Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)
1925-01-17 / 2. szám
Ara 2000 korona. 2. szám. VII. évfolyam. Szekszárd, 1925 január 17 KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2000 korona. Előfizetési díj egy évnegyedre 20000 korona. — Postaköltség 2000 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések Arai: A legkisebb hirdetés dija 10000 korona. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon mllllmélersoronként 1030 korona. KözgyBIésl részvénytársasági stb- hirdetések 1200kor. — Állást keresőknek 50 száza* lék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési hír, családi hír, valamint a nyllttér soronként 8000 koronába kéről. A választójog kérdése. Az egységes párt vacsoráján gróf Bethlen István miniszterelnök nyilatkozott a választójogról. Ebben a nyilatkozatban egy nagy intelem foglaltatik, nemzete jövőjét féltő, nemzetét rajongva szerető, széles látkörü po- litikusN intelme. „Ne jelszavas politikát csináljunk a választójog terén, hanem reálpolitikát. Aki Magyarországnak politikáját ismeri és átlátja, az tudja, hogy eh ben a percben Európa nagy zűrzavarában Magyarországon tovább menni a választójog terén kockajáték volna.“ —- Ezeket mondotta Bethlen István beszéde végén, miután meggyőzően kifejtette, hogy a magyar történelem nagy liberális vezéreinek : Kossuth Lajosnak, Eötvös József bárónak és Deák Ferencnek sem képezte programmjukat az általános, egyenlő, titkos választói jog. A radikalizmust és liberálizmust mutatta be a maga valóságában és a reflektor fényét odairányitotta arra az időre, amikor a túlhajtott liberá- lizmusból megszületett hirtelen a ra- dikálizmus, amely sárba gázolt, pocsolyába rántott mindent, amit eddig a magyar nép szentnek és magasztosnak tartott. 'természetesen gróf Bethlen István hatalmas beszédének a magyar közvéleményre gyakorolt hatását a radikális irányzatú lapok minden erejükkel ellensúlyozni akarják, de megszólal az örök ellenzés politikai megtestesülése, gróf Andrássy Gyula is és „öngyilkos politika“ cimü vezércikkében támadja Bethlen választó- jogi politikáját, amely pedig a magyar köz- és politikai élet ismeretéből indul ki és épül fel, nem úgy, mint Andrássy' politikája, amely doktriner álláspont hirdetése, anélkül, hogy leszállana elzárkózott fő- nri magányából és látná, megismerné azt a politikai nívót, amelyen állanak azok, akiknek oly nagy jogokat akar nyújtani. Az angol választók nem hasonlíthatók össze a magyar választókkal, ami Anglia naggyá, hatalmassá tételére alkalmas volt, az — mint az 1918. évi események mutatják — romlásunkat okozta, sírunkat ásta meg. Mi nem félünk, nem kell félnünk, hogy a józan és reális Bethlen-féle választójogi politikából, vagy, mint Andrássy irja, a reakciós konzervatív politikából ellenreakció születik meg. Ezt a gyermekbeteg séget már átéltük és hisszük, elég erős lesz a magyar ököl, hogy leüsse a forradalmi hydra fejét és férfiasabbak lesznek politikai életünk irányítói, mint az 1918 évek ktil- és belügyminiszterei, akik a cselekvés és nem a frázis hirdetések idejében, ott hagyták az általuk felgyújtott tüzet, oda dobták az ország gyeplüjét egy őrült tehetetlennek. A kommun bukása után a nemzet ügyeit ideig-óráig irányítók azt hittek, hogy oly erős megpróbáltatáson meet keresztül a magyar nemzet, bogy | legszélsőségesebb választói jog mellett sem kell félteni a választókat a felforgató eszméktől. És oly csendesek is voltak akkor azok, akik ma újra azt hiszik, bogy már lekopott róluk a veres festék, hogy méltán hihették azt. Ámde most újra kisért az 1919, év tavaszán tobzódó szellem. Aki a valódi éietet szemléli a közvetlen közelből és nem abból a légkörből, mint Andrássy Gyula gróf, annak minden erejével oda kell hatnia, hogy jelszavaktól meg ne mámorosodjék, oda ne vigye ismét ezt a nemzetet egy veszedelmes ugrás elé. Mert lehet, hogy a választói jogban való sötétbe ugrástól nem pusztulunk el egyszerre, de meggyengül, vagy összezuzódik egyik karunk, pedig ha a történelmi Magyarországot ki akarjuk újra építeni, ahhoz minden izmunkra szükség van éB olyan higgadt demokratikus választójogra, mint a milyet Bethlen István hirdet ós a milyet ennek a csonka országnak józan, terheket ós kötelességeket víböIő és igy jogokra érdemes polgársága is óhajt és kivife}. s. OzemtechniKoi Kiállítás. Budapesten, 1924 nov. 29—1925 jan. 6. Egy hónapra volt tervezve az üzem technikai kiállítás, de a vezetőség, látva a nem lankadó érdeklődést, egy héttel meghosszabbította. Mert ha nem is láttuk ott a csillogó gépek sokaságát, amit a gépipari kiállításon megszoktunk s amely a laikus szemét is gyönyörködteti, sokkal tanulságosabb és mélyebben szántó volt a most véget ért kiállítás, mert bepillantást engedett nyerni az ipari tömegtermelés boszorkánykonyhájába. Az üzemteehnika keresi, kntatja és alkalmazza azokat az eljárásokat és módszereket, amelyekkel az ipar és kereskedelem a leggazdaságosabban folyhat be az emberiség jólétének növelésére. Nemcsak az uj találmányok, hanem az egész technikai organizáció, konstrukciós és kalkulációs irodák, mühelyszolgálat, megmunkálási folyamatok és az energiagazdálkodás terén elért njabb eredmények mindmegannyi eszközei az ipari többtermelésnek. A világháború hallatlan anyagpazarlást és vérvesztesége még a par exellence ipari államokban is a takarékosság reakcióját váltotta ki. Nekünk kétszeresen kö telességünk ennek szolgálatába állani, mert szénkészletünk nagyrészét, — a meglevő is kimerülőben, ;— érckészletünket csaknem teljesen, iparos lakosságunknak pedig jókora hányadát vesztettük el, azonfelül a cseh ipar mindent elkövet a magyar elfojtására. Ezeknek a tényeknek tudatában a kiállítás szervező bizottsága ernye- detlen és eredményes munkát vég zett, amikor nemcsak a magyar, hanem az eddig már több ízben sze repelt osztrák és német anyagot is kiállította, sőt ezzel sem elégedve meg, hanem tudatában az élőszó rábeszélő erejének, a magyar és német műszaki világ előkelő reprezentánsait nyerte meg szakelőadások tartására. Wisotzky német mérnök volt az első előadó, ő inditotta meg e kiállítások sorát Casselben s fáradozásainak gyümölcsét a budapesti sorrendben 25-ik kiállításban ünnepelhette. Q. Kienzle a szerkesztési iroda helyes szervezéséről, A. Tramm mérnök pedig a pszichotechnikáról tartottak előadást. Schimanek Emil a budapesti műegyetem e. i. tudós rektora a mérnök egylet termét zsúfolásig megtöltő hallgatóság soraiban megjelent kereskedelmi miniszter előtt hangoztatta egy állami szén- kisérleti állomás felállításának szükségességét, hazai széntermelésünk kü lönböző minőségű fajtáinak legoeko- nomikusabb felhasználása céljából. Yerebóly László, a magyar energia- gazdasági és elektrifiákálási törekvések lelke a londoni energiagazdasági világkongresszusról tartott beszámolót. Foglalkozott a szénportüzeléssel, mellyel a szán 50 százaléka takarítható meg ugyanazon kalóriamennyiség előállításánál. Rámu- tatott a kazántechnika újítására, az uj rendszerű Babcock & Wilcox féle, egyetlen tömör acéltömbből készült kazánra. Részletesen tárgyalta a gőzturbinák alkalmazását; Németországban most fognak egy 300.000 lóerős telepet felállítani hat turbina egységgel. A kiállítás három részre oszlott: magyar, német és osztrák anyagra. A német volt a leggazdagabb, de a magyar — nekünk érdekesebb. Mindenütt az összehasonlító táblázatok, grafikonok, szemléltető képek, gép- alkatrészek halmaza fogadott. — A Ganz-Danubius gyár kiállítási anyaga közül egy kép ragadja meg figyelmünket. Mit dolgozik egy famunkás és mi a fizetése? Kap naponta 480 percnyi munkáért bért. Ebből hivatalos szünet 30 perc, elvész tóvá obi 78 perc, mert munkája nem volt előkészítve, 40 pärc, amit a szabad levegőn tölt, tulkényelmes munka által 202 perc, úgyhogy tulajdonképpeni munkája 130 perc. Átalakítottak a Ganz gyárban egy régi, Siemens- tüzelésü gázkemencét generatorgáz tüzelésű regenerativ kemencévé. Ezzel 49’4°/o-ot takarítottak mag a szén és a kezelőszemélyzet költségeiben, pénzértékben napi 117 aranykoronát.1 Hogy az ilyen átépítés —* bármennyire költséges is — milyen eredményes, ezt a budapesti gázgyárak két illusztrált tábláján látjuk. Az óbudai gázgyár 270.000 m3 napi gáztermeléssel nj berendezése folytán 6380 aranykoronát takarít meg, szemben a még régi berendezéssel dolgozó, ugyancsak 270 000 m8 napi termelésű ferencvárosi gázgyárral. A gáztermelés melléktermékét, a barna szénkátrányt régebben, évi 3000 tonnát 5000 aranykorona költséggel a szeméttelepre fuvaroztatták, ma 200000 aranykorona haszonnal DieseU olajat, kreozotot, paraffint és szurkot nyernek belőle lepárlás által. A Technológia nagy oszlopcsarnokát a Máv. kiállítása foglalja le. Aki ezt végig nézi, annak nem kritikával — mint az utóbbi időkben szokták, — hanem elismeréssel kell adóznia | Máv. vezetőségének. Sokat halljuk, hogy a mai személyzet aránya lag nagyobb, mint békében volt. Sőt! Míg 1913-ban a személyzet egy üzletkilométerre eső sűrűségi száma 4 87 volt, ma 4*35. Pedig a forgalom növekedett. A békebeli 18570’ km. hosszú hálózatra 389000 utaskilométer és 3480 vonat ki lométer esett, addig ma 414000 utaskilométer és 2500 vonatkilométer esik a 7239 km. hosszú csonka hálózatra. 1913- ban a nyugdíjasok létszáma volt a ténylegesekének, ma csaknem a fele. Csak a pályaőrök számát 2529 ről 2041-re redukálták. — A vontatási kiállítási csoportnál látjuk a legújabb rendszerű, 1300 effektiv lóerejü 424. sorszámú lokomotív rajzát, a technikai njitások közül alkalmazásban levő Petz—Rejtő féle víztisztítót, a Marsovszky-féle fnvócsö- vet, a Rezsny féle sebességmérőt, Nengebaner szikrafogóját, a mechanikai rendszerű szénszerelő állomások rajzát — időmegtakarítás a kézi szereléssel szemben 90—95®/o. — A sok praktikus gondolat mellett az utasok esztétikai érzékének is eleget akart tenni a Máv., amikor a pályaudvarokon a díszfákat 1919—1924-ig 130000 ről 450000 re emelte. Munkásainak, szociális és hygienikus szempontokat kielégítő munkásházakat épített. Az István-telki és Északi főműhely kiállítóit tárgyai külön fülkét foglalnak el, egy tetszetős taka- réktüzhely a hölgy látogatók érdeklődésének központjában áll. Itt mutatják be a Beermann-féle szikrapróbát is. — A hőgazdasági résznél a vonatok fűtésének érdekes újítását látjuk. A mozdonytól nyert, nagynyomású gőzfűtés helyett most a Friedmann félét alkalmazzák, melynél a szerelvény utolsó kocsijaként alkalmazott u. n. kazánkocsi szolgáltatja a gőzt. Ezzel az egy kocsira eső szénfogyasztás 33*7°/0-át takarítják meg, pedig a kísérletek szerint a temperatura a Friedmann félénél magasabb. A magyar kiállítók közül még többek közt a Györffy—Wolf armatúra gyárat, a Magyar Acélárugyárat, Rimamnrány—Salgótarjáni/vasművet, a Dunagőzbajózási Társaságot, a B. Sz. K. R.-ot láttuk. Az osztrák anyagból az Österreichische Bundesbahnen volt a leggazdagabb. — A kiállítás legnagyobb részét a németed foglalták le. Ennek a résznek — akár a legcsekélyebb mértékben való — ismertetése is túlhaladná e cikk kereteit. Csak mint legimpozánsabbat említjük fel a jénai
