Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-06-25 / 26. szám
1927 junius 25. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 7 — Évzárás a bonyhádi reálgimnáziumban. Junius 20-án tartotta a bonyhádi ev. reálgimnázium tanév sáró Ünnepélyét. A Himnusz elének* lése és Tomka Gusztáv valláBtanár imája után Fáik Henrik igazgató tartotta a záróbeszédet és osztotta ki a jeles és szorgalmas diákok ösztön- dijait. A nyolcadikos diákok nevében Gyalog Béla búcsúzott szép beszéddel a gimnáziumtól. A fennhatóság nevében pedig Schöll Lajos esperes zárta be az évet, egyben pedig meleg szavakkal üdvözölte Fáik Henrik igazgatót 30 éves tanári működése alkalmából. Ugyancsak 20 án zárták be a gimnáziumi rajzkiállitást, ahol sok tehetséges kezet dicsérő rajzot láthatott az érdeklődő közönség. — Tanítói gyűlés. A „Tolna-Ba ranya-Somogyi ág. hitv. ev. egyházmegyei Tanítóegyesület,, 1927. évi junius hó 30 án, csütörtökön d. e. 1li 9 órakor Bonyhádon rendes évi közgyűlést tart, amelynek tárgysorozata: Dr. Kovács Sándor egyetemi tanár előadást tart a templomban. A protestáns-körben pedig Bauer Henrik dombóvári állami tanító, számológépét mutatja be. Iskolán- kivüli népoktatásról beszél Reitzi Péter népm. titkár. Az evang. népiskola jellegéről előadást tart vitéz Nagy István sárszentlőrinci kántor- tanitó. Pestalozzi élete és s peadago- giai munkásságáról. Előadó: Hoffmann Károly kaposszekcsői tanitó és ^Mi is a mi célunk “ról értekezik Marth Péter Sióvidéki ev. Tanítóegyesület elnöke. — A dunaföldvári járás levente- versenyéről — tekintve, hogy a verseny eredményéről az illetékesektől még semmi adatot nem kaptunk, a versenyen pedig máairányu, nagymérvű elfoglaltságunk miatt nem jelenhettünk meg — csak a jövő számunkban tudunk beszámolni. — A Pásti Tőzsde uj száma Erney Károly nyilatkozatát közli a Bauxit- ról, a Kőszénről, a Kereskedelmi Bank uj vállalkozásairól, a Fegyvergyárról, a Gumigyárról, a hajósvállalatokról, a bankértékekről, az Angol- Magyar Bankról rendkívül érdekes információkat közöl a lap, amelyben dr. Jacobi Olivér, dr. Kresz Károly és még mások nyilatkoznak. Textil, biztosítási, autó, vas- ‘ és gépipari rovat egészíti ki a Lapot, amely közli az egészheti árfolyamtáblázatot is. Árra 40 fillér. Kapható mindenütt. Szerkesztóség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Rökk Szilárd u. 9. — Háziipari telep vezetésének átadása. Budapestre történt áthelyez- totésem miatt a 15 év óta fennálló szekszárdi háziipari telep önálló vezetését átadnám nyugdíjas hölgynek, ▼agy nyugdíjas, esetleg vasúti igazol vánnyal rendelkező úriembernek. A telep vezetésének betanításáért megegyezés szerint fizetni kell. Munkával ellátom a háziipar-központból. LakáBt w adhatok. Kurdy Józsa megbízott, Szekszárd, Bezerédj utca 33. — Felhívás a diáktartókhoz. A I szekszárdi áll. felsőkereskedelmi iskola I igazgatósága ezúton is felhívja mind- I azokat, kik az 1927—28. tanévre az I ezen iskolába beiratkozó vidéki ta- I nulók részére szállást, illetve ellátást I adni óhajtanak, hogy ebbeli szándéII ai *Bk°la igazgatóságánál, la- I kásák és egyéb figyelembe veendő körülmények közlése mellett, akár szóban, akár írásban mielőbb jelentsók be. Az iskola fegyelmi szabályai I értelmében ugyanis a tanulók szállást, filetve ellátást csakis az igazgatóság ölőleges beleegyezése alapján választhatnák. — A szekszárdi városi levente verseny elhalasztása. A vármegyei testnevelési bizottság a f. hó 26 ára kitűzött városi levente versenyt tekintve, hogy a városi tisztikar Vendl István polgármesternek Budapesten ugyanazon napon tartandó vitézzé avatásán vesz részt f. hó 29 éré halasztotta el. — Zongorák és pianinok újak 774 octávosok 18 milliótól, 15 havi részletre káphatók Radits Zoltán zongorakészitőnél Szekszár dón. Hangolást és mindenféle javítást olcsón végzek, vidékre 1 zongorához is kimegyek. — Kisgyermekek gyújtogatása és borzalmas tűzhalála. Vörös János magyarkeszii községi gulyás 4 éves István fia a kis öccsével együtt bement a disznóólba játszani. A házi teendőket végző édesanyjuk egyszer- csak nagy recsegésre-ropogásra lett figyelmes. A konyhából kitekintve rémülten vette észre, hogy az udvarban levő disznóól lángokban áll, sőt attól már a szomszédos ház is égni kezdett. A tűz hamarosan átterjedt még károm házra és menteni alig lehetett, mert a lakosság jórésze kinn dolgozott a mezőn. A délután fél 7 órakor kiütött tüzet csak másnap reggel fél 6 órakor tudták eloltani. A romok eltakarítása közben találták meg a két kis gyermek szénné égett hulláját amelyet dr. Freyler és dr. Sterk tamási orvosok boncoltak fel. A kétségbeesett gondatlan anya ellen meg fogják indítani a büntető eljárást. — Villamossági és erőátviteli berendezések szakszerű szerelését vállalják Titte Testvérek, Szekszárd. Telefon: 91. —> Öngyilkosság a fogházban. Ackermann Ádám a második paksi választás izgalmában revolverrel ment neki egy embernek, akit agyon is lőtt. A csendőrök letartóztatták a gyilkost, akit beszállítottak a szekszárdi fogházba, ahol vizsgálati fogságba került. Ackermann Ugye hamarosan tárgyalásra került volna, ő azonban annyira félt az igazságszol gáltatástól, hogy e hó 16-án éjjel leemelte helyéről a cellában levő faliszekrényt és annak a kampós szögére felakasztotta magát. A cella kémlőlyukán betekintve az inspekciós fogházőr vette észre az öngyilkosságot. Kinyitotta a cellát — több fogházőr segítségével leemelve a mozdulatlan életuntat a szegről : éleszteni kezdte. Azonnal orvost is hivtak, aki mesterséges lélegzést alkalmazott, mire Ackermannál mutatkozni kezdtek az élet jelei. Eszméletét azonban a leg gondosabb ápolás dacára sem nyerte vissza. Beszállították hát a szekszárdi Ferenc közkórházba, ahol az önakasztás következtében beállott tüdő- gyulladást konstatáltak rajta. Bár mindent elkövettek a megmentésére, életben tartani nem sikerült, mert elgyöngült szive felmondta a szolgálatot és meghalt. Ackermann hulláját a kórházban megejtett boncolás után temették el. — Fogorvos. Kovács J. specialista fog- és szájbetegségben, lakása Szekszárd, Arany János-utca 3. gimnáziummal szemben, az emeleten. — TŰZ Kocsolán. Folyó hó 22 én délután Kocsolán tűz ütött ki, melynek egy lakóház és két istálló-tető esett áldozatául. Eleinte a fél Kocsola leégéséről szóló fantasztikus h<rek keringtek, de ezek egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak. — Molnár ruhákat vegyileg fest, tisztit. Üzlet Kaszinó bazár. 1 jó házból való fiú 4 középiskolával tanulónak felvétetik. — Kétszeres gyilkosság és öngyil ! k088ág. Taba József Béda, gerjeni lakos, együtt lakott a fiával: ifjú Taba Józseffel és menyével Princes Máriával, valamint annak Mária nevű 6 hónapos csecsemőjével. A család egy táncmulatságon vett részt, ahonnan az öreg, aki folyton veszekedett a menyével, valamivel később jött haza, mint a többiek és nem a szobában, hanem a folyosón feküdt le. IQ. Taba József hajnalban korán felkelt és kiment a földjére, ahol ekével töltögette a kukoricáját. A kora délelőtti órákban felkereste őt a határban Ferenc Vajda Benő szomszédja és haza hívta, mert úgy a felesége és a kis leánya, mint az atyja, meghaltak. Hazaérve, a lakásán találta a fél falut és teljesen lesújtotta a borzalmas látvány, amely eléje tárult. Apja, akit kevéssel előbb vágtak le a kötélről, szederjes arccal, kilógó nyelvvel feküdt a szobában, felesége és gyermeke pedig, vértócsában, szétroncsolt koponyával az ágyban. Az ágy előtt a véres szekerce, amellyel a gyilkos az életüket kioltotta. Hamarosan világosság derült a rettenetes tragédiára. Megjelentek a házban Szűcs József Magó és ifj. Bodó György cigányok, akik előző este sokat muzsikáltak az öreg Tabá- nak és elmondták, hogy nagyon furcsán viselkedett. Szűcs Józsefnek azt mondta, hogy másnap valami rémes dolog fog történni, Bódénak pedig azt mesélte, hogy reggelre vége lesz a világnak. Bodó még megkérdezte, hogy az újságban olvasott-e erről, mire ő azt felelte, hogy az ő részéről lesz vége a világnak. Hasonlóképen nyilatkozott a cigánybanda többi tagja is és ezen az alapon nyilvánvalóvá lett, hogy Taba József Béda szekercével agyonverte alvó menyét és unokáját, majd mikor velük végzett, felakasztotta magát, A gyilkosságot a szomszédban lakó Vajda Lászlón é, Béda Erzsébet vette észre, aki gulyáshajtáskor meghallotta, hogy Tabáék állatai nagyon durgatnak. Átment hát hozzájuk, mert azt gondolta, hogy a táncmulatságból későn hazatérve, még mindig alszanak. A szobába lépve látta a rettenetes vérengzés nyomait és a kötélen lógó öreget. Rémülten szaladt az utcára és fellármázta az embereket, akik Tabát levágták a kö télről és orvost hivtak. Segíteni azonban az orvos sem tudott, mert az Öreg Taba borzalmasan tökéletes munkát végzett. — Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, oldalszurást, mellszorulást és szívdobogást érez igyék minél előbb valödi „Ferenc József“ keserüvizet. Gyomor- és bélszakorvosok bizonyítják, hogy a Ferenc József víz remek természetalkotta hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — Ha kellemesen akarja eltölteni idejét, menjen ki a strandra I — Uj ipartestület megyénkben. A döbröközi Általános Ipartestület f. hó 18-án tartotta ünnepélyes keretek között alakuló közgyűlését. A közgyűlést Baumann Béla községi főjegyző, mint iparhatósági biztos vezette. A jóváhagyott alapszabályok ismertetése után elnökké Tottzer Lajos nagyiparos, alelnökké Klen János választatott meg. A közgyűlést követő társas vacsorán a lelkes iparosság nagyban ünnepelte Baumann Béla községi főjegyzőt, kinek fáradhatatlan agilitása hozta létre az ipar testületet, s kinek nevéhez fűződik, rövid 2 évi ittartózkodasa alatt a községi dalárda, atlétikai club léteI Bitese és az utcák kikövezése. De hálás köszönettel emlékezett meg a döbröközi Ipartestület szeretett országgyűlési képviselőjéről, dr. Eri Mártonról és szeretett főszolgabírója, K enésy Lászlóról is, kik hathatós párfogá- sukkal az Ipartestület gyors létesítéséhez járultak hozzá. — Volt-e már kinn a strandon f Mulasztást köret el, ha nem nézi meg. — Céllövő verseny. A völgység! járás leventeoktatói céllővőbajnoki versenye f. hó 2-án tartatott meg Bonyhádon. Benevezett összesen 35 oktató, kik kűsül a tíz legjobb eredményt elért oktató vett részt a döntőben. Távolság: 100 m. A döntőmér- kőzés eredménye: 1. Gönye Dezső kétyi okt. 10 találat, 76 egység. 2. Spannagel Jenő izményi okt. 10 találat, 75 egység. 3. Glöckner Konrád mórágy i okt. 10. találat, 71 egység. — Mérlegek gyártása és Javítása hitelesítve. - Titte Testvérek, Szekszárd. Telefon 91. Vendéglősök f igyelmébe. Kiváló minőségű szekszárdi vörös, fehér és siller borok 10 malllgand foktól 12 fokig beszerezhetők a Mezőgazdasági Kereskedelmi rt. pincészetében Szekszárdon. — A lótetü, hangya és vértetű irtásáról ir a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Ismerteti az őszibarack hajtásainak nyári bekur- titáaát, a gyümölcsmagvak gyűjtését, a szőlő nyári munkáit, a perenoszpora és lisztharmat elleni helyes védekezést, a dísznövények helyes táplálását, a jégverte Bzőlők kezelését, a burgonyavész elleni védekezést, a hamisított rézgálic felismerését, a mák férgese- dését, a gyümölcsfák ssemzését, a cseresznye, ribizli, borsó feldolgozását, az elfagyott szőlőtőkék gondozását, a leander szaporítását, a virágmagvak szedését, a rózsa szemzését, chryzan- themum földigényét stb. A dúsan illusztrált szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, Föld- mivelésügyi minisztérium) e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. — Szekszárd egyetlen kirándulóhelye a Csörgető. — A „Nemzeti Újság“, „Uj Nem zed ók“, „Tolnamegyei Újság“, valamint az összes fővárosi napi és hetilapok egész nap kaphatók a Világ-moziban. Napilapok naponta, a vonat beérkezte után azonnal házhoz szállíttatnak. — Balesetek. Ábró István 16 éves őcsényi fiú, f. hó 18-án a szalma- kazalról oly szerencsétlenül esett le, hogy a szalmahuzó horog gyomrába fúródott. Életveszélyes sérülésével a szekszárdi kórházba szállították. —■ Topankó Katalin 16 éves őcsényi leány f. hó 19 én a meggyfáról leesett és bal karja eltört. — Plézer Ádám 59 éves szálkai lakost f. hó 19 én lovai elragadták, a kocsi az árokba bedült, a szerencsétlen embert maga alá temette ,* életveszélyes sérüléseivel a szekszárdi közkórházba szállították, ahol sérüléseibe belehalt. SPORT. üszőink sikeres szereplese o ütni orszőgos oszAversenvea. Ünnepe volt junius 19-én, vasárnap a pécsi sportnak. E napon látta vendégül a Pécsi Athlétikai Club több város úszói között a világhírre szert tett egri úszókat. Fontos nap volt ez Pécs város sporttörténetében: az ifjú pécsi uszósport avatásának □apja. Pécsett egész a múlt évig úszósportról — sportszerű uszoda hiá-