Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1927-11-05 / 45. szám

1927 november 5. TOLNAMEGYEI UJSÄG 5 és vIllamossAgl vállalata Szekszárdi Széchenyi-utca 12, (Borgula — Pusztítani kell a mezei pockokat. Szekszárd város tanácsa elrendelte, hogy a mezei pockokat (egereket) nemcsak a legelőkön, parlagokon és utpartokon, hanem az őszi takarmá­nyokban is (lucerna, őszi gabona­vetés stb.), ahová az ősz elején el­húzódik, irtani kell* — A korán el­pusztított vetésfoltokat kedvező idő­járás esetén még ősszel ki lehet pó­tolni. A pocokirtást tavasszal, a föld megszikkadása után ismét erélyesen folytatni kell. A pocok irtása annak vízzel való kiöntésén kívül szónké- neggel és foszforpirulákkal is végez­hető. A pockok irtásáról szóló rövi- debb Útmutatások példányonként 20 fillér, a mezei pockok ellen való vé­dekezésről szóló részletesebb kiad­vány pedig példányonként 50 fillér előzetes beküldése mellett a m. kir. Rovartani Állomásnál (Budapest, II., Ritáiból Pál-Utca 1) szerezhető be. ! Now. 19-10 Bolygó zsidó « a Now. : 9-10 A 6000 Méteres frimóriásl m A Világ ; Filmszínházban > — A dunaföldvári vérengzés bíró­sági tárgyalása, üveges József du naföldvári lakos, aki a harctéri szol­gálata. alatt a fején szenvedett grá* nátsérülésektől korlátolt elmetehetsé- güvé és fokozottan ingerlékeny ter­mészetűvé lett, eladósodott és a házát áruba akarta bocs áj tani. Időközben azonban rendezgetni kezdte a dolgait és ngy látszott, hogy nem kell meg* válnia szüleitől örökölt házától. Kö­rülbelül három hónappal ezelőtt kissé boros állapotban hallotta, hogy Adler Lipót 76 éves dunaföldvári keres­kedő azt meséli róla, hogy a duna­földvári takarók el fogja árvereztetni a házát, mert a 30 mjlliós adósságát nem tudja kifizetni. Üveges haragra lobbanva átfutott Adler házába és kérdőre vonta a családjával és ven­dégeivel a folyosón vacsorázó keres­kedőt, aki tagadta a neki tulajdoní­tott kijelentéseket, öveges két hatal­mas pofont adott Adlernek, akinek a segítségére sietett az unokaöcsae, a nála nyaraló Csontos István buda­pesti kereskedősegéd is. Csontos egy abl&ktámasztó vasat vett a kezébe és azzal ment neki a házukba be­— Állatbetegségek a vármegyében. Dr. Illy György m. kir. állategészség ügyi tanácsos legutóbb közzétett ki­mutatása szerint Tolna vármegye következő községeiben fordulnak elő ragadós állatbetegségek : Veszettség: Nagydorog, Báta és Simontornya községekben, ragadós száj- és köröm­fájás Cikó községben, sertésvész Uj- dombóvár, Dombóvár, Gyulaj, Gerjen, Tolna, Sárszentlőrinc, Gyönk, Dőry- patlan és Mórágy községekben. — Leghíresebb magyar gyümölcs a kajszin, legjobb fajtája a magyar kajszin. Százezerfajta hiteles oltvány Unghváry József ceglédi faiskolájában. (Budapesti irodája VJ., Andrássy-ut 54. L. 902—72.) A szállítás megkez­dődött, Oktató főárjegyzéke ingyen. j rontó dühös embernek. Az persze jól j felképelte a cingár legényt, kicsa- | varia a kezéből az ablaktámaBztó j vasat és olyat húzott vele az öreg Adler koponyájára, hogy az menten beszakadt. Üveges ezután egy ka­putámasztó rudat vett elő és azzal Adler lábát és karját verte úgy, hogy combcsontját el is törte. Majd neki ment a férjét védelmező Adtoménak is és az öreg asszonyon a doronggal 20 nap alatt gyógyuló súlyos testi sértést okozott. Adler a koponya- sérülés folytán másnap meghalt. Üvegest beszállították a szekszárdi fogházba és ügye csütörtökön reg­gel került a szekszárdi törvényszék Wandl tanácsa elé. — A bíróság a szándékos emberöléssel vádolt em­bert halált okozó snlyos testi sértés bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért, valamint az Adlernén oko­zott súlyos testi sértésért 4 évi fegy- házra ítélte, melyből a vizsgálati fog­sággal 3 hónapot kitöltöttnek vett. A bíróság az ítélet indokolása szerint az emberölési szándékot nem állapít­hatta meg, mert a tettes a halált okozó ablaktámasztó vasat a veszekedés he­vében a sértett háziak kezéből vette el. Viszont a büntetés kiszabásánál snlyoBbitó körülménynek vették, hogy Üreges a halálosan sérült öreget még embertelen módon ütlegelte sőt a lá­bát el is törte. A kir. Ügyész súlyo­sabb minősítés megállapításáért és na­gyobb büntetés kiszabásáért, az el­itéit a büntetés enyhítéséért, a védő pedig az enyhítő szakasz nem alkal­mazása miatt felebbezett. Hölgyeim I A legdivatosabb téli női és leánykabátok egyedül a Kron cégnél kaphatok. Alapítási év 1832. — Letartóztatott házasságszódelgö. Matasek János cipészsegédet Buda- I pesten elkövetett sikkasztásai miatt | két ób félévi börtönre ítélték. Alig | töltötte ki a munkától iszonyodó le­gény a börtönbüntetését, máris újabb gazságon törte a fejét. Különféle Helyeken csavarogva, Keszthelyre ment és ott összeismerkedett Papp József okleveles gazdával, akinek azt ígérte, hogy nagy összeköttetései révén álláshoz segíti. Elkérte Papp* nak a gazdasági tanintézeti oklevelét és egyéb okmányait és azokkal Dom­bóvárra utazott. Matasek Dombó- várott Papp József gazdatisztnek adta ki magát és az iratok felmatatásával a boltokban és vendéglőkben adós­ságokat csinált, sőt adósságra ki is öltözködött. Mikor aztán mntatÓBabb lett a külseje, elment Döbröközre és az ottani szőlőhegyi lányosgazdák családjait látogatta meg. A lányok­nak azonnal szerelmet vallott és mint vőlegény jelölt egy ideig mindig jól élt, amíg a szülők gyanút fogva, ki nem tették a szűrét, itt egy hónapig tartatta el magát, sőt leendő apósá­tól pénzkölcsönöket is kért. Nem­régiben Döbröközre érkezett Matasek vadhézastársa, aki a csendőrök segít­ségével ráakadt az emberére és akkor kiderült a szélhámosság. A csendőrök őrizetbe vették és házasságszédel- gésért, csalásért és egyéb bűnökért beszállították a szekszárdi fogházba. — A „Nemzeti Újság“, „UJ Nem- | zedék“, „Tolnamegyei Újság“, vala | mint az összes fővárosi napi- és j hetilapok egész nap kaphatók a Vi­lág moziban. Napilapok naponta, a I vonat beérkezte után azonnal ház- I hoz szállíttatnak. Fusz Ferenc üueíKeresKedése, Szekszűrd Telefon: * 69. * Mindennemű 720 fives-, rorceltán-. díszműáru, ■ÄS” alpacci evőeszköz Építkezéshez elsőrendű táblaüveg, valamint képkeretezés. Üvegezés vidékre is igen ölesén! '•B — Orient express cimü filmregény, Lil Dagover főszereplésével szombat esti müsera a Világ Filmazinháznak. Ezt bevezeti, Beli, a csodák szigete című. érdekes expedicida film, amely az indiai óceán szigetvilágának szép ségeit és csodálatos tájait mutatja be. Vasárnap minden látogatója a mozi­nak az idegeit teszi próbára. A bra­vúros artiszta filmszínész Luciano A Iber tini izgalmas kalandor-filmje Bi- naldo Rinaldini 8 felvonáson keresz­tül az idegizgató trükkök és bravú­rok egész sorozatát egyesíti magában. Kedden kerül bemutatásra a gran­diózus fiimalkotmány: Bismarck, a vaskancellár, amelyben a kőniggratzi csata, az 1870—71. évi porosz— francia háború, a sedani tragédia, III. Napoleon foglyul ejtése, Pária ostroma és kiéheztetése megdöbbentő, korhűsóggel elevenedik meg előttünk. Megrázó elevenséggel hat az is, ami­kor a leghíresebb színészek ábrázo­lásával megjelenik a vásznon Bis­marck, Moltke, Frigyes Vilmos, III. Napoleon, Eugenia császárod és a közelmúlt történelem többi nagy alakja egy izgalmas történelmi dráma keretében. A gyönyörű film fővárosi bemutatóját Auguszta királyi herceg­asszony rendezte, amelyen megjelent a kormány, a diplomáciai testületek, az arisztokrácia és a társadalom ki­válóságai. — Jövő hét szerdáján és csütörtökön, november 9—10-én nem mindennapi látvány lesz, a reprezen­táns francia filmóriás bemutatója „ A bolygó zsidó“ Eugen Sue regényé­nek filmváltozata. Ez az a film, a melynek feldicsérésére, magasztalá­éira nem találunk szavakat. Mindkét nap 2 előadást: 6 és 9 órai kezdet­tel, tart a filmszínház igazgatósága. Bizonyára, hogy a mozilátogató kö­zönség kivétel nélkül megnézi ezt a 6000 méteres filmcsodát. — Borzalmas öngyilkosság. No­vember hó 2 án rettenetes módon vetett végett az életének Csillag Ist­ván nyugalmazott csendőr, decsi köz­ségi pénzbeszedő. Elbújt a községi legelőt a vasúti pályatesttől elválasztó gledicsie sövénysor mögé és ott várt a Bátaszék felől induló vonat érke­zésére. Mikor a vonat már közelben volt, a sövényeket széthúzva guggoló állapotban a pályatestre hemperedett és a mozdony elé vetette magát A mozdony szétroncsolta az életuntat és a vasúti személyzet is csak akkor vette észre a rettenetes eseményt, amikor a mozdony és a kalauzkocsi kerekei megzökkentek az ember- csonkokon. A vonatot megállították és sajnálkozással állapították meg, hogy Csillag azonnal meghalt A holt­testet kiszedték a vonat alól éa a pályatest mellé téve a csendőrség vette őrizetbe a hatósági szemle ide­jéig. Csillag kabátja zsebében leve­let találtak, melyben megírta, hogy Személyautó-fuunroz&st H vállal ■ ■ Szíttá József Szekszárd ■ Mérei-utca 19/a. öngyilkossági szándékból feküdt a vonat elé. Halála Decsen nagy rész­vétet keltett. Oogyilkosságának oka ez ideig még ismeretlen. — Eltűnt egy régi emlék. Az épülő, fejlődő Ssekszárdnak egy-egy régi, falusias jellegű emléke el-eltünik a kultúra haladásával. Most temették el a Béri Balogh Ádáza-utca elején, a kórházzal szemben levő kis téren épült azt a kutat is, mely azelőtt a falusi kocsisoknak megszokott itató­helye volt, de a vízvezeték kiépíté­sével feleslegessé vált, ki is ment a forgalomból és divatból egyaránt, azért a város most betemettette. Ezál­tal egy csinos, kÍB parknak alkalmas teret nyert a város, amelyen, úgy hírlik, Béri Balogh Ádám kuruc generális szobrát fogják felállítani. — Bonyhád és Börzsöny egyesi- téss. A belügyminiszter elrendelte a Bonyhád község tőszomszédságában lévő Börzsöny községnek Bonyhád- dal való egyesítését. A két község neve ezentúl Bonyhád lesz. Okvetlen megnézze 1 H bolygó zsidói — Életveszedelmes fejbeverés. Tremka József szakadáti születésű, 21 éves bonyhádi munkást óletvesze- delmes koponyasérüléssel automobilon beszállították a szekszárdi Ferenc közkórház sebészeti osztályára, ahol azonnal megoperálták. Tremka a műtét után kihallgattatváD, elmondta, hogy a bonyhádi aszfaltozási mun­káknál volt alkalmazva, ahol anyagot hordott a betonozóknak. Munkaköz­ben szóváltásba keveredett Morvái Lajos betonkeverő munkással, aki ráemelte a lapátját és azzal úgy fejbe vágta, hogy menten összeesett. A gyorsan előhívott dr. Berde Mózes részesítette az első orvosi segélyben és az ő rendeletére azonnal beszállí­tották Szekszárdra. Bolygó zsidó-— Elhalasztották a magánmeu- vizsgálatot. Tolnavármegye alispánja a Szekszárdon e hó 4-ére kitűzött magánmének vizsgálatát további intéz­kedésig elhalasztotta. — Egymillió koronás ebédet eszik Bobért Jenő, a berlini azinigazgató, aki most Budapestre érkezett, hogy a „Periféria“ t rendezze. A Német­országba elszármazott magyar szín­igazgatónak legendás átvágya van. Három rostélyost is megeszik vacso­rára. Most, hogy Budapesten van, a „Színházi Élei“ uj számában Intim Pista leleplezte őt, de még egy csomó érdekes pletykát is közöl a közön­séggel. Nagy Endre a színésznő fér­jéről, Krúdy Gyula a Nagyasszony­ról, Lengyel Menyhárt a londoni „ Levél “-ről, Nádas Sándor a teréz­városi búcsúról, Szép Ernő az Uj Színházról, Szász Zoltán a női szép­ség titkairól írtak cikket a Színházi Életben, amely még számos riporton és fényképeken kívül Farkas Imre Lelki klinikáját és regényét, Bus Fekete László sportregényét, a „Te csak pipálj Ladányi“-1, mint darab­mellékletet és kottsmellékletet is kö­zöl. A 180 oldalas mély nyomásos

Next

/
Oldalképek
Tartalom