Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-08-19 / 34. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1922 augusztus 19. szerető szív képes. — Természetesnek tartjuk, hogy jövetelét az egész város osztatlan érdeklődéssel várja. — A vármegyei tisztviselők kongresszusa. Nagy boldogasszony nap ján a fővárosban tartotta a Vármegyei Tisztviselők Orsz. Egyesülete nagygyűlését, amelyen a kormánynak a vármegyei tisztviselőkkel szemben tanúsított szükkeblüsége ellen tiltakoztak. A kongresszuson megjelent dr. Éry Márton, vármegyénk alispánja is, akinek javaslatait a nagygyűlés egyhangúlag magáévá tette. — Tolnamegye vitézeinek lapunk ban közölt névsorából kimaradt a szekszárdi származású Kristőffy (Kristófok) Géza kaposvári őrnagy, akit Nagy boldogasszony napján avatott vitézzé a kormányzó. Ugyanakkor lett vitézzé a szerb megszállás elől Szekszárdra menekült pécsi 52. gy. ezred egyik ismert tisztje Pallay (Pudik) Rezső százados is. — Lakoma egy vitéz tiszteletére. Virányi Aipád főhadnagy tiszteletére — akit a Kormányzó ur Őfőméltósága f. hó 15-én avatott vitézzé — barátai és tisztelői Dombóváron e hó 19-én bankettet rendeznek. — Igazságügyi előléptetések. Az igazságügyminiszter Daróczy Iván szekszárdi, Faragó József bonyhádi járásbirósági és Kertész József szekszárdi törvényszéki irodafőtiszteket irodaigazgatóvá, Strangos István paksi járásbirósági, Ozanics Viktor szekszárdi törvényszéki, Farkas Ferenc szekszárdi járásbirósági, Pintér Rezső szekszárdi törvényszéki irodatiszteket irodafőtisztté, Vigh Béla szekszárdi ügyészségi, Kristófok Gi zella szekszárdi törvényszéki irodasegédtisztet irodatisztté kinevezte. — Államosították a szekszárdi kér re8kedelmi iskolát. A vallás és közoktatásügyi miniszter értesítette Vendl polgármestert, hogy a szekszárdi felső kereskedelmi iskola államosítását az alábbi feltételekkel elrendelte: Az iskola elhelyezéséről, berendezéséről, felszereléséről, jókarbantartá- sáról, tüzelő &b világitó anyaggal való ellátásáról a város maga tartozik gondoskodni. Abban a reményben, hogy a gimnázium épületében elhelyezett családokat a város, vállalt kötelezettségének megfelelően most már haladéktalanul kitelepíti, a miniszter hozzájárult ahhoz, hogy az iskola egyelőre ideiglenesen a főgimnázium épületében helyeztessék el. Azonban a pénzügyi és épitési viszonyok megjavultával köteles lesz a város a kereskedelmi iskola részére a miniszter által előzetesen jóváhagyott terv szerint külön épületet emelni s azt kellőképen berendezni és felszerelni. Hozzájárult ahhoz is, hogy a felsőkereskedelmi iskola a főgimnázium egyes, ma nehe zen beszerezhető tanszereit használhassa, a szakoktatás különleges céljait szolgáló taneszközökről (Írógépek, áruismereti gyűjtemény, tanári és ifjúsági könyvtár) már most tartozik a város gondoskodni. Ezzel szemben az iskola tanszemélyzetének összes illetményeit hajlandó a miniszter az államkincstár terhére folyósítani. Az iskola tandijjövedelmét az 1922—23. tanévtől kezdődően három évre azonban a városnak átengedi és nem tesz észrevételt az ellen sem, hogy e há rom éven keresztül a város a tanulóktól a tandíjnak ötszörös összegét meg nem haladó pótdijat sz dbessen Ez az összeg azonban csakis az is’kola felszerelésére fordítható. Az államosítás végrehajtásának elengedhetetlen feltétele, hogy a város az ál- I tala vállalt kötelezettségeknek mindenben pontosan eleget tegyen, ellenkező esetben a miniszter kénytelen lesz az iskolát megszüntetni és a tanerőket a város költségén áthelyezni. — Elfogott gyujtogatók. Augusztus elsején ismeretien tettesek felgyújtották br. Jeszenszky Andor kölesdi birtokosnak asztagba rakott 600 kereszt rozsát, amely teljesen elégett. Báró Jeszenszky a belügyminisztérium nyomozó osztályához fordult detektivekért, akik hamarosan őrizetbevették Szűcs János kölesdi cséplőgéptulajdonost, Krép István fűtőt és Károly János zsákoló napszámost, akik bevallották, hogy a rozsot Károly János gyújtotta fel Szűcs János rábeszélésére azért, hogy kárt csináljanak báró Jeszenszkynek, aki viszont nekik csinált károkat azzal, hogy Kölesden bércséplést vállalt a gazdáktól. Szűcs János a gyujtogatásárt 1 zsák búzát adott ajándékba Károlynak, aki ezt a búzát 3538 koronáért eladta Ausch Mór kölesdi kereskedőnek. Károly a 3538 koronából 1000 korona hallgatási dijat űzetett Krépnek, aki tudott a gyújtogatásról. A detektívek mindhármukat beszállították a szekszárdi fogházba. — A dombóvári Orsolya-apácák Zárdája, ez a pompás és kitűnő hirü nevelőintézet, amelynek mintaszerű vezetése közismert, már megkezdte a növendékeknek a jövő tanévre való felvételét. Mivel a gyönyörű és egészséges helyen fekvő leánynevelő mtó zet befogadó képessége csak korlátolt, jól teszik a szülők, ha gyermekeiknek idejekorán biztosítanak ott helyet. Rendes tanulókat felvesznek úgy az elemi, mint a polgári isko lába, ahol a legkiválóbb szakerők tanitanak. Van azonkívül az intézet □ek varró és szabászai tanfolyama ób ha a minisztérium által kilátásba helyezett szövőszékek megérkeznek, megtanítják a leánykákat ngy az egyszerű, mint a művészi szövésre is. Élelmezés, fűtés, világítás, mosás és fürdés fejében fizetendő egy tan évre 15000 korona. Természetbeni járulékok: 60 kg. fehér, 140 kg. kenyérliszt, 2 mm. burgonya, 10 kg. ZBÍr, 8 kg. szappan, 10 kg. bab, borsó vagy lencse, 6 kg. cukor vagy méz és 100 darab tojás. Mindezek megválthatók folyó árban. Prospektust szívesen küld az intézet főnök nője. — Gyilkosság Bátán. E hó 15-én reggel halva találták Tóth Péter bátai lakost, akinek a koponyája fejszével ketté volt hasitva. A csendőrség nyomoz az ismeretlen tettes után. — Műsoros táncestély. Az Egyesült Szekszárd-Tolnamegyei Nőegylet | a társadalmi élet élénkítése és az egylet szegényei segélyezése céljából ■ augusztus 19 én műsorral egybekötött | táncestélyt rendez a szekszárdi ka szinóbau. Ez az estély siker tekintetében is bizonyosan méltán fog sorakozni a Nőegylet által rendezett többi estélyekhez, mert az erkölcsi BÍkert előre is biztosítják a kiváló szereplők, akiket a rendezőségnek a közreműködésre megnyerni sikerült. A műsor a következő: 1. Grieg: „Hochzeitstag.“ Zongorán előadja: dr. őrffy Lajosné. 2. Költemények a világirodalom nagy költőnőitől. Előadja : Nagy Endre. 3. a) Vieuxtemps: Réverie. b) Kreisler: Liebesleid. Hegedűn előadja: dr. Kunczer Jenő. Zongorán kiséri: dr. Deák Ferenc. 4. a) Grieg: „Szeretlek.“ b) Leoncavallo: „Mattinata.“ Énekli: dr. őrffy Lajosné. 5. Jelenet. Előadja: Bodnár Jenő és ifj. dr. Kramolin Gynla. Az estély iránt nemcsak a városban, de a vármegyében is nagy az érdeklődés. Kezdete órakor. Ha valaki tévedésből meghívót nem kapott, forduljon az egylet jegyzőjéhez Égry Bélához, vagy az elnökséghez. Belépődíj: szemólyenkint 50 korona, családjegy 120 korona. — Uszóverseny. Augusztus 20-án a Bajai Sport Egylet, a felszabadulás évfordulójának emlékére, nagy ünnepség keretében kerületi uszóversenyt rendez, melyre a szekszárdi Turult is meghívta. A Bajára leutazó csapatot dr. Radó Arthur fogja kísérni. A versenyre Szekszárdról a következők neveztek: 50 m. gyermekverseny: Stetka Béla, Debulay Antal, Pettrits Károly. 50 m. gyorsuszás: Horváth István. 100 m. hátuszás: dr. Babits István, Tarlós Vilmos. 100 m. mellúszás: Rácz Endre, Joób Imre. 100 m. juniorverseny: Wagner Andor. 3X50 m. gyorsstaféta : Turul A-csapat: dr. Babies, Rácz, Horváth. Turul B-csapat: Joób, Wagner. — Iskolai hírek. A szekszárdi m. kir. áll. főgimnázium I. osztályába felvételre f. hó 30-án d. e. 8—9 óra közt keli jelentkezni. El kell hozni az elemi iskolai bizonyítványt, a szü letési és az njraoltási bizonyítványt. A felvételi vizsgálat ugyanazon a napon d. e. 9 kor kezdődik. A javító-, felvételi- és már engedélyezett magánvizsgálatok f. hó 30. és 31-én lesznek. A rendes és magántanulók beírása szept. 1., 2. és 4 én történik. A tanulók szülőik vagy ezek helyetteseinek kíséretében tartoznak megjelenni. A felvételnél 50 korona felvételi dijat (tandíjmenteseknek és közalkalmazottaknak 25 koronát) és 70 korona vegyes dijat kell fizetni. — A „Lengyelvór“ a Világ moziban, 2 rész együtt. UKÓ í: GAZDASÁGI ÉPÜLETEK építése előtt, kérjen díjtalan tájékoztató költségvetést----------------- a szabadalmazott ----------------eg yszerű tartós SÍKOS-RENDSZERI). ÜREGES BETONFALAKRÚL száraz olcsó 1000 drb. téglát pótló ily betonkőnél 2000—2500 korona a megtakarítás, tehát egy közepes nagyságú lakóháznál kb. 100,000 korona takarítható meg. — Kőzségenkint közös építkezésre tömörült — házhelyjogosultak részére díjtalan típustervek és összehasonlítható költségvetések. E betonkövek kölcsön modelljeinkkel a helyszínén is önthetők, de úgy ezek, mint az, ugyancsak saját gyártmányú tetőcserép és cementlapok, -------------------------- raktárról is szállíthatók. ------------------------APÁT! CEHENTHÜVER BR. F1ÁTH ÉS SÍKOS síkos gyula építész Telefon: 84. SZEKSZÁRD Széchenyi-utca 1081. sz. (a posta mellett) Telefon: 84. a: IW0LI8ÁR rüliáKat vegyileg fest « tisztit m egészben, mint fellelt nllapothon SzekSZárd, j Eladó. Házak (Szekszárdon): A város központján gazdálkodásra alkalmas nagy ház. Áia 1,600.000 korona. 71 sz. A vasút felé, fél házrész 100 Q-öl kerttel. Ára 220.000 korona. 70 sz. Az újváros, felső végén gazdálkodásra alkalmas ház. Ara 700.000 korona. Lsz, Az újvárosban kis ház. Gazdálkodásra nem alkalmas. Ára 350.000 korona. 60 sz. A pincesoron két ágú nagy pince nagy tanyával, mely lakásnak is átalakítható. 50 sz. Földek: Jobbparásztai hegytetőn circa 680 Q-öl szántó. 63 sz. Bencevölgyben egy 1800 és egy 1040 Q öles szőlőföld. 23 sz. Házak (vidéken): Sióagárdon üzletnek és gazdálkodásra is alkalmas uj cseréptetős épület. 73 sz. Várdombon lakásnak is átalakítható cseréptetős tanya 1 szobával, 300 hl. befogadó képességű pincével. _ 49 sz. Toliumegyében, járási székhelyen minden üzlet (gabona, deszka, bor)* kereskedés tízesére alkalmas nagy épületek, nagy udvarral, sok raktárral rendelkező ház eladó. Hozzá tartozik circa 7000 □ öl fold és minden egyéb gazdasági felszerelés. 68 sz. Különfélék (vidéken) s Sióagárdon (Leányvárban) 1600 Q-öles szőlő tanya nélkül terméssel. 58 sz. Sióagárdon, a zombai határvölgyben 2400 Q-öles szőlő tanya nélkül. IV sz. Tolnamegye egy élénk nagyobb községében, kétjáratu malom. 59 sz. Pestmegyében 1G5 kisholdas birtok. Fele szántó, 14 hold szőlő, 14 hold gyümölcsös, 12 hold akácos. Uj 3 szó bás épülettel, károstól 6 kilométerre. Pestmegyében 37 holdas birtok (barna homok). Épületek: 2 szoba-konyha, kamra, istálló, ól. Ára 2,000.000 korona. 74/1 sz. 38 holdas tanyás birtok, fele barna, fele szürke homok. Átvehető október 26-án. Ára 1,600 000 korona. 74'2 sz. 80 holdas la fekete, mindent megterrnő homok két tanyával. Azonnal átvehető. Ára *8 millió korona. 74/5 sz. 310 k. hold tanya nélkül. Benne 80 hold szántónak való gyep, többi buckás szürke homok. 100 méteröl kitermelhető fával. Ára 3.000.000 korona. Azonnal átvehető. 74/10 sz. Ingóságok: 80 hl. befogadó képességű, szétszedhető és összeállítható fenyőfa hombár eladó. Ára 20.000 korona. 75. sz. Egy teljesen jókarban levő nyitott phen- ton kocsi Ára 30.000 korona. 75 sz. Egy teljes fafürészelő és aprító telep, amely áll: 1 drb 8 lóerős benzinmotorból. 1 körfűrészből, egy Pyni és Kay baltából és minden hozzávaló felszerelésből eladó. 76 sz. 2 ruhaszekrény és 2 ebédlő asztal eladó. Flschhof Sándor ingatlan és áruforgalmi irodája Szekszárd br. Augusz lmre-u. 628. sz. Telefon: 101. — William S. Hart. Amerika leghíresebb színésze brillíroz szombaton és vasárnap a „Világ“ moziban a „Borzalmak éjszakája“ cimü drámában. „Hegyek pásztora“ cimü középkori történeti a kiegészítő műsor. — Kedden bemutatásra kerül „Rablók és fenevadak közt“. Izgalmas amerikai kalandor történet. Az elejétől végéig fenevadak között lejátszódó filmre előre is felhívjuk a közönség figyelmét. A magyar filmgyártás és irodalom pompás érdekességével kedveskedik a csütörtöki előadás. Bemutatásra kerül a „Lengyel vér“. — Jótékonyság. Wolf Etelka a polg. leányiskola részére 500 K t adományozott, a melyért ez utón mond köszönetét az iskola igazgatója. Kossuth Lajos-utca Telefon szám: 26