Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-07-29 / 31. szám
2 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1922 julius 29' is használhassa ás csak azokat az eszközöket legyen köteles beszerezni, .amelyek a főgimnázium szertárában nincsenek meg, de a szakiskolában szükségesek. A tanárok és az igazgató részére a helyi viszonyokhoz mért és állásuknak megfelelő elhelyezéséről a helyben érvényben levő bérfizetés ellenében a város gondoskodik. I Végül a kéri a város, hogy úgy & végleges elhelyezés, valamint az összes tanszerek és szertári tárgyak beszerzése időpontjáig a tanulók által befizetett tandíj a városnak engedtessék át és hogy joga legyen a városnak az állami tandijat meghaladó, de ennek ötszörösét felül nem múló pótösszeget szedni. A város ezeket az összegeket az intézet felszerelésére kivánja fordítani. Tolnamesye u! Képviselői. A képviselőválasztások lezajlottak, itthon elült a politikai harc és a nemzetgyűlés termeibe helyeztetett át a politika. Maradtak lágyan vissza még a lelkekben tövisek, az emberekben való csalódás még keserűséggel tölti el egy két győztes és bukott jelölt lelkét, de a választók nagyrésze napirendre tért éB az izgalmas kor teskedést a sokkal többet érő napi munka váltotta fel. Vármegyénk hét kerületéből négyben á régi nemzetgyűlési képviselők kerültek ki, győztesen. A dombóvári kerületben Pailavicini György őrgróf, a szekszárdiban dr. Orffy Imre, a tamásiban Nagy János és a tolnaiban Rencz.es János. Weber János megunván a politikát, a bonyhádi kerületben nem lépett fel, a gyönki kerületben Haypál István, a paksiban Bodor György kisebbségben maradván, helyükbe ifj. gr. Apponyi Antal, dr. Pesthy Pál és dr. Erdélyi Aladár választattak meg. Mindhárom képviselő értéket jelentvén a nemzetgyűlésnek, nem tartjuk érdektelennek, hogy róluk pár sorban megemlékezzünk. * Ifj. gróf Apponyi Antal, a bonyhádi kerület képviselője az 1883. évi január hó 6 án született Marcheggen. Szülei: gróf Apponyi Antal jabláncai nagybirtokos és Montenuovo Mária hercegnő voltak. Az érettségi vizsgálatot a piaristák pesti főgimnázimá- ban tetle le, a jogot Innsbruckban hallgatta, öokéntesi évét a cs. és kir. 9-ik Nádasdy-huszárezredben szolgálta. Ezután kereskedelmi pályára lépett és Berlinben, a Dresdener Bankban működött, utána pedig közel 9 évig Londonban a Cityben, a világkereskedelem szivébeu dolgozott. A mozgósítás elején mint tartalékos hadnagy vonult hadba és a háború végigküzdése után mint tartalékos huszárkapitány vonult Lengyelbe, ahol atyai nagybátyja, gróf Apponyi Sándor v. b. 1.1., zászlósur birtokát vette át és ott külföldi tapasztalatai értékesítésével igyekszik hazánk talpraállitásának nagy munkájában résztveuni. Ifj. gróf Apponyi Antal felesége — Nelke Kitty — angol asz- szony, akivel az 1911. évben lépett házasságra Londonban. * Dr. Pesthy Pál 1873 julius 9-én született a tolnamegyei Uzdon, ahol atyja, Pesthy Mór, földbirtokos volt. . Főgimnáziumi tanulmányait Bonyhádon és Selmeczbáuyán végezte, a jogot pedig a budapesti és a berlini egyetemeken hallgatta. — Főiskolai tanulmányai bevégeztével katonai szolgálatot teljesített és elnyerte a tartalékos hadnagyi rangot. 1895-ben ügyvédjelölt lett, majd 1897 ben államseolgálatba lépett és a budapesti kir. törvényszékhez neveztetett ki joggyahorookká. 1898-ban lett a szekszárdi kir. járásbíróságnál aljegyző, majd 1900 ban a király a paksi kir. járásbírósághoz nevezte ki aibirónak. Paksról az 1903. évben a szekszárdi kir. járásbírósághoz helyeztetett át. Az 1908. évben a szék seárdi kir. járásbírósághoz bíróvá neveztetett ki, 1912 ben pedig a szekszárdi kir. járásbíróság vezetője lett. A király az 1915. év junius havában a szekszárdi kir. törvényszék elnökévé nevezte ki, a múlt évben pedig a kormányzó kir. kúriai bírói címmel ruházta fel. Elsőrendű jogászi kvalitásai nagy hasznára lesznek a nemzetgyűlés törvényalkotó munkájának. * Dr. Erdélyi Aladár képviselő adatait eddig még nem sikerült megkapnunk, igy azokat csak később közölhetjük. A lejáró mezőgazdasági kis haszonbérletek kivételes meghosz- szabbitása. A következő gazdasági év végéig meghossabbodik az 1923. év március 31-ike előtt különben lejáró minden mezőgazdasági haszonbérlet, ameunyiben területe a 20 kát. holdat meg nem haladja s a haszonbérlő hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva vagy oly földmives, aki az 1920. évi XXXVI. te. szerint is földhöz juttatható. De ha az ily haszonbérlet a haszonbérlő használatában levő egyéb mezőgazdasági ingatlannal együtt a 20 kát. holdat meghaladja, a haszon- bérlet csak azokrA a területekre hosz szabbodik meg, amellyel az egyéb ingatlanok területe a 20 kát. holdat eléri. Nem hosszabbodik meg a haszon- bérlet ott, ahol a földbirtokreform kapcsán már megtörtént a földhöz juttatás, továbbá, ha a haszonbérlő a haszonbér beadóval annak a községi elöljáróság utján intézett felhívására az elöljáróság által kitűzendő 15 napi 'határidő. alatt nem közli, hogy a haszonbérletet megtartani kívánja. A haszonbérbeadó méltánylást érdemlő okok alapján a meghosszabbítás mellőzését kérheti augusztus 15 ig a közigazgatási bizottság gaz dasági albizottságánál s a gazdasági albizottság ki is mondhatja a meg hosszabbítás mellőzését, ha a haszonbérlő a haszonbérletet a haszonbér- beadónak rendelkezésére visszabo- csátaui nem is kivánja. Kérheti a haszonbérbeadó a meghosszabbodó kishaszonbérletnek a gazdálkodás célszerűbb vitele okából szükséges áthelyezését is birtokának más oly részére, mely a kishaszon- bériő gazdálkodására nem hátrányo sabb. Más megállapodás vagy törvényes rendelkezés hiányában a haszonbérlő által az 1921—22. gazdasági évre megáltapitott haszonbér fizetendő. Az említett intézkedések alkalmaztatnak az alhaszonbérletekre is, valamint a legelő területekre is (meghosszabbítás mellőzés is). Részes művelésre eddig kiadott földek a megfelelő határidő alatti jelentkezés esetén az 1922/23. gazdasági évre is kiadandók és pedig nem rosszabb feltételek alatt. Az eljáró hatóságok első fokon a Közigazgatási Bizottság Gazdasági Albizottsága, második és végső fokon az Országos Földbirtokrendező Bíróság. .— I» ■ "*»—HÍREK. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — mennyország. — Szentsük meg az elpusztuBástói a szekszárdi kórházat! Pénzadományok az alispánhoz, gabonanemőek a kórház-gondnoksághoz küldendők. — Pénzügyi előléptetések és kinevezések. A kormányzó Katninszky János miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott szekszárdi pónzügyigazgatót az V. fizetési osztályba kinevezte, Blay István szekszárdi pénzügyi ircdaigazgatónak a pénzügyi irodafőigazgatóí címet és jelleget, Fejes Zoltán dnnaföldvári állampénztári főtanácsosnak az állampénztári igazgatói címet és jelleget adományozta. A pénzügyminiszter Kovács Lajos szekszárdi számvevőségi tanácsost a VIII. fiz. osztályba pénzügyi számvevőségi II. o. tanácsossá, Viniss Vince, Szentkirályi Lajos, Szávits Sándor szekszárdi számvizsgálókat a VIII. fiz. osztályba számvevőségi tanácsosokká, Mohay Lajos szekszárdi pénzügyi számellen- őrt a IX. fiz. osztályba pénzügyi számvizsgálóvá, Mehrwerth Sándor pénzügyi kezelőt a szekszárdi péuz- ügyigazgatósághoz a XI. fiz. osztályba ideiglenes minőségű pénzügyi iroda- segédtisztté kinevezte. — Követendő példa. A vármegye tulajdonában álló szekszárdi Ferenc- közkórház ebes-pusztai bérgazdasága az idei gazdasági év elején megszűnvén, a kórház nagyszámú állatállo mánya Rosenberg Mátyás theresia- numi uradalmi nagybérlő szívességéből a bérletéhez tartozó Sárbáta- pusztán nyert elhelyezést. Az állatokat több mint fél esztendeig a bérgazdaság látta el takarmánnyal, amelynek értéke közel 270.000 korona volt. Ezt a mai leromlott valu táris viszouyok meliett is tekintélyes összeget Rosenberg Mátyás nagybérlő, értesülvén a kórház súlyos anyagi helyzetéről, még a múltból fennálló tartozással együtt teljes egészében elengedte. A humánus gondolkodásnak és a nemes áldozatkészségnek ezt az önzetlen, spontán megnyilat- hozását a mai rideg, anyagias szellemű világban követendő példakép állítjuk azok elé, akiknek érezuiök és tudniók kell azt, hogy a nagy vagyon, a bőség is kötelez! Enyhíteni a szenvedéseket, segíteni a nyomorgókon, istápolni az élet hajótö röttjeit, akiknek Nagy-Magyarország csonka omladékán meghúzódó nagy tömegének szomorú látványa oly ritkán vált ki ehhez hasonló nemes cselekedeteket a gazdagság és jólét ben úszók kivételes csoportjából. Hisszük azonban, hogy Rósenberg Mátyás példája nem marad egyedülálló 8 akkor, amidőn ettől függetlenül a vármegye alispánja a kórház segélyezése érdekében a vármegye közönsége körében nagyobbarányu mozgalmat indított, a nemesszivüség és áldozatkészség követésre méltó* szép tettekkel fogja kimenteni kórházunkat a mai reménytelen, nehéz anyagi helyzetéből, — Tolnavármegye történetének megírása, a vármegye közönsége még. 1885 január 20 iki közgyűlésében elhatározta, hogy a honfoglalás eredeti évfordulójának emlékezetére a vármegye történetét megiratja. A. mouographiát két részre osztották az elsőnek a cime „Toiuavármegye az őskorszaktóí a honfoglalásig“, a másodiké „Tolnavármegye a honfoglalástól az újkorig“. Az első részt a törvényhatóság megbízásából Wo- sinszky Mór, városunk egykori tudós apát plébánosa irta meg és a vármegye 1896. évben, a millenáris esztendőben tartott díszközgyűlés alkalmával két kötetben ki is adta. A második rész megírására cü^_ Kämmerer Ernő_ min, tanácsos, ország, gyűlési képviselő, a Szépművészeti Muzeum igazgatója vállalkozott, akis hosszú fáradságos munkával az előkészítő munkálatokat, az adatgyűjtés jelentékeny részét elvégezte. Céljának megvalósításában azonban 1914. évben kezdődő suiyos betegsége, majd 1919. évben bekövetkezett halála megakadályozta. A háborús idők,.> majd a forradalmak viharos időszaka alatt a könyv elmaradt- második részének megírására nem történt intézkedés. Most végre dr. Döry Ferenc,., az ©rszágos Levéltár igazgatója, vármegyénk tudós szü'ötte hajlandónak mutatkozik a monographia második részének összeállítására és megírására. A törvényhatóságnak a jövő hó 8 án összeülő közgyűlése elé, amint ertesülünk, az alispán előterjesztéssel fordul, hogy a vármegye dr. Dőry Ferencet bízza meg a vármegye története második részének elkészítésével». — Szerkesztőségünkből. Dr. Kunezer Jenő, a nemrég megszűnt „Tolnamegyei Nemzedék“ kiadója, lapunk szerkesztőségének kötelékébe lépett. —1 PIAC (— —BnausBnaBaonMianu Áru- és Termény-, Ingó- és IngatlaRtékesitő vállalat •| ELAD: 5 tonnás 45 HP »Franc« svájci teher- . autót tartozékaival 400.000 K-ért. 45 HP »Mercedes« személyautót; 36 lóerős, 6 személyes Adler-autót 750.000 K-ért. 3 tonnás »Daimler« 35 HP, 4 hengeres autót 155.000 K-ért ; Pécsett egy 5 szobás modern url házat 1,200,000 K-ért; Gőzmalmot egészben vagy felerészben 10V*. illetve 4Va millióért; Gőzmalmot 4 szobás úri lakással és 32 kát. hold földdel együtt 12V2 millióért; * kisebb-nagyobb birtokokat az ország minden részében. KERESa Szekszárdon, a pataktól délre fekvő városrészben kisebb cserepes házat; 2—3 waggon 40 cm- vastag kőrisfarönköt közvetlen termelőtől; 50—1000 holdig eladó birtokot; magán* feleket, akik bennünket eladó birtokok I nyomára vezetnek, siker esetén fényesen honorálunk. I ** PIÄC kerületi üzletvezetősége. I Levélbeli megkeresésekhez tessék válasz- —I bélyeget csatolni. 11 ,mm I A PIAC |—-------------1 A PIAC] A Gazdag-cirkusz