Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1927-06-04 / 23. szám

1927 junius 4. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 7 __ Koppányszántó uj főjegyzője. Koppányszántó község képvieelőtea- tUlete a legutóbb tartott közgyűlésé- űen Deli Gyula volt községi vezető jegyző nyugalomba vonulásával meg* Üresedett főjegyzői állásra Roth Alajos uagykónyi jegyzőt választotta meg. — Molnár ruhákat vegyileg fest, tisztit. Üzlet Kaszinó bazár. 1 jó ház­ból való fiú 4 középiskolával tanu­lónak felvétetik. — Levente fogadalom. Belecskán a leventék május hó 26-án. lelkes, szép ünnepség keretében tették le a fogadalmat. Testületileg részt vettek <az istenitiszteleten, annak befejezése után a községháztérre vonultak, hol a leventék által alkotott katonás négy­szög körül Müller Henrik községi biró vezetésével a lakosság szoron­gott. Szily Dezső főjegyző mélyen szántó hazafias megnyitó beszéde után kivette a fogadalmat, majd Perl János keszőhidegkuti lelkész mély hazafi- ságtól áthatott lelkes beszédet inté­zett a leventékhez, amelyben Isten és hazaszeretetre buzdította az ifjú­ságot, kérve őket, gondoljanak arra, hogy őseink mennyit véreztek, szen­vedtek, nélkülöztek, áldoztak a ha­záért; ha nemes elődeink méltó utódai leszünk, úgy nemsokára el fog ér­kezni a boldog, szabad Magyarország feltámadásának áldott hajnala. Az ünnepség kezdetén a Magyar Hiszek- egyet, végeztével pedig a Hymnust énekelte a közönség Gáspár József karnagy vezetésével. — A regölyi gyógyszertár Ogye. A m. kir. népjóléti miniszter a regölyi gyógyszertár létesítését — amint ér­tesülünk — nem engedélyezte. — Adomány. A Magyar Általános Hitelbank Szekszárdi Fiókja a szek­szárdi Izr. Nőegyletnek 40 pengőt adományozott. — A felsőnyéki orvosi kör szék­helye. A népjóléti miniszter a felső- nyéki orvosi kör székhelyét — noha a vármegyei közigazgatási bizottság azt Magyarkesziben állapította meg — Felsőnyékre jelölte ki. Bejárónőt keresek. Szék- szárd—Újvárosban lakó vitéz N. N. rendőrnek nővérét, aki múlt év novemberében bejárónénak kivánt hozzám elszegődni most felfogadnám. Cim a kiadóhivatalban. — Belügyminiszteri rendelet a vad­állomány kímélése s okszerű vadászat érdekében. A belügyminiszter a föld- mivelésügyi miniszterrel egyetértőén a vadkimélés és az okszerű vadászat általánosítása és biztosítása érdekében valamennyi törvényhatósághoz fel­hívást intézett, amelyben megjelöli mindazokat a vadkimélés szempont­jából kívánatos egységes irányelveket, amelyeknek a községi és városi vadász- területek haszonbérbeadásánál sza­bályrendelettel való biztosítása el­engedhetetlenül szükséges. Ezek között külön is ki kell emelni a vadászati haszonbérietek kezdetének, az ország egész területén egységesen augusztus elsejében való megállapítását, ahaszon- bérleti időtartamok meghosszabbítását legalább tíz évre, évenként ktméleti területek köteles kijelölését, nagyobb vadászterületeknél a kötelező vadőr­tartást, hasznos vadak rendszeres élelmezését vagy etetését, a kártéko­nyak irtását és a hasznos apróvad- éllomány uj tenyészállatokkal való felfrissítését stb. A belügyminiszternek a rendelkezése vadászkörökben osztatlan örömet keltett. Amint érte­sülünk Szévald Oszkár alispán a vármegyei szabályrendeletet módo­sítva, különösen arra helyez legna­gyobb súlyt, hogy a vadállomány kíméletlen pusztításának egyszer s mindenkorra véget vessen. — Zászlóavatás. A bonyhádi Le- j vente Egyesület május 29 éa avatta j a község által adományozott zászlót I a hősök szobra előtt. A zászlóanyai | tisztséget dr. Hagymássy Zoltánná vállalta, míg az avatási beszédet Rózsa Sándor gimn. tanár tartotta. Utána az összes egyesületek megko­szorúzták a hősök Bzobirát és diaz- menetben vonultak el. — Hogyan szabad használni a lajt- töltő kutakat? Gyakran előfordult, hogy egyesek kannákkal hordanak a lajttöltő kutakról vizet. Ezáltal nagy­mennyiségű viz pazarlódik el, mert a víz nagyrésze nem a kannákba, hanem a kövezetre ömlik s a köve­zetei is alámossa. A városi tanacs a lajttöltő kutak mikénti használatára nézve figyelmeztető táblákat helyez ki a kutakra s szigorúan fogja bün­tetni azokat, akik a vízvezeték vizé­vel nem gakdaságoBan bánnak. — Aszfaltjárda Dombóvárott. Dom­bóvár község képviselőtestülete a köz­ségnek a főszolgabírói hivatal köré eső középponti részein aszfaltjárda létesítését határozta el. Mihelyt a ha­tározat felsőbbhatósági jóváhagyást nyer, a munkálatokat azonnal meg is kezdik, úgy, hogy az őszre a ter­vezett részeken már készen is lesz a kényelmes aszfaltjárda. A Boykó-féle világhírű Tiszaujlaki bajUSZepdrŐ mindenütt kapható. — Befejezéshez közeledik a Séd patak Páli-gödrének munkálatai. A Sódp&tak Páli-gödrének munkálatai befejezést nyertek, jelenleg már csak a földrendezési munkák folynak. A városi tanács a Bálint-hídnál egy újabb 3 méter magas gát épitését kezdette meg. A tervezés annyira előrehaladott stádiumban van, hogy rövid időn belül a kisbödői szakadás megkötése és a Nagy Sándor-féle háznál levő hid építése rövidesen meg­kezdhet lesz. — Szívbetegek és érelmeszesedés­ben szenvedők a természetes „Ferenc József* keserüviz használata által könnyű és pontos bélmüködést érnek el. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc lózsef viz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebb embereknek kitűnő szolgá- tot tesz. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletebben. — Courths Mahler világhírű regénye, „Nagy ára van a boldogságnak“ ke rül műsorra szombaton este a Világ Filmszínházban. Ezt megelőzi a bájos német filmprimadonna, Ossi Oswalds parádés szereplésével „Ninich" eimü 8 felvonásos vígjáték. Pünkösd mind­két napján a legszenzációsabb sláger­filmek a legnagyobb nevű filmstarok főszereplésével töltik he a két ünnep­napot. Pünkösd vasárnapján Harry Liedtke ez évi legnagyobb attrak­ciója, „A farsangi mámor“ van mű­sorra tűzve. A film témája ;finom és eredeti, kiállítása fényűző. Ezt meg­előzi a kitűnő bravúros cowboyszinész, Pete Morrison „Cowboygigerli“ című kalandorfilmje. — Pünkösd másod- napján egy izgalmas szerelmi dráma a forrongó keletről, a „Kínai bosszú“, amely a box űrlázadás idejében ját szódik le Shanghaiban, kerül bemu­tatásra. A nagyvonalú film női fő szerepét a szépséges Marcella Albani játssza. A férfi főszereplő a „Hindu síremlék“ főszereplője, Bernhard Götzke és ezenkívül Albert Basser- mann egészíti ki a kiváló együttest. Ezt bevezeti Zigoto ez évi egyetlen 6 felvonásos burleszk attrakciója: „Vigyázz, ha jön a vonat I“ könnye­kig nevetteti a közönséget ötletes bohózatában. — Jövő hét csütörtö­kén, junius 9 én csak egy napig szerepel Gaston Leroux világhírű regénye, „Az operaház fantomja“, Lon Chaney, a „Notredamei toronyér“ főszereplője második szenzációs ala­kításával. Az idegfeszitő és izgalmas, valamint pazar kiállítása filmcsodát két napon keresztül akarta műsorára tűzni a filmszínház. De tekintettel, hogy a budapesti Fórum színház jelenleg szerepelteti műsoron és Szék- szárd a második héten játssza köz­vetlen Budapest után, semmilyen kölcsöndij mellett nem volt hajlandó a filmvállalat két napra adni a mű­sort, úgy hogy vaiószinűleg a film példátlan sikerére ismételten le fogja hozni az igazgatóság. Megemlítjük, hogy Lon Chaney utolérhetetlen mű­vészetében osztoznak még a bájos női főszereplő, Mary Philbin és akit utóbbi időben Valentino utódának is emlegetnek, Norman Kerry. A film igen nagy része a legtökéletesebb színezésű, a monumentális jelenetek a párisi' operaház nézőterén és szín­padán játszódnak* le. Az operaház balletje színezett felvételű.. Az opera nagy taszterjének leszakadása és a zsúfolt nézőtéren támadt pánik, a fantom földalatti titokzatos lakása, hová magával csábítja a primadon­nát, Lon Chaney megdöbbentően ijesztő maszkja mind-mind olyan jelenetek, amelyek elejétől végig frappirozzák a nézőt és mondhatjuk, soha izgalmasabb és szebb kiállítású filmet Sze^pzárdon nem láttunk, ami­nek legjobb bizonyitéka, hogy Bu­dapesten fnár másodízben jelenik meg a »film és éppen olyan sikerrel, mint első bemutatóján — Zágonyi ezredesKanada“ cimö könyve, melyben Zágonyi a kanadai viszonyokat oly élénk színekkel festi le és amely könyv a kivándorolni szándékozóknak oly részletes és bő felvilágosítást nyújt Kanadáról, a vár megyei alispáni hivatalban a könyv árának egyidejű befizetése mellet; megrendelhető. A könyv ára 5 P 80 fillér. ‘ — telefon Tolnanémediben. Hosz szas küzdelem után Tolnanémedibe is bevezették a telefont, amelyet a múlt hó 28-án adtak át a forgalom nak. Van a községben összesen öt állomás, a községháza, kendergyár, Hangya szövetkezet, Takács tejcsar­nok és a vasúti állomás. — Beretvás Pasztilla a legmaka­csabb fejfájást is elmulasztja. — Megrugta a ló. Lendvai József 58 éves szekszárdi lakost múlt hó 28 án lova megrágta. A sérültet a közkórházba szállították. Állapota sú­lyos, de nem életveszélyes. — Körzeti leventeverseny Tolna- némedin. Múlt hó 26 án reggel ér­keztek a körzetbe tartozó leventék Tolnanémedire, hogy megtartsák ver­senyüket. Délelőtt istenitisztelet volt az összes vallásfelekezetek templo­maiban, amelyet a szabad gyakorta tok próbája követett a kisszékelyi leventezenekar közreműködésével. — Délután volt a tulajdonképeni ver­seny, amelynek résztvevői a község házától vonultak zeneszó mellett a sporttérre. A Hymnus után Haypál István, a tolnanémedi leventeegyesüiet elnöke üdvözölte a meyjelenteket, akikhez Petz Endre Árpád szolga- bíró intézett buzdító beszédet. Rész­letes eredmények a következők : 100 méteres síkfutás: 1. Konrád Ferenc Kisszékely, 2. Bánki Gyula Tolna­némedi, 3. Szőke Lajos Pálfa. Ifjú Bági magasugrás: 1. Tolnanémedi község : Németh László, Fülöp Sán­dor, Nagy Lajos, Somogyi Gy. 2. Kis­székely község. 3. Pálfa község. If­júsági távolugrás: 1. Pálfa község. 2. Tolnanémedi. 3. Kisszékely. Ifjú­sági sulydobás: 1. Szabó Kálmán Tolnanémedi 7.53, 2. Lázár József Pálfa 6.52, 3. Molnár József Görbő 5.97. 4x60 m. stafétafutás : 1. Tolna­némedi község, 2. Kisszékely község. 1 km.-és mezei futóverseny: 1. Tolna­némedi község: Magyar Gyula, Ko­vács Imre, Ács Mihály. A többi fel­adta. 200 méteres síkfutás: 1. Magyar József Kisszékely, 2. Kovács István Görbő, 3. Bakos Lajos Tolnanémedi. Magasugrás: 1. Tolnanémedi község: Lázár István, Saramé Jenő, Ács Já­nos, Miklós Lajos, Kövér József. 2. Pálfa község. Távolugrás: 1. Pálfa község. 2. Görbő község. SulydobásJ: 1. Farkas József Pálfa 7 72, 2. Héber Dezső Görbő 7.40, 3. Oláh György Tolnanémedi 7.35. Diszkoszvetés: 1. Szabó János Görbő 20 m., 2. Oláh György Tolnanémedi 19.20. Gerely­vetés: 1. Fábián Imre Kisszékely 32.22, 2. Héber Dezső Görbő 28.80, 3. Penes Mihály Kisszékely 28.70. 4X100 méteres stafétafutás: 1. Pálfa község. 2. és 3 ik feladta. 100-+-200 —J—300—|—400 méteres stafétafutás. 1. Tolnanémedi község: Lázár István, Kolonics Antal, Bakos Lajos és Saramé Jenő. 2. Pálfa község. — Vízbe fűlt. Ohn Vince Bonyhád községnél alkalmazott irodaßzolga má­jus hó 26 án a késő esti órákban hazafelé tartott a Patak-utcában. Rosszul látott, már s érelmesze­sedés folytán amúgy is legjtahgűl- vén, alighanem elcsúszott és a patakba szédült. Nem lévén annyi ereje, hogy kimászhasson, a vizbe falt. Hossza keresés után csak másnap találta meg a rendőrség. Temetése óriási részvét mellett május hó 28 án ment végbe. ♦ — Villamossági és erőátviteli berendezések szakszerű szerelését vállalják Titte Testvérek, Szekszárd. Telefon: 91. Nyilttér. E rovat alatt közlöttekért a szerkesztőség nem vállal térerősséget, Dr. Petroviö, Fiume, írja: »T. Mohai Ag- nes-forrás kutkezelősége, Moha. Örömmel értesítem, hogy a mohai Ágnes-forrás hasz­nálata után régi gyomorbajom (Dyapepsia) tetemesen javult és a jelek után ítélve hi­szem, hogy a javulás tartós marad. Az Ag­nes-forrás tehát nemcsah. mint kellemes üdítő ital, de, mint gyomorbajnál hathatós gyógy­szer is nagy fontossággal bir.< A Mohai Ágner forrásvíz mindenütt kap­ható I Kiadó a »Tolnamegyei Újság« hírlapkiadó rt A világhírű «redet! angol THE CHAHPIOH KERÉKPÁROKAT havi20-80 pengős részletre. Kerék­pár alkatrészeket nagybani gyári árban. Árjegyzék 500képpel ingyen Etillé gumi 6.80, belső 2.10-től fel­jebb. LÁNG’JAKAB ÉS FIA kerékp&r- és gumi- nagykereskedők Budapest, Vili. kerület, József-kőrut 41. szám. 488 Baktában egy 4000 Q öles szőlő két tanyával és felszereléssel, egészben vagy két részben. — Cim a kiadóhivatalban. zobüfestóst a legegyszerűbbtől a leg­díszesebb kivitelig készít, valamint mázolást és min­dennemű a szakmába vágó munkát vá 1 lal szobafestő- és mázoló-mester Szekszárd, PetőR-utca 19. (Titte-mérleggyár mellett.) Szolid árak! 364 ízléses, szép munka! noyer Lajos f

Next

/
Oldalképek
Tartalom