Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-11-11 / 46. szám
2 1922 november 11. kai a tényekkel kellett szembe nézni a középiskolai oktatás munkásainak, amikor a vörös rémet porba sújtották s újra jogaihoz jutott a magyar iskola nemes tradíciója. A mi főgimnáziumunkban is megindult a regeneráló, ujjáépitő munka. A vihar itt is károkat tett, de a fe gyelem, a lélek fegyelmezettsége már hónapok múlva megnyugvással töltötte el keblünket, amikor 1920 elején az intézet szép torna ünnepélyein és cserkészelőadásain jelenhettünk meg. A fokról fokra való haladásnak emlékezetes és tüntető jellegű megállóhelyei a Szekszárdon, majd Bonyhádon megtartott megyei tornaversenyek, amelyek a szekszárdi áll. főgimnázium megállandósuló szellemének kisugárzásai. Ebben a tanévben egy újabb területre nyerhet beletekintést a szülő és a tanítás ügye iránt érdeklődő. Megcyilt előttünk az iskola belső tanító nevelő munkájának a műhelye is. E hó 5-én, vasárnap d. e. 10 órakor a tanári testület meghívására 110—120 szülő gyűlt össze az intézet tornatermében. Ezen a gyűlésen ott láttuk a tanári testületet, amelynek nevében dr. Resch Aurél igazgató üdvözölte a szülőket és azok helyetteseit. Hangoztatta, hogy az iskolai munkát tökéletessé csak a szülői ház és a társadalom közremű ködése teheti. E három tényezőt a szülői értekezletek vannak hivatva összhangba hozni. Majd átadta a szót Ujsághy Géza tanárnak, aki élvezetes előadásban fejtegette azokat a kérdéseket, amelyekben nincs meg a teljes összhang az iskola és a szülei ház között. A tanterv érintése kapcsán kiemelte a latintanítás jogosultsága mellett a matematika értelemfejlesztő értékét. A gyakorlatból vett érdekfeszitő példákkal világított rá a latinellenes hangulat igazi rugóira. Hangoztatta, hogy a gimnázium a kiválasztottak iskolája. Közvetlenül nem nevel a gyakorlati életre. A szakiskola fogadja magába azokat, akik a kereskedelem, az ipar nagyobb szellemi felkészültséget nem kívánó pályáira óhajtanak lépni. Majd az iskola és a szülők viszonyát fejtegette. Komoly, átgondolt szávai láthatólag mély hatást tettek a hallgatókra. Végül a kötelességteljesitésre való nevelés jelentőségét emelte ki, mint olyan feladatot, amelyre mindnyájunknak egyesült erővel törekednünk kell. A nemzetet csak olyan nemzedék fogja ujjáteremteni, amely a kötelességtelj esi tés erénye hat át. A nagy tetszéssel fogadott előadáshoz elsőnek Wächter Károly járás- biró szól hozzá. A maga részéről igazolja, hogy a latin tudása nemcsak az általános műveltségnek egyik kritériuma, de sok pályán alig lehet nélküle mozogni. Kijelentette, hogy úgy a latin nyelv, mint a matematika megtanítanak a logikus gondolkodásra és a helyes, következetes eljárásra, az élet ezerféle viszonylatában. Majd dr. Berze-Nagy János kir. tanfelügyelő reflektált előadónak a szülőkhöz intézett általános és főként a kötelességteljesitésre nézve tett kijelentéseire. Biztosította a tanári testületet, hogy a szülőkben megtalálják a keresett munkatársakat. Végül az igazgató összegezve az előadáshoz fűzött megjegyzéseket, megállapítja, hogy műveltségünknek gyökérszálai a klasszikus ókorból táplálkoznak. Ezeket sem most, sem belátható időn belül elszakítani nem szabad. Az ókori, nyelvek és a mate- | matika tanulása kétségtelenül fárad- | ságot, megerőltetést kivárt. A fokról- fokra való haladást az épület-állvá; nyozáshoz hasonlította. Miként az állványok lebontása után a ház szépségében pompázik előttünk, úgy bontakozik ki a klasszikus műveltség és a grammatika, a syntaxis, a nehéz auktorok tömkelegéből. Hangoztatja, hogy a jól megfontolt szeretet vezérli a tanárokat minden tanulóval szemben. Ez az értekezlet emelkedett hangjában, méltóságos és nyugalmas, szenvedélyektől mentes lefolyásában fokozhatta a megjelent szülők bizalmát főgimnáziumunknak belső mun kája iránt. Az értekezlet utáni hangulatból megállapítható volt, hogy a cél eléretett: a szülők és az iskola egymásra találtak s ez a további együttműködés legszebb záloga. * . * * Az értekezlet foglalkozott a huma nisztikus gimnázium létjogosultságával. A magunk részéről szintén ki vánjuk ennek az iskolafajnak a fennmaradását. De hangsúlyozzuk: törvényhozói utón mihamarább oda kellene hatnunk, hogy a gyakorlati pályákra való és törekvő fejlődő nemzedék számára a szakoktatás tétessék lehetővé. Ha pl. Szekszárdon még mezőgazdasági és ipari középiskolák is működnének, annak előnyeit azon kevesek éreznék, akiket rátermettségük a gimnáziumba szólít. Tolnamesyel Városfejlesztő' és Építési rt. E hó 8 án hézagpótló intézmény alakult meg városunkban, amely az építkezés minden ágának gyakorlását tűzte ki feladatául. Az uj társaságot a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank és a Mezőgazdasági-Kereskedelmi rt. Szekszárdon együttesen alapították a Szekszárd városi kislakásokat építő Rella építési rt. közreműködésével, mely országosan igen előnyösen ismert rt. nak Budapesten, Nagykanizsán, Gyöngyösön, külföldön pedig Bécsben, Belgrádban és Szófiában vannak hasonló vállalatai. Az alakuló közgyűlés szerdán d. u. 8 órakor folyt le a Hitelbank tanács termében, amelyen Leopold Kornél dr. vezérigazgató elnökölt, a jegyzőkönyvet pedig Selcz József dr. nyug. curiai biró, ügyvéd, a társaság jogtanácsosa vezette, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig Szabó János fő mérnök és dr. Kramolin Gyula rész vényesek kérettek fel. A közgyűlés a bemutatott alapszabályokat elfogadta és az uj társaság megalakulását, melynek alaptőkéje egyelőre 2,000.000 korona, kimondotta. Az alapítók az igazgatóság tagjaiul a következőket nevezték ki: Boross Jánost, a Bella rt. igazgatóját, Budapest, Bodnár István hitelbanki igazgatót, Dicenty László építészt, dr. Éri Márton alispánt, Leopold Kornél dr. vezérigazgatót, Pajor Gyulát, a Dunántúli Hengermalmok rt. ügyvezető igazgatóját, Schneider Gábor nyug. curiai bírót és Schneider János vezérigazgatót. A felügyelő bizottság tagjaiul megválasztattak : Szévald Oszkár vármegyei főjegyző (elnök), Molnár Sándor igazgató-főmérnök, Haidek- ker János mérnök és Répásy Károly hitelbanki cégvezető. A közgyűlés bezártával elnök annak a reményének adott kifejezést, hogy az uj társaság gazdasági és szociális téren közhasznú munkásságot fog kifejteni és az annyira elhanyagolt, évek óta tespedő építési ipart előbbre fogja vinni, ami a rokonszakmához tartozó több fontos iparágnak is nagy érdeke, amellett számos szellemi és fizikai munkásnak fog megfelelő elhelyezkedést és kereseti lehetőséget nyújtani. HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország. A pusztuló Túrán. Ugy-e, hogy ez igy nem mehet sokáig? Mindenegy nappal több csillag lehullik ... I Kopott lelkünk lopott reménye múlik . , . És rothadás közt járunk már bokáig! Ugy-e, hogy örök tél lesz már minálunk...? A fagy lassan a sziveinkhez ér . . 5 mint lombjavesztett iharfán a dér Tarolt mezőkön fázósan megállunk. Késett madárraj menekül a felhőn ........... . ... És minden elhágy .... így bujunk meg árván . . . Özönvizünkre nem lesz több szivárvány, Sem hit, hogy uj feltámadásunk eljön ! Nincs már szívünk, mely napról-napra gyászol. Vad élet zug! Mindent elvitt a sodra, S korán öreg, megszántott homlokodra Bűnt olvas rá a betlehemi jászol! De csak tovább..! Hajrá! testvérbirokra...! Amig a haldokló Élet zihál . . . / . ... És nemsokára fehér Hó szilái A sorakozó friss magyar sírokra .... NAGY ENDRE. — Virág Ferenc búcsúztatása. Virág Ferenc pápai kamarás, volt paksi plébános és ujjonnan kinevezett szekszárdi plébános tiszteletére nagy bucsuestélyt rendeztek tisztelői s barátai november 5 én a paksi kath. kör helyiségeiben, ahol mintegy 170-en jelentek meg. A paksi társadalom minden rétege, felekezeti különbség I nélkül ott volt, hogy a lelki vezér iránti szeretetének kifejezést adjon. Az estély társas vacsorával kezdődött. A búcsúzó jó lelkipásztort és a mindenkitől szeretett barátot valósággal családias szeretet rajongta körül, amidőn dr. Klein Antal nyug. főispán klasszikus gondolatokban gazdag szavakkal méltatta tíz évi áldásos működését, mellyel mindenkit magához kapcsolt. Fájdalommal búcsúzott tőle a paksi hívek nevében, de jól eső vigasz száll szivére, ha arra gondol, hogy Szekszárdon is majd az a jó pap, mindenkivel harmóniában élő nemesszivü ember, hoz dicsőséget hazájának és vármegyéjének majd akkor is, ha kiváló tulajdonságaival magasabb pozícióban is a keresztény hitélet szép diadalait arathatja. Később valóságos tapsvihar között állott föl dr. Erdélyi Aladár nemzetgyűlési képviselő aki Virág Ferencben a keresztény hitélet egységre és megértésre törekvő egyik lelkes tagját üdvözölte. Köszöntötte benne a kultúráért égő nemes embert, a fenkölt gondolkozásu papot, aki kész volt egy paksi fontos kul- turügyben a legutolsó ruhadarabját felajánlani, csakhogy szolgálatot tehessen embertársainak. Pakson kifejtett valóban sokoldalú tevékenységéért csekély hála jeléül indítványozza, hogy a Pakson létesítendő kórház részére őt kérjék fel védnökül és alapítandó kórház „Virág Fe- rena kórház“ név alatt létesüljön az ő érdemei örök emlékéül, Erre a célra fölajánlotta egy évi képviselői fizetését 100.000 koronát, megvetve ezzel a kórház alapját, óriási lelkesedéssel megindultak erre az adakocáVálaszbélyeget kérek! Eladó. Ház (Szekszárdon) i A város központján gazdálkodásra alkalmas nagy ház. Ära 2l/a millió kor. 71. sz. Az újvárosban fél házrész, 2 szoba, 1 konyha, mely azonban csak 1—2 év múlva foglalható el. Föld: jobbparásztai 4500 öles szőlő teljes felszereléssel, 2 tanyával. Bencze-völgyben 1808 Q öl á 80 K és 1045 öl á 60 K szőlő és szőlőföld eladó. 23. sz. 6S0 D-öl szántó, jobbremetei hegytetőn Ára 80 kor. D-ölenként. 63. sz. Malomoldalon 759 □ öl parlag. 86 Malomoldalon 2200 Dől részben parlag, részben szántó. ^ 86 Gesztenyésben 500 Q öl szőlő. 86 Birtok: 30 hold homokbirtok tanyával 3 millió. 88 23 hold homokbirtok 6 hold szőlővel, 2 millió 800 ezer K. 42 hold homokbirtok tanyával 7 millió. 32 kát. hold homokbirtok 10 méhcsaláddal, 4 millió. 92 kát, hold homokbirtok tanyával, 7 millió. 25 hold homokbirtok tanyával, 3 millió. Házak (vidéken): Sióagárdon üzletnek és gazdálkodásra is I alkalmas uj cseréptetős épület. * 73 sz. Várdombon lakásnak is átalakítható cseréptetős tanya 1 szobával, 300 hl. befogadó képességű pincével. 49 sz. 16 szobás szálloda a Balaton mellett, 1800 □ öl szőlővel, teljes felszereléssel; 9.000.000 K Keresek megvételre: Birtokokat Tolnainegyében 5 holdtél felfelé. 30—100 holdas kertészetnek alkál más bérletet vasútállomástól legfeljebb 3—4 kmre, legalább 2 szobás lakással. Megbízóm a legmagasabb bérösszegig megy, akár pénzben, akár természetben Mellékutcában fekvő 2 szobáskonyhás házat cserébe ráfizetéssel, — ugyancsak 2—3 szobás házat Duna-utca környékén. B. sz. Kisebb házat megvételre, melyből megbízóm időnként — ha Szekszárdon tartózkodik — csak egy szobát venne igénybe. Keresek Szekszárdiéi Bátáig korcsmát vételre. Malmot 8 millióig. Vételre keresek megbízóim részére Szekszárdon, őcsényben, Decsen, Pilisen, Bátaszéken földeket, szőlőket. Vidéki megbízóim részére keresek Szekszárdon házat, lehet örökös lakással is, vagy az eladó 1—2 évig lakhatja az eladott házat. 52. sz. Házat megvételre 4—500.000 koronáig, valamint 1,500.000 kor. Bátaszéken, Tolnán, Bonyhádon, Pakson vagy másutt Tolaame- gyében, ahol vasútállomás van. 2—3 lóerejü gőzgépet. Ingóságok: 2 villamos kályha eladó. Pénz: Keresek magántőkét, jövedelmező elhelyezésre, nagy haszonrészesedéssel. Diófarönköt veszek. VESZ BORKÖVET, gereznákat (vadbőröket) (nyúl, róka, vidra, nyest, görény, borz). Flschhof Sándor ingatlan és áruforgalmi irodája Szekszárd br> Augusz lmre-u. 628. sz. Telefon: 101. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG | MOLNÁR textil-. Kelme-, fonal-, szőrmefestő és pegyészetl nihotisztltú Ipartelepe SZlKlZlM, Telefon számi: 26.