Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-05 / 10. szám
1927 március 5. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 mm\ Értesítés. . Őszi és téli angol szöveteim meg- n érkeztek, melyekből mérsékelt áron készítek ■ iltOny, EalSItO s téllkobűtokot ■ Kérem t. rendelőim további szives pártfogását. Tisztelettel Sápszky Andor férfiszabó. Hozott anyagok feldolgozását is vállalom ■ illatom I valamivel a deli harangszó után ért véget. ~ A szavazatok összeszámláltat- ván, Jankó főispán a közgyűlést ismét megnyitotta és kihirdette, hogy beadtak 150 virilista és 180 választott bizottsági tagsági szavazatot, melyből dr. Hagymássy Zoltánra 167 dr. Haypál Sándorra 163 szavazat esett. Ennek alapján dr. Hagymássy Zoltánt 4 szótöbbséggel megválasztott vármegyei főjegyzőnek kijelentette. Az uj főjegyző biveinek meleg lelkesedése kisérte az eredmény kihirdetését, amelyet az ellenpárt is lojális tisztelettel fogadott. A főispán ezután az alábbi kijelentést tette: A főispán a főjegyzőválasztásról. A törvényhatósági bizottság önkormányzati hatáskörében döntött a fölött, hogy kit óhajt a főjegyzői székben látni. Határozata jelentéktelen szótöbbséggel történt, annak jeléöl, hogy a jelöltek rátermettsége és érdemessége között nem talált számbavehető különbséget. Nem lehet tehát a választást olybá venni, mintha a választásban vesztes jelölt tisztviselői értékét kevesebbre becsülné. A választás megtörténtével véget ért az éles pártharc, mely azt megelőzte és úgy a küzdő jelölteknek, mint az őket támogató törvényhatósági bizottsági tagoknak most már békét, még pedig teljes, őszinte békét kell -kötniük egymással. A megválasztottnak nem szabad arra emlékeznie, hogy a választásnál ki volt mellette, ki volt ellene, a választóknak is el kell felejteniük, hogy ki melyik párton állott, mert a megválasztott nem az egyik pártnak, hanem az egész vármegyének a tisztviselője. Arra kérem tehát a vármegye közönségét és a választásban érdekelt tisztviselőket, hegy fejejtsék el a választási küzdelmeket, Be maradjon lelkűkben semmi keserűség, hanem békés egyetértéssel, önzetlen pártatlansággal és lelkes buzgósággal igyekezzenek a vármegye közügyeinek további intézésében közreműködni. A tetszéssel fogadott és megéljen- sett beszéd után a megüresedett bonyhádi főszolgabírói állást dr. Kurz István másodfőjegyzővel, a másod- fijegyzői állást Morvay László várm. aljegyzővel és a fogalmazói karban igy megüresedett állást vitéz Miklós József tb. szolgabiróval töltötték be. Ezután áttértek a tárgysorozat egyes pontjainak letárgyalására. Az uj tisztviselők eskütétele, i A közgyűlési tárgysorozat letár* | SZIGETI ÖDÖN * SZEKSZÁRD Szállítmányozás ■ Bútorszállítás • Beraktározás IRODA: MOZIVAL SZEMBEN * TELEFON: 36. gyaltatván, dr. Hagymássy Zoltán I főjegyző, dr. Kurz István főszolgabíró, Morvay Lász’ó másodfőjegyző és vitéz Miklós József aljegyző le- j tették az esküt. A megválasztottak nevében dr. Hagymássy Zoltán kör szönte meg a törvényhatósági bizottság bizalmát, a következőket mond ván: Méltóztassanak megengedni, hogy úgy a magam, mint tiszttársaim nevében, mélységes hálánkat és köszönetünket fejezzem ki a Tekintetes Törvényhatósági Bizottságnak ama bizalomért, mellyel bennünket megtisztelni szívesek voltak. Legyen szabad egyúttal a magam részéről kijeleateni, hogy annál becsesebb előttem ez a megtiszteltetés, mert nehéz küzdelem után nyertem azt el. Egész valóságában átérzem ama felelősséget, melyet ezen bizalom reám hárít s kötelességem teljesítéséhez az erőt azon 24-ik éves múltból és munkából merítem, melyet a törvényhatósági bizottság bizalmából a vármegye szolgálatában eltöltöttem. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Aki 24-ik éve áll a vármegye szolgálatában, lehetetlen, hogy annak lelkét át ne hassa az a nagyszerű hivatás, mely a magyar nemzet ezeréves sorsában a vármegye osztályrészéül jutott s ne tekintene megilletődött lélekkel a magyar alkotmány és történelem ezen csodálatosan szép alkotására, a vármegyére. A vármegye, tekintetes Törvényhatósági Bizottság, nem egyes emberek, nem is egyes nemzedékek műve, hanem a magyar alkotmány évezredes fejlődésének eredménye. Századokon át, nemzedékek beláthatatlan sorával építette azt az élet, a történelem, a magyar nemzet önvédelemre utalt helyzete és önfenntartási ösztöne, ősi idők óta gyökeret vert, régi jó és helybenhagyott szokásaink alapján. Ez a történelmi szükséglet alapján való fejlődés, ez a tradicionáiis alap tette a vármegyét a magyar alkotmány bástyájává s amint fenntartotta ez a magyar nemzetet a múltban, úgy jövő fennmaradásának is alapjául fog szolgálni, mert még a megszállott területek vármegyéi is benne vannak abban az acélabroncsban, melyet egy ezredév dicsősége, küzdelme és szenvedése kovácsolt össze. A magyar nemzet megalapításának és a magyar alkotmány fejlődésének kettős gyökere van: Szent István királysága és a magyar vármegye. A királyságtól nyertük a kereszténységet, az egységet, állandóságot és biztonságot. Ez tette a keleti származású magyart nyugati hivatásuvá. A vármegye pedig a magyar nemzetet, a törzsek állandó letelepítésével, egy nagyszerű összetartó erejű kormányzati egységben szervezte meg és tömörítette össze. Ha akár a királyság, akár a vármegye hiányzott volna a fundamentumból, nyomtalanul eltűntünk volna a nápek színpadáról, mert csak ez a két gyökér adta azon életerőt, amelyből ezeréven át táplálkoztunk, A múltban a vármegye a folytonos hábo- j ruk és önvédelmi harcok között a meglévő ■ védelmére és az elveszett visszaszerzésére I volt utalva. A modern vármegyének az önvédelmen . 11 óriási hivatást adott a balsors sújtó | felül keze: a reális munkát és alkotást, a magyar nemzet kulturális és gazdasági megszervezé- zésének és megerősítésének hatalmas munkáját, a magyar jövő kiküzdését I A vármegyei tisztviselő tekintetes Tőr- vényha'ósági Bizottság mindenkor a magyar múltnak és a magyar jövőnek munkása volt. Elszakíthatatlan szoros és erős lánccal kell ezt összekötni s ennek a láncnak nem szabad sem megrozsdásodnia, sem meglazulnia, hanem tisztán és szilárdan kell ösz- szetartania mindazon történelmi és lelki erőket, melyek a magyar jövő kiküzdésének elengedhetetlen feltételei. A vármegyei tisztviselő sorsa tekintetes Törvényhatósági Bizottság, történelmi hivatás, melyet a múltra támaszkodó lépéssel, de előre néző sasszemmel, mindenkor a nemzet boldogulásának és jövőjének utján haladva kell szolgálnia. Midőn a főjegyzői tisztet a Törvényhatósági Bizottság bizalmából elfoglalom, egész telkemet ezen hivatás szolgálatának szent akarata hatja át. Önzetlenül, hűséggel és becsülettel akarok ennek megfelelni mindazon teendőkben, melyeket a törvény és felettes hatóságaim reám bíznak s a melyeket a vármegye lakosságának jogos érdekei, igényei, szükségletei, valamint boldogulásának követelményei kötelességemmé tesznek. Kérem ezen munkához a mélióságos Főispán ur, a tekintetes Törvényhatósági Bizottság, a nagyságos Alispán ur és tisztviselő társaim jóindulatú támogatását és bizalmát 1 A közgyűlés befejezése. A nagyhatású főjegyzői bemutatkozó beszéd után Jankó Ágoston főispán köszönetét mondott a kijelölő választmánynak és a szavazatszedő bizottságnak tisztük teljesítéséért és a bizottsági tagoknak azért a higgadtságért, amelyet ezen igen heves harc daeára a választás alatt tanusitottak. A jegyzőkönyv hitelesítésének idejét, e hó 5 ének d. e. 10 órájára tűzte ki és a jegyzőkönyv hi telesi tésére Schneider Gabor éB dr. Orffy Gyula bizottsági tagokat jelölte ki. Ezzel az eseményekben éB izgalmakban egyaránt gazdag, mindvégig méltó keretekben lefolyt közgyűlés a főispán zajos éltetésével véget ért. A vármegyei tisztikar tisztelgése. A közgyűlés berekesztése után a vármegye, az államépitészeti hivatal éB a Ferenc közkérház tisztikara dr. Hagymássy Zoltán vármegyei főjegyző vezetésével tisztelgett az nj alispánnál. Üdvözlő beszedőben kifejtette az alispáni állás kiváló közjogi szerepét és szépségeit. ígérte, hogy az egész tisztikarral oda fog hatni, hogy az nj alispánnak minél könnyebb és kedvesebb legyen e nagy felelősséggel járó dieses állás betöltése. Száváid Oszkár alispán megköszönte a tisztikar üdvözlését. A gyűlés termében elmondott beszédében kifej I tette programmját. Arra kéri a tiszti- | fÜiúöÉPEKi évi karbantartását és szakszerű javítását vállalom 8 Sommer mechanikus | Szekszárd. a5 Mindenféle írógépekhez kellékek 55 NBA és alkatrészek beszerezhetők. 8HH ■ HBH kart, hogy a békés együttműködés alapelveit szigorúan őrizzék meg, akkor reméli, bogy a megértő egyttt- munkálkodásból a vármegyére ás csonka országunkra a mainál boldogabb és szebb jövendő fog fakadni. A vármegyei tisztikar után báró Fiáth Tibor a Gazdasági Egyesület, Saxenheim Edgár a Selyemgyár, Létai Gyula erdőtanácsos az erdő- felügyelőség nevében üdvözölték az uj alispánt. A bankett A nevezetes közgyűlés után a törvényhatósági bizottság tagjai az alispánválasztás vendégeivel, köztük a tolnai huszár- és tttzértisztikar küldöttségével együtt lakomára gyűltek össze a Szekszárd-Szálió emeleti nagytermében és egyéb termeiben. Körül- belül 590 ea vettek részt a vendéglő összes termeiben a két óra utáu kezdődött ebéden. A demonstráció- számba menő népes lakoma közönségének összetétele hűen tükrözte vissza azt az őszinte tiszteletet és szeretetet, amellyel a vármegye közönségének minden rétege viseltetik Szévald Oszkár alispán iránt. Ott láttuk az arisztokrata bizottsági tagokat szintúgy, mint a középosztály, az ipar és kereskedelem, valamint a kisgazdatársadalom képviselőit. Az első pohárköszöntőt Jankó Ágoston főispán mondotta az ország fenkölt kormányzójára, nagybányai Horthy Miklósra, akit a lakoma közönsége melegen ünnepelt. Rögtön utána szeretetteljesen ürítette a főispán a poharát az imént megválasztott, közszeretetben álló uj alispánra, ■ok szerencsét kivánva még hosszú időre terjedő működéséhez. Beszéde végén az uj tisztviselőket éltette. Pesthy igazságügyminísztar emelkedett ezután szólásra és nagy figyelem közepette igen meleghangú, közvetlen beszédben mondotta el, hogy őt az ifjúkorban szövődött barátság érzése fűzi Szévald Oszkárhoz és az ő kedves, fiatalkori barátjának alispánná választása alkalmával szükségét érzi annak, hogy e barátság révén reflexiókat fűzzön ahhoz a beszédhez, amelyet a vármegye uj feje mondott az alispáni hivatásról. Midőu 5SS2S555SSS53SSS555555a5 SSSSSSSS55 SS ■■■■■■■■■■ ■■■■■■■■■■■■«■■■■■■■■■ ■■■■■■ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ ■■■■■■ ■■■■■■■■ SS SS ■SS ■JSS ■■ u sns ■SS SBB BB SBB SBB SS SBB BB BB n Bründl 3ános és Szabó 3dnos S vizműépitkezési vállalata Szekszárd, Vasúti fasor 6. szám ff A városi vizműszabályrendeletben előirt, s a városi tanács által jóváhagyott minták szerinti kivitelben készít: a leg- BB jutányosabb áron, egy évi jótállás mellett házi niznezetéki és csatornázási berendezéseket B Terv és költségvetés díjtalan. — Minták megtekinthetők Vasúti fasor 6. szám alatt. B Hosszabb lejáratú kedvező fizetési feltételeké 312 BB BB m BBI ■MSSSSSilf^-IS^—■■«pap—SM—BOB OB SB — «BUB SB OB OB — ■BBBBBBBUBBBBBBBBBBBBBaBBBBBBBBBBBBBlSBBB "55225555555555555555555555555555555555555a aa iBOBaBua íasauBoasaoB aasa sasa ■BBBBBSBaBBBSBaa aarasa sasa sasi bb