Tolnamegyei Ujság, 1923 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1923-04-14 / 15. szám
V. évfolyam. Ara 30 korosa. Szekszárd, 1923 április 14. ________________________15. szám. TO LNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Egyes szám ára: 30 korona. Előfizetési dij egy évnegyedre 300 korona. Szerkesztő: SCHNEIDER JANOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések Arai: A legkisebb hirdetés dija 100 koron*.; A hirdetés en 00 milliméter széles heiébon miliméter soronként 20 korona; Vállalati, köz* gyűlési stb. hirdetések 40 korona. Állást keresőknek 60 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklámhír, eljegyzési hír, családi Mr, valamint a nyíl ttér soronként 200 koronába kerül. T Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, ________________________________Amen. A borhltel kudarca vidékünkön. Alig akad ember, aki azt merné állítani, hogy vidékünkön pénzbőség van, hogy a gazdák, iparosok és kereskedők egyaránt nem szorulnak hitelre, mégis az állami borhitel akciója a legteljesebb kudarccal végződött. Alig 6 millió koronát igényeltek a szőlősgazdák a megyei képviselők által a pénzügyminisztertől úgyszólván kiverekedett százmilliós hitelből. Reám, aki megyénk legnagyobb hitelszövetkezetének és egyúttal borkereskedelemmel foglalkozó kereskedelmi vállalatnak is élén állok, nem közömbös a borhitelnek ez a kudarca, amelyet vidékünk közgazdasági éle téré igen hátrányosnak tartok és kerestem az okát, amely gazdáinkat ily tartózkodásra bírta a borhitellel szemben. Eme kutatásaim eredményeként nyíltan leszögezni vagyok kénytelen, hogy a borhitelnek formájában, módjában, mérvében és mikéntjében keresendő inkább az ok, mint gazdáink meg nem értésében és esetleg félrevezetésében. Magam is a szövetkezeti eszme mnnkása vagyok több évtized óta, semmi kifogásom tehát, hogy az állam az Országos Központi Hitelszövetkezetnek, ennek a legnagyobb altruista intézménynek utján bocsássa a bor hi telt a gazdák rendelkezésére. De ha már az OKH. vidéki szövetkezetei anyagi és erkölcsi felelősségével adatja ki a kölcsönt, akkor kapjanak jogot ezek a szövetkezetek, hogy ezeket a kölcsönöket teljesen ők, akik minden kölcsönkérőt ismernek, akinek hitelviszonyaival, megbízhatóságával és anyagi erejével teljesen tisztában vannak, bírálhassák véglegesen el. Ezt csak technikai szempontból említem fel. A kölcsönnyújtásnak módozataiban azonban lényeges hibákat találtam. A kölcsönkérelem szövegezése igen sok gazdát riasztott vissza, mert abban, hogy a hitelt nyújtó intézetek jogosítottak a gazdának borát előzetes értesités mellett napi áron megvásárolni, igen sokan lényeges veszélyt láttak. Mi tisztában voltunk az OKH. intenciójával, de az emberek ezt a kikötést szó szerint vették és ez elidegenítette őket a kölcsöntől. A bor lekötése mellett kezeseket is kellett állítani, vagy jelzálogbiztositékot is kellett adni, tehát nemcsak összegszerűleg, de a biztosíték formájában is többszörös fedezetet, ezenkívül váltót is, amely negyedévenként 3%>kal megdrágította az államsegélynél amngy is drágának minősíthető 20, illetőleg 19%-ob kölcsönt. Ha az állam bocsájtja a hitelt a gazdák rendelkezésére, akkor adta volna as erre szánt pénzt egyenesen az OKH. rendelkezésére, amely intézmény bizonyos kontingeltált mennyiséget az illető vidék szövetkezetének adtak volna át és ezek osztották volna szét egyszerű bélyegmentes kötelezvényre a termelő gazdák között. Ez a hitelnyújtás olcsóbb és gyorsabb lett volna, mint a mai forma. Elhibázott volt az is, bogy csak az a gazda kaphatott kölcsönt, akinek foglalkozása a szőlőművelés, hisz azt vidékiek jól tadjuk, hogy a szőlő- gazdaság a legtöbbször csak egy kisegítő része a gazdálkodásnak. Hibás az a rendelkezés, hogy csak az a gazda kaphatott hitelt, akinek bora még megvolt. Hisz sokszor a bornak a rossz árak mellett mindjárt szüret után való értékesítése leginkább indokolta a gazdának hitelszükBégét. Mivel fedezze ez a gazda a tetemesen megemelkedett művelési költségeket ? A holdanként megállapított 40.000 korona is kevés, ezt jól tudja minden gazda, de még indokolatlanabb volt az az intézkedés, hogy a különben 1925 márciusáig visszafizethető kölcsön azonnal esedékessé vált, amint a gazda borát egészben vagy részben eladta. Ezt a kikötést csak Tamási, 1923 április 12. Ma épen 14 esztendeje, bogy lelepleztük az emléktáblát a Vas Gereben-fán. Fővárosi és megyei lapokban neves írók annyi szép cikkben hódolnak a száz évvel azelőtt született nagy magyar emlékének, hogy úgy érzem, a díszes babérkoszorúk mellett néhány erdei virágot Tamási ból is kellene áldozni járásunk szülöttjének, vidékünk és népünk rajongó ábrázolójának centenáriuma alkalmával. Leirom tehát, hogyan avattnk fel annak idején az ő emlék- fáját. A félreeső kis Fürged-puszta gazdatiszti lakásán, hol Vas Gereben bölcsője ringott, a szürke, szűkszavú márványtáblát már belepte a „Für- gedi béres* ntódjai által hajtott ökrös szekerek felverte por, amikor Tamásiba került Reich Oszkár szolga- bíró. Első sétája a télies vadaskertbe vezette és maga is dunántúli puszta szülötte és az ottani élet rajongója lévén, érthető érdeklődéssel szemlélte kedvenc írója legszebb könyvében „Nagy idők nagy emberekében leírt tamási erdőt. Vas Gereben szerint az erdő bejáratától mintegy száz ölnyire dámvad csapat állta útját a négyökrös szekérnek, úgy hogy „Holvagy Pista* kénytelen volt béresostorával közibéjük durrantani. Különös véletlen folytán az iró nagy bámulójának első sétája alkalmavál ugyanazon a helyen szintén egy j I dámvad csapat váltott át az utón, I ami azt az eszmét adta neki, hogy I oly helyeken kellett volna alkalmazni, ahol egyedül csak a bor képezte a kölcsön fedezetét. Ezek a hevenyészve összehozott okok, amelyek érthetővé és indokolttá tették, bogy a nagy pénzhiány dacára gazdáink — főként a konzervativebb kisgazdák — nem siettek a rövid terminus alatt bejelentendő szőlő-, helyesebben borhitelt igénybe venni. Ügy véljük, hogy a kormánynak a borhitelnyujtás nem egy jelszó akart lenni, hanem komoly segítés a gazdákon. Ha pedig ez így van/ akkor reméljük, amikor egész vidékek félelmét és idegenkedését látjuk e köl csöntői, hogy keresni fogja a módot, amellyel lehetővé teszi a veszélyben forgó szőlőkultura megmentését köny- nyebben hozzájutható, kevésbbé félelmes és minden tekintetben a mostaninál előnyösebb feltételű kölcsön utján. Nemzetgyűlési képviselőinktől pedig elvárjuk, hogy a gazdáknak indokolt magatartását illetékes helyek nek a legnagyobb nyomatékkai tudomásukra hozzák, elvégre megmaradt kis országunk egyik legjelentékenyebb gazdasági ágának megmentéséről, és nemcsak egyszerűen egyesek magán- étdekéről van szó. a történetesen azon a tájon álló gyönyörű ős tölgyet, amely a legszebb a Regöiytől Kocsoláig terjedő rengeteg erdőben, mintha csak predesztinálva volna erre a célra, emléktáblával kellene megjelölni, amely a „Nagy idők nagy emberek* a Tamási erdő cimü fejezetének záró sza vait örökítse meg. A tamási lelkeB fiatalság örömmel vállalta az előkészítő munkát. Dr. Látrányi Imre, dr. Parragh Béla, Szakonyi István, Váczy István, Kég- ler Károly és az örök ifjú Vasvári Kovács Lajos buzgólkodáBa eredmény ekép Vas Gereben születése napján, április 7-én készen volt minden, de mivel e nap a nagyhétbe esett és az ifjúság táncolni is akart, öt nappal elhalasztották és husvét hétfőjén tartották meg az ünnepélyt. Gyönyörű tavaszi idő volt akkor, a nők világos nyári ruhákban vonultak ki az erdőbe. Délután rekkenő hőség keletkezett, amelyet estére hatalmas zivatar hütött le. A Szekszárdon megjelenő „Közérdek*-ben Bodnár István vezércikkel csinált reklámot az ünnepségnek, ami szintén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nagy és szép közönség gyűlt össze. Az ünnepi beszédet dr. Látrányi Imre tartotta, amely alatt a hegy oldalban elrejtett klarinétOB kuruc nótát fajt: »Tölgyfalevél, nyárfalevél, Mind-mind elsodorja a szél 1« Es csakugyan az ünnep rendezői közül már alig egy-kettő van Tamásiban, a jelen volt előkelő családok, Tamásiból Szévaldék, Madarászék, az adorjáni Perczelek, Kovarczék Felsőiregről, Látrányiék Megyésről, a fornádi Kacskovicsék mind elszármaztak onnan. Elköltözött Németh Géza főjegyző, aki a tamásii közönség nevében átadta táblát és meghalt Niklós Károly főerdész, aki megőrzés végett átvette. Mind-mind elsodorta a szél! Az erdőből a Lukács féle nagy vendéglőbe vonult a közönség ötórai teára, este pedig „Vas Gererebe bál* volt. Oly sok pénz gyűlt össze az emléktáblára, hogy abból a bál ösz- szes költsége is kikerült. A bál királynője is már pihen a teveli sírboltban, a cigányprímás valahol Volhiniában porlad, a disz- őrségen álló Madarász József rendőr - tizedes pedig a tamási ellenforradalom első vértanúja lett. Emlékezzünk régiekről! Mikor a vágás sorrendje arra az erdőrészre került, hol a Vas Gereben- fa áll, Reich Oszkár a hercegi kormányzósághoz fordult, hogy egy darabot mint „Vas Gereben ligetet* hagyjanak meg. A válasz azonban tagadó volt, mert azok a fák már túlérettek, csak magának az emlék- fának hajlandók megkegyelmezni. Ekkor az Ornitológiái Központ közbenjárását kérte azon a címen, bogy a már elég szórványosan található odvas fák számos ritka madárfajnak adnak szállást, melyek az irtás következtében kipusztulnának. Ez sem használt. Végül Eszterházy Antal herceg neje, aki férjével ott járt vadászaton, megmentette a ván óriáso kát és negyvenötöt közülök személyesen fnegjelölt mésszel, mint meg- hagyandókat. De a természet nem törődik az emberek szándékával: Az,öreg fák magukban állva nem bírták tovább kiállni a századokon át látott viharokat és részben kidőltek, részben annyira megsérültek, hogy mégis ki kellett vágni őket és most a madár- dalos, ibolyaillatos sarjerdőben csak a hatalmas Vas Gereben-fa áll épen és egészségesen, melynek makkját talán Árpádnak egyik lovasa tiporta be a véráztatta magyar földbe. Minden megváltozott körülötte, csak a fa áll rendületlenül és változatlanul, mindössze a törzséhez szegezett padot emelte föl pár centiméterrel. A vasárnapi kirándulók és vendégeik, a vakáciÓB diákok néha elolvassák az emléktábla szavait, utána némelyik talán Vas Gereben könyvét is és igy az uj nemzedékek sem felejtik el, milyen volt a rég elmult szép magyar élet. M. P. Katholikus Mii Gyünkön. A Szilassyak, Magyary-Kossák városa az egyetlen járási székhely a Dunántúlban, ahol nincs katholikus templom. A gyönki zsidóknak van imaházuk, bár kevesebben vannak, Schneider János. lfas Gereben emlékfája.
