Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-29 / 5. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 1927 január 29. Szász Károiy kritikájában a következőket : „Egyetlenegy jelenet van az egész darabban, ami megkapja a szivet: mikor az agyonsanyargatott, gyermekétől megfosztott, szegény öreg székely kifakad a fejedelem előtt. Pér percig tart az egész epizód, az aLk nem is uj, jóformán egészen Tíborcs-utánzat, de Bodnár Jenő •lyan őszinte érzéssel, valami olyan létekbe markoló hangon mondja el tirádáját, hogy csak a legnagyobb dicsérettel szólhatnak róla. Ez a leg többször kis szerepre szorított művész — kit mi állandóan érdeklődve figyelünk — még bizonyára nagy dől gokra van hivatva.“ De nem kisebb örömet okozott Harsányi Kálmán kritikája sem, aki a következőket Írja; „A szereplők ^özül tündöklő igazsággal emelkedik ki Bodnár Jenő egy öreg Bzékely átfutó szerepében. Igaz, hogy a többiekhez képest köny- nyebb do ga volt, mert ez az egész darab legigazabban megirt, s igen szép szerepe. Hanem azért mégis csak ki kell már egyszer világlania, hogy ezt a kitűnő színészt kár egyre nagyobb és nagyobb feladatok elé nem állítani “ Lehet, hogy a Nemzeti Színház teljhatalma direktora e kritikák nyomán végre szakítani fogr az évek óta tartó mellőző taktikájával és teret ad a» mi szeretett földinknek, Bodnár Jénőnek, aki nem tartozik a* könyök Imi előtörők közéi de aki komolyan és-kitartóan - dolgozik művészete ki finomításán, hogy képességeit nagyobb szerepekben is bemutathassa. Hisz- Ésük, hogy Hevesi* igazgató ur ia végre'meglátja azt, amit* a színházi kritikusok már rég látnak, de most igen határozottan ki is domborítottak, hogy nemcsak Bodnár Jenővel, de a magyar szín művészettel szemben ia vétek, nem engedni tért arra, hogy egy kész művész kifejthesse amagyar művészet érdekében a benne rejlő istenadta képességoket; —r. — Villamossági és erőátviteli berendezések szakszerű szerelését vállalják Titte Testvérek, Szekszárd. Telefon: 91. Irodáé Mozival szemben. Telefons 36. wmmjmn SBIB Iliniljj™ HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország. — Dr. Pesthy Pál Szarvason. Dr. Pestby Pál igazságtigyminiszter a szarvasi ág. hitv. ev egyház felügyelője folyó hó 18 án Szarvasra átázott és aznap a presbiteri ülésen elnökölt, A miniszter titkárával érkezett vasúton Szarvasra. A vasútállomáson drV Tóth Pál országgyűlési képviselővel az élén bizottság fogadta. A miniszter Bartos Pál ág. h. ev. lelkész vendége volt rövid időre, mert még aznap visszautazott Budapestre. — Egyházmegyei hírek. Virág Ferenc megyéspüspók Lányi Emit hitoktatót zombai plébánossá, Hoffmann Kálmán hőgyészi káplánt pécsi hitoktatóvá és a legényegylet elnökévé nevezte ki. Mazer Ferenc zombai’ adminisztrátort Bakócára, Uhl Antal bakóczai káplánt Hőgyéasre küldte a megyéspUspök segéd lelkésznek. Szünidei gyermeknyaral tafás. Jankó Ágoston főispán leiratot intézett a főssolgabirákhoz és Szekszárd város polgármesteréhez, kérve őket, hogy már most kezdjek a fővárosi gyermekek' vidéki* nyaraltatásának a megszervezését és kövessenek- el minden lehetőt a siker érdekében. A vakációra az arra vállalkozó megbízható, erkölcsös egyénekhez 8—14 éves egészséges, de rosszul táplált, vagy levegőváltozásra szoruló gyermekeket fognak leküidani, A gyermekeket felekezeti különbség nélkül fogják az akció alkalmával besorozni. — Vasúti kinevezés. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter Karkecz L*jos MÁV, felügyelőt, a dombóvári fütőház főnökét kinevezte a szombathelyi üzletigazgatósig vontatási osztályfőnökévé. A dombóvári fütőház alkalmazottai és a környékbeli vasutasok február 1-én este a dombóvári „Korona“ szálló dísztermében rendezendő ünnepi vacsora keretében búcsúznak az uj osztályfőnöktől, aki a napokban már át is költözik Szombathelyre. — A törvényhatósági testnevelési bizottság újonnan kinevezett tagjai. Az Országos Testnevelési Tanács Jankó Ágoston főispán előterjesztésére a törvényhatósági tésnevelési bizottság tagjaivá újabb 3 évre, László Aladár műszaki tanácsost, dr. Haksch Ferenc kir. ügyészt, Kenézy Endre pénzügyigazgató helyettest, vitéz Tihanyi Szilárd vitézi székkapitányt,' dr. Kunczer Jenő ügyvédet és Faludi Ferenc főgimnáziumi tanárt nevezte ki. — Városi közgyűlés. Szekszárd rt. város képviselőtestülete szombaton délntán 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozatának legfontosabb tárgya az építési könnyítések (adómentesség stb.) érvényességének meghosszabbítása. A közgyűlés tudomásul veszi a városi háztartás 1927. évi költségvetését jó váhagyó alispáni leiratot és annak rendelkezései értelmében megteszi a szükséges intézkedéseket. Szerepel azonkívül a tárgysorozaton községi kötelékbe való felvételi és bérleti dij leszállítási kérelem. — Hegedős Gyula-ünnepély Gyünkön. Megírtak már, hogy dr Pesthy Pál igazságügyminiszter indítványára Gyönkön meg akarják ünnepelni azt az eseményt, hogy évtizedekkel azelőtt a vármegye, sőt járás szü ötte, a nagy művész, Hegedűs Gyula ott lépett fel először műkedvelői előadáson. Az előkészületeket és a propagandát máris megkezdte a rendező bizottság, melynek élén dr. Keck László kormányfőtanácsos és Reich Oszkár főszolgabíró á l, de bevonják a vármegyei közművelődési egyesüALLITO EKSZÁRD JóhirneviS, közismert* r, n i ÍRÓGÉPEK, évi karbantartását és szakszerű javítását vállalom ■ Sommer mechanikus g Szekszárd. Mindenféle írógépekhez kellékek ]tt és alkatrészek beszerezhetők. AW BBISBSEBÖ letet is. A programmot illetőleg nagyjában mintául veszik a borjr'dí Petöfi-ünnepélyt, bár természetesen figyelembe kell venni az Unneplendő kívánságait, akivel az igazságügy- miniszter utján érintkezik a rendezőség. Valószínűleg ebéd lesz dr. Keck gyönyörű fekvésű szöllejében, magát az ünnepélyt a régi Ausch-féle ház udvarán tartják, ahol abban az időben a színpad állt, este pedig majális és lampionos „velencei éj“ lenne a a romantikus GerenyáBi malomban, ahol a fás hegyoldalak és a tó - alkal mas keretül szolgálnak. Onnan közel van a vasúti állomás, tehát a budapesti vendégek a hajnali vonatokat könnyen elérik. Miután májusnál előbb nem tervezik az ünnepélyt, & programúinak minden része a szabadban folynék le, mely célra Gyönk különösen alkalmas. Hegedűs Gyula születési helye: Kéty község neveben Rumi Ernő főjegyző azzal a kéréssel fordult az előkészítő bizottsághoz, engedjék meg, hogy —7 bár a község, elszakadt a simontorny i járástól — mégis részt vehessenek a gyöüki ünnepélyen és annak keretében üdvözölhessék földijüket és diszpolgáru< kát. A gyönkiek örömmel vették tudomásul ezen ajánlatot, mint minden közreműködést,, hogy minél szélesebb, körű legyen a vármegye nagy fiának ünneplése. Dr. Szentberky Rezső » „Dunántúli Műemlékek Könyve“ részére lerajzolta Hegedűs Gyula kétyi szülőházát és a gyünki Ansch-féle udvart, ahol a nagy művész először szerepelt a színpadon. — A szekszárdi polgári leányiskolát f. évi január 31-én délelőtt 10 órakor az intézet tornatermében a Mocácsi- vész 400 éves évfoidulójára emlékünnepélyt tart. — Megjutalmazott erdöőr. A vármegyei közigasgatáai bizottság gazdasági albizottsága Finta János járási erdőőrt, ki idős korára való tekintettel állásáról lemondott, buzgó és becsületes szolgálatai elismerése mellett 7 millió korona jutalomban részesítette. — Uj körorVOS. Az újonnan szervezett alaóaanai körorvosi állásra a f. hó 25 én megejtett választáson dr. Zunmermann Dezső orvost választották meg.