Tolnamegyei Ujság, 1921 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1921-05-28 / 22. szám
III. évfolyam. Szekszárdi 1921 május 28. 22. szám. 8zerkesztöség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank ép&letében. Teiefonszám 85 és 102. Előfizetési ár: egész évre 80 K,félévre42K,negyedévre 24K. Vidéken: 88 K, 46 K, 26 K. — Egyes szám ára 2 K. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hlrdtttsek árai: A legkisebb hirdetés dl|a 30 korona A hirdetés az utolsó oldalon egy 60 mlllmeier széles hasábon mlllméter soronként 2 korona, a szövegoldalon 3 korona, a hírrovatban elhelyezett reklámhír valamint a nyilttér soronként 20 koronába kertit. Családi hírek és vállalati hír* detések külön árszabás szerint Lelkészek. A szekszárdi református gyülekezet 24 református lelkészt látott vendégül e hó 19—23-ig terjedő időközben. Konferenciára gyűltek össze. A múlt szomorú tapasztalatai, a jelen nyomorúságos, kiforratlan állapota arra indította őket, hogy nagy és súlyos feladataik megbeszélésére, közös terveik keresztülvitelére összetegyék testvéri erejüket. Határozzanak, végrehajtsanak. A konferencia tartalma méltó a református lelkészek honszerető gárdájához, az előadók személye nemkülönben. Ott láttuk Beveridge Vilmos skót lelkészt, hallottuk erőteljes szavait. Ott láttuk dr. Kovács J. István nemzetgyűlési képviselőt, theol. tanárt egyszerű lelkészi öltözetben, izzó, égő eszméktől áthatva. Még most is fülünkbe cseng felkesitő szava: „Eljöttünk hozzátok, mi, református lelkészek, hogy az Isten szeretetének oltártüzét felélesszük a magunkkal hozott gályákkal. Hogy olyan magasra csapjon a láng, hogy közelben levő elleneink is meglássák és megérezzék.“ Hirdette fanatikus hittel, hogy a magyar nemzeti eszme, a magyar szent és egy, sértetlen hsza a kálvmizmussal áll, vagy esik. Hangsúlyozta a református lelkészekre váró nemzetmentőTeladatokat. Forgács Gyula péczeli lelkész, az evangéliumi hitü, apostoli lelkű férfiú zseniális világossággal mutatta meg a megújhodás .módját eszközét: Jézust. Egyetemes gondolat: magára az Isten szent Fiára mut&tni, mint minden élet igaz, égi, örök forrására. Dr. Sebestyén Jenő theol. tanár, lap- szerkesztő erőteljes jelleme, nagy tudása, filozófiai képzettsége tiszteletre méltóan emelkedett ki. Szabó Miklós erdélyi menekült lelkész meleg, vonzó egyénisége, dr. Fiilep Lajos h. lelkész böicsészetileg kiművelt) átható elméje szintén egy-egy világitó szövétnek volt. De a többi is mind egy- egy erőforrás. Tudja meg mindenki, hogy azok a kül ső disz nélküli, feketeruhás lelkészek a megújhodás nagy elhatározásával jöttek és távoztak. Közöttük nem egy állandóan zörgeti a külföldi közvélemény ajtaját: „Megmenteni a magyart 1“ Svájcz, Anglia, Hollandia, Amerika hallja és látja őket egyszerűségükben, úgy, mint mi. Megfogják nyomorúságos sebeinket s az Igazságos Isten nevében felmutatják a külföld előtt és orvosságot követelnek. Nagytiszteletü Urak! A szerencsétlen nemzet lázasan kiséri és várja minden munkájokat. Milliók figyelme fordul a szószékek felé. Onnan telik meg értékkel a keresztyén éra! Ám munkálkodjanak fáradhatatlanul Isten és haza nevében egy oly sokat hangoztatott gondolatért: a feltámadásért. Mutassák meg Jézust e meghalt nemzetnek, mint az ég egyedül igaz életét. Gyógyítsák meg a sebeket, építsék meg a sziveket — és alázatosan imádkozzék reánk Isten irgalmas szeretetét. J. Gy. Wuik KözMse. A Toloamegyei Újság Hírlapkiadó Részvénytársaság folyó hó 28-án délelőtt 11 órakor tartotta Szekszárdon a városháza nagytermében első évi közgyűlését. Az ülést báró Fiáth Tibor elnök a következő beszéddel nyitotta meg : „Immár több, mint két esztendeje annak, hogy eldördült a gyilkosok kezében a fegyver. Eldőlt a tölgy és vele együtt romba dőlt hazánk ezer éves alkotmánya. Es másfél esztendeje annak, hogy a forradalom és az azt követő véres rémuralom, szeny bői, piszokból, sárból és vérből épített glosszájáról sikerült letépni a vörös rongyot és lerombolt alkotmányunk bástyafalára újból kitűzhettük a nemzeti szinü lobogót. Szegeden megszólalt Horthy Miklós kürtje és felébresztette zsibbadt tespedéséből a szunnyadozó magyart. Jött Novara hőse éléti a mi legdrágább kincsünkkel, századok reményével, legnagyobb vágyával és óhajával a „nemzeti hadsereggel“. Szegedtől Pestig, a beszennyezett fővárosig diadalmenet volt az útja és diadalutjában egy nemzet örökké tartó és soha el nem homályosuló hálája kisérte. Előle patkányok módjára szaladtak szerte- széjjel a hitetlenek, a hazaáruló bitangok. Az ő kürtjének varázsára felébredt Tolnavármegye hazafias közönsége is. Nem gyilkos fegyverekkel, hanem tollal a kezében, a megbecsülés, megértés s összetartás gó- . niuszával jött hirdetni a keresztény nemzeti eszmét és küzdeni a nemzet regenerációjáért. “ Ezután bejelenti, arra való tekintettel, hogy a lapban jelentek meg olyan közlemények, amelyekkel ő nem azonosíthatja magát, hogy a társaság elnöki állásáról lemond. Az ülés tovább vezetésére felkéretvén, megállapította, hogy a közgyűlés sza- i bályszerüen hivatott össze b mivel azon 33 részvényes 585 részvény képviseletében jelent meg, határozatképp. A jegyzőkönyv hitelesítésére Szeghy Sándor és Dicenty László részvényesek választattak meg, ve zetésére pedig Polgár István kéretett fel. Az igazgatóság jelemtésének bemutatása előtt Schneider János, mint a lap szerkesztője, kért szót és reflektált az elnöki székből a lapot ért kritikára. A közgyűlésen jelen voltak többször szakították meg szavait éljenzésükkel és tapssal. Beszédét a következőleg fejezte be: „Nem vagyok radikális, cikkeimmel Boha- sem szolgáltam egyeseket, osztályokat, mindig azt hirdettem, hogy letörve pártkereteket, kiegyenlítve társadalmi osztályellentéteket, a nemzetépités, a második honszerzés nagy éB nemes munkájában a legnagyobb ur és a legkisebb ember, a dúsgazdag és a földhöz ragadt szegény egyaránt vegyen részt. Harcoltam azért, amit a köz érdekének és amit igazságnak tartottam, ha úgy találták, hogy a harcot nem megfelelően vittem, Ítéljenek el.“ A felzugó taps megadta az ítéletet. Ezután Schneider János, mint a részvénytársaság ügyvezető-igazgatója, felolvasta az igazgatóság jelentését, amelyből a következőket emeljük ki: „Húsz hónap telt el, hogy társaságunk lapja megindult. Küzdelmes busz hónap! Gyarló emberi erővel, primitiv eszközökkel fogtunk a lelkeket felrázó harchoz. De bármily gyengék voltak is erőink, ha ki is érdemeltük néhányszor a éeritikát, azért Boha sem tévesztettük szem elől a célt, amiért társaságunk megalakult, amiért lapunk megindult. A kereszténység nagy és nemes eszméi lebegtek előttünk és a szeretetett felépült keresztény szellemnek ápolása és terjesztése képezte fontos feladatunkat. De ezt az eszmét nem gyűlölködéssel hirdettük, nem az embereket egymástól eltávolító eszközök durvaságával, hanem a megértő, vonzó és a megnyerő irásmodor tiszteletet keltő tárgyilagosságával. A hazafias célok szolgálatában mindig előljártunk szóval és tettel egyaránt, nem egy hazafias és jótékonysági mozgalom lett eredményes lapunk huzgólkodása következtében. A politikában nem kötöttük le magunkat. Nem követtünk tűzön, vizen keresztül egyes pártárnyalatokat, ha- • nem a politikában azt az irányt hirdettük, amely nem részekre és pártokra bontja iegázolt hazánk polgárait, hanem az elvégzendő nagy munkára tömöríti és egyesíti. Elítéltünk minden kilengésre hajló irányzatot, de bátran kimondottuk, nem törődve a kritikával, gánccsal, nehezÜzenet Skóciába. — Mister Rev. Beveridge Szekszárdon időzése alkalmából. — Irta: Bodnár István. Szól az írás: egy ember mene, Jeruzsálemből Jerikó fele, Rablók kifoszták, hagyák útfélén, Félig halottan, sebtől véresen ... Egy »Pap« jött arra, látja messzirül S mintha nem látná, még messzibb kerül, És nemsokára jön egy »Lévita«, Ez se bánja, hogy vérét por igya, Ellép mellette némán, ridegen, — Még jó, hogy arra más is jár, megyen: Szamaritánus jött épp az utón, Lehajol hozzá. — nem barát, rokon, De azért gyorsan mossá a sebet És abba bort, olajat csepeget. A félholtat barmára felteszi, Egy »vendég-házban« ágyat vet neki, Ott ápolja s hogy másnap megy tovább, Hívja a — gazdát s két pénzt neki ád: Viselje gondját s ha majd visszatér: Megadja, —mond, — mi felül lesz a bér... Az írás eddig.., De én folytatom: Egy — nemzet fekszik kinn, a hő napon, Kiszáradt ajkkal, láztól reszketőn, Vére folydogál lassan, csepegőn, Rablók foszták ki óh, őt is gazul, Megcsonkitották irgalmatlanul, Nincs keze, lába ... Már alig piheg, Mellén és fején nyitott száj a seb, S letépve róla, tfti volt drága ék, Végső falatját, azt is elvivék, S elepedhet üditő csepp után, Az égi harmat enyhíti csupán, Nyögő sóhaját széthordja a szél, De a siró hang köveknek beszél. Pedig .mennek ott: »Papok«, »Léviták« Kopogó léptük úgy szivébe vág . .. — Elvérzik bizton, pusztulnia kell: Szamaritánus egy sincs itt közel! Nincs ... nincs ... De mintha pirkadna az ég ? Itt, ott a részvét halvány mécse ég, S a vak sötétet átpislogja már, Reszkető fénnyel egy reménysugár. A jó hollandok, svédek, finn-rokon Szeretete sok mély gyászt fénybe von. S legyen bár köztünk tenger, Óceán, Vérünk vér marad odatúl is ám I Az »uj hazából« — »régiért« sóhajt... S halljuk már távol a nagy zivatart, Mely döngeti a poklok kapuját, Ledönti a hazugság kőfalát. . . A világ ébred ... Látni kezd, figyel — Angliában: Igazság napja kel. Értünk beszélnek, tesznek is talán S az igaz ügynek igaz, szent szaván : Megdobbannak a nemes — skót szivek S a sok szív közül köztünk ime — egy 1 Üdv, üdv Tenéked, kit hozott az Úr, Skót vendégünk, te hozzád zeng e húr: Pár napon át bámultam nagy szived, Óh, ne csodáld hát, ha ismét — hiszek 1 Köszöntöm benned nagy, nemes hazád, Vidd el e népnek hála-sóhaját... Ennél egyebünk már úgy sem maradt, Torkunkba fúlnak a hangos szavak, Csak nyögünk, sírunk, halkan, csendesen : — Gyöngyöt látsz itt most mindenik szemen... Jöjj, jöjj hát, figyelj! — Nem kérünk kegyet» Csak igazságot! Jól látó szemet 1 Ne mondd, mit itt — hallsz: jaj ez, — zokogás, De, amit — láttál, legyen : »szent irás 1« Ezt hirdetsd otthon ... Könyörgünk neked S ne szád beszéljen rólunk, a — szived 1. Ez mesélje el: élt egy ritka nép, Amely »homlokán hordta a — szívét« Ki az volt kívül, ami legbelül, A jámbor jóság; lángol, lelkesül . .. Ki, amig félkézt kardot forgatott, Másikkal épít oltárt, templomot S magának, másnak kultúrpalotát, De mig rakott rá arany kupolát, Elhordták szépen háza tetejét, Meglopták, csalták gyermek jó szívét.,. Mégis megbocsát, mindenkit szeret, Csak — önmagát nem ... Ez, mi — veszte lett 1 Mondd el, meséld el, Óh, beszélj, beszélj: Hogy a Kárpátból jajszót hord a szél, Visszasírják ott a »magyar igát« S könny pergi be értünk az — Adriát. Új Rákóczit vár a nemes rutén S a bácskai sváb mind : »magyar-sovén«. S az egész Erdély mi felénk sikolt: Hogy csak még egyszer jönne, ami — volt! Beszélj mi rólunk .. . Óh, de tedd füled Előbb szivünkre ... S halld meg mit piheg; Bűnöst keresnek? Azok nem vagyunk, Avagy bűn, hogy megtartottuk szavunk? S hogy a parolánk: hűség, becsület ? — Magyar nem ámít, nem csal, hitegeti Nem árulásra tartja fel kezét, De, hogy ölelje, szivéhez, ki fért,- Mint ellenség is bátor, egyenes : Kaput tör be, titkos rést nem keres S mint barátnak: Kőszikla a szava, Építhetsz reá ... — Ezt vidd el haza 1 Igaz, ha bántják, Ő is — visszavág S most is csupa dac, hisz rajt durva láb, Hátán bot, ostor, szegekkel tele, De könny-sózta volt mindég kenyere, Tűri hát ezt is .. . Csak fogat szőrit, — Mert simogatja lágy ujjal a hit 1 Igen, ezt mondd el, hogy mi még — hiszünk. És száz pokol sem dönti meg-hitünk: Határt minekünk ezer év szabott, Mérő láncot itt: Isten-kéz húzott: Amott a — Kárpát, itt az — Adria, Ezért kiáltjuk: »Nem, nem azt, soha I« Óh, hirdetsd hát lángajkkal oda át: Hagyják meg nekünk az — Istent, hazátl
