Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-11-03 / 44. szám
1923. nnvember 3. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 — Városi közgyűlés. Lapnak muH számában „Viharos közgyűlés a vá fosházán“ c. alatt részletesen beszámoltunk a képviselőtestület legutóbbi közgyűlésén lefolyt eseményekről s közöltük, hogy a kormányrendelet alapján készített fogyasztásiadó sza bályrendelet az elnök döntésével emelkedett határozattá. A városi tanács az ellentétek elsimítása végett a szabályrendeletet újból átdolgozta s igy minden remény meg van arra, hogy a módosított szabályrendeletet folyó hó 3-án délután 4 órakor tar tandó közgyűlésen az összfs képviselőtestületi tagok általános megnyugvására egyhangúlag el fogják fogadni. — Reformáció emlékünnepe. A szekszárdi protestáns hívők folyó évi október hó 31 én tartották meg a református templomban a reformáció emlékünnepét, amelyen Németh Gyula evang. lelkész mondott mély tartalmú imát, majd Gödé Lajos ref. lelkész prédikáció keretében ismertette e nagy nap fontosságát, reá mutatva arra az útra, amelyen a magyar protestánsoknak haladniok kell. Az ünnepi istentisztelet után a .tanulóifjúság a református iskolában ünnepélyt tartott. — Ünnepély a hősök sírjánál. Min denszentek napján délután félnégy órakor az alsóvárosi sirkertben az ott eltemetett bősök sírjánál Szek- szárd város közönsége kegyeletes ün népségét tartott. Az ünnepség a róm. kath. templomi énekkar énekével kezdődött, majd Bertha Antal r. kath. lelkész mondott lendületes egyházi beszédet. Az egyházi, szertartás befejeztével és az ének után Vendl István lelkes beszéd kíséretében helyezte el a város koszorúját, Wal- lacher László főgimnáziumi tanuló tett még fogadalmat az ifjúság nevében, hogy példájukat a hon szereiéiben követni fogják. A szép ünnepély a Himnusz hangjaival ért véget. Az ünnepélyen igen sokan vettek részt, de sokkal impozánsabb lett volna, ha az ünnepélyt oly időben tartják, amikor az emberek saját kedveseik em lékének áldozva, a megjelenésben nem akadályoztattak volna. — A törvényhatóság közgyűlése. A november 8-ra összehívott törvényhatósági rendes közgyülée tárgysorozatát dr. Éri Márton alispán már szét- küldte a törvényhatósági bizottság tagjainak. A tárgysorozatnak 161 pontja van, amelyek között a legnagyobb érdeklődést a napirendre tűzött árvaszéki elnöki, a központi főszolgabírói, másodfőjegyzői választások fogják kiváltani. így igen népes és mozgalmas lesz az ülésterem képe. — Murgács Kálmán dalköltő Szék SZárdra készül. Arról értesülünk, hogy Murgács Kálmán országos hírű dalköltő Szekszárdra készül és egy egész estét betöltő hangversenyt óhajt rendezni. Örömmel várjuk a kiváló költőt és zenészt városunkba, a múlt évbeni pár órás Szekszárdon való tartózkodása alkalmából megismertük fejlett technikájú zenetudását, ének- müvészetót és dalai megkapó szépségét. — Villanyvilágítás Bátaszéken. Rövidesen a vármegye egyik legnagyobb községében, Bátaszéken is megvalósul a villanyvilágítás. Értesülésünk szerint ugyanis Bátaszék község a villanytelep létesítésére ingyen telket ad Rosenberg Mátyás nagybérlőnek, s viszont a község a közvilágításra és a községháza világítására szükséges 180 láng után 50% os díjkedvezményben fog részesülni. A villany- világítási hálózatba valószínűleg Alsónyék község is belekapcsolódik. Különleges beton- és vasbetonépltkezést, terv és költségvetés készítését vállalja» mészhomokt&lít, cementcserepet, tealát, cementet, betoDgömbvasat, faragott fát, palát vegontételben is szállít Haidekker János oki. ntmtt. vállalkozó irodája. Szekszárd Séd-utca. Telefon 121. — A szekszárdi m. kir. áll. Garay JánOS-főgimnázium ifjúsága a tanári kar vezetése mellett f. hó 1-én d. e. 10 órakor megjelent a temetőben, ahol dr. .Resch Aurél főgimnáziumi igazgató kegyeletes megemlékezése után virágot helyeztek el Wigand János igazgató, Bánhidi József, dr. Bartal Kornél, Földes László, Lakos J. Pál, Beílaágh Aladár tanárok sírjaira. A hősök temetőjében Wallacher László VIII. o. tanuló, a Báró Eötvös József Önképzőkör elnöke mon dott lendületes beszédet, majd pedig elhelyezte az emlékkőben az ifjúság virágfüzérét. — Megszüntetik a hatósági liszt- ellátást. A m. kir. közélelmezési minisztérium a Magyar Városok Országos Kongresszusának vezetőségével közölte, hogy a minisztertanács határozatának megfelelően a hatósági köl csönliszt kiutalását október hó 31 ével megszüntette. A hatósági ellátatlanokról való gondoskodás jövőben a vá rosoknak és a községeknek lesz kötelessége. — Megérkeztek a kiállítási kitüntetések. A „Falu“ Országos Szövetségének kezdeményezésére Szekszárdon folyó évi julius hó első napjain rendezett Falufejlesztési kiállításon kitüntetettek érmei és oklevelei elkészültek s azokat a Falu Szövetség elnöksége dr. Cs. Papp Jenő közig, tanácsnok, volt kiállítási igazgató címére már leküldötte. A szekszárdi kiállításon kitüntetettek közt kiosztásra' kerül 19 darab aranyérem, 28 darab ezüstérem, továbbá 22 darab arany-, 35 darab ezüstéremről szóló oklevél, 40 darab elismerő , 7 darab rendezői és 3 darab díszoklevél. Az érmeket és okleveleket Vendl István polgármester a napokban fogja ünnepélyes keretek között az érdekelteknek kiosztani. > — Létszámcsökkentés a városnál. A belügyminiszter Tolna vármegye alispánjához küldött leiratában kö zölte, hogy Szekszárd városnál végre hajtott létszámcsökkentést az újonnan szervezett tanácsjegyzői állás meghagyásával jóváhagyta. Eszerint 11 állás szüntettetek be a városnál, ama lyeknek egyrésze még nem volt betöltve. A betöltött állások közül megszűnt a műszaki tanácsnoki állás és igy Szabó János v. műszaki tanácsnok’ december 31-én megválik a város szolgálatából. — Újból felemelték a villanyáram diját. Szekszárd város tanácsa legutóbbi ülésén a villanyáram diját november hó elsejétől kezdődőleg ismét lényegesen felemelte. Eszerint a villanyáram fogyasztása kilowattóránként szegénységi alapon magánfogyasztásnál 3000 K, rendes magánfogyasztásnál 3600 K, magánlakások és üzlethelyiségek fogyasztása, ha a fogyasztás közös órán át történik, 4200 K, végül üzletek, vendéglők, mulatók, motoros üzemek fogyasztása 4800 K. Az áremelkedés az előbbi hónaphoz viszonyítva 50°/o-ot tesz ki. A városi tanács a lényeges áramdij- emelést különösen a nyersanyagokban az utóbbi időben beállott nagymérvű drágaság és a vasúti fuvardíjak lényeges felemelése miatt volt kénytelen elhatározni. Ennek igazolására érdemes megemlíteni, hegy folyó évi junius havában 300 q nyersolajat a villanytelep vezetősége 8 millió koronáért vásárolt, mig október havában e nyersolaj mennyiség feléért, vagyis 150 q-ért már 24 millió koronát kellett kifizetni. A vasúti fuvardíj ez utóbbi szállítmánynál kereken ÍVs millió koronába került. Érdekes, hogy a város szeptember havában 1,240.000 koronát, októberben 2,800.000 K-t, november havában 4,660.000 koronát köteles fizetni a közvilágításért, amely alatt a városi középületek, utcák ób terek világítása értendő. — Jegyzőválasztás. A múlt hó 24 én töltötte be Dunakömlőd képviselőtestülete a dr. Cselikovics Árpád lemondása folytán megüresedett főjegyzői állást. A választást Becht Ödön főszolgabíró vezette, aki a benyújtott 17 pályázó közül kilencet jelölt. A község képviselőtestülete közfelkiáltással Bernáth Ferenc faddi menekült mondorlaki jegyzőt, a szegedi nemzeti kormány miniszterelnökségnek volt irodaigazgatóját válasz tóttá meg. — FULLÉR és BOROS „Kühne“ mezög. gépgyár r.-t. tolna- és báesmegyei képviselete raktáron tarts eséplögarniturákat, szívó- gáz- és benzinméterekat, szabadalmazott páros és páratlan som „Vera Drill11 kanalas sorvetégépeketés minden egyéb mezftgazda- sági gépet. — Fér aktár: Szekszárdon, a Szekszárd Szálló épületében. Telefon 49. — Esküvő. Horváth Gyula máv. műszaki segédtiszt november 6-án tartja esküvőjét Schäffler Mancikával a szekszárdi belvárosi róm. kath. templomban. — Adomány. Báró Schell József és neje 200.000, a. Tolnamegyei Takarék és Hitelbank 25 000, dr. Leopold Kornél 5000 koronát adomá nyoztak a szekszárdi róm. kath. óvoda-egyesületnek, Balázs Hugó Budapest pedig 5000 koronával az egyesület alapitó tagjai sorába lépett. Jótékonyságukat ezúton köszöni meg az egyesület vezetősége. — Akció a nyomor enyhítése érdekében. A népjóléti és munkaügyi miniszter az előttünk álló téli hónapok nyomorának enyhítése érdekében széleskörű segítő propagandát óhajt megindittatni. Úgy a tervezet létesítése, mint az abban működő egyének kiválasztása, valamint azon feladatok kitűzése, amelyek a nyomor enyhítését szolgálják, a helyi viszonyokhoz és a helyi szükségletekhez kell, hogy igazodjanak. A kitűzendő feladatok szempontjából hármaB tagozatot kíván a miniszter betartatni és pedig: 1. a támogatásra szorulók olcsó élelmezését, 2. az olcsó kiárusítást a nagyobb tömegekben vásárolt élelmiszerekből, ruha és cipönemüeknek olcsón való szétosztását, valamint tüzelőanyag ellátást, végül 3. a háziiparnak szakszerű megszervezése utján munka- alkalom nyújtást. A fenti akcióra szükséges fedezetet csak részben bocsátja a kormány a városok rendelkezésére. A m. kir. pénzügyminiszter hozzájárult ugyanis ahoz, hogy egy I évre terjedő hatállyal a létminimum mentesítésével lépcsőzetesen emelkedő inségadét vethessen ki a jövedelem- adó alapjául szolgáló jövedelemre és engedélyezi egyes féqyüzési cikkeknek, szórakozásoknak és egyéb közszükségleti cikkeknek felárral való megterhelését. Addig is a népjóléti miniszter hajlandó a rendelkezésére bocsátott állami hitelből a városoknak segélyt, kölcsönt, vagy árut bocsátani rendelkezésükre. — A szekszárdi anya- és csecsemö- védőintózet uj elhelyezése A Szekszárd városban létesített anya- és csecsemővédőintézet annak idején a Béri Balogh Ádám ntcai óvoda helyiségeiben nyert elhelyezést. Két évig csak az óvoda épület egyik igen szűk helyiségében folytathatta mükö dósét. Végre a tan felügyelőség több rendbeli intervenciója folytán sikerült az anya- és csecsemővédő-intézetet a selyemtenyésztési felügyelőség épületében elhelyezni. Természetesen az elhelyezés az átengedett helyiségeknek egyéb célra való rendeltetése folytán csak ideiglenes jellegű lehet, annak végleges elhelyezéséről majd a városnak lesz kötelessége gondoskodni, nehogy e szociális intézmény, amely dr. Orffy Lajos bábaképző- intézeti igazgató kiváló vezetése alatt áll, kénytelen legyen működését beszüntetni. — A azfllcavárdi mpzi jubileuma. A Világ-mozi 10 évvel ezelőtt november tioH án ünnepélyes keretek között, Feuitlet Oktávnak, a francia irodalom legismertebb írójának regényével „A vasgyáros“-sal nyitotta meg kapuit‘'Szekszárdim, bogy elsőrendű, kellemes szórakozóhelye legyen nemcsak a város, hanem a vidék moziközönségének is. Úgy értesülünk, hogy ennek a tiz éves múltnak méltó megünneplésére készülődik titokban a mozi vezetősége és amint halljuk, kellemes meglepetést tartogat a közönség részére. A mozinak sikerült megszereznie H. V. Schmachernek, szombat-vasárnapra, a németek nagynevű Írójának világhírű történelmi regényét „Lady Hamilton“ 2 részes filmszenzációját. Ennek első része: „A posvány“, második része: „Az üstökös“. A főszerepeket a német filmszínészek legismertebb együttese: Conrad Veidt, Liane Heid, Weiner Kraus alakitják. A darabnak érdekes meséje, melyet a németek egyik legismertebb rendezője dolgozott fel filmre, ügyes beállítással szemlélteti Lady Hamilton hányt-vetett életét, valamint Lord Nelsonnak, a tengerek urának utolsó szerelmét. Az ünnepi előadás nívóját nemcsak ezzel a hatalmas filmkolosszussal akarja emelni a mozi vezetősége, hanem sikerült hosszas utánjárás után beszerezni az eddig még a vidéki mozikban csak óhajként emlegetett Hahn Görz-féle tükör-lámpát, mely a képet a lehető legélesebb, legtisztább állapotban viszi vászonra, úgy, hogy közönségben az előadás a legtökéletesebb művészi illúziót kelthesse. Ezzel a felszereléssel a Világ-mozi nemcsak egyike lett* a mozik legmodernebbjének,hanem teljesen egyen • raguvá nőtte ki magát a budapesti mozikkal. A jubileum napjától kezdve teljesen ingyen ad a mozi a közönségének egy csinos kiállítású hetenként megjelenő mozi műsort, melyben a heti előadások rövid szövege is dióhéjban benfoglaltatik. Szóval sok újdonságban lesz része & mozi közönségének. A mozi vezetősége, mint bosszú tiz éven keresztül is, a jövőben is teljes tudásával azon lesz, hogy a közönség kívánságait mindenben kielégítse. HABTBER CYULft foSmüíerme SZEKSZÁRD, SzeRszam-sznllő mellett. Telefon: 1071