Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1927-09-17 / 38. szám

IX. évfolyam 38 szám. Egyes szám ára 30 fillér. * Szekszárd, 1927 szeptember 17. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. gzerkesztiség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telelonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 30 fillér. BlOfizetési díj félévre 4 pengő (50.000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb! hirdetés dija 1 pengő. A hir­detés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. — A hír­rovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hir, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kerül. A renltenskedö kbontont. Kém akarjuk a teremtés nagy mü­vét a békeszerződés munkájához ha­sonlítani, mert a tökéletest a töké­letlennel összehesonlitani képtelenség. A békeszerződés által kreált kis- antantot sem akarjuk valami nsgyra- bivatott tényezőnek, vagy éppen je­len esetben kritikusnak elismerni, de azt a jelenséget még sem tagadhat juk le, hogy a békeszerződés alig hozta létre a kisantantot, a hálátlan újszülött szembefordult teremtőjével, a békeszerződéssel s az azt létre­hozó antanthatalmakkal s felöltve a kritikus tógáját megleckéztette te­remtőjét. Éppen úgy történt, mint a világ teremtésekor, amikor az Isten elvá­lasztotta a vizet a földtől, végezetül megteremtette az embert s amikor a Teremtő felhatalmazta az embert, hogy szabad akarata birtokában azt tegye, amit akart, ez élt is a fel­hatalmazással s azonfelül még élet­hivatását és munkakörét is betöltötte. Egyszer — a monda szerint — a teremtés munkájának befejezése után összegyűltek a teremtés koronái a különböző foglalkozású emberek, hogy seregszemlét tartsanak egymás felett. Amint ott tanakodtak, egyszer a sor­ból kilépett egy valaki, az életre- hivott foglalkozásúak közül s az ősz- szesség ámulata mellett alaposan meg­kritizálta az Ur teremtő munkáját. Ez a valaki, ez az imént teremtett ember, az Ur alkotásának első kri­tikusa, az újságírással foglalkozó em­ber volt. Ismét hangsúlyozzuk, hogy a vi­lág teremtését sehogysem hasonlít­juk össze a béke munkájával, mint ahogy a világteremtés első kritikusa is más volt, mint a kisantant. Azon­ban nem titkolhatjuk el abbeli véle­ményünket, hogy ha már valami hi­vatása lehet a kisantantnak és köte­lessége a nagyantanttal szemben, ak­kor ez az, hogy alázatos tisztelője és uszály hordozója legyen annak a ha­talmi csoportosulásnak, amelynek lé­tét, mindenét köszönheti. A világ csodálkozása és ámulata kiséri azokat a nyílt színen és ku­lisszák mögött folyó torzsalkodáso­kat, amelyek a kis- és nagyantant politikusai között lejátszódnak. Vala­hányszor a nagyantant arra a meg­győződésre jut, hogy nem jól van az Úgy, amint van s a siralmas té­nyeken változtatni kel), a kisantant, mint valami javíthatatlan falurossza csattan fel b tiltakozását fejezi ki a nagyantant szándékaival szemben. A világgazdaságnak sok-sok olyan pro­blémája van, amely akut veszedel­met hordoz méhében s amelynek or­voslása egyenesen közkötelesség. Kö telessége az orvoslása elsősorban azoknak a nagyhatalmaknak, ame­lyek a problémák rendezése - nélkül legtöbbet veszíthetnek. Ezzel szem­ben azt látjuk, hogy a kisantant ttt- | relmetlen és követelőző, egyenesen tiltakozástól hangos akkor, amikor a nagyhatalmak saját érdekükben meg akarják rendszabályozni az elkényez­tetett kisantantot. Sem a magángazdaság, sem az ál­lami gazdálkodás nem viselhet so­káig tehertételeket anélkül, hogy a tehertételnek bevételi ellentétele ne lenne. Már pedig a kisantant egyre jobban az a tehertétel, amelynek nincs haBzontétele. Nem lehet állan­dóan kérésből és követelődzésből ál- lani. A magángazdaság megunja az örök kéregetőt és panaszkodót. Az pedig már egyenesen felháborító, ha a kéregető kritikusa akar lenni jó­tevőjének. *A nyolc év óta koldulás­ból és házalásból álló s abból élős­ködő kisantantot is megunhatták pro- tektorai. A renitenskedő kisantant már nemcsak a bizalmas konferen­ciák tehertétele, de Európa fórumain is oly annyira terhes kezd lenni, hogy el lehetünk készülve arra, ami­kor maga a nagyantant adja ki a parancsot: — kivül tágasabb 1... A Tatárjárás Bőtaszéken. Szép és kedves emléke marad Báta- szék közönségének szeptember 8 iká- nak estje, amikor a Bátaszéki Kaszinó műkedvelő csoportja díszelőadás kere­tében színre hozta Kálmán és Bakonyi Tatárjárását. A Kaszinó nagyterme jóval az I előadás megkezdése előtt már ZBufo- | lásig megtelt, nagy fájdalmára azoknak akik kint rekedtek. Az első sort a figyelmes rendezőség a vidéki meg­hívott vendégek számára tartotta fenn. Esek közül megjelentek: Szévald Oszkárné, a vármegye alispánjának neje, Judit leányával és Ssily Boriska vendégükkel, Szongott Edvin a járás főszolgabirája a feleségével és Kálmán Lujza vendégükkel, dr. Leopold Kornél vezérigazgató a feleségével és özv. dr. Müller Ferencné vendégükkel, Kleiszner Gyula tolnai polgáriiskolai igazgató a feleségével, báró Mirbach Antal főrendiházi tag, Matzenauer Hugó ny. repttlőszázados, Gévay-Wolf Aladár közalapítványi felügyelő ven­dégeivel, Kőnek Alfréd budapesti műegyetemi tanársegéddel és dr. Kunczer Jenő ügyvéd. A meghívott vendégeket Pongrács Lajos a Kaszinó lelkes és érdemes elnöke üdvözölte az előadás megkezdése előtt éB üdvözlése végén kérte a megjelenteket, hogy bírálatuknál ne alkalmazzanak ssi- goru mértéket, mivel a műkedvelő társaság alig egy két éve működik. Mi azonban ismertük már a Báta­széki Kaszinó nívós kulturéletét (mely mintául szolgálhatna a vármegye na­gyobb községeiben működő kaszinók­nak is) és így bizony nagyobb igé­nyekkel vártuk a kaszinó dédelgetett műkedvelő gárdájának produkcióját, különösen azért, mivel tudtuk, hogy a község agilis, hozzáértő jegyzője, Pevny Ferenc rendezi az előadást. I És még így, felemelt igényeink | mellett is meglepett bennünket az Afrika felé. — üti levél e gy r ő 1-m á s r ó 1.* — A .Tolnamegyei Újság* »rimára irta: Koritiánssky Ottó. S. S. <Prinses Juliana», 1927 aug. 21. Csudálatosán szép vasárnapot élünk a Földközi tengeren. Hajónk a kelet­indiai holland gyarmatokról, Batáviá- ról indult vagy 2—3 hét előtt. Utasai javarészt Indiából hazatérők; szabad­ságra jövő állami hivatalnokok, kato­nák és családjaik. Néhány holland és angol kereskedő s igen kevés „kéj- utazó“. Ez a helyzet Genováig. Ott aztán átformálódik a kép. Innét még 9—10 nap az ut, a hajó végcéljáig, Amsterdamig, amit a hollandok rö­vidítve csak A’dam-nak imák és neveznek. A hazatérők javarészt vo­* Kedves Szerkesztő uram, tisztelt Barátom ! Évek óta, minden esztendei külföldi utamról egy- egy képes kártyán, lejárati határidőnélküli ígéretet teszek Neked arra, hogy tapasztalataimról nb. lapod utján beszámolok kedves olvasótáborodnak, Jói lesz velem, ha egyszer leszámitoltatod a bianco Ígéret- váltókat!? Elibe vágok ennek! Mert igaz bár, hogy múlt évi finnországi utamról terveiett könyvem I. fü­zetét megírtam és kiadtam, de úgy a Szicília—maltai, mint az azelőtti holland—belga stb- útról irt tárcák még a toliamba, no meg tárgyuk utitarsolyomba van­nak. Majd kikerülnek onnét egyszer nb. lapod hasáb­jaira is. Most nem kívánok az .ígéretben nagy* lenni, hanem — ime — küldök egy tárcára valót, készség­gel helyezvén kilátásba a továbbiakat. Mert tarsolyom ugyan telve magyar dolgokkal: históriánk, kulturfej- lődésünk, ügyeink, viszonyaink adataival. Azokat itt hagyom, itt szórom el, itt teregetem ki. S magyar szívvel gyűjtöm össze tapasztalataimból a szépekét, a hasznosakat, az okulásra szolgálókat. Csokorba kötve fogom szerkesztésedben megjelenő kedves lapunk ut­ján is — szükebb tolnai — földijeimnek nyújtani. Fogadd, kérlek, szivesen. Igaz nagyrabecsüléssol kész­séges hived és barátod Földközi tengeren, 1927. évi augusztus hó 21-én, Koritiánsxkg Ottó. natra szállanak Genovában és közvet­len kocsikban, melyek a francia ha­tárról, Ventimigliából jönnek, 30 óra alatt hazaérnek Hollandiába. A hajó mégsem megy üresen tovább, Geno­vában nagy a tülekedés a helyekért. Ugyanis ez a járat egyike a legkelle­mesebbeknek Afrikába és a Gibral­táron át fel Southamptonba — Lon­donba. Afrika gazdagjai, angol keres­kedők, előkelőségek és kirándulók, továbbá németek vetekednek a he­lyekért. A holland hajóstársaság, egy rotterdami testvértársasággal kedvez­ményes nyári utazásokat tesz ugyanis lehetővé. A visszaút az eredetinek alig 50%-a, pedig az egyszeri ut is potom pénz Genova és A’dam között. Különösen a Rajnavidék s a holland határhoz közeli városok németjei ve­szik igénybe a kitűnő, testet-lelket pihentető pompás tengeri utazási le­hetőséget. A németek, mint afféle reális, takarékos nációbeli, a másod- osztályon utazik. Egy cseppet sincB az alacsonyabb szinten, mint az első osztály, csupán nem kell oly sokszor — öltözködni s így igaz pihenési le­hetőséget nyújt. A 40° 25' szélességi és az 5° 11r hosszúsági fokon van hajónk e pilla­natban, 1435 méter mélység felett, Sardinia és a Baleári szigetcsoport között. Holnap reggel 7 óra tájt ér­kezik Algírba, ha továbbra is ilyen tükörsimaságu marad a tenger, amely tegnapelőtt ugyancsak táncoltatta még a többtizezer tonnás oceánjárókat is. Néhány napi pihenőt tartottam a lignriai Riviérán, a nagy ut előtt. Mindenfelé a keskeny, vörös zász lócska hirdette: fürdőkön, kikötő­helyeken, parti barrikádon: „pericoloao e grande mare“, haragvó és veszélyes a tenger ! Fürdeni sem volt szabad. Csak afféle vakmerő kölykek futot­tak le a sziklás partokat nyaldosó hullámok elé, aztán menekültek előle, amikor 4—5 és még több méteres hullám jött zúgva, bömbölve, tajté- kozva, mintha az egész partvidéket ostromolva, elnyelni akarná. De a sziklaszirteken megtört erejük. Fáj­dalmas, haragos továbbvonitással csap­tak egymásba s a visszahanyatló víz­tömeg milliónyi, ragyogó fényű csepp- re osztva hömpölygőit és füstölt vissza, mig a szél újra nekikorbácsolta a partnak. S igy megy ez évszázad, évezred óta. Egy kis suhancot elkap a tarajos hullám, de idejébe észbe kap s mi­előtt a második hullám is fejbecsapja, kimenekül a „szárazra“ s a fürdő— mesterpofonok tárt karjába. Nem is sajnálta a kupánverést tőle. Szinte indokoltnak láttam, az erre eszembe jutott ős-germán nevelési rendszert. Tudvalévő ugyanis, hogy az ősgermán apa, amikor fiacskája felserdült, maga elé szólította és édesded szavakkal magyarázta neki, miután irgalmatla­nul pofonverte: „Látod, édes, kedves, jó fiacskám, ne légy rossz soha, ma­radj oly jó fiú, amilyen most vagy ; mert ha rossz leszel, ilyen nyaklevest kapsz majd, amilyet most sújtottam rád“. Hogy vájjon helyes nevelési metódus-e az ősgermán elmondott rendszere, azt fejtsék meg a peda­gógusok; ellenben ilyen nevelési rend­szer mellett, hogy ennek a kis olasz lurkónak eszébe jutott volna az apai példakép bemutatott pofon, mielőtt az életét veszélyeztető hullám elé rohant volna, — azt bizonyosságai merem állítani. Az olaszok kedvessége, előzékeny­sége s gyakorlati tapasztalaton ala­puló, minden bürokratikusságot el­mellőző igyekvése lépten-nyomon nyil­vánvaló lesz. A budapesti követség messzemenő szívességgel járt kezemre, hogy a két év előtti siciliai utáninál is elnyert, de teljesen igénybe nem vett kedvezményeket a vasúti kormány most is megadja nekem, mint újság­írónak. Meg is adta. De jegyemet nem Postumia—Genova, hanem for­dított irányba való érvénnyel találta kiállítani. Sebaj. Egy kísérőlevél a határállomáshoz, hogy a kiállított út­iránnyal ellenkező irányba kívánok utazni. De más bibi is volt; a jegy Torinoba szólott. Minden hosszabb ide-oda küldözgetés nélkül, a határ- állomáBfőnökség átjavitotta Postumia- Torino-i érvényre. Igen ám, de én Milánóból nem Torinoba, hanem Ge­novába kívántam utazni, ami vagy 20 km.-rel több. Igaz, hogy ideszóló r

Next

/
Oldalképek
Tartalom