Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-12-08 / 49. szám
V, f?vfolvair>. Ara 500 korosa. $zekszárd, 1923 december 8 49. szám. TOLNAHEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 500 korona. Előfizetési díj egy évnegyedre 4500 korona. Előfizetni csak egy negyedévre lehet. Utólagos fizetés- esetére a kiadóhivatal fentartja magénak a jogot, hogy a fizetés napján érvényes előfizetési árakat számíthassa fel._________________ Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés dija 1500 korona. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milliméter soronként 253 korona. Közgyűlési részvénytársasági stb. hirdetések 400 korona. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési hír, családi hír, valamint a nyllttér soronként 1500 koronába kerül. Hiszek egy istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen. Ünnep van. Harangok zúgnak, zászlók lengenek, hirdetik, hogy ebben a gyászba- borult, csonka országban ünnep van. Budavára palotájában, nem az utódlás, hanem a nemzeti akarat megnyilatkozása jogán él egy férfiú, akinek ma névünnepe van és ezt az alkalmat használja fel ez a szomorú magyar nép, hogy az ősi tradíciókon haladva, megnyissa szivét és az államfő iránti mélyen érzett tiszteletének és rajongó szeretetének külsőképen is kifejezést adjon. Ide hallom a nemzet jövő reményének, az ifjúságnak lelkes tüntető zaját és elibém tárul a vérmezői jelenet, amikor a letipróink által kegyesen engedélyezett m. kir. honvédség kicsiny csapata elvonul feszes tartásban a Kormányzó előtt. A büszkeség és megelégedettség érzését látom fellobogni azokban a csodálatos szemekben, de mintha fátyolosak volnának e szemek, mintha köny ülne szögletükben és a magyar szabad akarat elnyomása, a letiport nemzet, szét- daraholt ország keserűsége sugározna azokból. felénk. Látom és hallom, mint szállnak fel a templomok ezreiben az imák az Ég felé, hogy adjon erőt, bölcsességet és kitartást a magyar nemzet vezérének, hogy a megsemmisítéssel fenyegető szirtek és elnyeléssel riasztó hullámverésekből ki tudja vezetni, háboruvesztes, önmagával megbason- lott, hitevesztett nemzetünket a békés fejlődés vizeire, mint ahogy biztos kézzel, hatalmas energiával és a ten gert ellepő sötétség ködén keresztül a révbe tudta vinni összezúzott hajóját a világháború véres csatájában. A templomok ájtatos fohászába beleszakad az egész magyar nép fel- zúgó érzése és visszhang felel a Kárpátok ormairól, Erdély havasairól, Bácska és Bánát síkjairól, Dráva és Lajta partjairól. És a magyar érzés, mint egy óriási orgona felbúg és száll fel az Egek Urához a fohász: Nemzeteket és hatalmasokat megalázó, gyengéket felemelő és védelmező Isten, vedd el ettől a nemzettől a keserűség poharát, adj vezérének jövőbe látó bölcsességet, hiv tanácsadókat, megingathatlan szilárdságot, hogy megláthassa a szenvedő sek sötét ködén át a magyar virradat pirkadását és hatalmához szilárd erőt, amely le tud törni minden, bárhonnan jövő akadályt, amely meg akarja akasztani ennek az ezer éves, most ismét letiport nemzetnek feltámadását. Zugnak a harangok, zászlók len genek, ünnep van ! Budavárában van egy férfi, akinek fején korona van, de nem a dicsőséget, a tradíciót és k minden- hatóságot jelző, hanem a szenvedések, az egész nemzet megalázását hirdető mártiromság töviskoronája. Amint erre a koronára tekintünk, szivünkben nem a tradiciók köteles tisztelete, hanem a szeretet és lelkesedés érzése viharzik fel és ezért volna Miklós napja ünnep ebben az országban, ha nem is zúgnának a harangok, ha nem is lengenének zászlók. S. Adakozzunk a nyomorgó magyar Hiútok megmentésére! Mindenki által ismeretes az a súlyos helyzet, melyben a magyar főiskolai ifjúság a válságos társadalmi és gazdasági viszonyok következtében sínylődik. Fölösleges felsorakoztatnom az okokat, melyek a jelenségeket előidézték, szomorú valóságként mered elénk a veszély, hogy a magyar diákság a megélhetés lenyűgöző gondjai közepette nem bírja többé betölteni magasztos hivatását és felőrlődik az anyagi létért vívott keserves küzdelmében. Úgy hiszem, nem kell fejtegetnem, mily óriási csapást jelentene a magyarság szempontjából annak bekövetkezése, ha a fiatalság azon része, mely leginkább hordozója a szellemi haladásnak és zászlóvivője a hazafias mozgalmaknak, a magyar társadalom részvétlen közönye folytán leszorulna a szellemi működés életpályáiról. Pedig már megkezdődött a káros folyamat: a magyar társadalomnak az az osztálya, melynek soraiból haj dán az egyetemi ifjúságnak a zöme toborozódott, a középosztály és még- inkáhb a tisztviselői rend képtelen arra, hogy fiait főiskolai tanulmányai folytatása alatt kielégítő módon támogassa. Hivatalos adatok szerint az 1920—21. tanévben a köztisztviselői családból származó egyetemi hallgatóság arányszáma az ifjúság összeségéhez viszonyítva 47 százalék volt, (mely arányszám persze a világháború előtt még magasabbra rúgott) az 1922—23. tanévben pedig már 38 százalékra csökkent* További 26 százalékot szolgáltatták a menekültek. Látnivaló, hogy a. középosztály fiai az élet drágulásával párhuzamosan szorulnak ki az egyetemek falai közül. A szegény szülők a magas tandijat fedezni képtelenek. A sors mostoha körülményei folytán azt az időt, amely odaadó és zavartalan mnnkásságot kívánna meg tőlük tudásuk és ismereteik megalapozására, kénytelenek jórészt nehéz testi munkára fordítani, hogy nagy- nehezen előteremtsék a megélhetés legszükségesebb eszközeit. A hallgatók 64 százaléka egészségtelen tömeglakásokban kis szobákban töb- bedmagukkal meghúzódva él és a fejlődő fiatal szervezet részére szükséges táplálék minimumával kell beérnie. Ily áldatlan viszonyok között, ha át is bírja küzdeni magát valahogy az ínséges éveken, de tönkreteszi egészségét és idegeit, aláássa fiatalságát és munkaerejét. Az értelmiségi osztálynak szörnyű katasztrófájával állunk itt szemközt 1 Be kell látnunk, hogy ha nem sietünk a nyomorgó magyar főiskolai ifjúság segedelmére, a magyar társadalmi és nemzeti lét alapjait hagyjuk megingatni. Itt a társadalomnak emberséges érzülettel, hazafias meg* értéssel kell egybefognia. Tolna vármegye törvényhatósági bizottsága folyó évi október 5 én tartott rendkivüli közgyűlésén 1877— 1923. sz. egyhangúlag hozott határozatával kimondotta, hogy a nyomorgó magyar főiskolai ifjúság ügyét felkarolja és felhatalmazta a vármegye alispánját; hogy a megye területén megejtendő gyűjtést a törvényhatósági bizottság nevében a társadalom legszélesebb rétegeinek be* vonásával folytassa le. Midőn a nyomorban senyvedő magyar főiskolai ifjúság gyűjtési moz* galmának Tolna vármegyében élére állottam, tettem azt a legszentebb hazafias lelkesedésből s a legtisztább emberiesség érzésétől is indíttatva. De tettem annál is inkább, mert a tekintetben, hogy a megye területén összegyűlt adományok kizárólag tolna megyei főiskolai hallgatók fblsegité- sére fordittatnak, a gyűjtést kezdeményező Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége részéről biztositva lettem. A gyűjtés keresztülvitelével a községek elöljáróságait bíztam meg, az ezek védelme alatt működő „gyűjtő bizottságok“ bármely — úgy készpénz, mint természetbeni — adományokat elfogadnak. Hiszem, hogy Tolna vármegye közönsége dicső történelmi hagyományaihoz képest méltó módon fogja leróni adóját a háborúban érte vérző ifjúság és vele a nemzeti kultúra megmentéséért. Úgy vélem, senki sem fog kimaradni ezen mozgalomból s adományaikkal főleg azok fognak előljárni, akiket a gondviselés busásan áldott meg földi javakkal s akiknek az adakozás elsősorban erkölcsi kötelességük. Kérő szavamat azonban legfőképen a birtokos osztályhoz intézem, mely tömegével s a közéletben való erkölcsi és anyagi súlyánál fogva leginkább rendelkezik azokkal az eszközökkel, melyek a tengődő tanuló ifjúság talpraállitá- sára erkerülhetetlenül szükséges. Nem kétlem, hogy Tolna vármegyének minden egyes lakosa — társadalmi állásra és osztályra való te- kintét nélkül — a legteljesebb megértéssel fog a mozgalom sikeressége érdekében közreműködni. És ha mindenki tehetségéhez mérten hoz áldozatot a szent ügy javára, úgy az eredmény nem is fog elmaradói. Szekszárd, 1923 november 27. Dr. Éri Márton alispán. Apasyllkossűs Szemzőmön. Csak nemrégiben adtunk hirt arról, hogy egy megbomlott agyú szekszárdi férfi részeg állapotában vadállatias kegyetlenséggel megölte az apósát. Még el sem ült a közönség irtóza- tának moraja: máris újabb, rettenetes gyilkosság tartja izgalomban a város lakosságát. Egy szerencsétlen legény az anyja és a nővére védelmében megölte az apját, aki boros fővel ki akarta irtani a családját. A tragikus eset részletei egyébként a következők: Az áldozat és családja. Nagy János szekszárdi vincellér már huzamosabb ideje alatt állott Reichl Sándor borkereskedő szolgálatában és családjával együtt munkaadójának előhegyi présházában lakott. Nagy János akkor, amikor Reicht szolgálatába lépett, igen megbízható, becsületes és szorgalmas embernek bizonyult, később azonban lassan- lassan megváltozott. Ivásnak adta magát, a dolgait elhanyagolta és hovatovább alig volt már h»v józan perce. Részegségff!5^íemtótb''ŐSítk "kedély 6Br_ kedett, de lassanként az alkohol teljesen megbomlasztotta az agyát és az utóbbi időben már olyan házsár- tos és fenyegető lett a viselkedése, hogy a családja állandóan rettegett tőle. Egy ideig azzal szórakozott, hegy berúgott állapotában elverte a feleségét, Tera leányát és János nevű legény fiát. Utóbb azonban már állandóan azzal fenyegette őket, hogy mindnyájukat elteszi láb alól. A végzetes éjjel. Családjának ez az állandó rettegésben és félelemben való élete azután kirobbantotta a tragédiát. É bó 4-én éjfél után ismét részeg állapotban került haza. Egész utón hazafelé folyton ordítozott és már mész- sziről kiabálta, hogy most már le fog számolni a családjával. Egy ideig a tanya előtt lármázott, majd fokosával hosszasan megdöngette az ajtót, mire a felesége beeresztette a lakásba. Az asszony, mint mindig, most is kérlelni igyekezett a bortól feltüzelt embert, hogy viselkedjék csendesebben. Nagy azonban pofonokkal válaszolt a feleségének. Az anyja és az apja közt megindult dulakodás zajára kijött a szobából ifj. Nagy Jóbos is, aki épen abban a pillanatban kapta el atyja kezéből a fokost, amikor azzal teljes erejéből az asszony felé sújtott. A gyilkosság. Fiának erre a nem várt közbelépésére borzalmas düh fogta el a vincellért, aki felkapott az asztalról egy konyhakést és azzal támadt neki a fiának, aki védekezésül szintén előrántotta bicskáját. Az erős és egészséges fiú könnyen lebirta a részegségtől tönkre tett szervezetű embert és a földre teperte az apját, hogy S megadásra kényszerítse. Nagy János | a földre leszorítva, tehetetlen vak
