Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-31 / 13. szám
2 ÍÖ23 április $, államcélok meg valósítására s a köz- igazgatás nem egyéb, mint végrehajtója az állami akaratnyilvánításnak. Ha tehát azt látjuk — és sajnos napjainkban ezt igen sttrlin látjuk — hogy az államigazgatás gépezete zavarokkal küzd, hogy működése nem elég céltudatos, hanem ingadozó, el-el akadó, szóval beteges tüneteket mutat, nem szabad mindjárt a bajokat az államigazgátás szerveinek és közegeinek hibájául felróni, mert kétségtelen, hogy csak a területileg és alkotmányjogilag kijegecesedett és szilárdan megkonstruált állami lét életnyilvánulása tünteti fel a köz- igazgatás terén azt a kivánatos biztonságot, mely a nyugodt fejlődésnek és boldogulásnak legfőbb biztositéka, csakhogy ezt a biztonságot a területében megcsonkított, gazdaságilag tönkretett szuverén akaratnyilvánításában idegen hatalmak által gátolt ország életműködése s igy annak közigazgatása termeszetszerü- leg fel nem mutathatja. Erős és megingathatatlan az a meggyőződésünk, hogy területi integritás nélkül és az alkotmányjogi alaptörvények kiépítésének hiányában s ezek közt főkópen a választói jogosultságnak kizárólag a magyar nemzeti szempontokat szem előtt tartó, végleges rendezés nélkül hiába kísérletezünk a közigazgatás bármely irányú gyökeres reformjával, a magyar állami lét életműködése ezáltal nem lesz virulóbb s nejn fog a jelenleginél nagyobb biztonságot feltüntetni. A közigazgatás reformjának elhalasztása iránt elfoglalt álláspontunkat legerősebben indokolja az a kö rülmény, hogy ma még senki sem láthat a jövőbe b az általunk őszinte ragaszkodással és hazafias együttérzéssel támogatott jelenlegi kormány sem láthatja még előre, hogy Szent István koronájának ősi, szent, nagy akarással egyesítendő országai teljesen önálló, független, külön, uj, nagy magyar állami Tétre ébrednek-e, vagy csak más, idegen állammal kapcsolatban hívhatók e uj életre ? Nem tudhatjuk, hogy melyik lesz ez az ide gén hatalom, még kevésbé, hogy milyen államjogi kapcsolatban jutunk vele ? Bizonyára az késlelteti alkotmány- jogi alaptörvényeink megalkotását, hogy azoknak ilyen adott és ismert viszonyokhoz kell majdan alkalmaz- kodniok. Ez teljesen érthető. De viszont kétségtelen igazság az is, hogy az államigazgatást szabályozó törvényeknek, vagyis a közigazgatás reformjának viszont az uj alkotmány- jogi törvényekhez kell simulniok s az azok megalkotása előtt eszközölt gyökeres közigazgatási reform olyan torz alkotás volna, melyre joggal elmondhatnék, hogy „Filius ante patrem“ és a magyar alkotmány integráns részét alkotó és ma jóformán már C3ak egyedül szilárdan álló, ősrégi vármegyei intézménynek időszerűtlen reformja: az államigazgatásnak a fentebb ismertetett okokból alászállott alkotmányos nívóját s igy biztonságát csak fokozottabb mértékben aláásná. Midőn a törvényhatósági bizottság a fent kifejtett okokból azon óhajának ad kifejezést, hogy a közigazgatásnak lényeges és már alkotmány- jogi kérdéseket érintő szervezeti reformja jobb időkre halaeztassék el, egyben szükségét látja, hogy kifejezést adjon azon meggyőződésének, hogy egy későbbi a mostaninál alkalmasabb időpontban is snlyos kormányzati hibának tartaná és nemzeti veszedelmet látna a közigazgatás reformjának oly irányú megvalósításában, mely minden vonalon a cent* ralizátiót tervezi. Meg nem cáfolható szomorú igazságként áll előttünk az a tény, hogy a magyar nemzet mai válságának előidézésében, ha öntudatlanul is, de igen jelentős része volt annak az évtizedes kormányzati iránynak, mely úgy kulturális, mint közigazgatási téren, nemkülönben államigazgatási szempontokból következetesen éstervszerü- | en mindig központosításra törekedett. E hibás kormányzati politika következtében sorvadt el a vidéki vá rosok és a falvak gazdasági ereje, emiatt nem fejlődhettek vidéki kultur központok, ez az irányzat hanyagolta el a falvak kulturális érdekeit és e centralista törekvések következtében vált mindinkább tartalomnélküli üres formasággá az államigazgatásban részvételre hivatott municipiutnok önkormányzati jogköre. Ez a köz pontositásra törekvő politika terem tette meg az urbanizmust, a nagy városba özönlés lázát, ez a kóros folyamat pedig megszülte, igaz Budapestet, a nagy „világvárost“, de ez az egyetlen minden kulturális és gazdasági erőforrást abszorbeáló nagyváros nem vált mindenben a nemzet . anyagi és szellemi kincseinek tárházává. Ennek a központosító törekvésnek bünéül róható fel, hogy az önálló gondolkodáshoz, kezdeményezéshez és cselekvéshez nem szoktatott vidék, teljesen ellentétes világnézete ellenére is, bámultan, tanácstalanul, ellenállás nélkül fogadta a fővárosban lezajlott októberista és bolsevista zendülések eredményeit. Ha az az igazság, hogy a magyar nemzet óriási többsége a vidéken él, egymagában is nem volna elegendő ok arra, hogy a vidék érdekei na gyobb méltatásra találjanak, úgy az imént leszögezett megállapítás is kell, hogy gondolkodásra késztesse a 'ceti tralisták táborát, mert lehetetlep, hogy a tradícióinál és gondolkodásmód jánál fogva is mindig konzervatívabb felfogású vidék ellensúlyozó erejét állambiztonsági szempontokból fel ne ismerjék és megbecsülni, fejleszteni és tervszerű cselekvésre képessé tenni érdemesnek ne találják, A centralista törekvésekkel szemben állambiztonsági garanciákat látván a vidék önálló cselekvésre is képessé szervezett — ellensúlyozó erejében, teljes tisztelettel, de a leg határozottabban óvást emelünk minden olyan törekvés elten, mely a magyar nemzeti tradiciók oltalmában megvénhedt, de az igaz keresztény magyar szellemnek még mindig biz. tos hajlékot adó ősi vármegyék önkormányzati jogkörét kívánná a köz- igazgatás reformjának örve alatt meg- csorbítani és ilyennek tekinthetjük a municipiutnok azon jogát is, hogy tisztviselőit önmaga választja. Jogfosztás helyett feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a községek és a törvényhatóságok önkormányzati jogköre a szükségtelen feladatok alól való mentesítés mellett, valódi, eleven tartalommal töltessék meg s az önkormányzati tevékenységnek a felesleges gyámkodás mellőzésével minél tágabb tér biztosíttassák. Addig, amíg erre a mélyreható és szervezeti változásokat eredményező reformra alkalmas időpont elérkezik, mint időközben megoldható feladatokra, teljes tisztelettel felhívjuk a m. kir. Kormány figyelmét az 1901. évi XX. te. 31. és 34. §§-aiban foglaltakra, amely rendelkezéseknek végrehajtása a jó és gyors közigazgatásnak egyik ejengedhetetlen feltételei. A részleges reform keretében megoldandó feladatokul kínálkoznak ezenkívül még a következők: í. A közigazgatási gyakornoki szolgálat szabályozása és az elméleti és gya- korlati közigazgatási szakvizsga rendszeresítése ; 2. a közigazgatási tisztviselők szolgálati szabályzatának megalkotása és a fegyelmi eljárás reformja; 3. a közigazgatási tisztviselők státusának a bíróságiakkal azonos elvek és feltételek szerinti rendezése. Ezek az intézkedések kétségtelenül. nagymértékben hozzá fognák járulni a közigazgatás javításához anélkül,- hogy az alkotmányjogi alaptörvényekkel valaha is ellentétbe juthatnának, sőt a közigazgatás egyszerűsítésének, gyorsaságának, pártatlanságának, szóval a közigazgatás alkotmányosságának biztosítása által, bár indirekt utón, de mindenkor: el- i sőrendü alkotmány biztosítékul is | fognak szolgálni. TOLNAMEGYEI ÜJSAG Irta Kérdések. : Bodnár István. Fénylik Uram, napod — S ránk sütni nem szabad? , Itt van bús éjszakád — S a — hajnal hol marad? Adsz esőt, harmatot — S ajkunk szomjan eped ? Elült már a vihar — S miért — villámlik eged ? Teremtél nemzetet: Hogy éljen . . . S miért — halott? S ha — meghalt, minek — él? — Láttál: szabad — rabot? — . . . Kérdezünk. — S nem felelsz Hallgatsz, jó Istenünk, A sok kérdésre hát: Könnyel — mi — felelünk . . . Földosztás. A nap aranysugarai beragyogják a láthatárt, reggel van: a fölkelő nap aranyszinre festi a bádogozott templomtornyot, rásüt a községháztetőre, melynek udvarán már a kora reggeli órákban gyülekeznek a lakó sok. Fázósan összehuzódva jönnek kopott, elnyűtt ruháikban a földigénylők ; itt-ott egy-egy jobbruhás törpebirtokos és még néhány kiváncsi parasztgazda. Mindegyik félből egy csoport alakul. A hadirokkantak, a hadiözvegyek, a nincstelenek, külön, külön. Alázatosan köszönnek „jó reggelt“ az érkező községi bírónak és főjegyzőnek. Ezután jönnek hangos beszéddel és fontoskodó arccal az esküdtek; ezeknek is kijár a köszönés, de mégsem olyan őszinte respektussal. A toronyóra kettőt kondul, fél nyolc... Mindjárt jönnek! — mond ják egymásnak az emberek. Robog is már a földesur könnyű hintája és utána a hivatalos megyei kiküldőit kocsija a községház elé. Nagy az izgalom minden csoporton. Hja, akik moBt jönnek, ezek most sorshatározók . . . sok család sorsa dől el ma egész életére. A hadiözvegyek fakó kendőiket igazgatják, mintha eddig nem jól lett volna. A hadirokkantak arcuknak enyhébb kifejezést igyekeznek adni. A nincstelenek kihúzzák a zsebükből a kezeiket, szurtos markaikat és lábaikon a feslett cipőknek vagy csizmáiknak jobbik felét fordítják az érkezők felé. A törpebirtokos két-háromhol- dasok is kiveszik a szájakból a különben sem füstölő pipaszárt ős lehajtott fővel restelkednek — mintha valamit szégyenlenének. Köszönni azonban mindnyájan elfelejtenek. Mint kivert kutya áll egy elkeseredett arcú ember, oda támasz kodva a községház folyosója végéhez, lábát idébb húzva, köszön le* hangolt „jó reggelt“ a fogai közül. „Adjon Isten!“ — fogadja el erő-, teljes hangon a „megyei kiküldött“ és átnéz jégarccal, de jóakarólag a csoportok fölött, — azután eltűnik a tanácsteremben a helyi földbirtokossal együtt. Nagyságos urnák tiszteli MOLNÁR textil a nép ezt az utóbbit. Talpig magyar és minden ízében hí r eredetiségéhez. Barátságos vonás ül mindig az arcán, olyanforma, mint szentképen az alamizsna osztó apostolén. Ügy mond ják, hogy nem jött ki még a kastélyából ember kedvetlenül, vagy szomorúan. Borát pedig még a napszámosok is dicsérgetik. Ennek a birtokából jut ki most az igénylőknek. A tanácsterem ajtaja megnyílik és megjelenik a vármegye székhelyéről, az előkelő hivatalt viselő szigorú jogtudós. Erős kiejtéssel mondja. „Magyar királyi kormányunk földbirtokrendező bírósága által, önök, illetőleg a lakosok közül földet ad mindazoknak, akik ezt megmivelni tudják, akik erre rászorultak, s akik ezt megérdemlik !“ A községi főjegyző egy nóvlajstro- mot tartva, olvas egy nevet. Bejönni!... És egyenként mindazok, akiket említeni fogunk. I. Egy sáppadt képű, imbolygó léptű, koravén férfi vál ki a hadirokkantak közül. Látszik rajta, ha tudna, még jobban sietne. Félénken áll meg az ajtón belül és körülnéz az egykor oly bátor harcfi. A hivatalnokok előtt a zöld asztalon a katonai szolgálatot, a kitüntetést, & rokkantságot és egyéb mást bizonyító okmányok. Földet kap — mondja a kormány biztosa és pedig a következő módon és alapon ... És eri*e sorolni kezdi a mennyiséget, az árát, az időtartamot, stb. A világháború megszenvedett harcosa pedig hallgatja. De látszik rajta, bogy a többi alig érdekli csak, és olyanformán hat reá, mint ágyutüz után a puskatüz. Figyelemre is, csak alig érdemes. Meg tudja mívetni?!- Igen, igen, hogyne kérem, mondja a nyolcvan százalékos rokkant, és törekszik emberebbnek látszani. Az után köszön és nagyokat lódulva siet hazafelé* Megnagyobbodott arccal mondja otthon egy árnyalattal még nála is sápadtabb nejének : — Lesz föld! Talán majd már nem koplalunk, — a gyerek, a Miska is tud már kapálni, ugy-e örzsi? 1 Ét. Egy hadiözvegy nő áll a zöld asztal előtt. Férje valahol Olaszországban, a harsogva futó Piave partján álmodik őróla és az Ínségéről mit se tudva, A rosszul táplálkozott, vézna asszony merőn néz előre, mint elkeseredett hareos, a napi nyomorúsággal. Egy, ami meglepő rajta: szinte kihivólag áll és beszél ez a „család martiija“. Földet kap! — szól a megyei hivatalnok. Meg tudja mívelni ? — Istenem. Hát eddig is kérem •— s babrálni kezd a zsebkendőjével és nem folytatja megkezdett beszédét. Látják, hogy egy pár nagy könnycsepp gördül le vonagló arcán. Asz- szonyi, mégis csak gyönge szivét letörte az öröm tudata éB szó nélkül távozik. Kelme-, fonál-, szőrmefestő és oegyészetl rnlmtlsztlfó Ipartelepe SzekSZfird, “-utca. 26.