Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1924-04-19 / 16. szám

6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1924 április 19. Csütörtökön CSILLAGHULLÁS A fÖ&zerepét ASTA NIELSEN alakítja. Eladó egy tölgyfa url szoba. műhelyemben készült. Áll: 1 nagyobb méretű könyvszekrény, egy Íróasztal, 1 drb bérrel kárpitozott íróasztal, karosszék és 1 gömbölyű asztalból. firalcs József asztalosmester Tolna. Petőíí-utca 3 — Szövőszék felavatása. A Mansz. három gyönki szövőszéke közül ez elsőt április 9 én avatták fel ünnepé­lyesen a tanfolyamot vezető özv. Csokonay Arpádné lakásán. Eredeti lég ngy volt, hogy márcins 30 án a szövőszékek nagy pretektora dr. Sobandl Károly .államtitkár fogja ezt elvégezni, ő azonban megbetegedett és mivel dr. Eri Márton alispán is akadályozva volt, Reich Oszkár fő­szolgabíró nyitotta meg az ünnepélyt és kérte fel Mühl Sándor lelkészt, hogy mintán a keresztény ember minden mnnkáját Istennel kezdi, kérje az Isten áldását az nj intéz­ményre. Mühl Sándor gyönyörű be­szédben felelt meg feladatának és azt kérte, adja Isten, hogy itt neosak a vászon, hanem a vallásosság, haza és emberszeretet, egyetértés szálai is szövődjenek. Ez után az apró zász­lókkal és zöld füzérekkel feldíszített szövőszéken az első véget Reich Oszkárné nemzeti színű szalaggal díszített ollóval e szavak kíséretében vágta el: „Imádkozzál és dolgozzál I“ Végül a közönség elénekelte a him­nuszt. — Halálozás. Fischhof Károly, a szekszárdi kereskedők nesztora, éle­tének 84. évében, hosszas szenvedés ntán, folyó hó 12 éü elhunyt. Vasár­nap temették. Gntay János birtokos, faddi lakos, 64 éves korában f. hó 11-én, hosszas betegség után Faddon elhunyt. Te metése szombaton volt nagy részvét mellett. — Nyomdász sztrájk. Lapunk zár­takor vettük a hirt, hogy a polgári lapok, a Nép és Szózat kivételével, amelyek laptársaikat cserben hagyták, ismét nem jelenhetnek meg, mert a lapszedők oly követeléseket támasz­tottak, amelyet a lapok kiadói nem tudnak megadni. A húsvéti ünnepek alatt tehát valószínű, a nagyközönség nélkülözni lesz kénytelen megszokott lapjait, hisszük azonban, hogy az olvasóközönség is helyesli a lapkiadók magatartását, mert a lapokat tovább drágítani már az olvasóközönség zse­bére igazán nem lehet. — A Szekszárdi Törekvés Sport- Egylet folyó hó 21-én, husvét hétfőn football-mérkőzésf tart, mely alka­lomkor a nálunk jól ismert Sárbo­gárdi Torna Club lesz az ellenfele. A mérkőzés délután 4 órakor kez­dődik. Helyárak: ülőhely 5000 K, állóhely 3000 K, diák és katona­jegy 2000 K. A mérkőzés iránt ál­talános az érdeklődés. — Adomány az anya- és csecsemő- fltézetnek. A Szék szár dón működő anya- és CBecsemőintézet javára Fe­kete Ferenc malomtulajdonos, szek­szárdi lakos 30.000 koronát adomá­nyozott. — A Dunántúli Dalosszövetség pécsi választmánya megalakult és az összes ismert dalárdákat körlevélben szólította fel a csatlakozásra. Mind azon dalegyesületek, melyek — óim hiányában — ilyen körlevelet nem kaptak, ezúton kéretnek fel, hogy címüket a lehető legrövidebb idő alatt dr. Bors Dczbő Pécs, Mecsek n. 19., a D. D. Sz. titkárának bejelen­teni szíveskedjenek. — A D. D. Sz. titkári hivatala. — UJ egyesület Szekszárdon. A Szekszárdi Rém. Kath. Olvasókör f. hó 17 én este 7 órakor a kör helyi­ségében társas összejövetelt tart az ifjúsági és közművelődési egyesület megalakítása ügyében. — Gyilkosság Izményben. Április hó 13 án Izményben Wirth Márton korcsmájában az egyik asztalnál Fink Gáspár, a másik asztalnál pedig Wies- ner Gáspár mulatott a társaságával. Mulatozás közben azután a két tár­saság összeszólalkozott és a veszeke­dés vége az lett, hogy a házsártos Finket kidobták a korcsmából. Fink erre hazament, kést vett magához és amikor Wiesner Gáspár haza akart térni, megtámadta és úgy megszurta, hogy pár perc múlva meghalt. Finket elfogták és beszállították a szekszárdi fogházba. — Gyémánt István tolnai vaske­reskedő cég ezúton értesíti a t. vá­sárló közönséget, hogy raktáron tart mindennemű gép és hengerolajat. Motor és autóbenzint, gépzsirt és a mezőgazdasághoz tartozó összob mű­szaki cikkeket. Vasárukból is jól felszerelt raktára van, melyből ere­deti budapesti árakon szerezhetők be: rudvas, szekértengely és az ösz- szes vasáruk. Épület és butorvasa- lások, szerszámok, az összes üzemek részére, valamint festékek és lakkok minden mennyiségben a legolcsóbb árban kaphatók. 218. u. — Halálos alkoholmérgezés. Mol­nár József 18 éves görbői legény annyi szeszes italt fogyasztott, hogy ugyanazon éjjelen meghalt. A főszol­gabíró megindította az eljárást azon korcsmák vezetői ellen, ahol a sze­rencsétlen fiú a kritikus éjjelen ivott. Fogorvos. Kovács J. lakása : Szekszárd, Arany János-utca, a gim­náziummal Bzemben. — A húsvéti ünnepek két napján nagyobb szabású filmszenzáció kerül bemutatásra a „Világi-moziban. — Szombat—vasárnap az Oberländer- filmek egyik hatásos újdonsága: „A szerelem tükre" cimü 7 felvonásos színmű pereg le a mozi vásznán. A főszerepet Agnes Ayres bájoB film színésznő és Arthur Artis alákitja Agnes Ayres, a fiatal művésznő na gyón kedves szerepben fog bemutat kozni e két napon Szekszárd mozi közönségének, hogy továbbra is ked vence maradjon. (Szombaton csak egy j előadás lesz: fél 9 órakor.) Husvét második napján, hétfőn teljesen uj műsor kerül bemutatásra. A „Tao- Tai", egy kínai bűvész és egy japán leányka történetét adja elő 6 felvo­násban. A főszerepet Werner Krausz kiforrott játékával alakítja és emeli az igazi művészi filmek előkelő tár­saságába. Csütörtökön a Mozgókép- Otthon szenzációját mutatja be a mozi Ásta Nielsennel a főszerepben. A da­rab cime: „Csillaghullás", 6 felvonásos dráma. Ásta Nielsen, a moziközönség rég látott művésznője látogat el egy napra hozzánk, hogy szórakoztassa, gyönyörködtesse az ő hálás közön­ségét. Szombat—vasárnap D.W. Grif­fith hires amerikai filmrendező hatal­mas kinematografiai alkotása : „Ár­vák a viharban" cimü két részes történeti korképe kerül bemutatásra. A főszerepet Lilian Gisch, az aranyos amerikai művésznő, Dorothy Gisch éB Josef Sohildkraut játssza. A jegye két elővételben lehet venni a mozi pénztárnál kedden és csütörtökön az előadások alatt. — A szekszárdi ref. egyház ad­minisztrátora. Kátai Endre, a tolnai egyházmegye esperese az üresedésben levő szekszárdi lelkész! állásra admi­nisztrátori minőségben Molnár László bátai lelkészt rendelte ki. x Algebra és geometria. Hézag­pótló mű hagyta el a napokban a sajtót. Az országosan ismert Zsoldos Tanintézet kiadásában megjelent a középiskola algebrai és geometriai tananyaga világos, egyszerű és min­denki számára érthető feldolgozás­ban. A mű mindenképen alkalmas arra, hogy abból a középiskola ma- thematikai tananyaga közvetlen ma gyarázatok nélkül is megtanulható legyen, mert bőséges útbaigazítások­kal és lépésről-lépésre kidolgozott példákkal van ellátva. Valószínű, hogy a tudnivágyók éppoly örömmel fogják üdvözölni a Zsoldos Tan­intézet nek ezen újabb kiadványát, mint a középiskola alsó négy osztá­lyának tananyagát két kötetben tar talmazó összefoglaló Tankönyv cimü mű megjelenését. A Zsoldos Tanintézet kiadványai megrendel­hetők az intézetnél: Budapest, VIL, Dohány-utca 84. |9t — Községek átcsatolása. A m. kir. belügyminiszter helybenhagyta a tör­vényhatósági bizottságnak azon hatá­rozatát, amellyel eddig a simontornyai járáshoz tartozott Kéty községet a völgységi, Medina községet pedig a központi járáshoz osatolta. Csak 2000 koronás válaszbélyegre válaszolok! Ház. Az Újvárosban 2 szoba, konyha, —- nádtetős gazdasági ház, ára 125 q búza, 464. sz. A város középpontján 1 szoba, konyhás ház, ára 85 q búza. 459. sz. Egy szoba, konyha, kamrás cseréptetős ház a felső-utcán, ára 45 q búza. 420. sz. Ingók. Marokrakó aratógép eladó. Egy - pár heréit igás ló eladó. Fele búzában fizethető aratás után. Birtok. Alsópaskumban 600 G-öl -■ szántó, ára ölenként 9 kg. búza. 460. sz. Malom. Tolnamegyében malombérlet. .- Bér 220 q búza. Eladási ára 30 waggon búza. 472. sz. Ház vidéken. Közvetlen S z e k- ■' szárd mellett 200 ölön fekvő 2 szoba és mellékhelyisé­gekkel bíró ház, ára 150 q búza. Alkalmas kovács műhelynek. Esetleg más községben házzal is elcserélhető. 474. sz. B Szekszárd közvetlen közelében hat - éves 4-es Hoffer cséplőgarnitura Gép akár */* rész, akár 1/2, akár egész here fejtővel, ára 270 q búza, az összes fel szereléssel. Cséplés biztosítva. 461. sz. Szekszárd közvetlen közelében 5 HP páros Hoffer-garnitura fele felszereléssel és biz­tosított csépléssel együtt, esetleg részlet- fizetésre is, minden elfogadható árért eladó. 470, sz. Kedden, csütörtökön megválthatja jegyét amik a viharban II. rósz. szombat—vasárnapi előadásra a mozi pénztáránál Fischhof Sándor ingatlan- és áruforg. irodája Szekszárdi Br. Augusz Imre-utca 628. ♦ Telefon i lOf. j — Football-mérkőzés. F. hó 13-án látta vendégül a Szekszárdi Törekvés Sport Egylet a Bajai Munkás Test­edző Egylet football csapatát, melyet szép és lelkes játék után 4: 1 arány­ban győzött le. — Köszönetnyilvánítás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter báró Kornfeld Móric nagybirtokosnak azon áldozatkészségéért, mellyel Tolna­vármegye Iskolánkivüli Népművelési Bizottságának egy teljes vetítőgép- berendezést ajándékozott, köszönetét nyilvánította. — Tiszteletlen viselkedés a hiva­talban. Samu István szekszárdi la­kost a m. kir. államrendőrség kapi- tánysága 20.000 korona pénzbünte­tésre ítélte, mert a hivatalban bot­rányosan viselkedett. — Hűtlen kanász. Ili András, a Szekszárdi Kisgazdák Egyesülete Sertéslegeltetö Csoportjának kanásza ellen az utóbbi időben tömegesen tettek feljelentést a rendőrségen azért, hogy a gondjaira bízott sertéseket kínozta s ezért kénytelen volt sok sertéstartó gazda legeltetési jogáról lemondani. A rendőrség a panaszok alapján a kaoász ellen megindította a vizsgálatot és megállapította, hogy a kegyetlen lelkű ember a legbrutá- lisabban bánt el a sertésekkel, lábai­kat összekötözte és a kutyákkal össze­maratta. Sok esetben haragjában maga is beleharapodt az összekötö­zött állatba. A rendőrség kihágási birája ezért III Andrást állatkínzásért 20 000 korona pénzbüntetésre Ítélte. — Kedden, csütörtökön megvált* hatja jegyét az „Árvák a viharban“ cimü kétrészes szombat—vasárnapi előadásra a moiipénztárnál. — Ismeretlen, hulla. Dun&földváron e hó 9 én feloszlásnak indult férfi­hullát fogtak ki a Dunából. A ható­sági szemle szerint az illető munkás­osztályhoz tartozott és zsebében W. P. monogrammal ellátott zsebkendőt ta­láltak. Személyazonossága megálla­pítható nem lévén, az előirt hatósági formalitás után eltemették. — A Pesti T0Z8de uj száma szen­zációs cikket közöl a bécsi tőzsde kulisszatitkairól, a nemzetközi izzó­lámpa kartel megingásáról, az egész világot fenyegető mezőgazdasági vál­ságról, a Hitelbank és a Hatvani cég érdekeltségéről az Országos Iparbank­ban, a Kőrösbányai, a Bóni, a Ma­gyar Német Bank tranzakcióiról.. KülönöB érdeklődésre tarthat számot az a riport, amely arról számol be, hogy a rádiótelefon ügyében a minisz­tertanács fog dönteni. Érdekes autó tőzsde és igen bő árupiac mellék­letek egészítik ki a lapot. Minden­nemű sorsjegy és értékpapirügyben szívesen ad felvilágosítást a szer- kesetőség, mutatványszámot küld a kiadóhivatal. Előfizetési árak: egész évre 100.000, félévre 50.000, negyed­évre 25.000 korona. Egyes szám ára heiyben és vidéken 2000 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal Buda­pest, VI, Izabella-utca 43. — Csendháboritás. A m. kir. ál­lamrendőrség szekszárdi kapitány­sága Tildi József, Strényi József éa Czéh János szekszárdi lakosokat esendháboritásért egyenként 100.000 K, Szászi Ferenc szekszárdi lakost 50.000 K pénzbüntetésre ítélte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom