Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-10-27 / 43. szám
1923. október 27. TOLNAMEOYE1 ÚJSÁG 3 Különleges beton- és vasbetonépltkezést, terv és költségvetés, készítését vállalja) nésikomoktétlftt. cementcserepet, téglát, cementet, betongömbvasat, faragott fát, palát VSgOntÓtelben ÍS szállít Haldekker lános oki. mérnök, vállalkozó irodája, Szehszárd Séd-utca. Telefon 121. — Hősök emlékünnepe a szekszárdi temetőben. Gondosan ápolt, rendezett sírokban pihennek azok a katonák, akik a világháború folyamán megsebesülve vagy betegen Szek- szárdra kerültek és itt haltak hősi halált. Egy nemesen érző, lelkes bi zottság egy csoportba temettette földi maradványaikat és az alsó sirkertben levő hősök temetőjét be is berit- tette. A sircsoport közepette kegye- letes kezek keresztet, is állíttattak, hogy a megváltás szimbóluma vir- rasszon hosszú álmaik fölött. A bősök temetőjében a város közönsége mindenszentek napján délután fél 4 órakor emlékünnepélyt rendez, melynek programmja a következő. Legelőbb Körner csatadalát énekli a vegyészkar, majd Bertha Antal volt tart. százados-lelkész tart ünnepi beszédet, amely után a vegyes énekkar R-mner liberóját adja elő. A sírok beszente lése és ' megáldása, valamint az nj kereszt megáldása után a vegyes énekkar a Szózatot énekli, mellyel a kegyeletes ünnepély véget ér. — Tőkeemelés. A Bátaszék-Sár közi Takarék és Hitelbank igazgatósága folyó hó 23 án Leopold Kornél dr. elnöklésével tartott ülésén Pongrácz Lajos vezérigazgató által előterjesztett indítvány alapján elhatározta, hogy a november hó 4 én megtartandó rendkívüli közgyűlésen a társaság alaptőkéjének 50 millió koronára való felemelése iránt tesz javaslatot, miután az intézetnek nagyarányú fejlődése a jelenlegi gazdasági viszonyokkal arányban nem álló 5 milliót kitevő részvénytőkének jelentékeny felemelését teszi szükségessé/ A kibocsájtandó uj részvények a régi részvényeseknek ajánltataak fel 1 : 1 arányában és pedig 2000 koronás árban, amiben a kibocsáj- tással járó költségek is bennfoglaltatnak. Az nj részvények már az 1928. évre osztalékjogosultak. A régi részvényesek által esetleg át nem veendő részvényeket egy tőkecsoport veszi át, melynek élén a Tolna- megyei Takarék és Hitelbank áll. „PYRAM1S“ Magyar Föld birtokosok, és Földbérlők Kereskedelmi R.-T. Tolnamegyei Fiókja9 a ,,Weiss Manfrédfc acél és fémművek is-t. mezőgazdasági gépgyárainak kizárólagos képviselete Szekszárd, Pirnitzer-ház. Telefon ez. 71. Findeisen igazgató lakása 63. Siirgft^nycims Pyramis. Gabona, gyapjú, műtrágya, mezőgazdasági gépy műszaki, erőtakarmány osztályok és vetőmag tisztító üzem, bank- osztály. Központ: Budapest, Teréz-körut 86. Befizetett alaptőke ötszáz millió korona. — A szekszárdi polgári leányisko Iában f. hó 30 án délután fél 4 órakor szülői értekezlet lesz. A t. szülőket és az iskola iránt érdeklődőket ezúton., is meghívja Kovácsné Nagy Lujza polg. leányisk. igazgató. — November elsején 60L százalékkal emelkedik a vasúti szeméiyszálli- tás. A Máv. november elsején élet belépő uj díjszabása egyes lapok szerint t( 27 én, szombaton fog. megjelenni a. Vasúti és Közlekedési Közlönyben. Az eredeti javaslatban foglalt emelési ku’csok megváltoztak és a személyszállítás 60^ a podgvász áru tarifa, pediy 20 százalékkal fog emelkedni. — Fizessük be a hátralékos adón- í kát. Szekszárd város tanácsa fel-' hívást intézett a város adófizető polgárságához, hegy jövedelmi és vagyonadóját, valamint bnzaföldadóját és egyéb adótartozását október hó végéig okvetlenül fizesse be, mert november 1-től kezdődőleg a búzaföldedét már nemcsak kedvezménye sen nem fizethetik, hanem a búza. métermázsáját 30.000 korona helyett 90.000 korona alapon számítják és ezen adó után 2 százalék, egyéb adóhátralék után pedig még 10 százalékos adópótíékot is tartoznak fizetni. — FULLER és BOROS „Kühne“ mézig, gépgyár r>.-t. tolna- és baosmogyei képviselete raktáron tart s csép 189 arniturákat, szivé- tfáz- és benzinmátgrekát, szabadalmazott páros és páratlan sorú »Vera Brill11 kanalas sorvotogépoket és minden egyéb mezőgazdasági gépet. — Főraktár! Szekszárdon, a Szekszárd Szálló épületében. Telefon 49. — Pályázati hirdetés. A szekszárdi községi iparostanonciskolánál Fraflek János elhalálozása és Faál Samu lemondása folytán heti 6 rajz és heti 3 közismereti óra ellátására pályázatot hirdetünk. Pályázni óhajló, megfelelő' képesítéssel bíró tanügyi fórnak pályázati kérelmüket folyó évi novembér hó 16-ig az iparos- tanonciskola igazgatójánál benyújthatják. Díjazás : minden megtartott óra titán egyelőre 1000 korona. Skek- szárd,, 1923 okt, 20. Felügyelő bi zottság. — Jelentkezés a szekszárdi téli gazdasági iskolába. A szekszárdi téli gazdasági iskola igazgatósága, felhívja a: megye gazdaközönségét, hogy a f. évi november hó 4 én megkezdődő és március 5 ig tartó I. és II. évfolyamba 16~—25 éves gazdaifjaknak felVétele megkezdődött. Azh iskola célját bővebben ismertetni-nem-kell. Az iskola 2-' téli félévből áll. Ezen- idő alatti a gazdaifjak kiképzést nyernek aZ ösz- szes gazdasági tárgyakból^ gazdasági számtanból, földmérésből és ötféle háziipari munkából. Vidéki tanulók elhelyezéséről az igazgatóság gondos kodik. Az- oktatás, teljesen ingyenes. Jelentkezni lehet- Szekszárdon a Selyemgyárban, vagy Bezerédj-u, 3: sz. alatt november 3 ig. — Értesítés. Borgula helybeli fotóművészünk ezúton óríesiti Tolnavár- megye nagyrabecsült közöiasógót, akik a közeledő karácsonyi ünnepekre meglepnit óhajtják kedves hozzátartozójukat egy- szép fénykép nagvi- tással, hogy, a megrendelést mielőbb tegyék meg,; mert a tömeges megrendelés munkatorlódást idéz elő s hogy minden rendelő idejében kapja meg a lelkiismeretesen készült művészi nagyítást. Borgula a legsilányabb, rossz fényképről-is elsőrendű nagyítást* készít. — Aki igazán m fi vé s zi fényleépaket akar, az Nőger műtermét keresse fel, Szekszárdi Széchenyi* utca 642. szám, Álmássy- cukrászdával I szemben. — Évek áta közismert, hogy a legdivatosabb szabása férfiruhákat a legkényesebb igényeknek is megfelelő módén késéit!: SÁPSZKY ANDOR SZEKSZÁRD, Kossuth L. utca Í02I. sz. Arany oklevéllel kitüntetve az 1907. évi pécsi országos kiállításom — A Katholikus Népszövetség nap tára» Most jelent meg a legnagyobb szervezetnek a Katholikus Népszövetség naptárá, amelyet minden tag tagilíetmény fejében kap. A szövetségnek eleven erővel megindult őszi agitációs munkáját nagyban fogja elősegíteni a külső formára csinos, pazar kiállítása naptár, amelyben a legelőkelőbb katholikus vezetők és országos nevű szaktekintélyek megszólalnak. A naptár vezetőhelyón dr. Prohászka Ottokár székósfehérvári püsppk, „Mit köszönhetünk, a katolikus egyháznak dr. Ernst Sándor a Kath*. Népszövetség vezérigazgatója „A kereszténység a jelen időben , Frühwirt Mátyás a Kath. Nép- szövetség főtitkára „A Népszövetség a községi életben“ címmel írnak cikkeket. Dr. Bleyer Jakab egyetemi tanár, v. miniszter, Csik József nemzetgyűlési képviselő, Székely János volt államtitkár, dr. Tötössy Miklós, Tóth Balázs plébános, Szoják Géza, Borián Ferenc népszövetségi titkárok, dr. Takács István hírlapíró igen változatos tartalmú népies tanulüiányokat írtak. A naptár be fejezése a legpraktikusabb adatokat foglalja magában. Valóban a falu katholikus népének útmutatója, ve. zére a szövetség kalendáriuma. A tagsági dij, 1924. évre 2000 korona, amelynek fejében a naptárt és füze tehet kapnak a tagok. A Népszövetség naptára- a legolcsóbb, de egyúttal a legélénkebb és a legjobban szerkesztett naptár. A központi iroda már szétküldte a mutatványszámokat a helyicsoportok- vezetőinek, akik lehetőleg gyorsan 'rendeljék meg a naptárakat. A Kath. Népszövetség központi irodája : Budapest, IV., Fe- renoiek-ter© 7., III, lépcső, II. em. 9. — Köztisztviselők nem lehetnek titkos egyesületek tagjai. A kormány kötelezte a hatóságok, közhivatalok, közintézetek tagjait és közegeit, hogy minden olyan egyesületből kilépjenek, amelyeknek jóváhagyott alapszabályaik nincsenek- és amelyekben a tett • eskü, fogadalom vagy ünnepélyes ígéret a hivatali Vagy szolgálati1 esküvel esetleg ellentétbe jöhet. — Hurokra került jómadarak. Ko vács Satojka-' István- vándor-cigány 3 társával Bedegen elhatározta, hogy kirabolja kovács Ferenc lakását; Éjjel* besározott papirost ragasztották az előszobája ablakára, azí- üveget betörték, a rácsot kifeszitétték és a szobába behatolva, onnan több millió, korona értékű ruhát elemeitek; A rablásból származó holmit' azután különféle orgazdáknál Katádon érté kesitették. A csendőrök kézrekeri- tették Kovács Sztojka bandáját és be| szállították a szekszárdi fogházba. Órák, arany, ezüst dublé ékszerek kedvező áron k*- szerezhetök Szabó Kálmán órás, ékszerész és látszerész üzletében Szekszárdi Széchenyi-utca. Alin ássy cukrászdával szemben. Arany, ezüst, hrilliáns vétel legmagasabb napú árban. Szeművégek orvosi rendelésre is — Mennyi lesz a lakbér? A nemzetgyűlés drágasági bizottságának tagjai között tegnapelőtt osztották szét a lakásrendelet módosításáról szóló tervezetet. A béremelést a 3. fejezet szabályozza. A 10. szakasz kimondja, hogy 1923. évi november hó első napjától kezdve a lakbért anélkül, hogy külön béremelésre volna szükség, a bérlő köteles a tiszta bérnek 7-szeresével fizetni, amelyben a tulajdonos és a bérlő az illető lakás, vagy helyiség tekintetében az eddig érvényben lévő szabályok szerint megegyeztek, vagy amelyet a bíróság jogerősen megállapított. — A magtár tolvajai. Szabó István, Szabó Mihály és Nagy Lajos miszlai gazdasági cselédek álkulesot csináltattak gazdájuk, dr. László Sándor magtárához és azt hónapok óta fosztogatták. Több százezer korona kárt okoztak, mikorra letartóztatták őket. Most a szekszárdi fogházban várják, amíg ügyük tárgyalásra kerül. — Használt ruhaneműt veszek a napi árban. Bőrkabátokat mérték szerint készítek. Hívásra házhoz is eljövök. TRAUBERT IMRE férfiszabó Szekszárd, Vásártér 396 (Hevesi-ház). — Elitéit rablók, Sz. Horváth Jó zsef dunaföldvári lakos két fiatalkorú társával kiment a határba kocsival kukoricát lopni. Vajkay Sándorné kukoricaföldjén állottak meg és a garmadába rakott tengeriből 10 zsákra valót fel íb tettek a kocsijukra. Az őrök azonban észrevették őket és rájuk kiabáltak, hogy a lopott kukoricát rakják le a kocsiról. Horváth József azonban nem engedelmeskedett a felszólításnak, sőt rátámadt az őrökre, akik közül Jónás Jánost lőcscsel fejbe is vágta. A szekszárdi törvényszék Sz. Horváth Józsefet az enyhítő körülmények figyelembe vételével egy évi börtönre, a fiatalkorúakat 2—2 havi {fogházra ítélte. — Felakasztotta magát Engly Mihály 77 éves sióagárdi lakos. Mire rátaláltak, már halott volt. Tettének oka életuntság, — 10 szenzáció a „Színházi Élet“ uj Számában. Incze Sándor hetilapjának e heti főbb szenzációi: Fedák Sári nyilatkozik a Pompadourról, Billerről és a Vörös malomról. Wlas- sits báró nyilatkozik. Szenes Béla riportja. Apponyi Albert és leánya az Ezüst sirály new-yorki premierjén. Incze Sándor amerikai cikke. Petráss Sári a „Mézeshetek* próbáján, stb. A‘ lap ára 800 K. Kiadóhivatal Budapest, Érzsébet-körut 29. — Öngyilkossági kísérlet. Klug János bátaszéki forgalmi adótisztviselő beretvával elvágta a nyakát és a karjain felvágta az ereket. Tettét hamarosan észrevettés és a sebeit bekötözve beszállították a szekszárdi kórházba. — Első foBnamegyei mérleggyár, gépjavító-műhely és villamossági vállalat Szekszárd, Petőfi-u. 534. Telefon 914 számi. IHMII11R GYULA logmfltemie SZEKSZÁRD, Szefeszóra-szálló mellett Telelőn: 1671