Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-10-30 / 45. szám
1920 október 30. 3 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG minden belepő szemébe tűnhessen. Felkéretnek az összes iskolafentar- Uk, bogy az iskolában elrendelni szíveskedjenek, hogy a gyermekek rendes imádságuk után a Tevéi jelmondatává lett uj nemzeti imát is elmondják. K. A. — Sárköz a miniszterek előtt. A november 7-én tartandó ünnepségek rendező bizottsága felkérte Kovách Aladár vármegyei levéltárnokot, a szekszárdi múzeum őrét, hogy a „Falu Szövetségu 7-iki alakuló közgyűlésén mutassa be a vármegyei aéprajzi sajátosságokat. Kovách Aladár a főispán megbízásából a Sárközbe utazik, hogy összeállítsa azt a programmot, amelynek kereté- oen e vidék érdekes ősmagyar vonatkozású énekeit, táncait és öltözékeit a miniszterek és kíséretük megismerhetik. Az alakulás napján, november 7-én a sárközieket külön vonat hozza Szekszárdra és remélhető, bogy e fontos, nagy jelentőségű eseménynél jelen lesz a Sárköz apraja- nagyjft. Eljegyzések. Lászlófalví Eördögh Zoltán m. kir. gazdasági felügyelő eljegyezte Antal Tildnskát, Antal Pál nyug. közalapítványi főfelügyelő es neje Eichhardt Matild leányát Szekszárdon. — Anyakönyvvezetö helyettesi ki nevezés. Dr. Klein Antal főispán a kisvejkei anyakönyvi kerületben Hammer József kisvejkei jegyzőgyakor- i okot teljes hatáskörű anyakönyvvezető holyettessé kinevezte. — „Nemzeti Hitelintézett“ jó tűke befekteltsiil szolgáló részvényeire '220 koronás árfolyamon jegyzéseket elfogad Szekszárdon Maycr- féle vaskereskedés ' mellett levő kirendeltségi iroda. — Névváltóztatások. A belügyminiszter megengedte, hogy Hradck Ferenc szekszárdi államrendőrségi fogalmazd a saját, valamint Pál nevű kiskorú gyermeke családi nevét Hantos névre, —- továbbá, hogy Mózes István bognár, miszlai lakos családi nevét Marosi névre változtassa át. — Uj „Hangya“ szövetkezetek Tolnamegyében. A legutóbbi napokban Tengődön alakult uj „Hangya“ szövetkezet, melynek agilis elnöke: Dicendy Pál h. községi jegyző. — Ugyancsak m-gaiakult a „Hangya“ Kányán és Bedegen is, úgy hogy ez idő szerint a tamási járás minden községében van Hangya szövetkezet. — Talált Óra. Borgula fényképész neje okt. 24-én, vasárnap délután a vásártereit talált egy olcsóbbfajta zsebórát lánccal együtt. Jogos tulaj donosa átveheti Borgula fényképésznél Szekszárd. — Esküvő. E hó 26 in esküdött örök hűséget a szekszárdi belvárosi római kath. templomban dr. Hódossy Sándor törvényszéki jegyző Hirliny Katókának, néhai dr. Hirling Ádám, Szekszárd város «Ibő polgármestere árvájának. Tanuk voltak: Szabó Já no^ szekszárdi városi főmérnök és Saas László földbirtokos. Ruttkai és nedecsei dr. Rnttkay Ödön belügyminiszteri fogalmazó, volt tolnamegyei főiepáni titkár, f. 00,23 án házasságot kötött Kovács Ilonka úrnővel. (Minden külön értesítés helyett.) — Az áthelyezett közszolgálati al lulmazottak részére lakás biztosítása. A lakásügyek miniszteri biz tosa elrendelte, hogy a lakásügyekben eljáró lakásügyi hatóságok és iakásh’vatalok az áthelyezett köz- szolgálati alkalmazottak részére szükséges lakásról elsősorban, minden mást igényt megelőzően, gondoskodjanak. — Niefergall Nándor rehabilitálása. Tolnavármegye községi és körjegyzők egylete folyó évi szeptember hó 30-án tartott közgyűlésen meleg kar- ’■'rsi szeretettel üdvözölte Niefergall Nándor danaföldvári főjegyzőt abból i'z alkalomból, hogy Tolnavármegye főispánja a megejtett vizsgálat szerint teljesen rehabilitálta s több, mint cgy évet meghaladó méltatlan meg-* hurcoltatái után állásába visszahelyezte, illetőleg lehetővé tette állásának törvényes módon történt elfoglalását. őszinte örömének adott kifejezést a közgyűlés afelett, hogy az ő esetében a községi jegyzői kar közös ellensége, a gonosz ármánykodás ellen, az igazság diadalmaskodott. — Szives tudomásul. írja meg zaját és barátainak óimét egy levelezőlapon a BENKŐ BANK részvénytársaságnak, Budapest, Andrássy ut 60., azonnal kap ingyen és bérmentve egy 1921 es zsebnaptárt. — Halálozások. özv. Jobaházi Döry Jenőné szül. jobaházi Döry Mathilde október hó 27-én, életének 55 ik évében Ujdombováron elhunyt. Temetése nagy részvét mellett 30 án volt. A megboldogultban Döry Hugó nagybérlő és dr. Döry Jenő nyug. tb. főszolgabiró édesanyjukat gyászolják. Hanusfalvi Felrych Árpádné sz. Zavaros Irma folyó évi október hó 26 án, > hosszas szenvedés ntán elhunyt. A megboldogultban hanusfalvi Petrych Árpád nejét, Hesz Lajosáé édesanyját, Zavaros Gyula dr. tb. főorvos nővérét, Hesz Lajos községi főjegyző anyósát gyászolja. — Adomány. A tolnamegyei m. kir. pénzügyőrségnek"folyó évnegyedi adománya a Területvédő Liga javára 400, a Tolnamegyei Sportegyesület javára pedigr 190 korona. — A szállítási igazolványok dija A közigazgatási hatóság által az élelmiszer szállítási igazolványok kiállításáért darabonként 10 korona dijat kell leróni. — Szinéaznt Szekszárdon. Fehér Vilmos társulata nem kaphatta meg sem a szálló nagytermét, sem pedig a Katholikus Olvasókör helyiségét, így hát kénytelen eiőadásnit a moziban tartani és 25 tagú társulatával a téli sziniévadot 1920 november hó 2-án (kedden) kezdi meg. Bematató előadás lesz a „Sitvió kapitány“ c. irredentiata színmű. A színtársulat névsora : 1. Műszaki személyzet: Fe hér Vilmos igazgató, Beregi Gyula igazgatóhelyettes és főrendező, Bo kor Viktor és Verzár Zoltán rendezők, VáiHialiny Oszkár karmester, Farkas Gusztáv ügyelő, Kárpáthy Györgynó súgó, Bognár János pénztáros, Fischer Márton szertáros, Tóth Károly diszletmester. 2. Működő személyzet: Nők: F. Peéry llus, Szécsy Emma, Biró Böske, Kolotsay Anna, Lőrinczy Aranka, Sándori Margit, B. Pál Etus, Perczel Olga, Pál Mar git, Beregi Gyuláné, Koltai Böske. Férfiak : Fehér Vilmos, Beregi Gyula, Bokor Viktor, Bognár János, Fekete Jenő, Verzár Zoltán, Tumáesv Andor, Farkas Gusztáv, Kertész Lajos, Nagy Gyula, Kessey Tibor. Szinre- kerülő darabok : I. Színmüvek : Ne csüggedj magyar I Az utolsó honvéd. Mi ketten. Maria Del Carmen. Gyermektragédia. Éva és a férfiak Kis cukros. Trilby. Tolvaj. Aranyember. Keresd a szivet. Liliomfy stb. Ii. Népszínművek: Tót leány. Rég' szerető. Két huszár, egy baka. Ördög mátkája. Viola, az alföldi haramia. Betyár kendője. Paraszt kisasszony. Magdolna stb. III. Operettek: A pünkösdi tóisk. Százszorszép. Csók- baktc. Eiüstsirály. Cigánygrófnő, Debrecenbe kéne menni. Baba. Boszorkányvár. Bőregér. Nabántsvirág. Lili stb. — Katonaszemélyek lakása Tolna vármegyében. A belügyi és bouve- deimi minisztérium, továbbá a lakásügyi kormánybiztos képviselőinek legutóbb tartott értekezletén az illetékes tényezők megálispodtak abban, hogy a katonaszemélyek és családtagjaik elhelyezésének kérdését radikálisan megoldják. Az illető minise terek az értekezlet előterjesztéseihez hozzájárultak és a belügyminiszter felhivta a lakásügyek kormánybiztosát arra, hogy a nemzeti hadsereg tiszti és altiszti karának, amely 6 év óta nélkülözi az ádaedó otthont, most végre a hadsereg végleges el helyezésével ismét megfelelő lakást ! nyerhessen. A törvényhatóságok — igy Tolnavsrmegys is — utasítani fogják a lakáshivatalokat, hogy az említettek lakásügyeit a fennálló törvények és rendeletek értelmében minden kérvényt megelőzőleg intézzenek el, hogy a sok esetben jeletkező tarthatatlan elhelyezések végre megszün- tethetők legyenek. _ — Hadifogságban slhunyt tolnamegyei tanitó. Varga József tengődi róm. kath. kántortanitó 1920 február 24-én tuberkulózisban Kraaznojarszk- ban meghalt. Az ottani hadifogolytemetőben helyezték örök nyugalomra. A 19. honvéd gyalogezred legénysége sírja fölé szép keresztet állított. Temetésén résztvettek ezredtársainak Krasznojarszkban időző tagjai. Öt esztendei hadifogság után Szibéria hómezőin ásták meg a sírját. — írjon egy levelezőlapot a BENKÖ BANK R.-T. Budapest, Andrássy-ut 60. és azonnal megkapja a fóárusitó osztálysorsjegy számait és az uj prospektust. Gyorsan nagy vagyonra csak úgy tehet szert, ha sorsjegye van. Egy millió koronát is nyerhet. Ált»; lánosan ismert tény, hogy a BENKŐ BANK a legszerencsésebb bankház, hol sok millió nyereményt fizettek már ki a közönségnek. — A szekszárdi fodrász- és borbélymesterek a nehéz megélhetési viszonyokra való tekintettel, hogy megélhetésüket némileg biztosítsák, elhatározták, hogy a borotválási és hajvágási dijakat méltányosan bár, de felemelik. November 1-től kezdve a következő díjszabás lép életbe: egyszerű borotválás 4 K, fésüléssel 5 K, hajvágás 8 K, gvermek- hajvágás géppel 6 K, frizurára 8 K. Havi bérlet hetenkint egyszeri borotválás 20 K, kétszeri 85 K, háromszori 50 K, minden másnap 55 K. Bérletjegy 10 számmal 35 K. Megjegyzendő, hogy más nagyobb városokban a bérletrendszert teljesen beszüntették. Az üzleteket ezután hétfőn reggel 8 órától déli 12 óráig nyitva tartják. Más napokon — tekintettel a rettenetes magas fa- és villanyárakra — ünnep és vasárnap kivételével nov. 15-től reggel fél 8 órától déli 12 óráig és d. u. fél 2-től este 5 óráig tartanak nyitva. Ezen elhatározásra az indította őket, hogy a mostani 3 koronás, de különösen a havi abönnensektől egy borotválás után járó 1 K 80 filléres és 2 koronás borotválási díjból — amely kb. egy év óta van életben és azóta az árak mindéi téren emelkedtek -— megélni nem tudnak. — A Szekszárdon megnyíló napközi gyermekotthon javára október 23 tói a következő njabb nagylelkű adományok érkeztek: Forster Istvánná 19 kg. zsír, 40 kg. bab, 1 mm. vöröshagyma, Gőzsy Tiborék 1000 K és 6 kg. szalonnát, Satan- kovánszky János 23 kg. bab, 235 kg. burgonya, 22 drb. káposzta, 92 kg. zöldség, 40 kg. hagyma, 42 drb. knlarabé, Kajdacs község lakossága 200 koronát, 90 kilogramm, liszt, 2 kilogramm bus, 1 kilogramm zsír, 125 kg, csöves tengeri, 5 kg. rozs, 140 kg. bab, 359 kg. burgonya, 165 kg. káposzta, 5 kg. zöldség, 1 kg. lencse, 2 és fél kg. hüvelyes paprika, 2 és fél kg. hagyma, 4 drb. tojás, 3 és fél kg. borsó, 1 kg. mák, 1 és fél kg. dió, — Gindliesalád község lakossága 17 kg. liszt, 55 kg. bab, 332 kg. burgonya, Hangos pnsstások 25 kg. bab, 318 kg. burgonya, 1 és | fel kg. zsir, 7 kg. hagyma, 9 kg. rozs, Bikács község lakossága 335 korona, 237 kg. burgonya, 30 kg. bab, Gvörkönyiek 300 K, Némát- kériek 316 K, 10 kg. liszt, 3 kg. hús és teslonua, Kistupéi uradalom 330 kg. burgonya, Pusztaheneseiek 114 K, Weber bones 2tf kg. borsó, 20 kg. mák, Berényt János 100 K, 3 kg. burgonya, Ponekker János 25 K, 5 kg. liszt, Alsóhencseiek 37 kg. lisst, 42 kg. báb, 117 kg. burgönya, Wilczek ‘ Sándor 50, Ondregkovics Lajos 20. Pollacsek Jakab 100, ifj. Freund Gerson é.s Fiai 50, Keck János 50, Spitzer Izsnk 50, dr. Grün- feld A. 50, Graz 50, dr. Schwarz Aladár 100. Kramer Izsón« 100, Grie8z L pót 100, Gríesz Bernát 5Ö, Szekszárdi Takarék 1000, • Visoly Ákos 100, Forster Zoltánok 300 ko rónát. Kiszolgáló kisasszonyok azonnal felvétetnek Pirnitzer József és Fiai áruházában, Szekszárdon. • FOGORVOS: KOVÁCS J. Specialista fog- te szájbetegságskael. Értesíti ■ a. é. közönséget, hogy Bindet « fogorvosi szakmába vágó mfltétet tszkötdL Fogtömések a legjobb anyagokból.- Kérik: fogsorokat, aranykoronákat, hidakat Poe- tisztitás, foghúzás. — Rendel: reggel 8-tdl este 6-ig. — Lakása: Arasy iaaos-atsa 186 A gimnáziummal szemben. Sport A Tolnaváraegyei Testnevelési Bizottság sportünnepélyének és athletikai viadalának vasárnapi eredményei: I. Vadászlovak díjazása. (Hunter show) 1. Báró Rudayánszky Dezsóné. Jumping Pouder. Lovagolta báró Pletzger Rezső őrnagy. 2. Malier Lajos százados. Arany. Lovagoltak még Putz Jakab őrnagy (Tolna) és Merza László főhadnagy (Anna). II. Vadászverseny (Master ntán lova golva. Master: báró Pletzger Rezső őrnagy.) 1. Szűcs János főhadnagy. Álmos. 2. Pólya László főhsdnagy. Aranka. Lovagoltak meg Malier Lajos százados (Arany) és Kerner főhadnagy (Remény). III. Ugetőtovaglás. I. rész. 1. ifj. Pute Jakab. Rigó. 2. Kerner Ferenc főhadnagy. Anya 3 SzOcs cserkész. Lovagoltak még Putz Jakab (Tolna). IV. Ügetőlovaglás. II. rész- 1. Báró Rtd- nyánszky Oezsőné. Mentő. Lovagolta bár* Pletzger Rezső őrnagy. 2. Wilczek Ernő cserkész. Lovagoltak még báró Rudnyánizky Miklós (Fritz), Párdy Zoltán (Pali) és Scklott- hauer Kálmán alhdgy (Hassan). V. Kocsidijazás. Jukker fogatok részére. 1. Zöld Márton. 2. Stockinger (ánosné. Az athletikai verseny eredményei a ké- vetkezők: 1500 m. sikfdtds. 1. Schmeizer Sz. zlj. 5 perc 33 kétötöd másodperc. 200 m. síkfutás. 1. Háry Ihdgy Tolnai zlj. 26 kéttized másodperc, 2. Binder SzSC. — B) csoport. 1-Viola Sz. zlj. 28 kéttized másodperc, 2. Valter. Magasugrás. 1. Pintér Tolnai zlj. 14S vm., 2. Keserű hdgy T. zlj. 143 ca. — B. csoport. 1. Prantner Sz. zlj. 135 cm. hézigrdndt célbadobás. 1. Benedek tíz. Sz. zlj. Sulydobái. 1. Háry fhdgy T. zlj. 888 e*., 2. Schmidek SzSC 887 cm , 3. Fábián kdn Sz. zlj. 886 cm. — B) csoport 1. Benedek tiz. Sz. zlj. 920 cm., A Takács Sz. zlj. S71 centiméter. 400 m. síkfutás, 1. Tory SzSC. 1 pere 6 mp., 2. Debulay L. SzSC. — B) csoport. I. Kottgasser Sz. zlj. 1 perc 5 1 np., 2 Lekeer Sz. zlj. Távolugrás I. Keserű hdgy T. zlj. 516 em., 2. Háry fhdgy T. zlj. 508 cm. — B) csoport, 1- Benedek tiz. Sz. zlj. 483 cm. Kézigránát távoldobds. 1. Baka Sz. zlj. 40 méter. 1000 m. síkfutás ötös csapatverseny. 1. SzSC csapata. — B) csoport. Sz. zlj. »ea- pata. Egyéni győztes Merz Sz. zlj. 3 pác 21 3 mp. 100 m. síkfutás. 1. Háry fhdgy T. zlj. 13*4 mp., 2. Binder SzSC, 3. Teleki SzSC. B) csoport. 1. Németh őrv. Sz. zlj. 13*1 nép., 2. Dombi Sz. zlj. Dlszkoszvetés. I. Oábor alhdgy Sz. alj 2799 cm., 2. Pűnkösdy hdgy Sz. zlj. 2696 cm. — B) csoport I. Benedek tiz. 2799 em. Rúdugrás.. 1, Pintér hdj. őrm. T. zlj. 245 cm. Gerelyvetis. 1. Fábián hdgy Sz. zlj. 3865 centiméter. 4X100 ni. staféta. 1. SzSC csapata 55*1 mp. — B) csoport. 1. Sz. zlj. csapata 55*1 másodperc. Az összetett verseny győztese Háry fhdgy T, zlj. 4 ponttal A Magyar «pretkezeti Központok Áruforgajuu AMT. Szekszárdi Kirto- deitsA0FwttKÍik, ki:üuőeo berendezett Sniezőgazdar.ági gép- raktárát Pakson (Tolnamegyei Takarék) állította fel. Ugyanitt kitűnő minőségű vetőgépek, szecskavágók, répavégók, tengerimorzsoiók és darálók, konkoly ozók, boronák, ekék stb. kaphatók. Hirdetmény. Megvettem Lakos István és neje tamásii lakosok tamásii vasúti vendéglői üzletét. Felkérem eladók hitelezőit, hogy követeléseiket nálam dr. Hirsch Sándor tamásii ügyvéd utján 8 nap alatt jelentsek be, mert a később érkezőket figyelembe nem veszem. Dobjón János Nagykóoyi. i