Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1926-02-13 / 6. szám

í 6 — A diósberónyi „Rk. Munkás és Gazdakör" közgyűlése. A „Rk. Mun­kás és Gazdakör“ f. évi január 20-án tartotta ezóvi rendes közgyü- lését, mely alkalommal a tisatnjitás is megejtetett. A kör elnöke a köz­ség mindenkori plébánosa, jelenleg Falndi Ferenc. Alelnökké Schmidt Antal szabó m., titkárrá vitéz Vida István, pénztárnokká Stranb Jakab, könyvtárossá Hüt tér József, bor- gazdává Kremer György választat­tak meg. — Műsoros-est Tamásiban. Folyó bó 6-án a tamási adóhivatal tisztikara aa „Adóhivatali tisztviselők országos gyermeknevelési éB házalapja“ javára müsoros-estélyt rendezett. Előadásra került többek között Pásztor József: „Fekete toborzó“ cimü irredenta da­rabja. A „Magyar fohászt“ szavalta György Ilonka, a helybeli polgári iskola növendéke, ki előadásával és ez alkalomra készült mentéjével magára vonta mindenki figyelmét. A Fekete toborzóban Fridrich Lajosné játszotta az anyát. Hogy érdemeit méltassuk, •sak azzal az általános kifejezéssel élünk, hogy jobban senki se tudta volna játszani. Feltétlen említésre méltók: Fridrich Lajos, mint István, a megtestesült „székely“ legény. Arvayné élénk temperamentumával jól adta a „szeretőt“. A tanyás szerepében Csikor Lajos, az adó­hivatal „kis öreg“je fényesen ját­szott. Előadásra került még: Irredenta dal. Énekelte Csereklyey Károly. Az esernyő. Előadták : Curkó István és Probóld József, a közönség leg­nagyobb megelégedésére. Románc. Énekelte Curkóné, zenekisérettel. Fél­tékenység. Bohózat, melyben Probóld és Csereklyey nagy sikert arattak. Az előadás fél 12 órakor ért véget s utána megkezdődött a tánc, reggel 7 ig. Nagy dicséret illeti a rendező­séget. Csárdás, keringő és van- steeppen kivül más tánc nem volt. — Szombaton a Világ-mozi, mely nap-nap után szenzáoiót hoz közön­ségének, „Az élet korbácsa" oimü 6 felvonásos drámát mutatja be egy asszony ^önfeláldozásáról. Collen Moore, a legszebb filmstar játssza a főszere­pet. A „Dicsőség koldusai" cimü darabban pedig Mary Astor. Érde­ken szinésztéma 5 felvonásban a ku­lisszák világából. Vasárnap Harry Piel, a legzseniálisabb német detektív* ssinész „Pénzt vagy életet" (Zigano, az álarcos lovag) cimü kalandos film­regény főszerepét játssza. Kedden: ,,Érős várunk nekünk az Isten" ke­rül bemutatásra. Dráma 6 felvonás­ban. Egy hitetlen leány története. Irta és rendezte: James Joung. Fő­szerepben : Katherina Mac Donald. Második darab „Paprika Jancsi kis­asszony". Csütörtökön: „őfelsége a szerelem" történelmi filmjáték mo­dern keretben, 6 felvonásban. Fősze­replők : Lya Mara, Alwin Neus, Al­fons Fry land és Georg Vaultier. Szombaton: Lya Mara játssza a „Daysi férjet fog" főszerepét. Egy szeleburdi kislány kalandja 8 felvo­násban. Jövő hetekben jönnek a leg­nagyobb filmszenzációk. — A felfagyott vetések megjaví­tása. A januári váltakozó időjárás mellett, amidőn éjjel erős fagy, dél­ben erős olvadás volt, bizonyára nagyon sok vetés szenvedett a fagy miatt, mert a fagyáéra következő hirtelen fagy megszaggatja a növény gyökérzetét, amiatt az senyved és el is pusztul. Az ezáltal okozott bajt kora tavasszal nehéz hengerrel javít­juk meg, amellyel, ha végig járatjuk a búza, valamint a rozsföldeket, mintegy visszaültetjük a növényt eredeti helyzetébe, ahol megtörni tjük körülötte a talajt, s igy módot adunk TOLNAMEGYEI ÚJSÁG neki, hogy ismét jól meggyökerezzen. Tehát az ilyen talajakat ne boronái juk, hanem hengerészük, s csak ha épen boronálni is akarjuk, ezt csak a hengeresés után tegyük. A fagy miatt szenvedett növényzet meg­erősödését a hengerezésen kivül az­által is lényegesen elősegítjük, ha egy kevés nitrogéntrágyával szórjuk be és pedig osilisalétrommal, amely­ből jelentrktelen mennyiséget 30 40 kg-ot kell egy kát. hold búzára, vagy rozsra kiszórnunk s hogy ezt egyenletesen eszközölhessük, kiszó­rás előtt ugyanannyi száraz homok­kal, hamuval, vagy uccaporral ke­verjük. — Gépkocsin a föld körűi. A Banda Expedíció, mely még a múlt év április havában tűzte ki célul, hogy 3 év alatt egy negyven lóerős „Minerva“ túraautón beutazása a világot, a megvalósulás felé közele­dik. Az expedíció március havában indul Szegedről egy nagyon szép magyar jellegű filmsorozattal, melyet városunkban íb bemutat. Az expe­dícióban hat személy vesz részt. Bauda Vilmos volt angol tengerész, aki már egyszer bejárta az egész világot és nagy nyelvismeretre tett szert, ő szervezője és vezetője az expedieiónak. Kíséretében egy gim­náziumi, természetrajzi és földrajzi szakos tanár, egy egyetemi tanár­segéd, egy filmoperateur, egy fény­képész és gépkocsivezető megy. Az expedíciónak tudományos és kultu­rális célja van, amennyiben gyűj­teményekkel gazdagítja a magyar tudományos egyetemeket és múzeu­mokat. Filmelőadás keretében a magyar nép jellemét, szokásait és szebb vidékeit mutatja be. Az expe­díció vezetősége felhívja a bélyeg és levelezőlapgyüjtők figyelmét, kik ingyenes gyűjteményre aspirálnak, küldjék pontOB címüket „Bauda Expedíció Szeged“ címre. — A délamerikai nitrátkirály tehén­hajcsár Soroksár peter. Ritkán olvas­hat a közönség olyan érdekes és minden iziben izgalmas riportot, amilyent a Színházi Élet e heti szen­zációs száma közöl. TerméBzeses Ince Sándor nagyszerűen megszer­kesztett hetilapja csupa ötlet és meglepetés ezen a héten is. Móritz Zsigmond, Teiko Kiva a japán pri. madonna, Erdős Renée és Irving Berlin a jazzkirály adjak szenzáció- számbamenő interjút a gazdag és tartalmas hetiszámban. Szenes Béla remek krokiban jelenti be, hogy megalapítja a Magyar Színpadi Szerzők Részvénytársaságát. A sze zón három legszenzációsabb egy- felvonásos bohózata: a Hittanár, a 72 es őrház és a Papa vizsgázik a Szinházi Élet uj számának darab­melléklete. A mozimelléklet a szo­kottnál íb jobb és érdekesenb. Kotta­melléklet a legfrissebb párisi jazz zene. EgyeB szám ára 1000 K. Negyedévi előfizetési dij 100.009 K. Kiadóhivatal: VII., Erzsébet körút 43 Bzám. — A Pesti Tőzsde uj száma a hadikólcsönvalorizáció ügyével, a Victoria konszern felbomlásával, az Épitőbank csendes felszámolásával, /a régi Ovadékbank botrányával, a berlini, budapesti, bécsi tőzsdei ár­emelkedésekről számol be részletesen. Az ipari hitel problémájáról Magyar Pál, az agrárhitelekről Elek Gyula vezérigazgató írtak érdekes cikket. Érdekes és fontos tőzsdei informá­ciókat találunk a lapban, mely a főváros uj kölosöntárgyalásairól, a a záloglevelek és kötvénypiacon tör­tént áremelkedések okairól is rész- letésen számol be. Az árutőzsde érdekes cikkei közül a Palágyi cég j és a Freudiger cég hadiszállításai kelthetnek feltűnést. Leleplezi a lap I egy uj „valorizált“ sorsjegy körüli j mahináeiókat. A gabonatőzsde érde­kes eseményeiről, valamint a kül­földi tőzsdékről részletesen számol be a lap, amely a 24 oldal terjede­lemben jelent meg a héten is és fontoB gazdasági tudnivalókat közöl a gazdaságok és vidéki pénzintéze­tek számára. Ára 5000 K. — A kakasdi Leventék január 24 én tánccal egybekötött szinielő- adást rendeztek. Kiválóan kitűntek : Lovinusz János, Hartenstern Konrád, Schneider Sebő, Jani János, Schein János, Lovinusz Konrád, Fritsi Mi­hály, Koszter József, Kiefer József, Müller József, Huck er János, Scmidt József leventék. A fényes anyagi és erkölcsi siker dicséri a helybeli fiatal segédjegyző, Wikkert Károly ügy buzgalmát éB kiváló ügyességét. — Az Egyesült Szekszárd-Tolnamegyei Nő­egylet február 1-én tartott estélyén jegyeiket megváltották: Dr. Leopold Kornél 200, dr. Kramolin Gyula, Bezerédj Pálné, Csapó Dá • nielné, báró Jeszenszky Andorné, Perczel Lajosné, báró Schell Józsefné, Vizsolyi Ákos, Virág Ferenc, dr. Haidekker Béla, Csapó Vilmos cs. kir. kamarás, gróf Apponyi Gé- záné, Pirnitzer Ede, özv. dr. Beöthy Ká- rolyné, Gőzsy -Tibor, Szeghy Sándor 100, Id. Bernrieder József, Sztankovánszky Já- Bosné, Lám Móric 70, Hámory Antal né, Ozanics Viktor, özv. báró Jeszenszky Jánosné, özv. dr. Kiss Ernöné, dr. Illy Gyö gy. Sas Lászlóné, Ágoston Károly, dr. Márkszreiter Alajos 50, gróf Széchenyi Domonkos, özv. Fink Kálmánné 30 ezer koronával. Felülfizettek: Dr. Pesthy Pál igazságügy­miniszter 200, Theiszen János 130, Kelemen József, Jankó Ágoston 100, dr. Klauszberger Károly, dr. Gulyás József 80, dr. Herczeg Gyuláné, dr. Fleischman Ottó, özv. Sas Ele­mérné 70, Pekárdy Géza, Koszta Mihály, dr. Káldi Gyula, Vas Albert, Schneider Já­nos, Kamarás Géza, Fusz Ferenc 50. dr. Hagymássy Zoltán, dr. Künsztler Károly, dr. Török Ottó, Vaidics György, Wéber Kál­mán, ifj. Wéber János, vitéz Zerinváry János, Mautner Gyula, Molnár Sándor 40, Wilcsek Sándor, Bajó Pál, Sárosy Károly, ifj. Wil­csek Sándor, Nagy István, dr. Kertész László, Guthi Miklós, Korda Jenő 30, Somogyi Zol­tán, dr. Kunzer Jenő. dr. Polgár István, Kindl, Pál Samu, Wolf N., Kalmár Ákos, Pólya Ántal 20, Breiha Ede, Zala N. 10 ezer koronával. Ezeken kivül tagsági dijukra 100—100 ezer koronát küldöttek: Bezerédj Pálné,Be­zerédj Ottilia, báró Jeszenszky Istvánná,. Wéber Kálmánné, özv. Streicher Benőné, dr Bittér Károlyné és Kreschka Gyuláné. Természetbeni adományokat adtak: Ifj. Bernrieder Józsefné 1 sonka, 1 kg. méz, 3 kg- dió, 2 kg. liszt, 1 birssajt. Bezerédj Pálné 1 kg. vaj, 30 tojás, 1 sonka. Csapó Vilmos 115 szál fehérorgona és gyöngyvirág, 1 pulyka, 1 kg. vaj, 2 kg. liszt, 15 tojás, 2 kg. cu * or, 5 kg. dió, 5 narancs, Gőzsy Ti­bor lisit. dió, báró Jeszenszky Istvánná 1 csomag cakes, 2 üveg befőtt, Sztankovánszky Jánosné 1 liba, 1 fehérpecsenye, 3 kg. dió, 2 kg. zsir, 1 birssajt. Visolyi Ákosné 5 kg. dió, 2 kg. liszt, Boros Zoltán 10 liter bor, Szabó János 5 liter -bor, özv. dr. Herczeg Gyuláné 17 üveg bor, dr. Szászi Endre 6 liter bor, Leicht Lajos 5 üveg bor, Nagy István 6 liter bor, Schneider Jánas 5 üveg bor, Uj János 5 liter bor, Kamarás Béla 5 liter bor, Bodnár István 5 liter bor, Mirth Gyula 2 liter bor, Bajó Pál 5 üveg bor, Albersz Rezső 10 üveg bor, Zsigmond De­zső 6 üveg bor, Tenczlinger Lajos 12 liter bor, Diczenti Lászlóné 8 üveg bor, Szeghy Sándor 1 liter likőr, Fekete Gázáné, Máj er Antalné, dr. Cs. Pap Jenőné, dr. Spányi Leóné, Wächter Károlyné, Breicha Edéné, Jungh Miklósné, Kaminszky Iánosné, özv. Janosits Károlyné, dr. Horváth Árpádné, Hock Istvánná, Mirth Lászlóné, Dörnyei Fe- rencné, dr. Leszler Álajosné, Holub Jánosné, vitéz Virányi Árpádné, Fekete Ferencné, dr. Kelemen Józsefné, GocUer Györgyné, dr. Bús Lajosné, Tarnoy Istvánná, Schwirián Józsefné, özv. Babits Mihályné, Sáray Fe­rencné, Molnár Sándomé, dr. Éri Mártonná, Hámory Antalné, László Aladárné, Kovács Dávidné, Katzenbach Józsefné, Csányi Nő­vérek, Steinzdörfer Józsefné, Szörényi Jó­zsefné, Schneider Jánosné, Wolf Henrikné, Gaal Dezsőné, Üjsághy Gé^áné 1 torta, Diczenti Lászlóné 16 kifli, 1 tál sült, Schle­singer Ignác 1 üveg cognac, Kelemen Im- réné, dr. Hódossy Sándomé, Csizmadia Gé- záné, Bá int Jenőné, Ulrich Józsefné. dr. Káldi Gyuláné, Mányoki Ödönné, Bolgár Kálmánné. dr. Örffv Lajosné, Pataky Jákóné, Virányi Károlyné, dr Resch Aurélné, Sárosy Károlyné, Barta Ede 1—1 tál hús. Szautner Ottóné, Háspell |ózsefné, Répássi Károlyné, 1 dr. Treer Józsefué, Fekete István, Haypái I Sándomé, Spilberger Gyuláné, Boros Zol- tán. Szalhmári Józsefné 1—1 tál sült, Pír­/ nitzer Edéné 2 tál sült, Wilczek Sándomé 3 tál sült, Erdős Nándorné 25 perec, Ágos­ton Károlyné, dr. Mayer Gyuláné lktál süte­mény, Ulrich József 1 üveg cognac, Aczél István 1 üveg likőr, dr. Kiss Ernőné 1 tál pogácsa, Pazár Dezsőné 1 üveg ram, 1 kg. eukor, A büffére adakoztak: Vendl Istvána^, Brezlmayer Józsefné, Jankó Ágostonné 100, Haypál Sándomé 55, özv. Haidekker Bé- láné, Győrfy Józsefné, Molnár-nyomda, Fe­kete Hugó, Szűr Sándor, Titte Testvérek, Boros és Társa, Müller Testvérek, Bondi Lipót, Glantz Miksa 50, Kramer Józsefné. Tóth János, Heneckerné 30, Sulczer Osz­kár, Majtány József, Borza János, Sápszky Andor, Fischl Lajosné, Márkus Testvére^ Zelenka Gyuláné 25, Zucker Sándor, Bör- csök József, Seiner Lipót, N. N., Mayer Já­nosné, Szabó Mária 20, Kron Mór, Eisler Imréné, Kaszás Sándomé, Fritz Gyuláné 15, Halász csemegeüzlet, Günsz Sándor, Frank György, Molnár József, Tóth Istvánná, Som­mer Béla, Rózsa N., Klein Hugó 10 ezer koronát, Gauzer Ádám V* kg. pörkölt kávé, Diamant József 3 mé'er szalagot, Horacskó Sándor 3 kg. liszt, Biró Dezső 21/a méter selyemszalag, ifj. Bartha Ede 1 rúd krakkói, Róth Testvérek 1 rúd szalámi, FischoffMór 1 kg. cukor, 5 citrom. — A szives adomá­nyokéi hálás köszönetét mond az egyesület nevében: Dr. Csapó Dánielné az Egyesült' Szekszárd-Tolnamegyei Nőegylet elnöke. — (Fizetett közleményt — A reformfoszfát. Egy osztrák műtrágya gyáros az utóbbi időben reformfoszfát név alatt hoz forga­lomba egy műtrágyát, amely jóval olcsóbb ugyan, mint a szuperfoszfát, de sokkal értéktelenebb is. A fosz­fortartalma műtrágyák értékét a ben­nük levő vízben oldható foszforsav mennyisége szabja meg. A szuper­foszfátban 16—18 százalék vízben oldható foszforsav van, annyi tehát, mint cca 10 szekér istállótrágyábas. A reformfoszfátban azonban vízben oldható foszforsavból vagy semmi sincs, vagy legfeljebb 4 százalék, míg a többi foszforsav tartalma vizben nem oldható. Természetes 'tehát, hogy hatáBa sem lehet olyan nagy, mint a szuperfoszfáté s éz az oka, hogy az ára is kisebb. Figyelmeztetjük erre a gazdaközönséget s hangsúlyozzuk,, hogy a foszfortartalma műtrágyák közül nem az az olcsóbb, amelyért kevesebb pénzt kell adni, hanem a melyik több vizben oldható foszfor- savat tartalmaz. Az olyan foszfor tar talmu műtrágyák megvételétől, amely egyszerűen azt mondja, hogy össz- foBzforsav tartalma 18—20—28 szá­zalék, tartézkodjon a magyar gazda,, ha még olyan olcsón kínálják is és mindig csak olyan műtrágyát vegyen, ahol az eladó garantálja, hogy hány százalék vízben oldható foszforsav van abban. — Verekedéá. Hajnal János a döry- patlani korcsmában mutatás közben Neumann Sebestyén és Szakállos János társaival összeszólalkozott, amire azok bicskájuk nyelével össze­vissza verték. A verekedés ügyében zombai csendőrőrs a nyomozást a megindította. — Balesetek. Gy. Kovács János 55 éves vajtai lakos 29-én trágyát vitt szekerén. A trágyát a koesiról szórta széjjel, ezenközben a tehenek várat­lanul megindultak, mire ő egyen­súlyát veszítve oly szerencsétlenül esett le, hogy bal karját eltörte. —- Paska György tolnanémedi kocsis január 12-én délután az utcán ele­sett és jobb karját eltörte. 1926 február 13, Szerkesztői üzenetek. H. F. Tolna. Saját érdekében sem tesszük közzé, de főként azért, mert az ily alap nélküli támadásoknak még nyilttér rovatá­ban sem adunk helyet. Fuhrmann Frigyes Zugliget. Szekszdrd- nak 11244 róm. kath., 17o2 református, 288 ágostai evangélikus, 675 izraelita és 38 egyéb valiásu lakója van a legutóbbi nép­számlálás szerint. Kiadó a »Toloamegyei Újság« hírlapkiadó fL

Next

/
Oldalképek
Tartalom