Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1925-12-22 / 50. szám

Esen ueám ára 3000 korona. VII. évfolyam. _______________________Szekszárd, 1925 december 22 50 szám. Sz erfcesztfség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 2500 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 20000 korona. — Postaköltség 2000 korona. Szerkesztft: SCHNEIDER JÁNOS. A lap negjeleaik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illetO közlemények a szerkesztőséghez küldendők. HIrdaltak arai: A legkteabb hirdetés dl|s 10000 koron. A hlrdstés agy M minimálár sxátas hasábos aülllmálarsoroskásl 1000 korona. KOtgyiláá rássványtánaságl stb. klrdstásak iZOOkor. — Állási karasökmak 50 száza* Iák engedmány. A blrrotalban alhalyaxett raklámklr, al|agyxásl htr, asa* ládl bír, valamint a ayllttár soronként 8000 koronába kardi. Az Eljövendő. lomét beköszöntött hozzánk az ad­vent. Most az egyszer . illő fehéren, szitáló hóval. Mintha a sok fekete nyomorúságot akarná elpalástolni és elkendőzni e sóhajok korának undok ábrázatát. Annyi rajtunk és körülöttünk a baj, hogy alig tudunk felemelkedni e mostani advent nagyszerűen szép és titokzatos jelentőségéig. Csak tüle­kedünk búsan a köznyomor dágvá- nyában, mint a vert hadsereg, ame­lyet zivatar ér Utói az ingoványos vidéken. Pedig, ha valamikor, agy ma kell az advent isteni ígéretei felé foko­zottan fordítani lelkünk sóvár figyel­mét, most, amikor gyarló emberi te­kintet csak igen fenkölt szempontból tndja észrevenni a magyar nemzetnek életéért való hatalmas vergődését. Most, amikor a gazdasági nagy üt közét feckölten fenséges pillanatait éljük. A csatamezőn az áldoz »tok ezrei s a viadal gomóíyagjából nő- hányán látják, hogy m radék nem setÜnk győzelmesen állotta ki a tusát. Most, amikor az áldozatul esettek­nek valóban nincs más vigaszuk, mint a jövendő és az Isten. Körülöttünk egy egész világ leste és várta vihogva azt a tolira venni is megalázó pillanatot, melyet ma­gyar létünk pózoló bohóc*: Károlyi játszott el a keserűen emlékünkben éló múltban egy francia ezredes előtt. Leste és várta, hogy ismét akad egy esztelen magyar, aki porba fek­tesse a gazdasági magyar nemze­tet. Gazok prédájául veti ezt a né­hány millió maradékot. Hitte! Nem következett he. És nem fog bekö­vetkezni. Ha nemtelenek és kárörvendők volnánk, csufondárosan kiabálnánk ellenségeinkhez a trianoni nádkerité- sen át: (melyet feléget még a hon­szeretet emésztő tüzel) most jöjje­tek ! Azt hittétek, hogy a világpiac­ról leszorított agrárállam megfal a saját zsírjában! ? Hogy a magyar búzával újat húzhattok: magtárakba kergetitek I ? Most jöjjetek! Amit ti hirtelen összekapkodtatok, fogytán, nekünk van, vehettek! Az advent meg fogja hozni az európai figyelem érdekes frontalaki- tását a magyar mezőgazdasági ter­mékek felé. Örvendetesen fogják érezni a gazdák helyzetük javulását, mely .nem fog hatásnélküli lenni. A gyökér életereje még' fog láftzáni a legmesszebb lévő ághegyen is. Ha az advent titkos ígéreteiben emberi dolgokat keresnénk, már ez is megnyugtatna. Enyhítené azt a nagy szomorúságot, amelyet egy igen időtlen státusrendezés áldozatai miatt érzünk. Egy hihetőleg jóazándéku, egyébként nem helytálló ötlet elha­markodott megvalósítása által ejtett seb gyógyulását bajos volna nyugod­tan feltételeznünk, ha nem tudnánk jobb jövőkben hinni. Ha nem tndnók, hogy minden változások intézése végső fokon sz Isten kezében van s amit ma az emberek szilárd és örök életűnek teremtenek, azt elsepri az idő és a hölcsebh belátás kiforgatja. Ámde mi sz ádventhen emberi dolgokat soha sem kerestünk. A nagybetűvel kiirt cím alatt sem értünk valamely homályos, eleve életunt politikai óriást, aki csönde­sén fog elöbnjni az ismeretleoség alvilági barlangjából, hogy eddig szörnyen nélkülözött, fénylő tekinte­tét meghordozza alázatosan rajtunk. Személyek, korok és idők jelen­téktelen erői sohasem tudták meg­váltani a világot attól, ami kezdettől fogva jelleme : saját gyarlósága lidérc­nyomásától. Múlandó voltunk korlá­táit szédítő világtekioté'yek nem tör­hették össze. Szellemóriások, hadren­gető félistenek mu(0 tüneménye nem tette mássá az örök — embert. Csak egy: Krisztus I 'An Isten ígérete, ámene ő: Krisz­tus. Benne és általa világok terem­tődnek, eszmék, gondolatok, nemze­tek és egyedek alkotódnak./Mint ahogy Jairus leánya és Lázár szá­mára az életet jelentette, ugg jelenti a benne hívőknek. Jézas uz Eljövendő. Advent és karácsony igazi koro­nás fejedelme. A lelkek királya! Nemietek feje. ó minden azzal a szeretettel, melynek nevében és bizonysága gyanánt Isten elkül- dőlte. Mi tehát várjuk éshiSBsük e nem­zetmegtartó krisztusi szeretetnek általános megvalósulását, lelki kará­csonyát, melyet nem emberek adnak, hanem az Isten, sok fájó magyar könnyért, sóhajért —- szánalomból. Jánosi György, Történelmi percek. Irta: Dr. Babits István. Történelmi perceket élünk, moz­galmas eseményekben gasdag időket. Mintha kilendült volna rendes ke­rékvágásából a történelem szekere, egyre újabb és ujahb zökkenésre eszmél fel az idők rögös utján a haladó emberiség . . . A francia-német háború lezajlása és aa olasz egység megszületése után úgy fátszott, mintha örökre eltávozott volna Európa felöl a há­ború pusztító réme s az emberiség a békés társadalmi és gazdasági haladás korszakába lépett. Egy em­beröltő leforgása után azonban a balkáni tűzfészekben ismét lángra lobbantak a hamvadó zsarátnokok és az azután bekövetkezett világ­égés végigssántott az egész földke­rekségen, mérhetetlen szenvedést éa helyrehozhatatlan károkat okozva a Emlékezés . . • Irta: Bodnár Istváa. Téli esték, ti szép esték, Hl vagytok, de nem úgy, mint régi Öres mii a hintaszéke. Á sok szép könyv, mind — betéve, Nincs, ki nézzé, olvasgass«, Fenn olvas O — csillagokba: Sgi titkot, örök békét — S pnnan nézi régi fészkét: Hogy van-e rend, tiszta, szép-e ? — 'Amilyen volt az U — éltei Nézi, nézi, tudom látja. Mi történik itt a házba? Néha bizony fejet csóvál: Mi — akkor volt, sok — nincs ágy mir I . . . Vagy el se »ment« ? Áltat szivem: Hiszen hallom, most sem pihen, Halkan kopog fáradt lépte, A konyhába épp most néz be . . . Vizsgálja a kamrát, pincét, Befőttjét, e földi kincséti S mert hálónkon visz át útja, Vánkosom megpuhogatja . . . S a szobába csak úgy tér be, Kámosolyg egy kaiosszékre, Reáhajol az Írásra, De nincs már csók — biztatást I Megél tő könny sincs szemében, Megyen, eltűnt észrevétlen. Ugy‘ el foszlott, mint az álom . . . De azért én mégis látom: Bejárja az udvart, kertet, Titkon valamit cepelget: Unokáknak tán most választ Karácsonyra fenyőágat? Vegy tán kis játékik hozza? $ a diókat aranyozza ? I — Aztán boldogan száll égbe, De még, mintha visszanézne ? Tán a könnyűnk veszi számba?; — KI érte sir, hogy — megáldja t Magánosok karácsonya. Az 1883. év már már feketének ígérkező karácsonya táján, közvet­lenül az ünnepek előtt, hirtelen több­napos havazás lepte meg Bécs váro­sát, megakasztva minden forgalmat. Fejedelmi hermelinpalástot öltött as egész császárváros, iegvénebb, terme­tes szépsége (a Szent István-torong) és ifjabb versenytársa (a fogadalmi templom karcsúbb tornyai) pedig gyönyörű, finom, fehér csipbefátyolba burkolództak. Drága ruha volt, nagy kárára a hófuvarozásra köteles Wiener Transportgesellchaft nak, melynek a karácsonyi hó súly ob millióiba ke­rült, de viszont nagy örömére a man kátlan szegények ezreinek, akiknek keserű, téli nyomorúságába valóság­gal porcukorként ömlött az egek bő­séges ajándéka, a váratlan ünnepi kereset. Vidáman lapátolták min­denütt a havat; örege apraja, asszony és gyermek övig gázolt benne s jó­kedvű versengéssel níerték, kotorták, söpörték ösBze belőle a meleg szoba és ünnepi jóllak ás becsületes mun­kával megszolgált árát. A hangos zűrzavar közepette három magyar orvosnövendók sétált az Am Hof karácsonyi piacán: az egyik szülei pénzét költötte, a második (fel­vidéki fin) vőlegény volt — részlet- fizetésre“ s igy havonta pontosan megkapta jövendőbe apósától a sze­rény, de a legszükségesebbre elegendő gázsit, a harmadik azonban teljesen szegény, alfö'di árvagyerek volt, aki egy Taborstrasse-i boltos magyar levelezésének e>látásáért lakást kapott a Lipótvárosban, egy magyar korcs- már os gyermekének oktatásáért ebé­det künn a Hernals-ban, magyar nyelvleckéért pedig vacsorát, valahol a Landstrasse n. A közbeeső időben az egyetemre is járt, már amennyi­ben arra ezek a tekintélyes, minden napi gyalogséták időt engedtek I ? Derült hangalatban járkált a három jébarát a deszkabódektól sűrűén bo ritott térség keskeny sikátorain és a bécsi néphnmor kedélyes hullámaiba merülve gyönyörködött az alkalmi vásár lármás tarkaságában. Különféle okokból egyikök sem utazott haza szünidőre s noha módjukban állott valamely ismerős — vagy rokon — család köreben élvezni a karácsonyt, ifjú, bohém lelkülettel elhatározták, hogy ezúttal lemondanak erről és hármasban együtt fogják tölteni azt, habár — hivatalosan — csak egynek volt is kö*.ülök jogcíme a szent este megünneplésére. De hol? Valami nyilvános helyen-e, vagy otthon ? S ha otthon, úgy melyiküknél ? Ez volt a kérdés. Becsi szokás szerint minden korcs­ma, ksveház Üres, rideg, elhagyatott; mindenki — még a legényember is — valami családi kört keres, hogy me legedjék ; viszont Sylvester estén senki sem mar«d otthon, azt házon kívül, nyilvános helyen, mulatós tömeghan­gulatban divat tölteni. Hamarosan megállapodtak tehát, hogy a „szent estét“ egyik legényszálláson rendezik. De kinél ? Az első medikusnak legjobb szo­bája lett volna, de ott, a háziaknál nagy karácsonyfa készült s miután házikisasszonyok is voltak, szent, hogy beinvitálják a három árva ide­gent meleg családi gondozásra s igy a tervezett bohém-karácsony kútba esik. A vőlegény — nagyon taka­rékos fiú volt s igy eszébe jutott, hogy rossz a — kályhája, nem lehet jól fűteni B majd fásni fognak nála. — Tadjátok mit? — szólt a har­madik — gyerünk hozzám 1 Nekem ugyan csak nagyon kicsi odúm és csak egyetlen egy székem van, de ketten elülhetnek az ágy szélén is. A kis plébkályha köpi a meleget • a nagy petróleumlámpa is segít fűteni. Az asztalt majd lerakom, könyv éo egyéb a szekrény tetejére kerül, a vasmosdó lesz a „kredeoc“, a kályha teteje a konyha. De enni-innivalóról ti gondoskodjatok ; én majd gondos, ködöm a karácsonyfa és a karácsonyi meglepetésről. — Ugyan! ? — Minek ! ? — Semmi „ugyan“, majd meglát­játok 1 Hét órára ott legyetek ! Megegyeztek, elváltak. Délben az első, gazdag tartalma elemózsiás ládi* kát kapott hazu ról s délután elküldte hordárral a piknik helyere s azután

Next

/
Oldalképek
Tartalom