Tolnamegyei Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1921-03-26 / 13. szám
III. évfolyam. Szekszárdi lö21 március 26. y ___________13. szám. KER ESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP iaxrkMZföség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. kifizetési ár: egész évre 80 K, félévre 42 K, negyedévre 24 K. Vidéken: 88 K, 46 K, 26 K. — Egyes szám ára 2 K. SzerkesztO: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illetfi közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A tegklcebb hirdetés dija 30 korosa A hirdetés as utolsó oldalon eo 60tutHmétar aiétsa hasábon milliméter soronként 1 kor. 20 f., a szBvegoIaalon í korosa, a htrroeatbaa elbstyaxett reklámhir ratamtni a nylltter soronként 20 koronába kerül. Caaladt hírek éa vállalati hirdetések külön érazabás szériát. Husvéfra. Irta: Gosztonyi Jenő plébános. „Alleluja, hála légyen az Istennek !4 E szivetrázó örömdalt zengi ma a fél világ a sövényfalas, fatornyos, roskadozó kápolnákban éppen agy, mint a fényárban pompázó templomok remek színezetű, égbenyaló boltozatai alatt! — Örömünnep ez a mai, az összes kereszténység örömünnepe 1 Ezen a napon győzte meg Krisztus a halált; eme napon törte Bzét a sir nyűgöző bilincseit; eme nap hirdeti & világnak, hogy immár le van győzve a bűn és vele szomorú zeoldja: a reménytelen halál! Nem rémes már a sir, utána élet .vár reánk, egy szebb, egy jobb élet; a rettegett halál elvesztette hatalmát, üthet-szórhat kaszája, nyomán — miként a letarolt rét kebelén újra zöldéi a fü — uj élet ébred, uj élet fakad. Felnyílt a sír, felyattaDt a koporsó fedele, mely a nagy halottat 3 napig tartotta zárva a megsemmisülés bé- hóiban; felkelt önmagától és szivünkbe véste a megnyugtató reményt, bogy majdan sírunk is csak pihend hely desz s élni fogunk örökké. Örömmel tölti el .e gondolat az emberi szivet és az öröm szavát mégis tulkiáltja egy hang, egy panaszhang, mely milliók nyugtalan szivének sóhaja, milliók elégedetlenségének keserű fohásza és rémesen üvölti, hogy az elviselhetetlen terhek és ezernyi bajok tömkelegében letűnt minden remény, elszállt a boldogság éB nem lelhető az fel sem a síron innen, sem a síron túl. Honnét e panasz ? Honnál e reményvesztett kétségbeesés ? A műveltség folyton nagyobb fokra lép ; a humanizmus karja mindig szélesebbre nyúl; a szabadság, testvériség, egyenlőség elve rohamosan pusztít minden akadályt; a kiélesedett emberi ész bámulatra méltóan fürkészi ki és használja fel a természet* legelrejtettebb ereit: dacol a fellegekkel, uralkodik az aer szeszélyein, parancsol a tenger hullámain, eltünteti az idő és tér nehézségeit. És mégis — mégis panaszba fal az áldás, mely mindennek nyomán fakad. Hol a baj? hol a hiba? Reámutatok: az elbizakodott emberi ész határtalan gőgje a forrása minden «panasznak. Igen, olvassuk csak a tudósok munkáit, leszednek ezek Krisztusról mindent, de mindent, ami isteni; visszavezetik tagadhatatlanul egyedül álló, fenséges elveit, tetteit az emberi tehetség szűk korlátái közé és igy lerombolnak minden összekötő kapcsot az ég és föld, a jelen és jövő, az isteni és emberi között; ledobják trónjáról az istenséget és az isteni vezető-kéz nélkül holt természet erőiben és a magára maradt emberi ész ingadozó képzelődésében keresik szülőanyját minden boldogulásnak. , A szerencsétlen elvakultak nem * látják, hogy törekvésük hiábavaló és káros. Krisztusról 2000 év óta szedik le a szerintük, leszedendőt és csudálatos, még mindig van róla leszedni való; a hitnek, a vallásnak oltárát folyton rombolják és még mindig áradozik róla a reménythintő áldozat illatárja ; a humanizmus ezernyi mezbe burkolt, hitet-vallást kiölő maszlagával iparkodnak békét, boldogságot hinteni a. szenvedélyektől felkorbácsolt, osztályharcot vívó, társadalmi rendet felforgatni vágyó, emberi szivbe és szomorúan tapasztalják, hogy törekvéseik kudarcot vallanak, mert mindig fenyegetőbb a vész, folyton jobban tornyosulnak az elégedetlenség komor felhői és az azokból villámlásként előcsillámló fenyegetések pusztító, felforgató vihart jelentenek, hisz villog a tőr, hullanak a koronás fők, veszélyben vannak a kormányzó férfiak, bizonytalanságban vergődnek az államok. Nem csuda; Krisztus hozta meg egyedül a bitet, mely nemcsak a lelket boldogítja, midőn azt reménnyel, békével tölti meg, hanem anyagi jólétünket is á legnagyobb fokra képes emelni. Dobjuk cl Krisztust és vele a tőle vett hitet, csukva marad a koporsó, mely őt elfedte; csukva marad a forrás is,, melyből élet, remény, boldogulás ered a szenvedő emberiségre. Bizonyítani nem kell, napnál világosabb. Aki csak futólag is tanulmányozta az emberiség kul- turtörténslmót, világosan láthatja, hogy Krisztus változtatta meg a világ képét az ő csodás tanításával, Nagypéntek. Verőfényes tavaszi nap van és még is lelkemei immár közel két évezredes nagy tragédia szomorúsága tölti el. — Szemeim előtt a világmegváltás fenséges müvének borús napja vonul el, szivemen az érzések fájdalmas rezgése hullámzik át, amint a keresztre és az azon némán szenvedő Isten-emberre gondolok. 'Éa mégis annak a borús nagypénteknek nagy szomorúságából az örömet, a sötétségből a vigasztaló fényt, a halálból az örök életet látom kibontakozni. A rég múlt nagypéntek sötét borújában több volt a vigasztaló reménység, mint a ma verőfényes tavaszi napjából. Ma is áll a kereszt. Az isten-ember klasszikusan szép alakja helyén egy évezreden át már sokat szenvedett nemzet vonaglik és körülötte állanak a kockát vető osztozkodók, de nem látjuk a fájdalomban megigazult, bűneiből felébredt, a csapások alatt magába szállt és érzésben égygyé testvériesült embereket. Az osztozkodók diadaltól ittas tobzódásába, a kereszt alatt tülekedők, a maradékon össäeverekedök, a ku fárok és önzők zsivaja vegyül. Kaján irigység, elgáncsoló cselszövés, sértett hiúság, törtető stréberség mindenfelé. Élcsüggedten, elkedvetlenedve azok, akik gondolkoznak és éreznek, lármásan azok, akik mindenáron érvényesülni akarnak. Vércse szemekkel járnak, bujkálnak, kutatnak, hol lehet valakit a közélet küzdelmében elgáncsolni, hogy a kiénák hada kórusba voníthasson az elesett holtteteme felett. Egy nemzet áll a sir szélén, minden fiának imára, agyára, szivére volna szükség, amely egy szent cél szolgálatában hatalmas erővel össze- működik és ehelyett a középkori lovagiasság ítéleteivel ádáz gyűlölettel rontanak az emberek egymásnak, becsületes törekvéseket akarnak mely mai napon is még mindig felülmúlja üdvös befolyásra nézve a törvényhozóktól halomszámra gyártott, összes törvényeket; Krisztna tanítása rombolta le a barbárságot, állitotta fel a családi tűzhely szentélyét, árasztotta az igazi felvilágosodást, melytől a Krisztust nem ismerő vad né pék még mai napig is megfosztva vannak. Vissza tehát a megtagadott Krisz tushoz. Ne sorozzuk feltámadása igaz történetét a mesék országába, tanítását a bárgyúk és együgyüek szemfényvesztő butítására alkalmas emberi müvek közé, elveit egy őrjöngd be- számithatlan ballépéseihez, miként a mai korszellem ezt vakmerő perfidiá- vat fennen hirdeti, hanem tekintsük benne az emberiség üdvére* égből ígért és küldött Megváltét, tanításában az égi igét, tetteiben éB különösen feltámadásának csudájában az isteni erőt és megfékezve az emberi gőgöt, hivő szívvel Tőle várjuk úgy a síron innen, mint a síron túl a szükséges és sóvárogva várt boldogulást: akkor ismét megújul a föld, ismét béke leng a föld színén s megelégedett szivek boldog dobogása hangoztatja az örömszót: „Alleluja l4 meghiúsítani, mérsékelt álláspontua kát kívánnak szélsőséges irányzatba kergetni, bogy a kaszinói felfogásokon csorba ne essék. Egy nemzet elkeseredett harcot vív az életéért, millió és millió fiának rabságból való felszabadításáért, meglévő kis területe megtartbatáeáért és sokaknak Bzivében nem viharzik semmi, agyakat nem tudja érdemlegesebben foglalkoztatni, mint apró- cseprő ügyekben az összeütköző pontok kiélesitése. A magyar nemzet keresztre feszi- tésének nagy pillanatában nem vezet bennünket bűneink, átérzése és megbánása. Erdély panaszos nyögését a Kárpátok magyar népének zokogását nem hallja meg fülünk, rabságuk bilincseit nem látják meg szemeink éa a jövőért nem remeg meg szivünk, nem érezzük, hogy az áldozatkészség és a köz nemos szolgálatának elhamvadt tűzhelyéről felénk áramló közöny hidegsége megder- meszt minden életet. Elbódultságunkban nem eejtjük a közeledő halált, amelyből nincs, nem lesz soha feltámadás. Verőfénybe úszik a tetnészet, pompa, fény, bimbó fakasztó mámor. És az én telkemet a természet e tobzódása szomorú hangulattal tölti e). A múltnak fájdalmas, borús nagypéntekje, megrázta az emberek lelkét, a fájdalom érzéséből megigazul- tan kerültek ki, megértették a szeretet áldozatát és megértő érzésben forottak össze a Golgotha keresztje alatt és ebből a megértő szeretetből felépült a feltámadás reménye: a húsvéti megdicsőülés. A verőfónyes mai nagypéntek nem érezteti át velünk nemzetünk nagy tragédiáját, a bünökbeni tobzódás elhomályosítja látásunkat és nem értjük meg, hogy a kereszt csak akkor jelenti a balált, ha nem tudunk felemelkedni a föld porából, ha a szenvedések pillanata sem forrasztja egybe a magyar nemzet minden osztályát a hazaszeretet nagy érzésében amely biztos záloga az nj életnek, a keresztre feszítésből való feltámadásnak. S. „A te kegyelmedben bíztam; örüljön szivem a te segítségednek; hadd énekeljek az Urnák, hogy jót tett velem.4 (Zsolt. 13., 6.) A ssoltáros királynak eme szavait írhatjuk annak sírkövére, akinek neve e sorok felett olvasható. Kálmán Dezsővel jót tett az Ur. Jót akkor midőn a kölesdi paróchián 1846-ban ott ringatták gyöngéd kezek a kis fenyőfa-bölcső- ban. És jót akkor, midőn a folyó év februárjában a már teljesen megroa- kadt öreg embert elhantolták a kies zengővárkonyi temetőben, boldogom- lékü Csekey István esperes sírjában. Arra a nagy ivre is, amely «P'tfja a bölcsőjétől koporsójáig elhuWdó 75 évet, az Urnák jótetteit kell írnunk, ő volt vele. ó áldotta meg nem közönséges tehetséggel, munkakedvvel, munkabírással és siketre). S ő áldotta meg a megpróbáltatásokban bizalommal és erővel. Életében nem voltak nagyobb változások. Miután iskoláit Gyönkön, Kecskeméten és Pesten elvégezte, a győnki ref. algimnáziumhoz került tanárnak. Három évi tanári működés után 1873-ban apja örökébe lépett. A kölesdi ref. hívek hívták meg lelkipásztorul. S attól az időtói kezdve ott élt a között a nép között, amely úgy hozzáforrt az ő szivéhez és amelyet nagyobb gyülekezetért sem tudott elhagyni soha. — Munkabírását és tehetségét egyház- megyéje is elismerte és méltányolta. Egymásután választotta meg a különböző tisztségekre. Iskolalátogató körlelkész, majd egyházmegyei aljegyző, főjegyző, végül tanácebiró volt. Éz utóbbi tisztséget 1918. év december végéig viselte, mikor a megfáradt öreg ember a lelkészt szol* gálatbó) is nyugalomba vonult. Családi élete szép volt és harmonikus. 1875-ben nősült. Feleségül vette Csekey Gizellát, Csekey István esperes leányát. Feleségének megértő szeretete, négy gyermekének vidám zaja tették meleggé a kölesdi p&róchiát s adtak sugalma- zást az ő költői lelkének. Poéta volt a szó igazi értelmében. Szeretett csapong&ni úgy, amint játszi kedélye és hángulata kívánta. A batáridőkre végzendő hivatalos munkában nem egyszer csak súlyokat látott, amelyek szabad mozgásában akadályozták. Adminisztráció tekintetében nem is tartozott az elismert lelkészek közé. Mikor azonban az igét kellett hirdetnie, sápadt arca kigyult, színtelen hangját valami különös melegség hatotta át, amely szerte áradt mindenfelé, magával ragadva és gyújtva a szivekéi. Csak a miliéniumi ünnepi beszédére utalok-. A hitnek mekkora ereje, a magyar érzésnek milyen tüze és a költészetnek milyen szépségei ömlenek el azon 1 v. Nevét azonban mégsem beszédei tették általánosan ismertté, hanem szépirodalmi munkái. A belletrieztí- kával már 24 éves korában foglalkozni kezdett. A népéletből ellesel ^ Kálmán Dezső.
