Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1925-02-07 / 5. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1925 február 7. Épületéhez táblaüveget mintás vagy színesben! Oveg-, porcellán-ajándékok és képkeretek [legolcsóbb beszerzési forrása BELASITS ISTVáN üveg- és porcellánkereskedÓnél Szekszárd, Garay-tér. kivilágos kivirradtig a tánc élveze­téből is. A „Sikkasztó“ cimü egyfelvonásos életképpel kezdődött az előadás. A darab irodalmi szempontból nem a legsikerültebb, előadásra pedig igen nehéz. Nemcsak beszédben, de moz­gásban és arcjátékban is sokat kiván a közel félóráig egyhazamban beszélő két főszereplőtől. Dr. Bolgár Kálmánná ezúttal is kiválóan megállta helyét. Beszédéből, arcjátékából nagyszerűen bontakozott ki a vergődő, élni vágyó és a halál előtt álló, egy kicsinyt hiú, de mégis melegen érző asszony. Pol­gár István a sikkasztó szerepében szintén jól alakította a felesége köny- nyétől ellenállásában megingott férjet, aki remegő, kínos éjszakákat szerzett magának, feláldozta a becsületét, esakhogy pár pillanatra mosolyt ül­tethessen annak az arcára, akit egész férfi szivével szeret. Sok tapsban volt mindkét szereplőnek része. Börzsönyi Panni csinos szobalány volt. Horváth József kis szerepében is elfogadhatót nyújtott. Géczy István falusi története: „ A gyüttment“ volt a második darab. Ez a téma már hálásabb volt és a szereplők erejét sem vette annyira igénybe, mint az első darabé. Spiel- berger Gyuláné örzse asszony sze­repében igen hűen alakította a falusi parasztasszonyt, akinek bizony sok­szor csak könnye van otthon, de szava kevés. (Kár, hogy csak falun szokás ez! Szedő.) Janosits Boáké Marusa szerepében igen bájosan játszotta a szerelmesét messze idegenbe kisérő melegszívű, alázatos orosz leányt, Álbersz Panna szerepében jól dóm borította ki ezzel szemben az elbiza­kodott, selyemharisnyás magyar pa­raszt leányt, aki azt hitte, hogy egy Bzemhunyoritással vissza tudja hódí­tani attól a gyüttment tői a Sándort. TutBni Pál, mint rendesen, igen jó volt István, a rátarti parasztgazda szerepében. Minden szava, mozdulata elsőrendű volt. Schneider Elemér jól megállotta helyét Sándor szerepében. A hanghordozása, arcjátéka egyaránt jól adták vissza a hűséges, feleségéért és gyermekéért harcbaszálló, dacos parasztlegényt. A hatodik szereplőről esak annyit, hogy neki volt a leg­kisebb lámpaláza. Igazi angol flegmá­val feküdte végig az előadást, nem kiába „Lord“ a neve. A kép végén felhangzó taps neki is tetszett és első­sek jelent meg a felgördülő függöny mögött, részt venni a dicsőségben. Egyfelvonásos vígjátékkal fejező­dött be a műkedvelők szereplése. „A hódító arckép“ hódított különösen akkor, amikor Lőrinc inas ügyesen kicserélte a képet. Polgár Manci ruti- nirozott játékosnak bizonyait Trézsi kulcsomé zsémbes szerepében. Hock Bellas bájos volt Magda komtessz szerepében, arcjátékában, hangjában ób mozdulataiban hűen személyesítette a szerelmes kisleányt. Gaal László elsöizben mutatkozott be és igen jó­nak bizonyult a konfídens, feuhéjazó Lőrinc inas szerepében. Dr. Baranyi Lajos Nyéki György gróf kissé szín télén szerepébe igyekezett életet vinni, ami sikerült is. Schneider Elemérnek kicsiny volt a szerepe, de úgy halljuk, hogy igen sokan törték magukat 0 0 a a a a a a a a a a a SZABÓ JABOS Telefon: 120 mérnöki irodája ▼ Szekszárdon. Vasúti fasor 6 Y ILLAMOS és IPARTELEPEK ellenőrzése. — Rentabilitási számítások. Villamos-, telefon-, vízvezeték-, központi fűtés-, fürdő-, egészségügyi, vizlecsapoló- és öntöző-berendezések. — Épületek,, beton- és vasbeton- szerkezetek, utak és hidak tervezése és építése. — Építési anyagok, szén, gáz- és kenőolajok, villamos csillárok és árammérők, rádiótelefonok szál­lítása. — Fáik és Zinner gránit- és mészkőbányáinak Szekszárd és vidékére kizárólagos képviselője. — Terméskő, út- és betonkavics, járdaburkoló gránitdara. mégis e szerepért. Hogy. miért? Azt nem áruljuk el, kérdezzék meg a két utóbbi darab fáradhatatlan ren­dezőjétől, Ujsághy Gézáué úrnőtől. Sok tapssal jutalmazta a közönség ezen darab szereplőit is. Az első darabot dr. Kunczer Jenő rendezte színi körökből szerzett alapos tudás­sal. A zsúfolásig megtelt terem kö­zönségének egy része előadás után hazament, más része pedig vígan járta reggelig. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország. ILLÚZIÓK. Bíborban ég a bérctető: Ott szél zúg s nincs, csak szürke kő. Szelíd láng rezg az éjbe ki: Fényhálóját a bűn veti. Aranyködből kert integet: Temető az a köd megett. LÁZONGOK. — Tölgynek születtem, nagy célokra láték: S lettem törékeny lom, vásári játék. — Napfénnyel, dallal játszott jávorom: S most, mint koporsó, létem átkozom. — Szép nyírfa voltam, megcsodált az erdő: S vagyok, egy bús sarokba dobva, seprő. — Fenyőm a szabadságról álmodott: S faragtak büszke fájából botot. Szamolányi Gyula. — Uj szakorvosok Tolna várme­gyében. A m. kir. népjóléti és munka ügyi miniszter a következő orvoso­kat jogosította fel szakorvosi cím használatára: Dr. Tanárky Árpád szekszárdi lakost, mint sebész szak­orvost, dr. Treer István szekszárdi lakost, mint belgyógyász szakorvost, dr. Sztanó Sándor szekszárdi lakost, mint elmebetegek szakorvosát, dr. órffy Lajos szekszárdi lakost, mint szülész és nőgyógyász szakorvost, dr. Leszler Alajos szekszárdi lakost, mint fogorvost, Kovács Ignác szekszárdi sebészmestert, mint fogorvost, dr. Kemény László dunaföldvári lakost, mint sebész szakorvost, dr. Reicbl Elek dunaföldvári lakost, mint fog­orvost. — Városi közgyűlés. Szekszárd város képviselőtestülete múlt hó 30 án délután 4 órakor Vendl István pol­gármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen dr. Cs. Papp Jenő közig, tanácsnok ismer­tette a Szekszárd Szálló bérletére beérkezett ajánlatokat és a képvise­lőtestület által a nagyvendéglő érté­kesítésére kiküldött bizottság véle­ményére alapított tanácsi javaslatot. A közgyűlés a tanács javaslata alap­ján kimondotta, hogy a bérlethez tartozó összes helyiségeket csak azon esetben adja bérbe, ha évi 7000 aranykorona bérösszeget ksp. Ellen­kező esetben a földszinti helyisége­ket üzleteknek, az emeleti rszét pedig szállodai, éttermi és kávéházi üzem céljaira adják bérbe. Minthogy a jelenlegi bérlővel kötött szerződés április hó 1-ével véglegesen lejár, a földszinti helyiségeket a tanács rö­videsen nyilvános árverés utjáu ki fogja adni üzletek céljaira. — Szerenád gróf Apponyi Gézáné- nak. A bőgyészi dalárda 36'tagja a múlt hó 24-én gróf Apponyi Gézáné névnapját megelőző estén szerenádot adott a grófnénak. A kegyelmes asz- szony szives szavakkal köszönte meg a kedves figyelmet és a kastélyban megvendégelte a dalárdát, amely ott is több éneket adott elő. — Bíró- és eiőijáróságválasztás Bonyhádon. Bonyhád község választó közönsége január 28 án névszerinti szavazással nagy szótöbbséggel a volt első bírót Becker Józsefet választotta meg ismét, másodbiró März József, pénztáros Jung János Péter és köz­gyám Till Adám lett. — Berendelés a tanfeiOgyelőség- hez. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Fodor Anna györkönyi állami óvónőt szolgálattételre berendelte a szekszárdi tanfelügyelőséghez. — Uj tűzoltó főparancsnok. A há­tai Önkéntes Tűzoltó Egyesület Mar- kovics Márton községi főjegyzőt fő- parancsnokának választotta meg. — Simonmajor község Halász Géza főintézőt választotta meg köz­ségi birénak. Fábián Mátyás oki. mérnök Szekszárd, Bezerédj István ucca 4. $ Telefon 53. F ÖLDMÉRÉS. Vitás birtokhatárok ren­dezése. Parcellázás. Egész községek fel­mérése az úrbéri vagy a kataszteri tér­kép alapján. Községi utak, járdák, köz­területek, legelők kitűzése. Gazdasági térké­pek és kataszteri térképmásolatok készítése. Aíagánntak, kisvasutak tervezése és építése. ©00013000 Rétlecsapolások. ©O0000O© Ha elegáns ruhát akar viselni, siessen SáPSZKY ANDOR uridivatszabóhoz, hol a legfinomabb angol szövetekből szolid árakkal készülnek a legdivatosabb öltönyök és raglanfelöttők. SZEKSZÁRD, Kossuth Lajos-utca 3. Ugyanitt egy fiú tanoncnak felvétetik. — Renczes képviselő a kerülete­ben.” Renczes János, a tolnai kerület nemzetgyűlési képviselője a múlt hó végén öb; aá folyó hó elején Harcon tartózkodott. Ez alkalommal kerüle­tének ügyes-bajos választó polgárai közül igen sokan keresték fel a kép­viselőt. — A gyönki kórházi bál nem, mint jeleztük, február 21-én, hanem 22-én, vasárnap este leßz megtartva. Fővéd­nöke dr. Pesthy Pál. Védnökei: gróf Apponyi Géza, gróf Apponyi Károly, gróf Apponyi Rezső, df. Bernáth Béla, Dőry Pál, dr. Drágíts Imre, Fördős Mihály, Jankó Ágoston, báró Jeszenszky Andor, dr. Martin Jó­zsef, Mecbwart Ernő, Reich Oszkár, Sulkowski Viktor herceg, Visolyi Ákos. Személyjegy 30.000 korona. Szives jegymegváltásokat a főszolga­bírói hivatal címére kér a rende­zőség. — Képviselőtestületi tagválasztás Ujdombóváron. A múlt hó 29 én tar tóttá Ujdombóvár község képviseld testületi tagválasztását Veszeísi Zsig- mond elnöklete alatt, mely alkalom mai először vett részt a választáson az uj vasúti telep lakossága is. — Képviselőtestületi tagok lettek : Luria Gyula MÁV főfelügyelő, a telitőte- lep főnöke, Jokits Tivadar állomás- főnök, Kosztolányi Géza mozdony- felvigyázó, Reich Nándor kereskedő, Ferjeocsik Gyula intéző, Pál József vonatkísérő, Koszom Mihály főka lauz, Mischl József gazdasági ellenőr, Ballassa József vonatkísérő, Ferenczi László ispán. Póttagokul megválasz­tattak : Vágner János MÁV lakatos, Ignácz István MÁV munkavezető és Tóth János szatócs. — Közgyűlés. A szekszárdi Rom. Kath. Olvasókör múlt hó 25 éu tar­totta rendes évi közgyűlését. A kör évi bevétele 137,990.734 korona, ki­adása 133,231.599 korona volt s így 4,759.135 korona pénztármaradváuy mutatkozott. A szokásos évi tisztuji- tás megejtetvén, megválasztattak: egyházi elnökké: Virág Ferenc apátplébános, kormányfőtanácsos, vi­lági elnökké Nagy Ferenc Lajos, ügy­vezető elnökké Berta Antal s. lelkész, alelnökkó Wächter Károly, igazga­tókká Csath János és Fekete Imre, pénztárossá Támer József, jegyzékké Taksonyi János és Nakk József, könyvtárosokká Ketskés Ferenc és Keiner István, ügyészszé dr. Mayer Gyula. Választmányi tagok lettek: Baka János, Börzsönyi Janos, Bi- csérdi József, Búzás János, E*ztor- bauer József, Frázon József, Hor­váth Károly, Hook István, Hólendus Ferenc, Lendvai Lajos, M*rth Fe­renc, Nagy József, N-gy Janes, Steiner József Markwart, Steiner Jó­zsef Preimaier, Saüts Mihály, Tóth Pál, Tokai István, Végh Lajos, Vesn- tergombi József, dr. Végess Ferenc, dr. Zsigmond Ferenc. —Szabadoktatás Bonyhádon. Nagy­számú közönség vett részt a január 27., 28. és 29-én a főgimnázium tor­natermében tartott vetitettképes élű- adásokon. Az előadók Lov k Kál­mán, Posewitz Vilmos és Zvcrinyi János főgimnáziumi tanárok törté­nelmi és gazdasági kérdéseket fejte­gettek. MAPTHER OYULA íogmOtermc szekszárd; Szekszúrd-szdllá mellett. Telefon: 1MJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom