Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-01-07 / 1. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1022 »január--7. Elveszett • egy arany fülbevaló, nagy piros J Z korall-kővel, a kórháztól az nj ■ - városi templomig levő utón. A -J ■ megtaláló jutalom ellenében a ■ ■ ^Szekszárdi Népbankénál szi- " a véskedjék átadni. £ — A sarlach. Bátaszéken és Várdombon már hetek óta dühöng a sarlachjárvány, amely már sok halálos áldozatot is követelt és emiatt az . ottani iskolákat is bezárták. Szék- szárdon csupán 4 eset fordult elő, ezekből egy halálos végi., a többi — aránylag — könnyű lefolyású volt. Újabb esetek Szekazárdon nem for- dúltak elő és valószínű, hogy a betegség itt járványszerüen nem fog fellépni. — Képviselőtestületek és elöljáró séfek újjáalakítása. A központi járás összes községeiben a községi képviselőtestületek rövidesen ajjáalaknl- nak, ennek megtörténte után pedig mindenütt uj elöljáróságokat is választanak. — Hősök emlékének meförökítése öcsény község képviselőtestülete a világháború elesett hŐBeinek emléké nek|megörökitésére hivatott emlékmű, céljára 30,000 koronát szavazott meg.-- Gépszijtolvajok. Még az 1019. és 1920. évben történt, hogy 9cv. Bezerédj Pálné, Balogh Brúnó és Weber Dénes földbirtokosok, valamint Wittinger és Pillér malomtalaj- donosok jelentették a csendőrségnek, hogy cséplőgépeikről és malmaikból “valaki ellopta a gépszijakat. A nyomozás jó ideig eredménytelen maradt, azonban a csendőrségnek Csonka Antal és Szabó József személyében sikerült kézrekeriteni a gépszijspecialistákat, akik a szekszárdi fogházban várják ügyük tárgyalását. — Raczegres ifjúsága karácsony másodnapján jótékonycelu műsorosestélyt rendezett az ottani' olvasó körben A pompás szavalatokon és énekszámokon kívül előadták a „Három királyok útja“ című álom játékot. A minden tekintetben jól «került kedves ünnepélyt reggelig tartó tánc követte. — Karácsony Tolaaaématfibeu. Pál István, a tolnanémedii r. k. fiókegyház kántortanitója az iskola ifjúsági könyvtárának alapja javára pompá snn sikerült pásztorjátékot rendezett, amelyen a beköszöntőt Németh Rozália szavalta, a beszédet Pál István mondta és a növendékek ugyancsak az általa irt „Jézus születése“ cimü pásztorjátékot adták elő. Szavaltak még: Bosnyák Pál, Németh Olga és Mészáros Katus. A megismételt és ier kettős előadás tiszta jövedelme korona volt. — Feljelentés. A Szekszárdi Áruforgalmi és Terményértékesítő R.-T. feljelentette Sebő István volt földes pusztai gazdatisztet, hogy 180.000 koronát elsikkasztott. A csendőrség Sebőt letartóztatta és beszállította a szekszárdi fogházba. — Szekszárd népesedése. Megdöbbenve kell konstatálnunk a lesújtó tényt, hogy városunk népesedési mozgalmának mérlege passzív. Különösen elszomorító ez a tünet azért, mert .ebből nemcsak az általános elszegényedésre, hanem az emberi szervezet ellenálló képességének a csökkenésére is következtetnünk kell. Nem elég, kogy a háború annyi em- kftréletet követelt áldozatul: vesztessünk még mindig folytatódik. Két s^gbe kell esnünk a jövőn. Ki fogja ▼’aszaazeresni az elveszett országrészeket, ki fogja megtartani a megmaradt csonkot, ha folyton pusztulunk, veszünk. Az 1920. évi december hó 31 ig született SzekBzárdon 358 egyén, a 1921. évben- pedig 359. A múlt évben meghalt 482 ember, az idén 437. Vagyis a halálozások száma mindkét évben felülmúlta a születéseket. Az 1920. évben 200 esküvő volt, most pedig 191. Vagyis a házasodási kedv is apadóban van, ami a megélhetési viszonyok rosszabbodásában leli magyarázatát. — Polgármesterek javadalmazása. A Kalocsai Néplap írja: Cegléd vá- vo3 képviselőtestülete november havi közgyűlésén évi 120 ezer koronában állapította meg a polgármester javadalmazását. A tuiajdonké- peni törzstízetés, háborús és drágasági segély és ezen összeg között mutatkozó különbséget reprezentációs költség címén utalják ki. Háláson a polgármester reprezentációs költségét 8 ezerről 30 ezer koronára emelték föl.; i — Eltörte a lábát. Csötönyi Sándor szekszárdi polgár elesett az utcán és eltörte a lábát. Beszállították a kórházba. — Permetező öntözés bemutatása Székesfehérvárott. A székesfehérvári Gazdasági Egyesület támogatásával a legújabb, legmodernabh öntözésről az esőpótló permet öntözési módról Kenessey Béla min. oszt. tanácsos 1922. évi január hó 12-én d. e. 11 órakor Székesfehérvárott az „Apolló“ mozgóban vetített képekkel előadást tart. Az érdeklődők figyelmét felhívjak ezen tanulságos előadásra. □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ D □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ Hirdetmény. Sikerült Budapesten kisebb mennyiségű, kétféle typusu villamos órát előnyös feltételek mellett beszerezni. Ezekért az Órákért egy évi jótállást vállalunk, tehát ha valamelyik óra a felszereléstől számított egy éven belül elromlik, helyette újat adunk. Az amper órák ára 3000 korona. Á watt „ „ 4000 korona és a forgalmi adó. Felszereléssel és vizsgálattal. Szekszárd, 1921 december 30-án. Szekszárd r. tan. város Villamos- és Jégmfive. □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ o □ □ □ □ a □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□a □□□□□□□□□ Dontintnll Egyesített Hengermalmok iS Ipari Részvénytársaság Központi igazgatóság: Szekszárd Telefon: Igazgatóság 75. sz. — Iroda: 25. sz. Készít mindennemű legjobb minőségű őrleményeket - árpaeyőneyői Halomteltpek: Decs, Öcsény, Zomba. Hösyész, Szakűly és Paks Sertéshizlalda: Szakály Villanytelep ----------------- - - I nprc Le gmodernebb hengerrovátkolételep | ^ - ii - - ii - i — r------------------------------------------ra i PAPP ÉS ZÁBÓ SS MÉRNÖKI ÉS INGATLANFORGALMI IRODÁJA PÉCS, MEGYE-UTCA 14. Elvállal mindenféle mérnöki munkát, úgymint: tagosítást, parcellázást, birtokrendezést, egész községek felmérését az úrbéri vagy kataszteri térkép alapján, ut- és legelőhatárkitflzést, utcaszabályozást, rétlecsapolíst, gazdasági térképek szerkesztését, épülettervezést, malomtervkészitést stb. Továbbá ingatlanok adás-vételének közvetítését és azoknak szakértői becslését, valamint az adás-vétellel kapcsolatos összes műszaki munkák végzését. 5 — A szekszárdi polgári fiúiskola vöröskereszt csoportja hálás köszönetét mond az alábbi szives adományokért : Dr. Marxreiter 10, ifj. Egry Béla 1. Olvashatatlan 5, Tóth 10, N. N. 2, Schaffier 4, Szabó József 5, Egry Béla 10, Körmöcz Károly 10, Pünkösti Károlynó 10, Csapó Brnőné 10, Szabó Zoltán 10, Cs. Manci 2, Zaratka János 10, Kaszás Lacika 10, Szabó Kálmán 2, Bettelheim László 3, Orsi János 4, Bettel- hnim Sári 10, Bettelheim Ilona 20, ifj. 'Betesséki János iO, Benedek Juliska 10, Bettelheim Miksáné 50, N. N. 5, Szalay Imre 20, Pörnyi Pál 20, ifj. Mozolai István 20, Fleischer Károly 20, Böröckyj József 10, Végh István 20, Guttmann Mihály 10, Lővringer Ádolf 10, Rastet Jakab 10, Lednioky András 20, N. N. 20, Kugler Erzsi 10, Hága Mihály 10, Buchmüller István 10, Hír mann György 10, Pisszert Lajos 10, Ketterer Ádám 10, Ezer Adása 10, özv. Buchmüller Antalné 2, Witz Márton 2 koronát — Adományük. A Szoo. Missztá- társ. Szekszárdi Szervezete szegényeinek karácsonyi felsegélyezétérs, illetőleg e célra rendezett teadél után- jira adakoztak: Tolnamegyei Takarék és Hitelbank 2000 K, őzt. Beöthy Károlyné 200 K, Klansberger Káreíy 100 K, Népbank 100 K, Dick N. 10 K. Kisebb mennyiségű rukanemtteket és kézimunka anyagokat: Welsz Gyula, Move, Krön-cég, özv. Baschitzné, Eisler né, Zucker, Glantz-cég, Mechtl Ilona, Pifnitaer, Bondy Lipót, Percei nővérek, Sar- kadyné, Wilhelm Alajos, Salamon Jakab, Horváth József né, Tóth JA- aosné, Seiner és Franek Jánosné. Ételnemüeket (cukor, tea, rum, sütemény, kenyér, kalács, kifli, tejszínt és tombola tárgy a két): Virá- ayiaé, Szabó Jenőné, özv. Schuster Rezsőmé, Müller Bernát, Erdős, Stoll, Tóth János, Ujj Jánosné, Ujj testvérek, Haspel Józsefné, Barta Edénó, Uglár Jánosné, dr. Káldyné, Fejős Imréné, Ujsigkyné, Kovássyné, Nagy Jánosné, dr. Resch Aurel né, Salamon Ivánná, Polgár Józsefné, Fekete Istvánná, Jakab Jánosné, Holubaé, Schneider Jánosné, Lene-cég. Fusz Ferenc, Hangya Szövetkezet, Frank árogueria. Horváth Józsefné, Mayer Márta és Manci, Welff Ella, Konzits Elemérné, Börzsönyiné, Szűcs Fe- rencné, Tóth Józsefné, özv. Dicenty Brnőné, Schlesinger-cóg, özv. Simon Gynláné, Fisohoff Mór, Hirschfeld, Sulcer, Borgula, Hradek Gusztáv, Haar-cég, Szabó Emil, Szeghy Sándor, N. N., Csárdásáé, Kiss Já- «•8né, Schuster Irén, Straaser Mór, Farkas Ignácné (Nagydorog). A teadélután jövedelme 9296 K. Kiadása 2410 K, igy 6886 K jut szegényeinknek. Az adakozóknak és közreműködőknek ez utón mond hálás köszönetét az Elnökség. — Rendőri hírek Budai István szekszárdi lakos bejelentette az államrendőrségnél, hogy körülbelül 4000 darab vad venyigéjét ismeretlen tettes ellopta a szőlőjéből. A detektívek megtalálták a venyigét Prei- mejer Ignác udvarában, aki a lopást be is ismerte. — Molnár Ferenc osatiri földjéről ismeretlen tettesek nagy mennyiségű kukoricaszárat elloptak. A rendőrség detektivjei nyomoznak a tolvajok után. — Hadiórvák figyelméből Egy újpesti jó üzlettel bíró szabó és 4 mt- butor asztalos egy-egy 14 életévüket betöltött tanoncot lennének hajlandók felvenni kedvező feltételek mellett. Közelebbi feltételek a hadi- gondozó népirodában Szekszárd, tud- katók mag. I i