Tolnamegyei Ujság, 1924 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1924-12-24 / 51. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1924 december 24. Hoszndlt oltókat & ablakokat neszek Fábián mérnök — Szekszárdi Bezerédj-u. 4. 6 ember? kérdezte Csók. Litja ezekben ran egyéniség, eredetiség. A karrikatnrára igazán tehetsége ran." . Ezzel bocsátotta el: Keserít pirula, éd'es'gyökér porban, egy olyan fiatal, nagyra vágyó léleknek, aki legalább is — Munkácsy Mihály akar lenni. S fiatal emberUnk ment az iparúi ütésaeti iskolába — széklábat faragni. Akkor is többet tudott már annál, mint amennyit ott tanítanak. Dicséretére legyen mondTa, másfél évet becsülettel kihúzott ott. Az alatt én is, Wosinsky Mór is, többször irtunk dr. Kämmerer Ernőnek, a I Szépművészeti Muzeum" akkori igazgatójának, ha valamilyen felsőbb művészi iskolába bejuttathatná s egy kis stipendiumot eszközölne ki neki. A magyar állam akkori 3—6 milliós kultuszminiszteri költségvetése azonban nagyon szegényes volt az ily es, havi 20—30 forintos — luxuskiadásokra. M<g aztán deus ex maohina- ként közbejött oda fenn egy baráti névnapi muri s másnap a fiatal — iparművészeti iskolai növendék ur el találta aludni a — névsorolvasást, ami akkor komoly következményeket szokott maga után vonni. Ezt azonban uem várta be : „Vissza se , ment többé, gipsz figurák közé." De valami másfél hétig az utcán bolyon gott vázlatkönyvével, amig a véletlen Vajda Zsigához, — akkor neves piktorhoz vezette, aki havi 12 forint féldijért elvállalta további oktatását. Élő alak utón itt rajzolta az első férfi aktot. S elvitázhatlan, hogy ottléte alatt jól megtanult — rajzolni s a sokszor zsurozó mester tá- vellétében — táncolni. Itteni négy hónapi gyöngyélet s a vakáció után — a nélkül, hogy szülei — tudták volna, beiratkozott á Mintarajzisko lába. Hálásan emlékszik ma is vissza itteni tanárjára, Zemplényire, aki mindjárt — arcképfestőnek szánta. Akkor persze határozottan tiltakozott ez ellen. Talán, mert Vajda hatása alatt nagy vásznakról álmodozott, melyeken : „Fúvó paripák száguldoznak a kivívott diadalra." Mert másik tanára, Krenner Viktor meg a lófee- tésre animálta. Kapott aztán biztatásul a legnagyobb iskolai ösztöndíj mellett minden hónaptym egy huszkoro- nás aranyat. — S ezenkívül 7 dijat nyert. — De hazajőve, mivel — apjának lova nem volt, — szamarakat festett. Az első év kijárása után egy agárdi és egy peBti hangulat volt az első két képe, amellyel bejutott a Mű csarnok kiállítására. S ettől fogva majdnem minden tárlaton szerepelt képeivel nagy örömére volt tanárai nak. Büszke is reá, hogy még — Szinnyei is — lekezelt vele. Büszke vagyok azonban én is, hogy a legelső festett képét, a borozgató Baka bácsit én vettem meg tőle 25 kemény forintért, vagyis az akkori havi fizetésem egy harmadáért. «Sokán gyámság alá helyezést emlegettek. De nem bántam meg. A hozzáértők ma is Miklósi egyik legjobb alkotásának mondják. S a szerény 25 pengős kezdethez jöttek a többi apró megrendelések. A fiatal piktor itthon dolgozgatni kezdett. Leginkább arcképeket fes- I tegetett — változó szerencsével. Azért mondom igy, mert akkori portréi, hol hasonlítónak az- élőhöz, hol — nem. Ö mindenáron csak a művészi ■ felfogást akarta belevinni az arckép festésbe. A hasonlóság maeodraugn dolog vo t n la. Sokszor is voltak apróbb vitáim e miatt vele. Egyre sarkall m, engeojen a—művészét• bél, a in bar i em i- k« i *i gidm«. A I portré Jfbet egyL reuma — ki } tűnő festmény is. S hogy a plein »Ír (pleneer) vagyis a szabad ég alatt festett képnek sem kell okvetlenül olyan kimondottan cinőber, ultramarin, citromsárgának vagy leveli béka zöld színűnek lennie. Fiatal festőink akkoriban nagyon is modernek kezdtek lenni. Az arcképfestészetben pláne az olyan metho- dust követték, mint a tréfás képeknél szokás. Például a kép rendesen nézve a kurue Bercsényi, megfordítva Metternich vagy Bach. Az ő általuk pingált arcképet is nézhetted — emberfejnek, de ha kisebb volt, lehetett jól sikerült hónapos retek, ha nagyobb: Mauthner diadala. Volt idő, hogy féltettem Miklósit a mti vészi — szertelenségektől. Végtelenül örülök, hogy aztán a művész — magától is a helyes útra tért. Az élethez való alkalmazkodás szükséges volta sok mindenről meggyőzi az embereket. Az ő, már szélsőség felé hajló művészetét is megszelídítette & — boldog családi élet s az ezzel együtt járó nem kis családi gond. Mert volt bátorsága talán a : harmadik képe eladása után nyomban — megnősülni. De épp ezzel kapott talán szárnyat s mint maga mondja: mind nagyobb ambícióval tört ki belőle az akarás és kérte az — eget /“ Ezt azonban egyelőre Olaszországban sem — találta meg. Pedig ott igazán — kék az ég! 1913-ban azt vette fejébe, hogy kimegy Páriába, — persze: pénz nélkül solyan féle kalandos módon, hogy Abbázián, Trieszten, Velencén, Genuán keresztül az ott fürdőző közönségtől szerzi meg az útiköltséget. Az eredmény azonban, amint maga mondja, annyi lett, hogy komolyan kezdte venni a — művészetet I megtanulta szeretni a — makarónit. Mert vevője nem akadt s többek között az a furcsaság is megesett vele Velencében, hogy egyetlenegy nadrágja kilyukadt s nem lé vén más, amig azt foltozták, az alatt egy hétig a szobában kuksolt. Amikor azonban a Ríván, a Grandkaná- lén elindult a lámpionos csoln&koa menet, nem bírta tovább s a padro nejétől kölcsönkért szoknyában és nagykendőben kiruecant a Márk-térre, hanem egyenesen egy detektív ölelő karjaiba. A detektív persze bevitte igazolásra a rendőrszobába, ahol rendőrnadrágba bujtatták s még öt napig ebben a zsinores rendőrnadrágban tapasztalgatta Velence — szépségeit. Ilyen formán sikerült a trieszti képkiállitása is. Pedig nagy apparátussal készült neki. Kivitette még a nekem festett egyik családi képet is, amely olajban talán a legjobb festménye. örültem azonban, hogy visz- szakerült. A többi képei bizon-biz ott maradtak — emlékbe. S a papának I kellett pénzt küldeni útiköltségre, ráírván az utalvány- szelvényre: Gyere haza, minden meg van bocsátva / Ezután a meglehetősen kalandos kirándulás, vagy mondjuk szép „tanú mány ut" után kemény, küzdelmes, de nem eredménytelen esztendők következtek. A „lelkileg", „szellemileg" egyre izmosodó művész — „testileg* egv-két apróbb arckép megrendeléséből s más kisebb képek eladásából éldegélt. Azaz, hogy volt egyeb jövedelme is. A „Mátyás Diák* cuutt előlaptól is kapott havonta 40 kemény forintokat, 13 éven keresztül, J de ezen, ugyancsak minden hónapban I 30 kepét kellett érte rajzolnia. A mai I áru uzsora mindehhez Kismiska. Száz óv múlva valamelyik kultur történetíró álmélkodva áll majd meg, hogy még ilyen is megeshetett a világon l Dolgozott még á Bolond Istóknak 1 más lapoknak is. De ez sem jelentette a „hizlaló kúrát 1“ 1922-ben azonban, amikor már talán legborusabb volt piktorunk élete, virradni kezdett. Egy pár tömegesebb képvásárlás, egy két nagyobb arcképrendelés mellett szerencséjére akkori can itt egy hollandiai báró időzött ifjú Leopold Lajosnál: Jonkher W. H. Beelaerts von Blokland, attasé, akit szintén lefestett, miáltal annyira megnyerte tetszését, hogy meghívta bátyjához Hágába, ki ott az „Erste Kammer"-ben, a hollandiak „főrendiház" féléjében előkelő szerepet visz. Az 1923 január 26-tól május 19 ig terjedő időt ott is töltötte. A szószoros értelmében tejbe-vajba fürdették. Elhalmozták arckép megrendelésekkel. összesen 12 arcképet fes tett itt. S amikor a hágai múzeumok igazgatója ezeket meglátta, azt a megjegyzést tette rájuk, hogy eddig azt hitte, Magyarországnak csak egy — László Fülöpje van. Üres óráiban aztán sorbajárta a múzeumokat. A „Mauritshuisban“ — remegve áll meg Rembrandt és Van Dyck nagysága előtt. „Rubens csupa erő, duzzadt plasztika, tulzáB . . . Látni jó volt. Elfeledni nehéz", mondja ő. A Mesdag múzeumaiban, a hollandi és külföldi nagy mesterek mellett elcsodája 1 barbizóni festőket, a pleneerek előharcosait. Az árnyék egyoldalú barnaságának megtagadóit, Millet et,Rousseau t, Dupre-t, Coro t, kik „kivittek műtermüket az ég alá, a fényözönbe, az átiászó lilák, kékek, szürkék közé." De mégis a francia, olasz, belga művészet lehel letszerü akvaréiI, pasztell képei nyügzik le leginkább, amelyek színesebbek, lágyabbak az — olajnál. Közelebb vannak az igazsághoz, mert a természetben még erős napsütésben is lágy minden. A pasztellé a jövő! — kiált fel Malonnyayval. Miklósi Hollandiában eszmélt rá va iamire, amit már sokszor idehaza is keresett: megtalálta önmagát. Azóta készült képei a művészi készség, ki forrottság kétségtelen jelei. Mert ő a pasztellben olyanokat is sikerrel mer, amibe másoknak beletörik a — kré tájuk. A szinárnyalatok összeolvasztásában főleg — mester. Mások ilyen képein a színezés durva, nyers, min den krétaszin küiön ordit, mint mikor különféle nyájakból összeszedett malacokat terelnek össze. Nála mindez hangalatos, lágy tónussá válik. A rajzolás, festés voltaképpen egy sik lap felett való — kény uralom. Egyenes, görbe vonalakkal, árnyékkal, fénnyel s a festésben színekkel is, — kell előidézni a test látszatát. Vagyis minden piktormüvész egy kis előre megfontolt — csalással él, úgy tesz, mintha kövérré, testté hizlalná a szikár vonalakat z voltaképpen elámit bennünket, mint az arab fakirt, amikor előttünk csiriztatja ki a — szemünk láttára elvetett magot. Minél jobban ért ehhez valaki, annál nagyobb művész. Miklósi jelenleg már ott van, hogy tőle valami sok tovább fejlődést Dem várhatunk. Úgyszólván tökéletesen ura a krétának. Legfeljebb még jobban elmélyedhet, vagy édeskéssé — tévelyedhetik. Pasztellképei — amint itt láthatók, bravúrosak, úgy rajz, mint szín dolgában. Kár teone azonban felhagynia a mégis csak erőtel. j sebb olajfestéssel is, bár hát nem az határoz, hogy mivel fejezzük ki gondolatainkat, de — hogyan ? Kívánnám mégis, hogy a sok sok arckép megrendelés mihamarabb lehetővé tegye műterem-álmának megvalósulását. Sok küzdelmes esztendők után ez jelentené csak a biztos révbe érést, a boldog megelégedés csendjét, nyugalmát, az igazi ihletet az alkotó élet templomi áhítatát, mely a nagyobb, mindig nagyobb alkotásokhoz adja a hitet, a szárnyat, az erőt, az önbizalmat. * Harmadik derék művészünk: Szabó Dezső. Még egészen fiatal ember, már t. i. ami eveit illeti. Hiszen 1888 dec. 12 én született, Siklóson. Művészetében azonban nem mondhaió fiatalnak, sőt egyik-másik — öregebbünk is tanulhatna tőle. Máris jelentős sikerei voltak s hogy még — nagyobbak is lesznek, arra teljes biztosíték nagy ambíciója, szorgalma s nem mindennapi tehetsége és tudása. Már kora györökségétől fogva a művészi pályára késaült. A Szekssárdon letett, érettségi után a Rajztanárképző főiskolát végezte s négy évi rajzolás és szorgalmas tanulás után 1910 ben középiskolai rajztauári diplomát nyert. Mint továbbképzés tanár a következő évre is a képzőművészeti főiskolán maradt s mesteréül Ferenczy Károlyt választotta. 1911 novemberében Münchenbe ment. Itt eleinte Groeber professzor tanítványa volt. De nem sokára a világhírű Stuek Ferenc vette maga melléj még pedig oiyformán, hogy 90 jelentkező kö zül csak kettőjüket választotta ki. A mester eleitől kezdve őt tartotta á — legtehetségesebb tanítványának, de még Szabó Dezsőt magát is meglepte az á nem remélt kitüntetés, hogy a kitűnő tanár, az akkoriban felszabadult „Componier" műtermet neki, az — idegennek ajánlotta fel, hétevre. Itt aztán az Akadémia által fizetett modellel s az Akadémia kesstümtárából kölcsönzött ruhákkal nyugodtan élhetett tanulmányainak. S hogy mily derekasan neki látott a munkának, semmisem bizonyítja job ban, minthogy 2 egymásután követ kezett akadémiai pályázaton nyert kitüntetést. Eiőbb a „Csend", majd „A vízözön" cimü kompozíciókkal. A „Női akt", „Tükör előtt", „Páncélos lovag" müveiért azonban már az ottani — tárlatokon is kitüntették. 1914 juíius végén aztán örömmel jött haza egy kis pihenőre. De pár napra kitört a háború, amelyet, mint gép puskás tiszt küzdött végig. 36 hónapot töltött a fronton, még pedig műidig az első vonalban s egyszer meg is sebesült kézigránáttól. A nagy összeomlást már itthon élte át. A kommunizmus alatt pedig szerb területre szökött át, a megszállt Siklósra s óit dolgozott kedvező ered- meDDyel. De mégis nagyon megbánta, hogy nem fogadta el a derék németek ajánlatát, akik az ottani nagy összeomlás után is fenntartották a müncheni Akadémián a műtermét s levélben is felhívták annak záros határidőn belül való elfoglalására. Erről azonban a lapok által túlzottan terjesztett müncheni kom- mnnista rémhírek miatt lemondott. A szerbek kitakarodása után aztán Budapestre ment, de megfelelő műterem hiányában kevés jobb dolgot festhetett. Régi munkáiból azonban 1921—22 ben 6 tárlaton 20 képet állított ki. A legelső kiállítása egyébként 1910-ben volt a — Nemzeti Ssa-