Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1924-12-31 / 52. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 5 — Olvasóinknak, lapunk előfízetői- iiak és barátainak, munkatársainknak boldog újévét kívánunk I — Az igazságűgyminiszter Szék szárdón. Dr- Pestby Pál igazságügy- miniszter a karácsonyi ünnepeket családjával együtt Szekszárdon, ve­iénél, "dr. Treer Istvánnál^ töltötte. Bér hivatalos ügyei karácsony után a fővárosba- szólították, njévrc szin­tén Szekszárdra érkezett. — Uj kormányfőtanácsos megyénk­ben- 11 kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére dr. Szakách Ernő bölcskei földbirtokosnak a közélet terén kifejtett érdemes tevékenysége elismeréséül a magyar királyi kor­mányfőtanácsosi elmet ademányozta. Az uj kormányfőtanácsos a népkul- tura fejlesztése érdekében iskoláknak saját költségén való létesítésével ál­dozatkész tevékenységet fejtett ki és ezzel méltán kiérdemelte a legfőbb kegynek megnyilatkozását. — Városi közgyűlés. Szekszárd város képviselőtestülete f. hó 27-én délután 4 órakor a városháza nagy­termében rendkívüli közgyűlést tar tott Vend! István polgármester elnök­lete alatt, aki elnöki megnyitójában ismertette a város elmaH évi munkás ságát és örömmel állapította meg, hogy a város az elmuit nehéz gazda sági esztendőt minden zökkenés nél kül úszta; meg. Kegyelettel emléke­zett meg a képviselőtestület egyik elhunyt érdemes tagjáról, ifj. Simon- takács József képviselőtestületi tag­ról, aki önzetlenül szolgálta minden kor a köz érdekeit. Ezután ismer­tette a m. kir. belügyminiszternek a létszámcsökkentés keresztülvitele tár­gyában kelt rendeletét, amelynek végrehajtására a képviselőtestület hat tagú bizottságot küldött ki. Majd megállapították a választás alá nem eső képviselőtestületi tagolt 1925. évi névjegyzékét. Tudomásul vette a köz­gyűlés, hogy a vármegye alispánja a város 1925. évi költségvetését jóvá­hagyta. A viilamosmü 1925 évi költ ségveiésének jóváhagyása után a köz gyűlés 5 órakor véget ért. A villa- mosmfi költségvetésekor a képviselő­testület tagjai örömmel látták, hogy ezúttal a költségvetés úgy állíttatott össze, hogy a jövő évben áramdij- felemelés nem lesz, sőt amennyiben az Esztergom-Szászvári kőszénbánya r.-t. tói a városon átvezető villany hálózat kiépítése tavasszal megtör­ténik, a villanyáram dijának lényeges csökkenése várható. — Aszociális misszi0tár8ullt szek­szárdi szervezete 1925 évi január hó 4 én, vasárnap délután fél 4 órakor, a városháza nagytermében tartja évi rendes közgyűlését, amelyre a tago­kat és az érdeklódő közönséget szí­vesen látja az egyesület vezelősége. — Uj gazdasági tanácsos. A kor mányzó a földmiveléstigyi miniszter előterjesztésére a hazai mezőgazdaság fejlesztése körül szerzett érdemei el ismeréséül JDióssy Endrének, gróf Apponyi Géza ráöegreei uradalma főintézőjének, a gazdasági tanácsosi címet adományozta. Dióssyban, aki a világháborút hősiesen küzdötte át és abban igen súlyos lábsebet is ka- pott, egy jeles, modern gazdát ért a kitüntetés. . ~ A Tolnamegyei Egyetemi és Fö iskolai hallgatók egyesületénex köz­gyűlése. A Tolnamegyei Egyetemi és Főiskolai hallgatók egyesülete decem­ber hó 27-én délntán 5 órakor a vár- megyeházán rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a hallgatókon kivül a llkórt védnökök közül megjelen­tek Jankó Ágoston főispán, dr. Éri ixvt0Q a^8P^n» Virágh Ferenc apát- P ébános, kormányfőtanácsos, dr. Ta- 4)árky Árpád közegásziég ügyi főtaná­1924 december 31. csos, Kelemen Imre törvényszéki el­nök, dr. Resch Aurél főgiranáziumi igazgató, Pataki Jákó és Sohwirián József főgimnáziumi tanárok, dr. Dulin Jenő ügyvéd és Schneider János ve zérigazgató, lapszerkesztő. A köz­gyűlést Szentkirályi Zoltán IVV éves medikus, egyesületi elnök nyitotta meg lendületes beszédben és üdvö zölte | védnököket. Matzon András jogász ismertette az egyesület törté­netét és célját és indítványozta, hogy a hallgatók erkölcsi és anyagi ügyei­nek elővitele érdekében a védnökök bői és a hallgatókból egy intéző bi­zottság választassék. A vita során Jankó Ágoston és dr. Éri Már­ton szólaltak fel, mindketten biz­tosították az ifjúságot legmesszebb menő támogatásukról, mondván, hogy a magyar jövőt biztosítják, amikor az ifjúságot támogatják. Áz intéző bizottságba beválasztattak: dr. Éri Márton elnöksége mellett a védnökök részéről Kelemen Imre, dr. Tauárky Árpád, dr. Resch Aurél és Schneider János, az ifjúság részéről Szentkirályi Zoltán, Matzon András, Antal László, Danóczy G ?za és Éri Béla. Dr. Du’in Jenőnek az ifjúsághoz intézett buz­dító szavai után Szentkirályi Zo’tán eluök az ülést bezárta. Megindult tehát megyénkben is a mozgalom az egyetemi és főiskolai hallgatók erkölcsi es anyagi támogatása ügyében; hisz- szük, hogy a mozgalom kellő mólta- tásra fog taláini minden társadalmi osztálynál, mert csak akkor álmod­hatunk a régi magyar nagyságról, ha a szellemi élet irányítására hiva­tottak testben, lélekben megedzve és kellő szellemi felkészültséggel vehetik át a mostani vezetőktől a tovább­építés nagy munkáját. — Szilágyi Béla zeneszerző szék szárdi hangversenye. Lapunk múlt számában megírtuk, hogy a Szilágyi Bála zeneszerző vezetése alatt mű­ködő Magyar Hazafias Dalterjesztő Művészcsoport január hó 7 én dél­után 4 és este 8 órai kezdettel tartja ezredik székely regős estélyét a szek­szárdi Világ mozgóban. A nagyarányú jubiláris estély műsora a következő: Rövid megnyitóbeszédet mond Szilágyi Béla. 2. Ellopják az apám sírját. .. Csikóiszági hegyeken... Énekli dr. Horváth József hangversecyénekes. 3 Mit sir a Hargita ? szavalja András Géza daiénekes. 4. Tárogató szóló. E őadja Némethy Miklós tárogató- művész. 5. Szőke Szamos partján ... Tépik már a váradi kislányok... Énekli Váradi Pál. Kiséri Gömöri Zoltán cigányzenekisérettel. 6. Régi magyar klasszikusokból játszik hege düo Páricsi Pál, a debreceni zene­konzervatórium tanára. 7. Petőfi éj szakája. Melodráma, előadja a szerző. 8. Székely csürdöngölő. Táncolja Szí lágyi Sándor. 9. Éjféli óra tájban... Egy asszony ... Nem kell ibolya . .. énekli Gömöri Andor. 10 Magyar dalokat játszik dr. Mayer István szolgabiró. 11. Szivárvány— Nagy erdei fák közt... Rózsaszín az ága... Énekli Jakobinyi József hangverseny- énekes. 12. Székely góbéságok. El­mondja Szilágyi Sándor. 13. őszi alkonyaikor. Bácskai csárdás. Énekli Madár Béla. 14 Magyar quartett. 15. Marjátok egymást. Szavalja Szűcs István főgiran. tanár. 16. Klasszikus hegedűszóló Előadja Paricsi Pál. 17. Fecskevonuláskor ... Húzd rá füstös cigány ... Férfi quartett. 18. Székely hymnus. Konferál Gömöry Andor. — Jól értékesített helypénzszedési jog. Dombóvár községe a napokban megejtett nyilvános árverésen a piacon és vásárokon gyakorolható helypénz­szedési jogot az 1925. évre 160 mil­lióért adta bérbe Illés Sándor és Berta Sándor dombóvári lakosoknak. Előfizetési felhívása Január hó l ével lapunkra uj elő- I fizetést nyitunk. Dacára a nem szűnő drágaságnak, lapunk előfizetési diját nem emeljük és t előfizetőinknek, — nyomdánkkal kötött szerződés alapján — azon kedvezményt nyújt­hatják, hogy 44.000 koronával 1925 | jnüns hó 1 ig alkalmat adhatunk az előőzetésre. Felkérjük eddigi t. előfizetőinket, hogy a mai számhoz mellékelt postai befizetési lap f> lh isználásával az elő fizetési dijat — az esetleg az 1924. évből származó hátralékkal együtt miHőbb beküldeni szíveskedjenek. Szekszárd, 1924 december 23. Hazafias Üdvözlettel Tolnamegyei Újság kiadóhivatala. — A pécsi kerületi rendőrkapitány Ság átvétele. fsseku.iz Győző, Krassó- Szörény vármegye volt jeles alispánja, a székesí h«-rvári kerü et rendőrfőka­pitánya, e hó 27-én Pécsen időzött és átvette a megszüntetett pécsi fő kapitányságot. Itt említjük meg, hogy dr. Varga L*jos, a pécsi kerületi rendőr- főkapitányság kivaló és rokonszenves vezetője, Budapestre kerül a belügy­minisztériumba, ahol a rendészeti osztálynál nyer rangjának és kiváló szaktudásának megfelelő beosztást. — A szilveszteri záróra. A m. kir. belügyminiszter a Budapesti Közlöny egyik legutóbbi számában kiadott rendeletével a szilveszteri zárórát reg­gel 4 óráig megho3szabbitotta. — Eljegyzések. Sarkadi Klári (Szek­szárd) és dr. Bíró Márton orvos (Dom bóvár) e hó 21-én tartották Szekszár- don eljegyzésüket. Félezer Ilona és Weisz Andor je­gyesek (Szekszárd). Minden külön értesítés helyett. Cserfán Magda (Szekszárd) és Orsi János (Budapesti jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.)-— Kötelező leltározás. Azok az iparosok, akik árubeszerzési könyv vezetésére vannak kötelezve, ez év végén tartoznak árukészletüket lel tározni és ezen leltárt árubejegyzési könyvükbe, mint az 1925- év első tételét bevezetni. Minthogy a mulasz tásokat igen súlyosan bírságolják, ajánljuk iparosainknak a pontos lel tározást és a készlet elővezetését. — Ki tartozik a vasárnapi munka- szünetet ellenőrizni. A kereskedelmi miniszter a beíügy- és földmivelés­tigyi miniszterrel egyetérlőleg kiadott rendelete szerint ott, ahol áííamrend őrség van, annak hatáskörébe tarto­zik és az jár el, mint büntető bíró ság, ahol nine, ott a közigazgatási hatóság hatókörébe tartozik a vasár napi ni u n k a a z ü n e t ellenőrzése és az ennek megszegéséből szármázó ki­hágások feletti bíráskodás, — Több mint egymillió zarándokot várnak a Szent Évre Rómába. A ma­gyar delégatus a szent évről ezeket mondotta tudósítónknak: Most, hogy a Szent Atya arany kalapácsával meg bontva a Szent Péter templom „Porta Sancta“-janak falát, külsőleg is ünne­pélyesen megnyitotta az 1925 iki szent óvet, természetes, hogy itt az Örök városban, melynek népét gazda­sági szempontból is erősen érdeklik a várható nagy zarándoklatok, lépten nyomon felhangzik, hogy milyen lesz ennek a Szent Évnek iatoga tottsaga, eléri-e, vagy esetleg el is hagyja az 1900. évet, amikor tudva­levőleg a h vatalos zarándoklatok­ban több mint félmillió, azonkívül szintén mintegy félmillió ember ke­reste fel Rómát. Az előjelek szerint több mint egy millió zarándokot vár az Örök Város. Egyes olasz lapok nagyobb számokat emlegetnek, hanem ezeket csak egyszerű jóslásoknak le­het tekinteni. Én, aki végigjártam mindenféle hivatalokat és sikerült több alkalommal a szent évi központi bi­zottság több vezető tagjával beszél­getnem, a fölvilágositásokból annyit bizton megállapíthatok, hogy úgy 1 gazdasági szempontból, mint ' gyéb körülményekből kifolyólag nem hiva­talos zarándoklatokkal és minden más külön utazás nagy kockázattal jár, mert lesznek olyan időpontok, hogy Olaszország nevezetesebb városai, de kiváltkép Róma a szó szoros értel­mében túl leez zsúfolva és szállást csak igen drágán, vagy sehol sem lehet majd kapni. Ezért ajánlja az itteni központi vezetőség, amelynek egyik alosztálya az elhelyezkedéseket is intézi a hivatalos nemzeti zarán­dok latok bún való részvételt (a magyar nemzeti zarándoklatokat, mint isme­retes, magyar püspöki kar meg­bízásából kizárólag az Országos Kath, Szövetség rendezi). A magyar nem­zeti zarándok!ás itteni megbízottjával sikerült hosszabb beszélgetést foly­tatnom, aki kérdéseimre a következő választ volt. szives adni: — Nagyon nagy nehézségekkel kellett megküz- denünk, d * munkánknak meg van a kellő eredménye. Sikerült biztosíta­nunk a magyar nemzeti zarándok - lások résztvevőinek elhelyezését, élel­mezését. Az eddigi bejelentések sze­rint négy nemzeti zarandoklás fogja felkeresni Rómát. Az egyiket & bíbo­ros hercegprímás, a mísodik it az egri | érsek, a harmadikat a kalocsai érseki adminisztrátor vezeti, a negyedik za­rándokának vezetőjéről azonban ed­dig még nem kaptam élesítést. Ezen­kívül még egy diáktauuhuányut is fel fogj,a keresni Rómát Nagyon ér­dekesen alakul ki az a nemzetközi kép, melyet Róma a Szent Évben a szokottnál is nagyobb aranyokban fog mutatni. Az első nemzeti zarán­doklat a Szent Kapu megnyitására érkezik Ez az argentiniaké lesz. — Januárra 600 kinait jelentettek be. Februárban ismét Délamerikából ér­kezik égy nagyobb z uándokcsapat. A németek azt tervezik, hogy heten- kint indítanak egy egy külön vona­tot Rómába. Áprilisban várja, a köz­ponti bizottság az első magyar nem­zeti zarándoklatot. Természetes, hogy azt a felsorolást még soká lehetne folytatni, mert hiszen az elebb emlí­tett nemzeteken kivül jönnek japá­nok, négerek, katholikns indiánok, Afrikából, Ázsiából és más nagyobb zarándoklatok. — A szekszárdi m. kir. áll. Garay JánOS reálgimnázium karácsonyi szü­nete december 20 tói január hó 6 ig bezárólag tart. A tanítás január 7 ón reggel 8 órakor kezdődik meg újra. Ekkor az I., II. és III. osztály tanaiéi is tartoznak megjelenni, akik novem­ber hó 19-ike óta a kanyarójárvány miatt nem járhattak iskolába. — A bátaszékl iparosság szervez* kedik. A bálaszéki iparosok érdekeik védelme ügyében élénk testületi életet fejt ki. Ennek az összetartó műkö­désnek az eredménye kifejezésre jutott a községi képviselőtestületi tagok leg­utóbbi választásán, amikor is Zeumann Lajos asztalosmester, ipartestületi el­nök, Klosz Antal, Klosz Gáspár építő­mesterek, Kőbőr István bognár, Gan­zer Ferenc bádogos és Katzenberger József kovácsmester a képviselőtes­tületbe beválasztalak. — Szekszárd város lakossága. A városi anyakönyvi hivatal adatai sze­rint Szekszárdon az 1924. évben 473 haláleset, 312 születés és 138 há­zasság történt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom