Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-12-10 / 50. szám
Egyes szám ára 30 fillér. IX. évfolyam. Szekszárd, 1927 december 10 50. szám. TOLNÁM KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ÚJSÁG 8arfcwzt8ség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefon szám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. BMiSzetési dij félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illetO közlemények a szerkesztOséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1 pengő. A hirdetés egy 00 milliméter széles hasábon mülimétersoronkéot 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamÉit a nyilttér soronként 60 fillérbe kerti. HmoMomún osrörper. Irta: Kreschka Frigyes. Badapsst, 1927 dec. 5. A Népszövetség szeptemberi ülése nem hozott pozitív eredményt a magyar-román optáns ügyben. Strese nana dr. német külügyminiszternek, de nem kevésbé Scialoja olasz tanácstagnak köszönhető, hogy kudarc nem érte sSeptemberben ügyünket. A mostani genfi ■ ülésen ujra napirendre került a magyar-román kon- fiiktas ránk nézve — ngy gondol jnk — a múltkorinál talán egy halvány árnyalattal kedvezőbb körülmények között. Chamberlain elfogultsága ugyanis a meglepetés erejével gyújtott általános viiát a nemzetközi jog tudósai körében és a szeptember óta hétről- hétre megújuló állásfoglalások kivétel nélkül a magyar szempont jogosságának elismerésére hangolják Európa közvéleményét. Csak az' ön- ámitás rövidlátása : hitethetné el velünk, hogy politikailag és gazdaságilag félholttá ütött országunk igán barátai sietnek segítségünkre avagy, hogy az európai hatalmi törekvések karcában statisztáié, szerény szárnyát csak bontogató diplomáciánk érte el azt, hogy a bármely államérdek fölé emelkedő, nemzetek feletti tárgyilagosság vállalta magára ügyünk védelmét. A Népszövetség vesztes ál lamokat gúzsbantartó egész struktúrája éa az utódállamok bandita- politikájának kereszttüzében jelentéktelenné zsugorodna ez az ügy, ha az csak a perben aránytalan esélyekkel álló két ország Ügye volna, ha jelentőségében nem emelkednék túl a magánérdekek határain, ha a román álláspont elismerésével összeomlással nem fenyegetné a nemzetközi jogrend egész épületét. A Tolnamegyei Újság hasábjain alkalmunk volt annak idején néhány — jobbára érzelmi — reflekciót fűzni a Comité des trois javaslatának rész beni elfogadásához. Most, mikor ujra az elevenünkbe vág ennek a kérdésnek az iménti körülményektől felfokozott aktualitása, más mérlegeié sek tükrében szeretnék megvilágítani az oláh agrárreform botrányát. Az előzményeket magábafájta már a magyar mindennap száz szenvedése, de a konzekvenciák levonása előtt annyi nehéz probléma konglomerátumából — nem érdektelen talán — ha rövid pillantással kifejtjük e per történetének főbb mozza natait. A román kormány 1921 julius hó 30-án hozta nyilvánosságra földreformját. Népjóléti és szociálpolitikai magasabb szempontok fekszenek e törvény indokolásában, a gyakorlati kivitel azonban tulajdonkepen az erdélyi magyar birtokosok tönkretételére irányult és különösen az erdélyi magyar optánsok, tehát magyar állampolgárok erdélyi birtokainak elkobzásával keltett európaszerte nagy feltűnést. A Nemzetek Szövetsége, amely a régi döntőbiráskodási elvek fentartásával létesített állandó nemzetközi bíróságokkal szilárd bázisokra éltette az internacionális bíráskodás intézményét, a trianoni szerződés 230. §. 9-ik alpontjában Vegyes Döntőbíróság kizárólagos hatáskörét állapította meg oly Ügyben, amely „kártérítés a magyar állampolgárokat a megszállott területeken levő javaik tekintetében ért sérelmekért“. Est a rendelkezést a 250. §. 3-ik szakasza is megerősíti és ennek alapján az erdélyi optánsok a Párisban székelő Román-Magyar Vegyes Döntő Bíróságtól kérték tel külügyminiszter három, Bzigoru szankciókkal védett princípium elfogadtatását javasolta. A Tanács Stresemann és Scialoja említett felszólalására nem fogadta el a szankciókat, nem sújtotta már előre joghátrányokkal az el nem fogadást, mindazonáltal utasította a feleket, hogy a decemberi ülésen végleges határozatukat közöljék a javaslat elfogadása tekintetében. Mielőtt lezárnék az előzményeket, szükségesnek véljük leszögezni a javaslat első pontját. „A békeszerző- 1 dések nem zárják ki egy, a nemset- I közi jogból folyó normák szemmel- | tartásával létre jött általános agrárBem apó. — Irta: Bodnár István. — A szabadság uj, friss kenyerében: * Kovász volt... Lelke felgyújtja Bécset, S küzd lengyel, magyar, török teérted: Halott hazája csak, hogy ujra éljen! Népe nem érti... Mások sem nagyon, Hozzá csak a magyar forrott csupán: Székely-kéz kapja vállra, harc után S magyar szív hordja most is — szárnyakon! S ő — ágyúinál: „Ne bántsd, mert enyémI“ — Hallom, lovag-korbácsa pattogat... S látom már futni a — „csatlósokat“... Szabadság-lelke ö, e sártekén I Saját hazája már — feltámadott, — Vigy Bem apó, mi sem legyünk halott! jes kártalanításukat. Románia kifogással élt a Vegyes Döntő Bíróság hatásköre ellen, a párisi tárgyalások azonban ez év első hónapjában oda vezettek, hogy a Vegyes Döntő Bíróság hatáskörét megállapította és Romániát kifogásaival elutasította. Ekkor következett’ a román döntőbírósági delegátusnak kormánya által való emlékezetes visszahívása. Magyarország felszólította Romániát, hogy járuljon hozzá az ügynek a Hágai Állandó Bíróság elé terjesztéséhez. Románia kerek visszautasítása folytán a népszövetségi paktum 11. §-a alapján csak a Nemzetek Szövetségének Tanácsa elé került az ügy, jogi hatóság helyett politikai fórum elé. Az Állandó Nemzetközi Bíróság elé vitel lehetőségének nemzetközi jogszabályok szerint való kri tóriuma ugyanis, a perben álló államok erre irányuló akaratmegegyezése. Magyarország a visszahívott román delegátus helyett két pótbiró kinevezését kérte, ami a trianoni szerződés 239. §. alapján a Tanács feladata. Á Népszövetség márciusi ülésén Chamberlaint választották meg az ügy előadójául. Kívüle Villegas chilei és Sato japán tanácstag alkották ez ügyben a Comité des troist. Cham ! berlain szeptemberi referátuma még I élénk emlékezetünkben él. Az augel reformnak a magyar optánsokra való alkalmazását. Nincs nemzetközi jogszabály, amely a magyar állampolgárokat egy általános agrárreform alól kivehetné. A kártalanítás kérdése — legyen annak más szempontokból bármekkora jelentősége — itt nem játszik szerepet.u Messze vezetne a javaslat részletes taglalása, de úgy véljük ez az első pont untig elegendő ahoz, hogy megértsük kormányunk legújabb állásfoglalását, mellyel a Népszövetség főtitkárának december 4-én átadott, részletesen megokolt határozatában a Comité dea trois javaslatát visszautasította. Mert ez a javaslat már a megfogalmazásában is nemzetközi jogi nonsens. Az egyes mondatok tartalma nemcsak általános jogelvekkel, hanem önmagával is homlokegyenest ellentétben áll. A nemzetközi jogszabályok szem előtt tartása egy részről, másfelől a kártalanítás kérdésének fővágány ról való kisiklása paradoxon. A nemzetközi jognak fundamentális tétele épen az, hogy — járjon bár el az állam saját polgáraival bármiképen — idegen állampolgárok javainak kisajátításáért a legteljesebb kártérítéssel tartozik. Sőt a kisajátítás jogi fogalma az élő jog hatalmával jelenti a teljes J kártalanítást. Végül pedig ebben I az ügyben a legfontosabb kérdés, a legégetőbb jogos kívánság épen az indemnizáciő/ Chamberlain előre bejelentette, hogy meg fogja védelmezni javasolt szankcióit. Győzelme azt jelentené, hogy a Tanács megtagadja a Vegyes Döntő Bíróság kiegéssitesét, de jelentené egyúttal a döntőbírósági elv, a modern nemzetközi jogrend legteljesebb csődjét is. Reméljük nem fog bekövetkezni, reméijük nem vonhatja ki magát Románia a Vegyes Bíróság eljárása alól, különösen, mikor tudvalevő, kogy a kártérítés pénzügyi nehézségeit, Románia vitális érdekeinek ‘ hangoztatott veszélyét a magyar kormány „carpent tua poma nepotes“ elv sse* rint való koncessziókkal hajlandó enyhíteni. De reméljük különösen és ismételten asért, mert ha a Nemzetek Szövetségének Tanácsa túllépné politikai hatáskörét és illetékességet vindikálna magának olyan jogi ügyben, melyben már a népszövetségi paktum Í4 §. értelmében is csak a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság van hivatva dönteni, nemcsak a nemzetközi jogszabályok ellen vétene durva sértéssel, nemcsak a döntőbírósági elveket csúfolná meg, de eggszersmint á saját tekintélyét ásná örökre alá, nevetségessé tenné az egész Nép szövetséget, melyhez pedig a világ jogrendjének védelmében oly nagy reményeket fűztek a világbéke apostolai. A trianoni diktátum mindenünket elvette tőlünk, ezer éves törzsünkön minden életet megfojtó politikai és gasdasági határbilincsek feszt nek, kifosztottak bennünket a demarkáeién innen és koldussá nyomoritották véreinket az uj határokon túl, lehetséges-e, hogy még azt is elvegyék tőlünk, amit ez a nyomorult béke törpe jog formájában meghagyott? Mert a trianoni szerződés paragrafusainak alapján állunk csak, mikor a magyar optánsok igazát védjük. Románia is érzi, hogy az iga- ság részünkön van. Azért vonakodik nemzetközi bíróság elé vinni az ügyet, amely fórum előtt a magyar igazság eddig még minden esetben jogerőre emelkedett, különböző ürügyekkel azért keresett kibúvót az ügy decemberi meritórius tárgyalása alól. A magyar román konfliktus tárgyalásai angol nyomásra márciusra halasztották. Tuuieacu tehát megtalálta a pillanatnyi kibúvót, látszólag egérutat nyert. A per mérlegének egyik serpenyőjében az elfogultság jogsértés, érdekek, politika — másik oldalán törvényszerinti követelések, örökérvényű nemzetközi normák, az igazság, a jog jelenleg egyforma súllyal állnak. Nem lehet kétséges, hogy a világ jogi közvéleményének hata'mas árad íssal támadó megnyilvánulása utolérje Romániát egérutján, nem tehet kétséges, hogy márciusban melyik serpenyő fog felbilleni.
