Tolnamegyei Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1925-04-25 / 16. szám

1925 április 25.

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG

3

kúrák otthon. — Hosszú élet — jő kedély — munkakedv

szoros összefüggésben áll a zavartalan anyagcserével. Emésztési hiányoknál rOQQBlizéS előtt fél pohár SCHMIDTHAUER féle Igrnándi keserüviz a gyomor és belek működésének biztos és természetes szabályozója. (Sok esetben elegendő már néhány evőkanállal is.) — K*pható minden gyógyszertárban és jobb füszerüzletben. Az Igmdndi nem tévesztendő össze másfajta keserüvizekkel

belezokog Tolna vármegye igaz, őszinte fájdalma is, mert az a nemes lélek, mely Apponyi Sándor gróf halálával elköltözött közülünk, drága volt nekünk és a vármegye büszke volt reá, hogy köztünk élt, magún kénak nevezhettük azt a kiváltságos szellemű nagy férfiút, aki a magyar tudománynak és kultúrának világszerte oly sok dicsőséget szerzett.

Gyenge szavam nem illetékes arra, hogy az ő nagyságát méltassam, de nincs íb szükség reá, hogy nevét dicsőítsem, hiszen törvény örökíti meg érdemeit, a vármegye székhelyén egy világhírű muzeum hirdeti önzetlen áldozatkészségét és neve a nemzet legnagyobb férfiainak nevei közt fog ragyogni, amig csak magyar tudomány, magyar műveltség lesz a világon.

Oly kedves volt ő nekünk, hogy szerettük volna életét is meghosszabbítani, de a természet örök törvényeivel szemben, sajnos, mi gyarló emberek tehetetlenek vagyunk. így tehát csak sírni és gyászolni tudunk. Fájdalmunk pedig annál nagyobb, mert érezzük, hogy veszteségünk pótolhatatlan, mert a korszellemnek az a cinikus, rideg és önző szférája, amelybe a társadalmi élet állítólagos fejlődésének utján jutottunk, nem kedvez az ideáloknak és nem alkalmas arra, hogy Apponyi Sándor gróf hoz hasonló nagy szellemeket termeljen és talán történelmünkben egy évszázad is el fog múlni, mig a lelki nemességnek és az emberi jóságnak ilyen tökéletes reprezentánsa újból felmerülhet.

Ha valakiről elmondhatjuk, hogy szép életet élt, úgy ő ezen szerencsések közé tartozott. A Mindenható kegye megadta neki a legtökéletesebb családi boldogságot és megengedte neki, hogy az emberi kor legszélső határáig, elmebeli képességének legteljesebb birtokában és az élet keserű

küzdelmeitől menten élvezhesse a szellemi munka és a tudományos ku tatás gyönyörűségeit.

De embertársai is bőségesen adóztak neki azzal az őszinte tisztelettel, szeretettel és megbecsüléssel, amely csak a szellemi, lelki és szivbeli nagyságok jogos tributuma, — sőt még a forradalom szörnyű vérzivata rában eldurvult lelkek is tisztelettel kímélték szellemi munkásságának szent hajlékát.

És most elhagyott bennünket, a Mindenható magához szólította, nagy lelke már egyesült Teremtőjével, mi pedig lesújtva, könnyezve, gyászolva álljuk körül ravatalát és gyarlóságunkban nem tehetünk egyebet, mint imádkozunk és azon áhitatos könyörgéssel fohászkodunk az Egek Urához, hogy adja meg Apponyi Sándor grófnak az ő példás és szép földi élete által méltán kiérdemelt örök boldogságot.

Nyugodjék békében!

A beszédek után megindult a me net a lengyeli kies temetőbe és buzgó imádság közepett elhelyezték gróf Apponyi Sándort a családi sirholtba örök nyugalomra, amelyben édes atyja Apponyi Rudolf és neje pihennek. *

Csendes lett újra a lengyeli temető. A fák virágkoszoruba öltöznek, kis madarak halkan zenélnek és lent a családi sirbolt lakói álmodnak tovább arról, amiért életükben dolgoztak történelmi tradíciójukhoz hűen, a magyar föltámadásról. S. *

AppoDyi Sándor gróf működéséről és nemes életéről lapunk hasábjain a múlt évben kétszer is megemlékeztünk. Január havában, amidőn 81-ik életévét betöltötte és novemberben, amikor az egész ország mély tisztelettel és hálával tekintett a nemzetnek adott fejedelmi ajándékért megyénk legnagyobb fia, legnemesebb főura felé.

Rövid életrajzi adatait a követke zőkben adjuk :

1844 január 19 éu született Páris- ban. Egész ifjúságát külföldön töltötte, tanulmányait is ott végezte. 1863-tól 1866-ig Londonban és Páris ban követségi attassé. 1871—1874 ig Páriában követségi titkár volt. Az 1865-iki országgyűlés óta a főrendiház tagja, néhány évig a Ház jegyzői karának s több delegációnak is tagja volt. Atyja, Rudolf volt párisi nagykövet halála óta a diplomáciai térről visszavonulva, kies fekvésű lengyeli kastélyában a történelmi és régészeti búvárkodásnak él, de azért a megyei és a politikai életben is részt vesz. Szép, kivált régi Hunga ricákban gazdag könyv- és metszet gyűjteménye van. Az Akadémia igazgató-tanácsának 1888. óta tagja. 1883. óta kamarás ; 1897-ben titkos tanácsosi méltóságot kapott. 1878 ban nőül vette Esterházy Alexandra gróf nőt. 1903 ban Andrássy Aladár gróf halála után őfelsége királyi tárnok- mesterré nevezte ki.

A magyar kultúra uúlsúía.

Irta: Dr. Teveli János.

E lap hasábjain már volt alkalmam rámutatni azokra a nehézségekre, amelyek a jelenben a jövőt válságba sodorják, mert módfölött megnehezítik az iskoláztatást, nevezetesen a vidéki szülők számára gyermekeiknek középiskolai vagy egyetemi tanulmányait. Rámutattam arra, hogy vidéki szülő hovahamar már nem fogja győzni, hogy csak egy gyermekét is taníttathassa, nemhogy egyszerre — kettőt is tudjon városba adni.

Ne mondja Benki, hogy hiszen az I aranykorona csakugyan bizonyos egy- I formaságot teremtett az árakban. Némely szükségleti cikkeknél ez csakugyan áll, mig másoknál, főleg az importcikkeknél, bizony jóval meghaladják az árak az aranyparitást — ellenben a tisztviselők fizetése az egész vonalon az aranyparitáson alul marad! Már pedig, ugyebár, a tisztviselők teszik ki a nemzet értelmiségének gerincét, s ha az intelligens osztály megszűnik annak lenni, amit neve mond: megroppan akkor a nemzet gerince is. Nagy baj az, ha a tanulás lehetősége a vagyonnak függvénye és kiváltsága.

Ez alkalommal éppen ezt a bajt szeretném kettős oldaláról megvilágítani.

A taníttatásnak szinte leküzdhetetlen anyagi nehézségeinek következtében sok kiváló tehetség kiszorul az iskolából, viszont sok oda nem. való elem végigevezhet az előirt esztendőkön és megszerezheti a formális képzést, de az igazi belső tartalom híjával.

Régente a szegény falusi gyerek is bekerülhetett a gimnáziumba. Ösztöndíjak, jótékony emberek, intézetek stb. a kezére jártak a szülőnek s levették a nehéz gond terhét a válláról. Olcsó internátusokban ellátást vagy legalább kosztot lehetet kapni. Hadd idézek egy példát a magam diákkorából. Ahhoz a gimnáziumhoz, melynek akkor még négy osztályát végeztem, volt kapcsolva egy tápintézet, ahol 40—50 fiú évi hatvan forintért kapott ebédet és vacsorát, évi hét forintért még reggelit is, mely állott egy csésze meleg tejből, mely egy vizes, u. n. S-kiflibői, mely tudvalevőleg kiadósabb volt a vajas kiflinél. Évi 134 koronából tehát kikerült a koszt. Ha 2—3 diák lakott egy szobában, fizettek évi 50 koronát koponyánként. A tandíj minimális volt, a tankönyvek nem változtak, lehetett régieket venni, a fényűzés I ördöge nem kisértette meg a gyerekaptam évente néhány száz forintot, ami — ha nem is volt túlsók — mégis csak ért valamit; de most Jeremiás mindössze 58 aranykorona és 82 fillért (egy millió papirkoronát) engedélyez egy egész esztendőre. A szegény igazgatóm azt sem tudjaj mit kezdjen vele ? Nafta- linra sem elég, hát még ujabbi ásatások, kiszállási költségek, néprajzi anyag gyűjtése és vásárlására 1 Már csak a múltam emlékeiből tengődöm. Valamikor ünnepelt az egész világ, de most a tudománynak befellegzett, mostoha gyermekké lettem.

— Hogy lehetsz ilyen igazságtalan : hogy a tudományra nem áldoznak ? Hiszen négy egyetemet is enged Jeremiás ennek a kis országnak.

— Igen, mert az mind adózókat nevel, adóalanyokat gyárt, amelyekből ki lehet préselni valamit; de az én többezer éves, száraz csontjaimból már nem néznek ki semmit. Azokon csak a tudomány rágódik, Jeremiás már nem talál rajtok harapni, kiszívni valót!

Úgy éreztem, igaza van, nem aka dályoztam tehát útjában. Nem tudom, mit végzett; de mikor hazaérve lefeküdtem és elalvás előtt az újságokat átböngésztem, majdnem minden

o'dalon önmaszlagoló cikkekre bukkantam, melyek a „magyar kultúrát“ és „magyar kulturfölényt“ emlegették. Ezek hatása alatt csavartam le a villanyt, hogy a tudomány meg becsüléséről álmodjam.

Különös álmom volt. P e r e z e 1 Dezső volt belügyminisztert láttam fényes diszmagyarban és Wo sinszky Mórt ünnepi papi or- nátusban. A menyország kapujában állva, nagy devotióval fogadták az éppen beérkező Apponyi Sándor g r-ó f o t. Majd egy kisebb terembe vonulva, Apponyi Sándor elnöklete alatt gyűlést tartottak egy kerek zöld asztal körül. Boldogult Wigand János is ott volt; a jegyzőkönyvet Bartal Kornél és Haugh Béla vezették.

— A szekszárdi muzeum érdeké ben kell összefognunk — kezdte az elnök — amelyet adományaimmal megalapítottam, de amit már jóformán semmibe sem vesznek az emberek ; inkább csak a környező sétateret élvezik (azt is főleg — estón- k i n t) melyet lengyeli parkom csemetéiből létesítettem.

— Én ideiglenes hajlékhoz juttattam a gimnáziumban; akkor még divatban volt, nagyon örültek neki,

nagyon látogatták! — szólt közbe Wigand.

— Én fényes, nagy pa’otát teremtettem a részére ; kiszorítottam azon a cimen, hogy a „megyei levéltár“ is kap helyet benne, — tette hozzá Perez eh

— Én pedig jöttem-mentem, dolgoztam, küzdöttem érte, berendeztem, kiveszekedtem számára Budapesten az üvegszekrényeket, oda csalogattam a külföldi tudósokat és európai hírűvé tettem, A halálos tüdőgyulladásomat is ott szereztem, télen, a jéghideg termeiben, — mondta W osinszky.

— Mi pedig gyarapítottuk, fejlesztettük egyes osztályait. Micsoda tolongás, micsoda élet volt ott, jhogy törte magát helyért a közönség a képtárterem rendszeres, ismeretterjesztő felolvasásain ? ! Rendőrökkel kellett féken tartani a tömeget, melynek a falakon lecsapódó párája már- már a képeket veszélyeztette ! ? — folytatták a jegyzők.

— Sic transit gloria mundi 1 — fejezte be resignáltan az elnök.

Lassankint mások is beszivárog- tak a terembe, mert a kerek zöld- asztal láttára azt hitték, hogy talán „b a k k“ vagy „landsknecht“ készül, de midőn látták, hogy csak

kulturdolgokról van szó, ismét szépen elpárologtak. Csak nehány öregebb szekszárdi és megyebeli lélek maradt ott, akit érdekeltek a pátriabeli újdonságok, a vármegyei muzeum ügye, ezek figyelmesen állták körül a tanácskozó asztalt.

— Mit tegyünk tehát? — vette fel újból a szót a gróf.

Soká tanácskoztak. Végül is egyhangúlag határozatba ment, hogy Wosinszky makacs, szívós szellemét küldik ki; ez menjen követségbe Smith Jeremiáshoz és harcoljon ki nagyobb subventiót a muzeum részére.

— S ha még sem lesz eredménye ? — kérdi az elnök.

Erre a köiülálló érdeklődők csoportjából egy csengő bariton szólt közbe: az elpusztíthatatlan humoru Borzsák Endrének a hangja.

— Akkor b o r k ö z r a k t ár t kell

csinálni a muzeum szép, nagy pincéjéből, az úgyis üresen áll, nem használják semmire! Akkor mindjárt érdeklődői íogaak a muzeum iránt s lesz belőle olyan jövedelem, hogy telik bőven mindenre I---------------Fe

lébredvén, soká elgondolkoztam, nem volt-e igaza az örökké derűs, szekszárdi léleknek ? —n.

| MAUTNER GYULA foimüterme SZEKSZÁRD, SzeRaórd-Hőllfl mellett. Telefon: 1071