mint abban az időben, amikor a 40—50 fillér is megélhetésre alkalmas összeget jelentett. Kiválóan értette a mesterségét. Ezermester volt úgy szólván az apró cseprő dolgok helyre- hozatalában. De a zárak elkészítésében és felnyitásában művész volt. Meesze vidékről fordultak hozzá egy- egy "Wertheim-szekréDy felnyitásáért és ő szives kitartással dolgozott és felnyitotta a pénzszekrényt, ha már az egész környék lakatosai hiába próbálkoztak is vele. Tolnavármegye múzeumában van egy remekbe készült ladikája, amelynek zárszerke zete a legélénkebben bizonyítja ipará ban való olyirányu fejlettségét, amely már művészet számba megy. Ép azért, mert művész volt iparában, bár egész életét munkában és takarékosságban töltötte el, mégiB szegény maradt. De akik kikismük utolsó útjára, azt láttuk, bogy Szomju bácsi még sem volt olyan szegény. Az a jelentős embercsoport, amely nemcsak kis házának udvarát, de a háza előtti n cát is meglehetősen megtöl tötte, azt bizonyítja, hogy Szomju bácsi gazdag volt, mert kiérdemelte az emberek becsülését és ezeretetőtt Szomju Mihály 1857-ben születet. Kecskeméten. Ioasóveit Szekszárdon töltötte, majd 1882 ben letelepedett Szekszárdon éz azóta javította urnák ét zzegéDynek egyaránt ablak- ób ajtózárát, kályhecsövót és vasalóját. Szerény éB becsületes ember példányképe volt, &ki nem hivalkodott, de mindig boldog volt és bálás, ha valakinek szo!gálatot teljesíthetett. Unszolásra néha kiállításokon is részt vett és 'ez alkalmakkor becsületet szerzett a szekszárdi iparos névnek. 1888-ban a pécsi kiállításon aranyérmet Djért, a budapesti milléniumi (1896) kiállításon pedig bronzéremmel tüntették ki. Temetése december 31 én volt az alsóvárosi sirkert- fcen, az evangélikus egyház szertartása szerint. —- Eltávozott tanítók. Knrucz József kisszékelyi r. k. kántortanitó Pécsre állami tanítóvá neveztetvén ki, kisszékely! állásáról lemondott. — Hoffmann Imre bikácsi ág. ev. osztálytanító Paksra választatott meg s ezért bikácsi állásáról lemondott. — Gáspár József belecskai ág. ev. anitó ezen állásáról lemondott. — Rádió és autó accumulátorját karban tartja Fábián Sándor, Szek- azárd. Telefon 139. — Sziiveszterestély Pakson. A Paksi Kaih. Lsgenyegylet műkedvelői Szilveszter estén előadták „Megjött a papa“, „Ki volt a színházban“, „Huszárosán“ cimU egy felvo- násos vígjátékokat. Szép és ügyes játékukkal kitűntek: Schmales Mariska, Trifár Mariska, Szondi Juciké, Horváth Ilonka, Babai Béla, Nemeth István, Pricael Dezső, Müller Ferenc, Huber János, Bach József. Különösen kiváóan játszott Bagó János. A rendezést Erdélyi Gyula káplán és Nagy János tanító végezték. — Bálozó hölgyeim! Uralmi A legjobb minőségű fehér glasszó kész- I iyűket egyedül a Kron cégnél szerez- j hetik be 1 Alapítási év 1832. j — A munkásbiztosItó pénztár orvosok figyelmébe. Az Országos Orvos- Szö vétség felhívja a betegsegelyző- penztári orvosok figyelmét arra, hogy ások, akik az újonnan felállított Országos Munkásbiztositó Iotézetnél nem alkalmaztattak, amennyiben est magukra nézve sérelmesnek tartják, a szövetség elnökségéhez intézett, kellően megokolt kérelmeiket minél előbb juttassak el a szövetség főtitkári hivatalához. A szövetség elnöksége e panaszokat vizsgálat tárgyává fogja tenni és illetékes helyen az esetleges orvoslás iránt interveniálni fog. — Balesetek. Piaster István 19 éves szekszárdi lakos kezében a di- namit-pairon felrobbant és mindkét keze megsérült. — Harka Mibáiynó alsónánai lakos matt hó 30 an elesett és bal lábát eltörte. — Bar kócsi Gyö gy 23 éves tamási lakos műit hó 30 an elesett és jobb lába eltörött. — Kun Rozália 3 éves dana8zentgyörgyi leányka játék közben oly szerencsétlenül esett el, hogy bal karja eltörött. ValamenDyiőjü&et a szekszárdi Ferenc közkóihazba szállították. — Van-e már rádiója? Ha nine» kérjen árajánlatot Fábián Sándor* tói Szekssárdon. Hitelbank palota. Igyál KATHREINER-féle KNEIPP maláiakávéi Nagyon kiadós és ezért rendkívül olcsó. Sokat megtakarítasz! 1086 — Bejelentések a munkásbiztositó j pénztárhoz. Január 8 ig bejelentet dők t a muokásbiztOBÍtás uj szabályozása következtében a munkaadók által mindazon alkalmazottak az Országos I Munkásbiztositó Intézethez, illetőleg * ennek hely<szerveibez, akiknek kere sete havi 300, illetőleg évi 3600 pengőt meg nem hdsd. b) Bejelentem dők 1928. évi január hó 1 tői a tisztviselők, kereskedősegédek, művezetők, üzemvezetők és általában hasonló állásban levő, rendszerint havi vagy évi fizetéssel foglalkoztatottak, akiknek javadalmazása havi 300, illetve évi 3600 pengőnél nem több. c) Mindazok a bérhatár alá tartozó alkalmazottak (tisztviselők, művese tők stb), akik 1927 december 31-én a bejelentett alkalmazottak sorában szerepeinek, amennyiben javadalmazásuk 1928 január 1-én havi 300, illetőleg évi 3600 pengőnél több, 1928 január 1 tői számított 8 napon beiül kijelentendők. — A szekszárdi m. kir. posta és távírda hivatal közli, bogy gyenge- forgalma időben este 19~21 óráig féldijért lehet távbeszélgetni oly postahivatalokhoz, melyeknél ebben az időben távbeszélészelfálat van. — Megtiltották a közúton való ródIizáít. Az államrendőrség vezetője Syfnd József tanácsos a következő rend dletet adta ki: Szskssárd város bel- és külterületén, járdákon, közutakon ás köztereken a ródlizás és csúszkálás tilos. Aki ezen tilalmat megszegi, kihágást követ el a 63800— -1926 I. M. rendelet figyelembe vételével az 5340—1924 M. E. rendelet 8. §a alapján 40 pengőig terjedő pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén 5 napig pterj*dő elzárással büntethető. — Döbrököz új iskolát kap. A vallás és közoktatásügyi miniszter elrendelte a Döbröközhöz tartozó sző őbegyen, ahol új háztelep is léte sült, egy külterületi iskola és tanítói lakás felépítését. Az építési költségekre a miniszter az Orss. Népiskolai alapból 22.000 P államsegélyt helyezett kilátásba. — Szép karácsonyi ajándék. Egy vejkei jómódú polgárembert felesége karácsony ünnepekre egy fiú és egy leány gyermekkel ajándékozta meg. | Úgy a boldog anya, mint a kis aj j szülöttek a legjobb egészségnek ör- | vénáénak. — A helybeli anya- és csecsemé védő Intézet 1927. évi forgalma. A« elmúlt év folyamán az anyák csecsemő* kkel és gyermekeikkel ezer és egynéhány esetben keresték fel az intézetet tanácskérés végett. Amíg a csecsemőhalandóság az országos átlagban 20% volt, addig azok közü! a csecsemők közül, akik az intézet gondozása alatt állottak, 100 közül az első életévben csak 6 halt el. Ezek a számok mindennél beszédesebb tanúbizonyságai a Stefánia-Ssövetség áldásos működésének. Tanácsadáson kívül az arra rászorulók egyéb segélyben is részesültek. A vagyontalan ssülőnők közül az intézet 42 asszonyt helyezett el teljesen ingyenes h ilyen a helybeli bábaképzőben. Teljesen felszerelt kölcsönkelengyét kapott 38 asszony. Azok számara, akik a lakásukban óhajtanak szülni, négy bőségesen felszerelt láda áll rendelkezésre, amely ládában minden meg van, amikre ilyen alkalmakkor csak szükség lehet. Rnhasegélyt kapott 200, tápsaersegitséget p dig 342 kisded. Az intézetnek csakis a helybeli Szociális Misszió anya és csecsemővédő szakosztálya segítségével volt módjában a reáháruló feladatnak megfelelni. A szakosztály hölgyei gondoskodtak arról, hogy az intézetnek legyen mivei a hozzá segélyért fordulókat támogatni, s ugyancsak ők álli'ják össze, ők varrják és javítják a csecsemőkeieogyéket, ők gondozzák az intézet raktárát is. Az ő szakadatlan, egész éven át tartó csendes karitativ munkájuknak köszönhető egyedül, hogy az intézet ily ered^ menyeket tudott felmutatni. Az intézetet látogató közönség a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből tevődik Össze, csupán a módosabb földmives- asszonyoknál találunk kevés megértésre. Ős még mindig nem látják be, miért vigyék gyermekeiket egy intézetbe, ahol gyógyítással nem fog-, ialkoznak, hunom ami sokkal fontosabb, csak a bajt megelőző jó tanácsokkal szolgálnak. Reméljük azonban, hogy az nj esztendőben majd ők iz máskép gondolkoznak. Mivel az intézet karitatív munkájában teljesen a társadalom jótékonyságára van nt&lva, az intézet vezetősége ez utou is kéri a jókedvű adakozókat, hogy a jó ügyet a jövőben is támogatni szíveskedjenek. A pénz- és használt gyermekruha- adományokat „Anya- ős csecsemővédő intézet Szek- szárd“ címre kérik küldeni. A legkisebb adományt is hálás szivvel fogadja a vesetőség. — Beállt a Duna. Pakson a Duna jege erősen befagyott és már készítik az átjáró utat is a jégen át. — Uj polgári leányiskola. Paks község áldozatkészségéből elkészült az állami polgári leányiskola uj helyisége, melyet a régi D&rócsy kastélyból alakítottak át mintaszerű intézetté. Az átrendezés célszerűsége Farkas Irén igazgatónő pompás érzékét dicséri. — A tábla megerősítette a decsj gyilkos ítéletét. Nagy feltűnést keltett a nyáron Czini György decsi kereskedő meggyilkolása. Gzini kereskedését éjjelenként valaki állandóan dézsmálta és ő meg akarván fogni a tolvajt, bezárkózott az üzletébe, ahol közte és a betörő közt dulakodás támadt. Ezen dulakodás közben támadója szivenlőtte Ciinit, aki holtan msrsdt az üzlete ajtajában. A decsi csendőrség minden elismerést megérdemlő bravúros munkával kinyo* mozta, hogy a tettes Angyal István napszámos volt, akit letartóztattak és beszállítottak a szekszárdi fogházba. A szekszárdi törvényszék a