Tolnamegyei Ujság, 1928 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1928-03-03 / 10. szám
1928 március 3. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 9 leverték fogadalma tudomásunk see- rint eddig egyedül áll a leVöoteimée- mény történetiben. Hogy ők idáig jutottak, az elsősorban a h**yi irányításnak tudható be. Rémé jük, hogy nem lesz közöttük egy sem oiyau gyenge akaratú, pipógya szegény legény, aki fogadalmat megszegné. A magunk részéről őszin'én kívánunk erőt a koryári leventéknek fogadalmuk megtartásához, de kiván.uk azt is, hogy példsjutc magéval ragadja a többi leventéket is hasonló fogadalom tételre. Nem káromkodni, nem inni, nem dohányozni es az indulatokat féken tartani — mind -z igazi testet és leiket cdiő leventemunka volna, s ha a leventék vezetői és oktatói minderre rá tudnák nevelni a leventéket, oly muokat végeznének, mely felérne a tatardnlta ország talpra állításának munkájával. — Fogház leventegyalázáaért Lehó Ferenc setgy varekai napszámost, aki izgatott a leventeintézmény ellen, a törvényszék 1 hónapi államftgbázra átélte. A vád ott ügyvédje fellebbezett, de az Ítéletet a tábla is helybenh gyta Kiadó a »Tolnamegyel Újság« hírlapkiadó rt. Nyüttér. 6 rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Értesítés. A lisztéit közönség tudomására adjuk, hogy a Maffersdorfi OlnZlfßy J. szőnyegár mely 12.000 munkásával Europa legnagyobb és legtekinteiyesebb ilynemű vállalata, a világhírű Argaman és csomózott szőnyeg k, valamint az összes va'ódi gyapjú — uem jata — szőnyegfujok e ismert e snrendü elő éllitója, kivel félszázadon felül Üzleti összeköttetésben állunk, SzEkszőrü varosa részére cégünket gyártmányainak egyed" árusításával megbzta. választokot tartunk ezekből raktárunkon és minden versenyt felül múló jutányos árakon kiszolgáljuk a tisztelt vevőközöoséget. Teljes tisztelettel Kultur József 0 Fial alapítva 1840 ben Tolnavármegye legrégibb és 267 legnagyobb úivatáruháza. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik Sárika kisleányunk elhalálozásával ért súlyos csapásban részvétükkel, a temetésen való megjelenésükkel, koszorúk és csokrok küldésével fájdalmunkat éuyhi eoi igyekeztek, fogadják e/uton legőszintébb hálás köszönetflnketSzekszárdon, 1928 március hó 1-én. 272 Fekete István és neje. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, illetve apánk elhunyta alkalmával a temetésen részvétüket k fejezték, megilletódve mondunk köszöneteb Keszőhidegkut, 1928 február hó 29. 261 A gyászoló Ziegeaheim család. Mangalica tenyészhető elsőrendű tnnyésznnyag, 1 */* éves, át vészelt, 180 db, kisebb csapatokban is eladö. Érdeklődőknek előzetes értesítésre Pinc h^ly vagy Fornád Kecsege v*s utállomácr« kocsit állítunk r ndelke- zésre. Kecsegei Gazdaság. Posta és tavirda: Fo('oad-K.eCsege, Tolna megye. 270 Száz, esetleg 150 családból álló méhészet különféle kaptárokban, teljes fal szereléssel egészben, "vngy rész letekben eladó, — „Földespusztai Gazdaság, u. p. Paks. * 213) Eladó ház. 266 Mészáros Lázár-utca 20. szám alatt levő hazám, mely á l 3 b2obaból, 1 kouyhtból ea mellékhelyiségekből, eladó. özv. Fábián Istvánná. 5 HP H ,th err—Schramz—C ayton —fthutth wort fele, igen jó karban levő, újabb szerkezetű, — huzatos gözlokomobll cl dó. — Bővebbet: Klemm János tulajdonosnál üti ÖZt, Temető U'ca 441. (Tolna m.) 265 iiasBBBiiiaii Horváth István es László medinai géptulajdonosok cséplőgéphez § munkásokat keresnek. Jelentkezni lehet a tulajdonosoknál!: Medina, Fő-utca 145. szám Sodronyágybetétek, kerítések, kapuk és allék legolcsóbban beszerezhetők Rotkay Árpád sodronykor ités készítőnél, Szekszárd. Tennisz-pálya bekerítését vállalom. 275 Baján egy főforgalmú snrokkorcsnta CM jogfolytonossággal, négy leltárral, más elfoglaltság miatt eladó. Cím; Baja, Erzsébat királyné utca 52. Meghívó. A Nngymányoki Villanyvilágítás! Részv -Társ. f, évi március U-én d. u. l/»3 órakor a fiúiskola tantermében tartja meg évi rendes közgyűlését amelyre a t részvényesek azzal hivatnak meg, hogy ha a kitűzött napon határozatképes számban meg nem jelennének, .a f. évi március 25 én ugyanazon időben és helyen tartandó újabb közgyűlés a megjelent részvényesek számára való tekintet nélkül fog érvényesen határozni. ^7 Tárgysorozat: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kijelölése. 2. Az 1927. üzlefév számadásának és mérlegének, az igazgatóság és felügyelőbizottság évi jelentésének elóie jesztése. 3 A mérleg megállapítása, a tiszta nyereség felosztása és a számadási fölmentvény iránti határozat. 4. Esetleges indítványok. Nagymányok, 1921 február 15271 Az igazgatóság. Meghívó. A Tolnamegyei Vendéglősök Rt évi rendes Küzgyülését 1928. évi náreius hé 12-én délelőtt fél 18 órakor a Polgári Olvasókör helyiségében, amelyre a t. részvényesek tisztelettel meg- hivatoak. Tárgysorozat: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes választása. 2. Iga gatóság jelentése és az 1927. évi számadás előterjesztése, valamint a tiszta nyereség fe'osztására vonatkozó javaslat. 3. Felügvelöbizottság jelentése és ennek alapján a felmentvény megadása. 4. Az igazgatóság és felügyelőbizottság megválasztás«. 5. Egyéb alapszabályszerfi indítványok. Az igazgatóság. Az évi mérleg a részvénytársaság irodájában a hivatalos órák alatt a részvényesek által jnegtekinthető Szavazati joggal csak azon részvényes bir, ki részvényeit szelvényekkel együtt a köz- gyü ést m> gelózó nap déli 12 óráig az intézet pénztáránál letétbe helyezte. 263 Gyünkön 40 ér óta fennálló jóforgalma és első helyen levő urlszabő-műhely felszereléssel együtt — halá'eset miatt — azonnal átadó. Érdeklődni lehet Ziegen- hfcim kereskedőnél, Keszőhidegkuton (260) öt uj kaptárban tizennégy családból álló, — BSAkaoerüen kezelt — méhes anyauevelőkke), szerekkel, uj lép szekrénnyel és egy ezalmakasban levő családdal együtt, Őióagárdon jutányos áron eladó. Tulajdonos: Kovács György rk. tanító Szekszárd, Rákóczi utca 26/ b. 256 A Szekszárdi Népbank, mint az Országos Kö* ponti Hitelszövetkezet tagja, amely közel ötven évig foglalkozott a heti betétek kezelésével és ezen módon alkalmat adott a kisembereknek egyrészt a takarékosságra, másrészt arra, hogy úgyszólván tőke nélkül házat és földet tudjanak szerezni, miután pénzünk állandósága ismét észszerűvé teszi a takarékosságot, elhatározta, hogy 1928. évi április hó fl-től kezdődőleg a hetibetét üzletágat ismét felveszi működési körébe. Ez okból 5 évre terjedő csoportot alakit. Tagja lehet a csoportnak, aki kötelezi magát, hogy hetenként legalább 1 pengőt 5 éven keresztül lefizet a szövetkezet pénztárába. Jegyezhető egy könyvecskére több betét is. Minden betéttulajdonos a szövetkezet pénztárából 260 pengő kölcsönt vehet fel, amely kölcsön után félévenként előre ezidőszerint lO°j0-os kamat fizetendő. Tőketörlesztésre nem kell fizetést eszközölni, a tőketartozás a heti betétre történt befizetésekkel nyer kiegyenlítést, illetőleg elszámolást. A heti betéteket a szövetkezet „Heti betétszámlán“ ezidőszerint 7°/0-os kamatozással gyümölcsözted. Ha valaki a heti betétek fizetését elmulasztja, késedelmi dijat tartozik fizetni, amely ezidőszerint betétenként 1 fillér. — A Szekszárdi Népbank első heti betéttársulatába belépettnek tekintetik mindenki, aki az alakulási ivet aláírta és igy magát 5 éven keresztül — 1928 április hó 1-től 1933. év március hó végéig — legalább heti 1 pengő fizetésére kötelezi, alakulási dij és nyomtatványköltség fejében, tekintet nélkül a jegyzett betét mennyiségére, egyszers- mindenkorra 2 pengőt lefizet. — Elhalálozás, elköltözés, vagy más a szövetkezet igazgatósága által különösen méltánylandó esetben, a heti csoportból 5 évnél előbb is ki lehet lépni. Beiratkozások a Szekszárdi Népbank mint szövetkezet pénztáránál eszközölhetők a hivatalos órák alatt. Szekszárdon, 1928 március hó 1-én, Az igazgatóság nevében: Schneider János OgyrezetC igacgitó: Alakulási felhivás I