Tolnamegyei Ujság, 1926 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1926-01-16 / 2. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1926 január 16. Frack, smoking és egyéb divatöltön) dk, téli kabá tok príma angol kelmékből mérsékelt árak mellett készülnek Sápsxky Andor férfiszabónál Szék szár d, Szent István-tér 1—3 Hozott kelmék feldolgozását is vállalom s a legutóbbi években átezenvedte nemzetünk összeroppanása és feldarabolását; öregségére érje meg annak diadalmas feltámadását is I A nagyhatású, talpraesett beszéd után Szeghg Sándor, a Gyógy- szerészegyesttlet elnöke, sikerült, formás felszólalásban adott hangot a gyógyszerészek Üdvözlete és jókívánságainak, majd felolvasták a nagyszámban beérkezett stirgönyi és levélbeli üdvözleteket, melyekkel a személyes megjelenésben akadályozottak mentették ki elmaradásukat. Dr. Drágíts őszinte meghatottságtól átlengett, ismételt felszólalásokban köszönte meg az ünneglést és közismert, puritán szerénységéhez híven, hosszú pályáján elért sikereinek érdemét ót mindig híven támogató munkatársaira igyekezett áthárítani. Lelkes felköszöntőket mondtak még dr. Kertész Lipőt, dr. Eibach Kornél, dr. Tél és — „last, not least“ —- dr. Berkg József, aki a szövetségi gyűlésekről való eddigi, rendszeres elmaradásait azzal expiálta, hogy az ünnepi lakomát alakította át („/tdro/n percre“) fiókszövetségi közgyűléssé és szellemes, humoros alakban az orvosok existentialis és gazdasági érdekeiről, a rendi betartás szükségességéről, stb. tartott hosszasabb fejtegetéseket. A lakoma hivatalos jellege most már kedélyes, fesztelen, collegialis együttlétbe olvadt szét, mely az öregebbek távozása után még a hajnali órákig együtt tariá a társaságot. Az ünnepség kiválóan sikerült rendezésének és technikai lebonyolításának fáradságos munkája dr. Őrffg Lajos bábaképesdei igazgató tanár és dr. Treer István kórházi főorvos érdeme. Szobor az ismeretlen cserkésznek. Az amerikai cserkész-szövetségben fölmerült az a gondolat, hogy Londonban szobrot emelnek annak az ismeretlen cserkésznek, akinek napi jótette eredményezte a cserkészet létrejöttét az Egyesült Államokban. Ennek az egyszerű jótettnek a története jellemző és halhatatlan. Sok- évvel ezelőtt egy idegen amerikai London uccarengetegeiben kétségbeesve állott egy uccasarkon, midőn egy fiú, aki észrevette kényelmetlen helyzetét, hozzálépett, köszönt és megszólította: — Nem lehetnék valamiben a segítségére Ur«m ? — Ugyan legyen szives megmondani, mikép juthatnék el legközelebb erre a cimre ? — válaszolt az idegen, miközben átadott neki egy kis papirszeletet, melyre egy cim volt feljegyezve. — Szívesen elkísérem, — volt a fiú egyszerű válasza. Midőn a rövid ut befejeztével az amerikai ur pénztárcája felé nyúlt, a fiú elutasította. — Nem, köszönöm Uram, egy cserkész soha sem fogad el semmit a napi jótettért! Az amerikai csodálkozott; Cserkész ... mi az ? Soha sem hallottam. Midőn ismét le^rt az' uccára, ott találta ismét a fiút, aki várt reá és elkísérte az angol cserkész szövetség hivatalos helyiségébe. Eanek a látogatásnak eredménye- kép az amerikai ur egy egész csomó cserkész-vonatkozású könyvvel és nyomtatvánnyal felszerelve tért vissza hazájába és rövid pár héttel később megalakult az amerikai cserkészszövetség. Mi Stockholmba emelhetnénk szobrot annak az ismeretlen svéd cserkésznek, aki egyszerű komolyságával lett a megteremtője" a magyar cserkészmozgalomnak. 1912 ben a stockholmi olimpiászon svéd cserkészek végezték az ide- geoek kalauzolását, ők dolgoztak a felállított tudakozó irodákban. A nyitott tribünökön, hol az újságírók egy része dolgozott rekkenő meleg volt. A helyet azonban elhagyni nem lehetett, mert lenn peregtek az események. És ekkor termettek a a svéd cserkészek és reggeltől estig hordták a frissítőket, táviratokat, leveleket adtak fel, hírvivők voltak. Gyorsan, pontosan és szerényen. Az újságírók bámultak, némelyik nagy jutalmat akart adni a jó szolgálatokért, de a fiuk nem fogadtak el, tisztelegtek és eltűntek. Az ő szolgálatkész szellemük és fegyelmezettségük érdeme, hogy a hazatérő magyar férfiak a Magyar Cserkész Szövetség megalapítói lettek. Az Esterházy vagyon eredete Irts: Dr. Gúthy János dombóvári kir. közjegyző. es Tegyük félre az álszemérmet ismerjük el, hogy a világot a vagyon, a pénz mozgatja. A legnemesebb és a legnomtelenebb eszmék is csak ngy és akkor tudtak érvényesülni, ha a háttérben ott volt és nem hiányzott a pénz, mint segítő eszköz. Idáig csak egyetlen eszme hódított a mindenható pénz támogatása nélkül, sőt annak ellenére, — a „Krisztusi Eszme“, de hát ez egészen más elbírálás alá tartozik, mert ez az Istentől származott. Ha a legnagyobb történelmi alakokat gyakorlati szemmel nézzük, látni fogjuk, hogy a legnagyobb emberek is arra törekedtek, hogy minél nagyobb vagyont szerezzenek és ezért korántsem szabad őket elitélni, mert ezek a nagyok belátták, hogy pénz és vagyon nélkül nagy tetteket véghezvinni nem lehet. Vájjon Julius Cesar, Atilla, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás,Nagy Frigyes, Napoleon és a többi óriások meg tud ták-e volna valósítani azokat a nagy dolgokat, amelyek keletkezése az ő nevükhöz fűződik, ha nem áll rendelkezésükre pénz, igen sok pénz. Vájjon II. Rákóczi Ferenc harcolhatott volna a magyar nemzet szabadságáért, ha neki magának nincsen oly hatalmaB vagyon a háta megettl? Ennek a kis munkának a megírására — a családtörténelem szeretetén kívül — különösen az indított, hogy az 1924. év folyamán két budapesti napilapban olvastam egy polémiát arról, hogy az Esterházyak hogyan szerezték nagy vagyonukat ? Az egyik oldalon azt állították, hogy az Esterházy család az ő nagy vagyonát nem éppen hazafias szolgálatokért, a Habsburgoktól kapta ; a család levéltárosa pedig azt vitatta, hogy ezt a vág. ont öröklés és vétel utján szerezték. Tényeket egyik oldalról sem hoztak fel s így ez a kérdés m*ig is eldöntetlen maradt és bő tápot Dyujt arra, hogy a vagyonirigyek — ilyenek manapság igen sokan vannak — a kétségtelenül értékes családot, lehetőleg rossz szinben tüntessék fel. — Hiszen már herceg Esterházy I. Pál (szül. 1635. év szeptember 8-án Kismartonban, meghalt 1712 március 6 án Kismartonban, ahol el is temet ték) tábornagy, alsómagyarországi főh»dvezér és Magyarország nádoráról is azt terjesztették bizonyos magyarországi körökben, különösen az ország északkeleti részeibeo, hogy ő a Rákóczi féle szabadságharcot az udvarnál rossz szinben igyekezett feltüntetni, tehát az ő személye nem alkalmas arra, hogy Rákóczi vezéreivel a békét ő kösse meg. így bízták azután meg a békekötéssel Pálffy János főbadvezért. Herceg Esterházy I. Pál, az ő korában a legkiválóbb • agyar hazafi,' igaz lelkű, becsületes és kiváltképen vallásos ember volt és a vagyonirigyek rágalmai ellen mégsem tudott védekezni, hanem ártatlanságának tudatában, szerényen félrevonult, de szivében hordozta az alaptalan rágalom méregfullánkját és egy éven beiül, a szatmári békekötés után, megtért őseihez. Mély vallásosságáról tanúskodnak azok a gyönyörű imádságok a „Boldogságos Szűz Máriához“, amelyeknek ő volt a szerzője és amelye két még ma is áhítattal imádkoznak a katholikus hivők. Ő talán nem tudta, de mi ma már tudjuk, hogy azok a rágalmak honnan eredtek és mi volt a céljuk ! ? A bécsi titkos levéltárban találtak egy levelet Károlyi Sándor báró, később gróftól, amelyben biztosítja II. Lipótot, hogy Rákóczi ku rucáit rövidesen a felséges császár lábaihoz fogja terelni és reméli, hogy a felséges császár nem fog az ő szolgálatairól megfeledkezni. Ezt az áruló levelet Károlyi Sándor akkor irta, amikor ő Rákóczi hadainak főgenerálisa volt. És ez a Károlyi Sándor volt az, aki herceg Esterházy I. Pálról a fenti rágalmakat terjesztette. Ma már tudjuk, hogy mi okból? Esterházy Pál, miután a „Guthkele- dek“ révén atyafiságban volt Rákóczival, szerette volna Rákóczit a száműzetés és vagyonfosztástói megmenteni és a béketárgyalásokat ilyen irányba igyekezett terelni. Ez Károlyi Sándornak nem volt kedvére, mert. az ő célja az volt, hogy Rákóczi tűnjön el az élet színpadáról, ítéltessék vagyona elvesztésére, mert bécsi barátai révén megígérték neki a Rákóczi vagyon egy tekintélyes részét — hasznos szolgálatai jutalmául. Károlyinak tehát érdeke volt, hogy a béke- tárgyalásokat ne Esterházy vezesse, mert akkor Rákóczi megmenti a vagyonát, bennmarad az országban s ő továbbra is ott üldögélhet a nagykárolyi szegényes kúriában és esetleg annak is ki lett volna téve, hogy Rákóczi kibékülvén a bécsi udvarral, leleplezi Károlyi Sándor árulását. Ezért kellett Esterházyt császári bérencnek kikiáltani és a magyarok szemében befeketíteni. És szomorú, de való, hogy abban a korban az ilyen titkos rágalmak ellen nem lehetett védekezni, mert hiányzottak a védekezés eszközei, nem volt hírlap, amely a közvéleményt irányítsa és a magánbecsületet megvédelmezzz. Bocsássanak meg a tisztelt olvasók, de a valóság erejénél akaratlanul is I eszembe jut a mi mai nyomorúságunk, eszembe jut, hogy az áruló Karolyi Sándornak egy késői unokája, — Károlyi Mihály — a mai kor keretei között a legjobb hazafiakat árulással gyanúsította, sokat börtönbe juttatott és aljas cinkostársaival meggyilkoltatta a legnagyobbat, Tisza Istvánt. És ezek a hazafiak sem tudtak sikeresen védekezni... De térjünk át az Esterházy vagyon eredetére! Az Esterházyak a yogyont, amint azt alább ki fogom mutatni, házasság által szerezték és az a Guthkeled, Győr, Szente-Mágocs, Csanád, Thurzó, Tomaj és Thöttös nemzetségek vagyonából származik. Hogy e vagyon eredete kézzelfoghatóbban kidomborodjék, sztiksé günk lesz a fenti nemzetségekhez tartozó egyes családokat és azok vagyonának elhelyezését megismerni. A „Guthkeled“ nemzetségből szár maznak az: Ady. Amadé, Anarosy, Atyay, Bachkay, alsó és felső lind vai Bánffy, Balkányi, Bogdányi, Buthkay, Chatáry, palotai Czibak, s Daróczy, Drakulya, Doby, Guthy, Guihy Országh, Kenézy, Keszegh, Kinsky (?), kuzsalyi Jakseb, rozsá yi Kun, Máiczay, Marczalthőy, M&rky, Maióihy, Raskay, Rosályi, Saent- marjay, buthkai Sándor, Szokoli, Szaniszlóffy, tarnóczi Tarnóczy, Theg- zes, gyalui W*ss, Zalay, Zakoli, Zí- leméry, Báthory és a kisvardai Wár- day családok. Be van bizonyítva, hogy Magyarországon ez a nemzetség volt a leggazdagabb, sok vára és több, mint 200 uradalma volt. A nemzetség birtokai leginkább Szabolcs, Bereg, Baranya, Bihar, Gő- mör, Szilágy, Szatmár, Kraszna, Sopron, Somogy, Zala, Zemplén, Fehér, Tolna. Zágráb, Kőrös, Vas, Veszprém/ Pozsony, Zaránd, Szeróm, Nyitra, Valkó, stb. megyékben voltak. Birtokaikat 1040-től kezdődő- leg legnagyobb részt az Arpádházi királyoktól nyerték, az utoisó birtokadományozások a Hunyadi-ház idejére esnek. A dunántúli uradalmak központjai: Marczalthő, Alsólendva, Szólád- monostor, Kaposvár, Máiévár (talán Márá?), Borstyanovc, Kőrös és Pak- rácz (Horvátországban). A „Győr“ nemzetséghez tartoztak a: szerdahely Deraffy, a Gyulai és a szerdahelyi Imreffy csaladok és birtokaik leginkább Tolna. Baranya és Moson megyékben feküdtek. A „Szente-Mágocs“ nemzetségből származott a Magocsy és a Szaka* dáti család és birtokaik, melyek a Mágocsyak kezében egyesülted, Bereg, Sáros, Szabolcs, Szatmár, Tolna és részben Baranya megyében voltait. A „Csanád“ nemzetségből eredtek a teiegdi Telegdy és a makófalvi Makó családok és hatalmas birtokaik voltak Arad, Bihar, Csanád és Te- mes megyékben. A „Thurzó“ család gazdagsága közismert; nagy vagyona leginkább Felsőmagyarországon feküdt, melynek központja Árva vára volt. A „Tomaj“ nemzetségből származtak a losonczi Bánffy, a losonczi Lo- sonczy családok, kiknek hatalmas birtokai voltak Heves, Szolnok, Szabolcs és Szerém megyékben. A b á t h m o no át őri—Thö t tő s cs&l á d - nak gft^gBaranya és Tolna megyé- béö volt jelentékeny birtoka. A dunántúli „Gnthkeledek“ egyik leggazdagabb alaga, a hires István horvát szlavón és tótországi bántól származó. I. Apaj Somogy és Kőrös megyékben óriási uradalmakkal rendelkezett, de az ő ága, | MAUTNER GYULA fosmflterme SZEKSZÁRD, SzeKgflrt-gőlló mellett Telefon: 107