Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1923-09-15 / 37. szám

4 — Fórúl Járt szimuláns. T<5th L. István volt tamásii közsági bírónak az 1919. évben meghalt a felesége és rövidesen más asszony került a házhoz. Az nj feleség a vagyon nagy részét magára Íratta és amikor már úgyszólván kiforgatta az urát a va­gyonából:. elhagyta. Az elhagyott férj bosszúból reá birta Vas Ferencet és annak a feleségét, hogy gyújtsák fel az apósának a présházát, amit azok meg is tettek. Az ügyészség mindhármuk ellen vádiratot adott be és Tóth L. Istvánt le is tartóztatta. Tóth L.. István a fogságban őrültsé­get szimulált és családja felszállittatta a budapesti Schwartzer féle elme- gyógyintézetbe, ahonnan megvizsgálás végett átvitték a gyüjtőfogházba. Ott az igazságügyi orvosi tanács meg­állapította, hogy t Tóth L. .István szí mulál és teljesen épelméjüi. Erre a szekszárdi törvényszék büntető ta­nácsa elé került, amely 5 évi fegy- házra Ítélte. Vas Ferencné másfél évi fogházat kapott. Vas Ferenc nem volt felelősségre vonható, mert időközben meghalt . — Évák óta k Szí smart, hogy a legdivatosabb szabás a férfi ruha kát a legkényesebb igények­nek is megfelelő módon fc$**ítia SÄPSZKY ANDOR $Z É ASZ ÁR D, Kossuth t. utca 1021. sz> Arany ^le­véllel kitüntetve az Í9Q7. évi pécsi országos kiállí­táson. ' — Megbüntették hamis tej forga­lomba hozataláért. Szekszárd város rendőri büntető bírája Biró Ferenc szekszárdi lakost 30,000 korona fi és 20,000 korona mollékbüntotósre ítélte, mert f. évi augusztus hó l»én lefölözött tejet hozott forgalomba. Megbüntették továbbá Czank Fe­rencné szekszárdi lakost 50,000 ko róna fő és 30,000 korona mellék­büntetésre, mert 5°/o nyira megviie- zott tejet árusított. Ugyancsak e bi róság mondott ítéletet Tóth Andrásné palánkpusztai Jakos felett, aki a szek­szárdi piacon 3 liter, 8°/o-nyira meg­vizezett tejet hozott forgalomba. Tóth Andrást a bíróság 40,000 korona fő ós 40,000 korona mellékbüntetésre ítélte. Megbokrosodtak a lovai. Pelcz József bonyhádvarasdi lakos lovai f. hó 10 én Szekszárdon a Garay- téren itatás közben valamitől meg­ijedtek és a gyalogjáróra szaladtak, ahol Czinner Katalin 33 éves bony­hádvarasdi) és ,‘Mérei Péter 28 éves murgai lakosokat legázolták. Az előbbi térdén, az utóbbi felső láb szárán szenvedtek súlyos sérülést. »>*— Ajándéktárgyak, agy- ■iat: arany-, einst-, áonMé-árnk és érák lsgsiebb, legmodernebb kivitel­ben, szolid árakon kapkatók: Klein és Szász-nál (Cégtn- lajdonos: Klein Hegó) Szekszárd, Ka­szinó-Bazár. Arany-, ezist- és bril- liáns-vétel a legmagasabb árban. — Emberhalál Pálfán. PieckTóbi József régi haragosa volt Tóth Ist­vánnak, akivel e hó 8-án kötekedni kezdett a korcsmában. A kötekedés- nek az lett, p $óge, hogy Tóth Ist­ván, Tójth József ós Varga József Pleck-Tóbit,agyonlőtték. Az áldozat hulláját a bíróság felboncoltatta, a tetteseket pedig letartóztatta. — Megbüntetett mészáros. A szek­szárd városi rendőri büntető bíróság Hirsehfeld Ignác szekszárdi mészá rost 60,000 korona pénzbüntetésre ítélte, mert §zt István napján délután nyitott üzlethelyiségében segédeivel húst dolgoztatott fel. TOLNAMEGYEI újság Csak váiaszbéíyeges levelekre válaszolok. (A válaszra szóló levtlszőlap a megirotthoz cérnával hozzáfűzhető.) Az áfák mindenkor kötelezettség nélkül. Tolna megyei részvénytársaságok részvényeinek eladlását és vételét közvetítem. Gözcséplőkészleteket keresek megvételre. Számos vidéki megbízóm részére keresek Szék- szárdon és közvetlen környékén házakat, szőlőket és szántóföldekét. Egy személyes hálószoba, mely áll: I darab fournirozott ágy sodrenybetéttel és matraccal, 1 darab szekrény, I darab márváhylapQS mosdó tükörrel, 1 darab márványlapos éjjeli szekrény, I darab kihúzható asztál, I darab piros selyemszövettel átvont faragott dívány, 6 darab ugyanilyen fotell, 1 kis Inga óra, I olajnyomatu kép és 1 etagsr. Ára 35 q búza vagy annak ára. 320. sz. Dolláros vevőim részére keresek 20—40 hold bildet épületté! vagy épület nélkül. Béta- széktől—Sárbogárdig a vasútvonaltól legfeljebb 5—6 kllóméhrre. Keretek vitelre félttenzu vagy I. Ingatlan eladás: I. Méz (Szekszárdon) 1 3 szobás-konyhás kamrás ház, 5-öl kira­kott pincével és kerttel. Ára 120 q búza. Egy szobás, egy konyhás cseréptetős ház a felső utcán, udvar nélkül, pincével. Tanyá­nak igen alkalmas. Ára 16 q búza. 215. sz. Üzlet céljaira alkalmas nagy ház, a város központján, eladó. Ára 5 waggon búza. 185. A város középpontján kis nádas ház, 2 szoba 2 konyhával. 1 szoba,-1 konyha el­foglalható. Ára 90 q búza ára. 314. sz. 2. Héz. (Vidéken) 1 Székesfehérvár mellett egy két szoba- konyhás ház istállóval és pincével. Ára 200 q búza ára. 333. sz. Egy 4 holdon álló gyárnak való nagyobb épülettömb Fehérvár mellett. Ára 10 vagon busa ára. - 333. sz. Szekszárd melletti községben, bent. a köz­ségben levő pince, mely magtárnak is hasz­nálható, eladó. Ára 100 q búza ára. 322 sz. Bonyhádon 5 szobás ház. Ára 250 q búza, 319. sz. Veszprémben a kaszárnya közelében nagy üzletház italméréssel eladó. 316 Dombóváron 4 szobás ház istállóval és mellékhelyiségekkel. Egy rész azonnal el­foglalható. Ára 160 q búza ára. 310. sz. Szekszárdhoz közel, 10 éves cseréptetős épület. Üzletnek is alkalmas. Ára 150 <1 búza ára. 73. sz. 3. Birtok: Somogybán 12 m. hold IV. oszt. föld épület nélkül. Ára 360 q búza. 332. sz, 5. Bérlete Keresek korcsmát bérbe. Veszprémmegyében 135 kis holdas bérlet: . 128 hold szántó, 8 erdős légelŐ. Tra’chit- kavicsos talaj, ciszterna víz, 2 szobás lakás. 328. sz. II. Ingatlan vétel: Keresek 5—30 holdas birtokot föltétlenül 4—6 szobás untakkal. 304 sz. Keresek Tolna. Somogy, Baranya és Fehér- megyékben 20—100 holdas bérleteket, eset­leg felesben. Bárhol Tolnamegyében községben vagy község mellett kis házat 1—2 szobával V*—1 hold földdel, legfeljebb 3l/i—4 mil­lióig. K 745. sz, Keresek 2—3 szobás házat 3—6 hold földdel Bonyhádon, Pakson, Dombóváron vagy Szekszárdon. 327. sz. III. Ingóságok: Eladói 140 akós kád, ára 10 q búza. 322$z.. 2 kukoricamorzsoló, ára: egyik 5, másik 7 q búza. . , . 322 sz. Neu-Wien tarka virágú szerviz, 12 sze­mélyes. Ára 65 q búza ára. 324 sz. Físchliof SMr forgalmi írd Telefoni IOI* rövid kercszthuros zongorát. K 744 és K 737 Valódi karlsbadi, teljesen uj, 12 személyes szerviz. Ára 160 mm. búza ára. 324 sz. 2300, 2800, 3100, 3400, 2600 literes hor­dók eladók. Áruk literenként Va kilogramm rozs ára. • 309. sz. I drb vájt mo8éteknő. Ára 60.006 K. Kaposváron elsőrendű bécsi gyártmányú acélszerkezetű fekete zongora. Ára 5 millió. 33Í. sz. Alig haszaáit vas folytonégő Meteor kályha eládó. Ára 5 q búza, F. F. Eladó 1 drb színes, 18 széméjyés damaszt abrosz, hozzá 12 drb ozsonna szalvéta 165 ezer korona, hozzá kézimunkafutó 55.000 K, egy uj corsette 35.000 K. Valódi Ehrbahr-zongora eladó. (Ujonnaii ára 8—10 millió.) Ára: 50 q búza, vagy annak ára. Két kerék márványasztal vasálványon, da­rabja : 120.000 K, 1 házi jégszekrény 150,000 K, 1 vadászkép 40.000 K, 1 sima politúros asztal 40.000 K, 1 fali óra 80.000 K, 1 sub- lód 50.000 K. 318. Keresek mégvételres Különböző nagyságú szőnyegeket, esetleg cserébe zsírért, K 718. 2000—2500 m/m csucstávolságu complett esztergapadot. Keresek megvételre 1 sezlont, 1 ebédlő szőnyéget, legalább 3 * 372 méteres nagy­ságban, valamint 1 kisebb ezüst tárgyát (mint nyitott cukortartó, csésze, kenyérkosár, lehetőleg antik tárgyak). Gép eladás: 8 HP magánjáró cséplőgarnitura 40 éves Clayton locomobil 16 éves Hoffhere 54” kitűnő cséplővel. Ára 350 q búza. 325. sz. %éfp béleli Keresek 100—1070 miliméter Hoffherr vágy Máv. cséplőszekrényt (gyűrűs,Vagy golyós Csapágyas). 326, sz. 0. Üzlet: Tolnamegyében teljesen berendezett tej- . csarnok 3 évre kiadó. Évi forgalom 110—130000 liter tej. Felszerelés gőzüzemű Alfa. Évi bér 2 szobás lakással együtt 70 q búza. 330. sz. Veszprém közelében vízimalom eladó Vagy bérbeadó. 328. sz. Tolnamegyében ó járatú modern tnálom 20 hold földdel. Ára 70 waggon búza vagy 18.000 dollár. 329 sz. Tolnamegye egyik legkitűnőbb korcs­mája, 4 hold földdel, ára 14‘waggon b'uza, K T&. sz. Keresek nagyobb városban pékséget,- ^kár megvehető házban, akár bérházban. K 701 10 éve épült, modern, napi 180 q ‘'őrlető malom 5 éves bérletének kétharmadrésf é át­adó. 40 q búza, 2 szobás lakás. Le^lább 15—20 millióval bíró társát keres jeiéniegi bérlő. 315 Keresek' hentesüzlet berendezést megvé­telre. 699 Kérések bent községben 'vagy közvetlen mellette patakmalmot vételre. K 691 ^Szekszárd, Telefon 1 101. ________1&23 sBefttfeftrber 15. s — Árvizsgáló bizottság Dombévá- ron. A kereskedelemügyi miniszter Dombóvár székhellyel II, számú tör­vényhatósági árvizsgáló bizottságot létesített, amelynek hatásköre Dóm bóvárra és a dombóvári járás terű letére terjed ki. Az Országos Köz ponti Ár vizsgáló Bizottság elnöke a dombóvári átvizsgáló bizottság elnö kévé Dvorzsák Rezső oki. mérnök hercegi műszáki felügyelőt, helyettes élhökévé pedig Ivanich Antal vil­lanytelepi igazgatót, a dombóvári ipartestület elnökét nevezte ki: — Megkéseltek az utcán. F. hó 8 án este Szekszárdon parázs véle­kedést rendeztek a Honvéd utcai fa. gények. A verekedés hevében Véefc- tergombi Ferenc 17 éves fiút késsel megszurkálták, akit súlyos sérülései­vel a kórházba szállítottak. A kóaetÓk nagyrésze még fiatalkorú, akik felett a fiatalkorúak bírósága fog ítélkezni. — Használt rútianemflt vészek a napi árban. Hi. vásra házhoz is eljövök. TRAUBERT IMRE, férfi- szabó Szekszárd, Vásár­tér 396 (Hevesi-ház). — Szélviharban csépeltek. A szék szárdi városi rendőri büntetőbíróság Baka János, Panta János és Csötöriyi IStVán cséplőgép tulajdonosokat, va­lamint Pókai Ádám gépészt egyen­ként 50,000 korona fő és 25.000 korona mellékbüntetésre Ítélte, mert f. évi angusztüS hó 4-én szélvihar alkalmával cséplőgépük működését nem szüntették be. — A Szociális Missziótársulat Szék száréi Munkaközvetítő HiVOtila ajánl önálló házvezetőnőt, szobalányokat, nős vincellért újévre konvencióért. Tehenes vagy kocsisnak felnőtt nap­számos családtagokkal biró egyént október 1 éra. Keres: társálkodónŐt, több szakácsnőt, mindenest és be járón őket. — Faármegállapitó bizottság ülése. Szekszárd városi faármegállapitó bi zottság f. hó 15-én szombatén, d. u. 4 órakor ülést tart, amelyen megái lapítják a tüzifanemüék árát a város területér», a fenyőféiók és műfák árait a vármegye egész területér». A megálfapitott irányárakat lappunk lúg- közelebbi számában közhírré tesszük. — Villámcsapás. Múlt hétfőről keddre virradó éjjel villám csapott be ifjú Sterzer Lipót dunakömlődi lakos palával fedett istállójába. Bár a pattogó és Szerte bulié eternitpala 'lápok miatt oltáshoz azonnal nem láthattak, 'különös kár még sem tör­tént. j — Tó'th ’litván (Garay- fér) divatterméhen készül­nek a legszebb női kabátok, kosztümök, francia és an­gol munkák. — Úgyszintén az ott készült raglánok, divatöltönyök, a legmesz- Bzébbmenö igényeknek is megtételnek. — Titokzatos csontvázak Alsó­nyéken. A napokban 2 csontvázra bukkanták a vályog vető cigányok a falu mellett. Az egyik csontváz nya­kán orosz betűs ’ kereszt volt. Való­színű feltevés szerint az egyik nő. A lelet nincs messze a volt szerb de­in árkáoiós őrháztól. Hör obi hónapos tarka nőstény uizslohölyöK (Pointeur) egy métermázsa búzáért eladó. Bibiéiig Fotíföc Szeitáxárd^orewnirty-'utca-

Next

/
Oldalképek
Tartalom