Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-28 / 22. szám
IX. évfolyam. 22. szám. Egyes szám ára 30 fillér. Szekszárd, 1927 május 28 fOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. SUrkesztöség és kladéhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonsz ám 85 és 102. — Egyes szám ára: 20 fillér. RlAfizetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JANOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám*, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. Szent Flórián zászlaja. A háborús összeomlás óta és uj vagy újból előrángatott jelszavak jegyében sok zászlót láttunk ugyan már cserben hagyni, melyet azelőtt a politikai vagy társadalmi divat magasan lobogtatott, de olyan bántó közönyösség és meggondolatlan köny* nyelmüséggel talán még egy zászlótól sem fordultak el, mint városunk közönsége Szent Flórián zászlajától. Valóban érthetetlen, hogy ez a város, mely a jelen nyomorúságának közepette és dacára oly dicséretes előretöréssel igyekszik jobb és gondtalanabb idők tunya mulasztásait pótolni és nyakra főre, néha szinte tulmohón teremti meg egymásután a különféle újításokat, épen a tűz biztonsági szolgálattal szemben annyira közönyös, hogy az önkéntes tüzoltóegylet f. hó 15 re kitűzött közgy ülését határozatképtelenség miatt meg sem lehetett tartani, a megjelentek számára való tekintet nélkül másodszor egybehívott, f. hó 22 iki közgyűlésnek pedig még kevesebb száma és csupán egyetlenegy pártoló tagnak a jelenlétében kellett lezaj- lania! Mert zajosnak elég zajos volt: minden komoly ember lelkét zajosan fellármázbatóvá tette a szomorú pénztárosi megállapítás, hogy a több mint ötven éves „szekszárdi önkéntes tornász és tűzoltó egyesület“ mind össze egy pengő és néhány fillér pénzkészlet birtokosának mondhatja magát és még szolgája illetményeit sem volt képes két év óta kiszolgáltatni 1 Ide juttatta tttzoltóegyesttle- tünket a város lakosságának rövidlátó közönyössége ! Hát nem volt még elég az okul- hatás példáiból ? Nem volt elég a templomégés, a Pirnitzer-tüz keserű tanulsága ? Mire, micsoda még nagyobb hátbavágásra várunk még, hogy végre megmozduljunk ? Talán egy újabb 1794 iki vagy múlt század eleji várostüzre, mely mindent elhamvaszt ? ? Nem akarom gyermekesen visszasírni a régi, primitívebb időket, mikor a tüzoltóskodás — más mód és al kálóm hiányában j— minden fiatalabb embernek, még az akkori úri fiatalságnak is — legdivatosabb „sport“-ja volt, de a mainál jobban az érdeklődés előterébe vonni ezt az áldásos intézményt valóban égetően szükséges volna! S itt első sorban a városra mint közületre gondolok. Végre is képtelenség (amit már máskor is, sokan hangsúlyoztunk), hogy 50—60, részben vagyontalan, de áldozatkészebb pártolótag szerény filléreivel akarjuk tűz ellen védeni 14.000 jobbmódn, sőt részben gazdag ember házát, vagyonát ? 1 A város sem gondolhatja, hogy annak a két (az erre is haBz nált piaci belypénzszedőkkel együtt négy ) főnyi őrlegénységnek a beállításával már eleget tett a „hivatásos tűzoltóság“ kormányrendelettel előirt méretei- és feltételeinek. Külö nősen nem gondolhatja akkor, midőn azon két legény mellől, mely egy tűzoltói készenlét követelményeinek különben sem felel meg, az istállóban minden eshetőségre mindig készen állani határozott lófogat is rendesen hiányzik és csak igen ritkán tudna rendelkezésre állani, mert az összes városi lovak többnyire másfelé vannak foglalkoztatva! . Vegyük tehát ezt az ügyet egyszer már komolyan s ha anyagilag képtelenek vagyunk a minimálisként előirt létszáma és szervezetű, hivatásos városi tűzoltóságnak annak rendje- módja szerint való felállítása és fenntartására, ngy legalább gondoskodjék a város arról, hogy érdemes önkéntes tüzoltóegyesüleiünket, megfelelő, állandó készenlét állítható- sóhoz rendszeres napidij alakban nyújtandó pénzsegély intézményes biztosításával hozzásegítse. Ha van pénzünk nem mindig lukrativ — bár örvendetes — város- szépitési dolgokra, kell pénzünknek lenni erre is, hogy egyre büszkébben magasba töró épületeink ormain inkább Szent Flórián védő zászlaja I lobogjon, mint ismét — a vörös ' kakaB I —n. Gazda ifjak Tolnamegyében. Lapunk több számában már megírtuk, hogy a Ceglédi Gazdasági Egyesület tanulmányi kirándulást rendez a kisgazda ifjak részére a Balatonig és több napot töltenek megyénkben is. Dunaföldváron. A kiránduló csapat május 22-én a délelőtti órákban érkezett Tolna- megye területére. Danaföldvár alsó révénél jöttek át a kirándu'ók gőzkompon. A Danaparton báró Fiáth Tibor a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület elnöke, báró Jeszenszky Andor és neje lóháton fogadták az átkelőket, azonkívül a fogadtatásben részt vettek Bernrieder József és neje, ifj. báró Sebeit József, dr. Erdélyi Aladár a ceglédiek követe, Eördög Zoltán gazdasági felügyelő, John Sándor és Krammer János a gazd. egyesület titkársága, Hub^r Ferenc főjegyző, Kun János biró Danaföldvár község nevében. Midőn a komp kikötött, báró Fiáth Tibor a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület nevében meleg szavakkal üdvözölte a vendégeket. Az üdvözlés után megindult a menet, amelynek élén Danafóldvár lovas csapata haladt, ez után az alföldi egyenruhába öltözött lovas leventék, akiket Rndnyánszky Ferenc százados, a szatanovi nagy lovasroham egyik hőse vezetett éB vele együtt haladtak az élen báró Jeszenszky Andorné, vitéz Endre László gödöllői főszolgabíró. Báró Fiáth Tibor, Feördeős Vilmos huszár. Sasha pattjától a Hhis. Irta: dabolezi Fekete Lászlóné. Hogy miből volt a játékos Sasha folyó partján az a tündérpalota, én nem tudom elmesélni. Mondhatnám: marcipánból, mézeskalácsból, mint a tündérmesében, de még sokkal szebb volt, olyan szép, mint a gyerekkorunk kacsalábon forgó palotái. Virágosra festett ablakain Mahmud szultán égŐ8zemü asszonyai leskelőd- tek, nézték a napkeltét, csillagok futását és a Susba folyó halk cserge- dezéséből üzeneteket fogtak ki magáknak . . . Hogy honnan, hogy mit ? Ki tudná azt megmondani. .. Pnba zöld, selymes fü termett a patak partján és virágos, friss zöldü bokrok bontották partjait. Nagy sima- fejű kövek itt-ott meg-megakasztották a sietős fntást s az ezüstös viz felkapaszkodott rá, ngy sietett aztán haragosan tova. Az égő szemű asszonyok közt volt egy hideg szemű, fehér arca északi asszony is. Többiek kedvence, dédel getett virága. Letérdeltek eléje, hogy ^megláthassák szeme kékségét, haját fésülték s ujjaik közt Bzétteregették, Hint a napsugarat, vagy patak vizét. Simogatták, becézték, hiába, a mo- solyát egyik sem látta és szava is °‘yan sirósan halk volt, hogy csend lett utána percekre a Susha parti tündérpalotában. Egy csillagos, meleg estén a szolgák ijedten rohantak Mahmud szultánért, jöjjön gyorsan, meghal a fehér asszony. És Mahmud szép, férfias arcára kiült az aggodalom, gyors léptei elől sietve szöktek félre kedvencei. A nagyBzakálln orvos ott állt a selyempárnákkal borított pamlag előtt és tanácstalanul nézte betegét. Mabmnd leült a szőnyegre s kezébe vette a bágyadt fehér kezet. Forró szájával melengette a márványfehér, hideg homlokot. Az ablak megzörrent. Hirtelen szél bolygatta meg a fákat. A tenger felől lássa sabogás hallatszott s később a Susha folyó sima kövei gördülve zubogtak tovább a víz erejétől. Vihar lett. És a vihar mi mindent tnd tenni?! Rombol, tép mindent, ami útjába akad, hogy láthatatlan szekerén elhozzon egy óhajtott kedves világot, a hazát, ahol a fjordok felett süvöltve vágtat az északi szél s a csillagokat elfedi a hömpölygő bófelhő. És mégis vágyik a szív ntána, ha belőle szakadt .. . — Hallod, szólt a fehér asszony, — a kísértet közeledik, a szán pattan a gyökereken, hallom lovainak csilin- gelését, viszi Ülvot és hátuk mögött a farkasok, Björn, Björn, ne hagyd őket.. . Mahmud átölelte a lázas asszonyt, arcát simogatta, ngy súgta fülébe: ne félj, nem hagyom, itt lesz ő mind járt tenálad. Könnyes volt a nagy szultán szeme és mosolygott a fehér asszony arca s most már ő simogatta ura kezét. — Te jó vagy, nagyon jó . . . és Mahmud azt kérdezte: hát ennyire szeretlek — én ? A fehér asszony bólintott; ennyire, ennyire Björn. Köszönöm neked. — Ugye leviszel a tengerhez ? A te bárkád a legerősebb, ketten is elférünk benne. . . hárman is. Én magam nem maradok otthon a többi asszonnyal, hogy rettegve várjalak haza. — Hallod, csittül a szél I Ez, ez a fjordok acélos, ringató szele — a vihar elmúlt, ez festi pirosra ismét az arcomat. Sápadt voltam eddig Björn, ugye? Anyám is mondta, Úlv is. — Hajnal van, szólt az orvos és hódolattal jelentem Uram, hogy fiad született. Egy selyembe burkolt valami rémlett Machmud előtt, ami mozgott, de kezét sem nyújthatta utánra, A fehér asszonyt nézte és lelke háborgott jobban, mint éjszaka a hnllámkor- báccsá vált teDger. Szerette nagyon a fehér asszonyt. Keletről aranyban ragyogott a nap és langyos sugarai végig simogatták a szenvedőket. A Susha parti bokrok másodszor hozták újra virágaikat és sok nj üzenetet suttogott el a csergedező, játékos víz. A parton egy aranyhaji fiacskával játszottak a villogó szemű asszonyok. Mahmud észak felé nézett, várta a felhőket, jeges szelet, viharokban kereste a fehér asszony üzenetét. De a nap makacsul sütött és késett, késett az üzenet. — Pedig két hossza éve gyötrődik utánna, két keserves éve, hogy elengedte magától, mert nagyon szerette. Megsimogatta a gyermek arany- fürteit, belenézett szép kék szemébe, az csodálkozva bámult apjára miért könnyes a szeme. Egyszer aztán megjött az üzenet, Ulv hozta meg, a fehér asszony bátyja. A fehér asszony elment a viharral, a bárka elvitte messze- messze, be a tengerbe és nem jött többé vissza. Egyedül ment, senki nem volt vele. Björn pálinkát ivott a halásztanyán, mikor birül vitték neki, hogy halottja van. Nem törődött vele. — Hatalmas uram, ha meghallga tód szolgádat, elmondom üzenetét: azt mondta, ha ő egyszer meghal, jöjjek el tehozzád és mondjam el néked, bogy a fehér asszony mindig sirt. Az éji madár rikoltását
