Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-10-28 / 44. szám
1922 október 28. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG — A szekszárdi iparosgyOlés. A . polgári olvasókör dísztermében e hó j 29 én délelőtt fél 10 órakor tartja j meg a Szekszárdi Általános Ipartestület az iparosgyüléat, amelyen a vármegyei és városi funkcionáriuso- kon kívül résztvesz dr. Őrffg Imre, kerületünk nemzetgyűlési képviselője is. ügy tudjuk, hogy dr. őrffy ez alkalommal nagyohh szabású beszéd* ben fogja tájékoztatni a gyűlést az aktuális iparpolitikai kérdésekről. A képviselő tiszteletére egyébként az nap este fél 8 órakor társas vacsorát is rendeznek a polgári olvasókörben. Az impozánsnak ígérkező társasvacsorára már eddig is sokan előjegyeztették magukat. _— Az Országos JegyzöegyesQlet közgyűlése. A Községi és Körjegyzők Országos Egyesülete október 25 én tartotta Peatvármegye székházában évi közgyűlését, amelyen a belügy-, pénzügy-, földmivelésügyi és népjóléti minisztérium, valamint Pestvármegye is képviseltette magát. A népes ülést Morvay János elnök nyitotta meg és melegen emlékezett meg Sándor János volt belügyminiszterről, akinek emlé két jegyzőkönyvileg megörökítették Tisza István sirját évenként a jegyző egyesület a bibarmegyei jegyzőegye sütet utján megkoszoruztatja. Ters tyánszky Kálmán h. államtitkár tol mácsolta a belügyminiszter üdvözletét és kijelentette, hogy a közigazgatási reform elkészítésénél meghallgatják a jegyzői kar véleményét. Brüller János az ellen emelte fel szavát, hogy a közigazgatási reformban a jegyzőket választás helyett, kinevezni óhajtják, dr. Koncz János határozati javaslatát, amely a falu közhangulatának kialakulásáról szólt, nagy lelkesedéssel elfogadták. Ugyancsak dr. Koncz János javaslatát a közigazgatás reformja ügyében, amelyet a tolna megyei jegyzők közgyűléséből kifolyólag mi is ismertettünk, egyhangúlag elfogadták. — A tisztujitáson Morvay Jánost diszelnöknek, Koncz János dr.-t pedig egyhangú lelkese déssel, 3 évi időtartamra elnökké választották. Az alelnöki állások egyikére megyei jegyzői karunk ki váló tagját, Illés Gyula dombóvári főjegyzőt választották meg. őszinte örömmel adunk hirt magunk is dr. Koncz Jánosnak az elnöki tisztségbe való emeléséről nemcsak azért, mert ez megyebeli jegyzőink legfőbb óhaja volt, hanem azért is, mert dr. Koncz János dicsőszentmártoni volt alpolgármesternek, csepeli főjegyzőnek, a kiváló közigazgatási szakírónak a vezéri állásra emeléséből, a községi közigazgatásnak nagy lépésekben való tökéletesítését várjuk és reméljük. Kiváló tulajdonságai mindenképpen predestinálják, hogy a jegyzői kar tekintélyét, erkölcsi és anyagi érdekeit felfelé és lefelé egyaránt eredményesen tudja megvédeni. Eladó cséplőgépek. 39 éves, 8-as „Franson“ csép- lőgarnitura 1,300.000 K; 6-os magánjáró cséplőgép szekrény nélkül ; 4-es „Umrath“ 19 éves, 12 millió K; 1070 mm-es Máv. golyóscsapágyas, csaknem uj gép 12 HP Wohanka nyersolajmotorral, felszereléssel; 2 waggon búza. DlAO Szekszárd Bexerédj-u. 15. — Halálozások. Fejős Imréné szül. Traiber Irma, a Szekszárdi Takarékpénztár volt elnök-igazgatójának az özvegye, hosszú szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után, életének 77 ik évében e hó 25-én elhunyt és 27-én d. u. 4 órakor helyezték nagy részvét mellett örök nyugalomra a szekszárdi alsóvároBi temetőben. A megboldogultban Fejős Imre szekszárdi kir. törvényszéki tanácselnök az édesanyját, özv. dr. Szigeth Gáborné a nővérét, Forster Zoltánné pedig a nagynénjét gyászolja. Steininger Lajos leánya, Mariska, e hó 26 án elhunyt. Temetése 28 án, szombaton lesz. — Modern szerszámgépekkel felszerelt nagy mo- torhajtásu gépműhely: MÜLLER TESTVÉREK Szekszárd. Telefon: 24. Javítanak: gözekéket, motorokat és cséplőgépeket. Vállalnak : hengerfúrást! esz- tergályozási és gyalulási munkákat. Hengerrovát- kolás 2 modern géppel. Nagy mezőgazdasági gépraktár. — Lépre került tolvaj és betörő banda. A sióagárdi csendőrség nemrégen pompás fogást csinált. Letartóztatta Fehér Lajosné Mozolán Anna, Témer Istvánné Gazsó Julianna, Tóth Lajosné Baka Julianna és Tóth Julianna szekszárdi lakosokat, akik számtalan betörést és lopást követtek el és az ezekből származó dől gokat különböző orgazdáknál értékesítették. A kitűnő társaság az 1918. év óta működött együtt és már mindegyikük beismert olyan lopásokat, amelyeket évekkel ezelőtt közösen követtek el. A csendőrség a szekszárdi rendőrséggel karöltve folytatja a nyomozást, amely már eddig is fényes eredménnyel járt. A tetteseket, akik nemcsak Szekszárd és Sióagárd határában, hanem a mész- szebb fekvő falvakban és pusztákon is garázdálkodtak, mindenüvé elkísérték a helyszínére, ahol sok mindent sikerült rájuk bizonyítani. Adatok vannak arra vonatkozóan is, hogy ez a jól szervezett banda követte el három évvel ezelőtt a szekszárdi „Hangya“ főüzletében is a betörést, amely alkalommal több százezer korona értékű árut loptak el. Sőt valószínű, hogy a Szekszárdon az utóbbi időben elkövetett pince lopásoknak is ők a tettesei. A társaság most a szekszárdi fogházban van és Joób Imre vizsgálóbíró most foglalkozik a nagyméretű üggyel, amelyről jövő számunkban már valószínűleg érdekes és terjedelmes részleteket fogunk közölhetni. — Házasság. Hoffmann LajoB a Magyar Országos Központi Takarék- pénztár főtisztviselője, tartalékos százados f. hó 14-én házasságot kötött Lencz Honával, Lencz Károly szekszárdi Üvegkereskedő, törvényhatósági bizottsági tag leányával. — A szekszárdi kántorválság. A szekszárdi r. kath. hitközségi tanács néhány tagja a lapunkban nemrégiben megjelent hirre és az ahhoz fűzött refleksziókra megjegyezni kívánja, hogy a tanács tagjai a kántort annál kevésbbé akarták kiuzBorázni, mert a múlt ősszel például a sajátjukból ajándékoztak neki 5 métermázsa őrölt búzát. Sőt a kántor ne héz megélhetési viszonyaira való te hintette! a tanács mellékkereset gya nánt felajánlotta neki évi 20,000 K dijazással a hitközségi pénztári hivatal vezetését, erre a munkára azonban a kántor nem érzett magában hivatást. Készséggel adunk hely et a magyarázatnak, amely remélhetőleg hozzá fog járulni ahhoz, hogy a kántorválság ügye a város és a népes hitközség tekintélyéhez méltó módon közmegelégedésre ngy oldás« sék meg, hogy ebből soha többé félreértések és panaszok ne származhassanak. — A szekszárdi zsidó hósök emléktáblája. A szekszárdi izr* hitközség 1922. évi október hó 29-én délelőtt 11 órakor tartja templomában a világ háboraban hősi halált halt fiai emléktáblájának leleplezési ünnepélyét. . — Nem hagyták jóvá a höstta-erir lékművének tervét. Részletesen beszámoltunk lapunk múlt számában arról, hogy Szekszárd város közönsége a hősök emlékét a sétakertben felállítandó hatalmas emlékművel akarja megörökíteni, A Hősök Emlékét Megörökítő Bizottság a beküldött tervet felülvizsgálat alá vette, amellyel kapcsolatosan megelégedéssel és örömmel vette tudomásai a város közönségének messzemenő ál dozatra készségét. Tekintettel azonban arra, hogy a beküldött tervek a művészi követelményeknek nem felelnek meg, a bizottság njabb terveket fog a városnak dij tálánál ren delkezésére bocsátani. — Jónás Laci szekszárdi cigányprímás annak a megállapítására kéri lapunkat, hogy a múlt heti jegyző- gyüléBen nem Béli Lajos, hanem az ő zenekara játszott. A Szekszárd Szálló éttermében és a nyári kerthelyiségeiben is már hónapok óta ugyanez a zenekar játszott és játszik a helybeli és az átutazó közönség legnagyobb megelégedésére. — Eljegyzés. Wirth Bözsikét elje gyezte Vida István tanító Diósbe- rényben. — 2 premier és I repriz beszámolói teszik különösen érdekessé a Színházi Élet e heti számát. A há I rom nővér, A kék szakáll nyolcadik felesége és a Gretchen legszebb jeleneteinek fényképét hozza Incze Sándor népszerű hetilapjának uj száma kottán, Móricz Zsigmond regényén, sok cikken, mellékleten kivül. A 64 oloalas lap ára 50'— korona, negyed évi előfizetés 500'— korona. Kiadó hyvatal Budapest, Erzsébet-közut 29. — A kormányzó inségakeiója Tol- Vármegyében. Forster Zoltán főispán lankadatlan buzgósággal vezeti a vármegyében a Kormányzó ur Őfőméltósága által kezdeményezett inségakciót, amelynek során már össze is irattá az ínségesek kataszterét. Az összeírás eddig beérkezett adatai szerint körülbelül 1800 azoknak a családfőknek a száma, akik mint mezőgazdasági napszámos munkások az idén aratási munkát nem kaptak és így gabona nélkül maradtak. Ezek közül eddig 1590 családfő és 2780 személy ajánlkozik az inségmunkák során végzendő földmunkákra. Ezeknek az egyéneknek a lisztszükséglete körülbelül 25 waggon gabonára tehető. Mivel a vármegyének ezeken a gazdasági munkásokon kivül még 4100 egyéb olyan ínségese is van, akik a társadalom segélyére szorulnak, ezeknek a szükséglete is felrúg — a hatósági liszten felül — 7—8 millióra, úgy, hogy legalább is 35 milliónak kell a vármegyében befolyni a félig meddig való legszükségesebb segítségre. A vármegyében mindenfelé serényen folyik a gyűjtés, az elöljáróságok nagy buzgósággal teljesítik teendőiket. Különös elismeréssel kell azonban megemlékeznünk a simontornyai járás községeiről, amelyek a legtekintélyesebb összegű pótadót vetették ki az akció céljaira. I Dunaföldvár képviselőtestülete 7 waggon, Paks község 5 waggon gabonát, Szekszárd városának tanácsa pedig 1.200.000 koronát szavazott meg erre a célra. Forster Zoltán főispán kezeihez herceg Montenuovo 130,000, dr. őrffy Gyula 5,000, dr. Fehér Lőrinc 50,000, özv. Kunffy Károlynó, Balog Bruno és Illés Imre fácánkerti birtokosok egyenként 250 000, összesen 750.000 K-t adományoztak. Tolnavár- megye községeinek és birtokosainak követésre méltó példa gyanánt említ- jükfel, hogy a gyűjtés a megcsonkított Tőkés és Baranya vármegyék mindgyikében túlhaladja már a 100 waggon búzát. Az inségmunkákat az államépitészeti hivatal vezetése mellett már november hó elején meg fogják nálunk is kezdeni. — Pályázat posta-és távírda gyakornoki állásokra- A m. kir. posta-, távírda és távbeszélőnél 80 gyakornoki állásra ezennel pályázat hirdet- tetik. Ezen állásokra csakis olyan ifjak pályázhatnak, akik magyar állampolgárok, főiskolát, középisko lát, vagy ezekkel egyenrangú más tanintézetet sikeresen végezték és 18 ik életévüket már betöltötték. Ezeken a feltételeken kivül a pályázók községi erkölcsi bizonyitvánnyal feddhetetlen előéletüket, közhatósági orvosi bizonyitvánnyal pedig ép, egészséges, a posta, távírda és távbeszélő szolgálat minden ágának (éjjeli, mozgópostái stb. szolgálat) betöltésére testileg is alkalmas voltukat igazolni tartoznak. Az alkalmasnak talált pályázók posta- és távírda gyakornokká fognak kineveztetni évi 1200 korona segély díjjal és a megfelelő mellékjárandóságokkal, mely utóbbiak a következők: évi 1200 K háborús segély, 800 K havi drágasági segély és 6400 K havi rendkívüli segély; továbbá kedvezményes ellátás. Közelebbi felvilágosítás a pályázat lejártág, vagyis november hő 3 ig a posta- és távírda hivatal főnökénél nyerhető. Vasúti igazolványos fényképek tisztviselőknek, közalkalmazottaknak óriási árkedvezmény mellett készülnek Borgula műtermében Szekszárd. Borús vagy esős idő nem határoz I Fényképfelvételek egész nap, ünnep és vasárnap is reggel 8-tól este 7 óráig készülnek. A műterem fütve van. Cimre ügyeljen! A IX. in. kir. Osztűlysorslóték I. oszt. húzására a sorsjegyek most adattak ki. A nyerhető leg- B millió nagyobb nyeremény a-mnUO* 1 nyeremény á 3 millió t » 1 > á 500.000.— 3 » á 400.000.— 3 » á 300 000.— S » á 200.000.— 5 « k 100.000.— Stb. Összesen 22.000 nyeremény. Hív. I. oszt árak: Ui K 200.—, Va K 100.—, V« K 50.— Sorsjegyek és tervek megrendelésre, amíg a készlet tart, azonnal küld Deák is Df. OrdÓdy bankház Andrássy-uti fiókja Budapest, Andrássy-ut 16.