Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-03-13 / 11. szám
It. évfolyam. Szekszárd, 1920 március 13. 11. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési ár: egész évre 40 K, félévre 22 K, negyedévre 12 K. Vidéken: 45 K, 24 K, 14 K. — Egyes szám ára 1 K. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez kQldendők. Hirdetitek árai: A legkisebb hlrdtlás dija 25 korona A hirdetés az utolsó oldalon egy 80 ■Ilimet«' széles kaséban IOO mllineétar magasságig mlH- méttr soronként I koronába, 100 milloáter magasságon tut 70 fillérbe kerül. Az utolsó előtti, illetet a szöeegoldalon leró. ealamint részeáaytár- saságl hirdetésekért 20 százalék felárt számítunk. Keklámhlrek a h irr óraiban garm ad soronként A korona, pátit aoronként 5 korona. Agrárdemokrácia. Irta: Meyer Lajos. II. (folytatás és vége.) Múltkori kis elmélkedésünknek konklasiója az volt, hogy keresztény gondolatokra épített szociális szellemtől átjárt és erősen magyar politikára van most ^szükségünk ! És itt kapcsolódik be gondolatmenetem a miniszterelnök pompás és programm erejéig tartalmas ideájába. Ez a már vázolt politika n. i. a szó nemes írtelmében vett demokráciának a politikája, amennyiben demokratikus alapra akarja helyezni és ugyancsak demokratikus irányba kívánja fejleszteni hazánk ébredő közéletét. Ez a szó „demokrácia“ jelenleg szintén a diszkredi- tált szavak csoportjához tartozik ; szörnyűséges eltévelyedések és félreértések fűződnek hozzá. Tisztáznunk kell tehát a fogalmakat! s Demokrácia a mi ideológiánkban semmi- tselre sem jelent tömeguralmat! A tömeg nem alkalmas az uralkodásra, a hatalom hordozására s gyakorlására. Ha az uralom — ez évezredek böl- esessége — megakarja közelíteni eszményi célját, akkor legyen az igazán a hivatottak, a szilárd jellemüek, a tisztult meggzőződéiUek, szóval a legjobbak, a nemzet arisztokráciájnak — nem születési, hanem erkölcsi és szellemi értékekkoi vonatkozásban értem ezt — a kiváltsága. A tömeg ezen kvalitások egyikével sem rendelkezik. A felelősségérzettől és elvektől nem feszélyezett tömegakaral, helyesebben tömeg szeszéig hullámverése sohasem a legkiválóbbakat, hanem mindig a demagógokat, piszkos kezű és még piszkosabb lelkű forradalmárokat, politikai hazárdőröket, konjunktúrákat kihasználó akarnokokat, a társadalom klodkájának alját, szennyét sodorja felszínre. Ez nem uralom, ez anarkia — ez rászabadítasz az alvilág fergeteT gesen romboló erőinek az emberiségre. Bőven és keservesen illusztrálta ezt a mi két n. n. forradalmunk is. Ebből a demokráciából — mondjanak bár ezért raakciénóriusoknak — mi nem kérünk. De van a demokráciának egy rokonszenves fajtája is. Az, amelyik a keresztény kurzusnál kell, hogy forgalomban legyen. S ez olyan uralom, amely hatalmát a nemzet egész érdekében, a tömegjólét megalapozására használja fel. Olyan nralom ez, amely a kultúra áldásainak forrását minden polgár előtt megnyitja; megteremti és biztosítja lehetőségét annak, hogy a te- hetségzk — tekintet nélkül arra, kastélyban, avagy bogár hátú viskóban villantak- e fel — érvényesülhessenek és hogy a nemzet minden munkás és érdemes tagja az alkotmányos jogok gyakorlásában s igy közvetve az ország sorsának intézésében részt vehessen. Ilyen demokráciára igenis múlhatatlanul szükségünk van. Nem tévedek, ismerve a minisz ereinek patikai rí ltját és hitvallását, ha azt állítom, hogy a ti ráciának ezen utóbbi típusáról '-m:élt. Ez a keresztény eszmevilágba : • demokrácia minálnnk agrár jellegű Országunk gazdasági struktúrája önként jelöli meg a demokratikus politikának ezt a karakterisztikus irányát. Mi fűidet művelő ország vagyunk 1 Épp azért a mi szociálpolitikánknak ki- indulója s egyben súlypontja: az agrárkérdésnek közérdekben való gyökeres és modern megoldáss! Nagy szerencse, hogy megújhodásunkat ezzel kezdhetjük. Mi lenne velünk, ha ipari állam lennénk ? Teljese* kifosztva, ébredező iparunk letörve, valóban vigasztalan jövő előtt állnánk. De a jó anyaföldet há ' Isten nem tudták elrekvirálni s lábaink alól kihúzni — és az uj magyar élet ebből a földből fog kisarjadni. Ha mi egy igazán nagystílű közgazdasági programmot következetesen és feltétlenül megvalósítunk ; ha minden túlhajtott indnstrialistikns ábrándok hajszolása helyett, legelősorban agriknl- turánkat istápoljuk mindsn erőnkkel és fejlesztjük az adott nagy lehetőségek irányában, akkor mi gazdaságilag hamarabb fogunk lábraállni, mint ami torzszülött, pókhasn szomszédaink, akik minden antant-gyámolitás mellett sem tudnak a népellátás ezer nehézségével megbirkózni. Az agri- kultúra megizmosodásával a belekapcsolódó ipar és kereskedelem is természetszerűleg egészséges fejlődésnek fog indulni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a gazdasági erőrekapásban nagy politikai és történelmi erők is hullámzónak. Ezek fogják nemzetünket nagy történelmi aspirációival együtt megvédelmezni. Mert ezek az erők, amelyek itt forrnak, egyúttal eleven, aktiv és expansiv erők is, amelyek minden kalandos vállalkozásnál biztosabban fogják majd visszavonzani és hódítani az ezeréves Magyarországnak, ennek az ideális gezdasági egységnek, minden most erő szakkal elszakított részét. De szükséges politikánknak ebbe a főirányba való terelése azért is, mert tudnunk kell, hogy egy ország nemzetgazdaságának is elsődleges célja és legfőbb ideálja csakis a bensőséges és erőteljes kultnrélet fakasztása, az erkölcsi erők felkeltése, az eszmények tiszteletének kimélyitése, emberséges életlehetőségnek megteremtése és az emberi méltóságnak éa lelki berendezkedésnek leginkább megfelelő önálló munkakörnek, existenciának lehetőleg sokak számára való biztosítása lehet. Ezt a célt és ideált azonban csak a hazai rögbe gyökereztetett s abból kivirágzó politikával érhetjük el. A fúld n. i. a nemzet kulturális, fizikai és morális erejének, testi és lelki egészségének a for rása. Ez az .áldott magyar föld termi azokat a nagyszerű lelkeket, akik, talán sokszor öntudatlanul, de mindig mélységes szeretettel szeretik a hazát; akik életök árán is ragaszkodnak vallás- erkölcsi gondolatokhoz s akik. tudnak még hagyományokat éa tekintélyt tisztelni.-n.aivvnrL\^,\iTin,~tftrM\ijxii.rin_inrLrru-i.i-Li-nn_i',‘i"ir'i---Nem változtatje meg ezt a megállapítást annak világos meglátása sem, hogy a föld népének bizony nagyon sok ellenszenves hibája is van. Sokaknál a szép jellemvonások tényleg elcsökevé- nyesedtek, soknak jóravaló, becsületes, magyar lelke beiszapolódott. Itt évszázados mulasztásokkal állunk szemben. Azért nagyszabású, keresztény és hazafias szellemtől ihletett népoktatási reformokra és mégnagyobb szabású népoktatókra van égetően szükségünk. És még valamire! Nem szabad sajnálnunk & fáradságot, nem szabad fukarkodnunk a türelemmel és visszariadnunk a nehézségektől — hanem törődnünk, foglalkoznunk kell a néppel. Nekünk is, nemcsak az „emancipált“ uraknak Hozzá kell férkőznünk a nép leikéhez s azt a rátapadt sok szennyet le kell róla tisztogatnunk és a magyar lelket újra ki kell fényeeitenünk. Ez valamennyiünknek kötelessége ! Nem szidni a parasztot — ez degjobb esetben csak konstatálása a bajnak, semmi más — hanem javítani, erkölcsi érzéket felébreszteni és kicsiszolni, rhorális nívóját emelni, ez már igazán érdemes és produktív munka. Vissza a falukoz I Verjen lábunk gyökeret az ezeréves hazai talajban — ez az uj iránynak jelszava t Ezt az irányt inaugurálta a magyar miniszterelnök is,amikor nagyon helyesen nz agrárdemokráciát, mint a fejlődés bázisát hangsúlyozta. Rengeteg reformgondolat rajzik ebben a lapidáris kifejezésben. Nem is lehet mind egy lélegzetre f Isorolni. Ha azonban parlamentünkben lesz annyi megértés és tetterő, mint a mekkora lelkesedést a miniszterelnök szavai kiváltottak, akkor hiszem, hogy ezekre a valóban nemzetet mentő és jövőt megalapozó reformokra nem kell sokáig várnunk. Mindenesetre sok, hiábavaló szócséplés között egy reális, iránytjelző, szinte megváltó gondolat / Pillanatfelvételek ... Irta: Jártas Róza. Bár vasárnap este volt, de valami elsiomo- ritóan hétköznapi hangulattal volt tele az ntea és a tér. A világháború katasztrófája, az ellenség’ gyalázatosságai, a lealázó béke, mmdmegannyi de- nevérszárnyu rémek ráfeküdtek mizdenre, ami a nyugalom léleksimogatását kínálta volna az azt keresőknek. Nyomasztó kedvtépő hangulat uralkodott a sétáló közönség arzulutján is. Itt egy apa, gondterhelt arccai lépdel, mint egy gépember. Lelke ? tán az ztthon sivárzágán, az üres kamrán, ruhátlan gyermezein, gondtól sápadó s idő elótt öregedő feleségénél időzik ? Bizonnyal, mert ilyen gondtépett arc csak családapákon latható, a becsülztes, férfias aggodalom aranyló patinája. Arcvonása kemény, ha távozott, vállai nekifeszülve hasitják a szeles, nyers esti levegőt. Olyan valami barcrakesz elszántság gió- riázza be távolodó, elmosódó alakját. A férfibecsü let, az sséloa apa megtestesült kepe. Vajjoo hányán vannak ilyenek elgyöiröti hazámban? Há nyan emelhetik fel teljes öntudattal, királyi önérzettel arcukat, homlokukat s felhőtlen tekintetüket a tiszta, csillagos égbolt felé ? Hányán ? . . . * Suhanó alak jő szembe. Nő. Selyemsuhogás, gondtalan semmitmondó arc. De bő jövedelemről beszél alakján m* a vadonatúj drága holmi. Karján, szinte vonszolva vezeti kis lánykáját. Az csaosog neki mindent gyerekes összevisszaságban, apró kis lelki benyomásait, de az „anyus‘ nem hallja, észre sem látszik venni, hogy gyermeke beszól, kérdés. Szemeit messze, távoli pontra szegzi, pontra, mely nem az utca képére illesztődik, hanem inkább az é belvilága fikszirozza ki neki azt az aranylő ködben ingó riDgó délibábot s odamosolyogja aranyba mártott ecsetvonással az alkony lilás-szürke párázatára. A uő neme gyönyörtől villog. S aztán — egy botlás, kis lánykája lábaival: felébreszti merengését)*!. — Jaj, Anyu* 1 ts nem is vezet»» I cseng föl kesergő kis hangja Az ,«nyu*“ elpirul, ajkába harap s pillanatra szeretettel megszorítja 4 kicsike meleg kesét, mely elhessegette a becsület fekete, éhes varjuseregét lelki szemei elől De vájjon meddig tart ez a tisztult lelki légkör •lőtte, mögötte • lelkében? Mig kis lánykája kezét fogja • el sem ereszti. Az ártatlanság hófehér galambjától fél a romlottság fekete, ólálkodó var- jusereg. Egy gyermek. Fiú. 8—10 éves. Rongyok leffegnek laba nyomán; ronggyal van céklavörös lábacskája betekerve. Hóna alatt üveget szorongat, páliokabfiz száll föl nyomán. A mozi előtt m-'gáll, az óit áesorgó gyerekcsapathoz sompo- lyog. Végre egyiket lukas könyökével oldalba böki s zöld ötkoronását fitogtatja felé, vörösre fagyott kis markából. — Látod? Én is bemék ám máj’. . . Csak előbb hazaviszem nyanyának a pálinkát, oszt akkor elgyühetek Ugyám ! v — Te ha m*j’ bemész, hadd nyitva kicsit az ajtót oszt ón is hadd lopakoggyak be; —jó? — Uhöm, majd csak várj, sietek. S valóban eltappog rongyos lábacskáival, tele veszi üvegj t pálinkával, útközben meg-meg- húzza apt*ó szájával. S azzal a pokolnak való itallal önti magába a mérget, mely megöli lelkét még bimbójában, megzavarja ébredő kis elméjének tisztán születő, de hamar öntudatlanná haló eszmevilágát; gondolatainak bűbájos tündérvilága: rút, fekete szörnyek, renyhe, kóvalygó vprjusereg tanyája. A tudatlanság, a könyv , betű és iskola- gyűlölet" mérges kigyófészkóvó válik. S később? Istenem! — büniáncolat valóságos boszorkány- konyhájává roggyan össze. Aminek a tisztaság, a jóság, az eszményiség, erkölcs és becsület valódi márványcsarnokávi, templomává kellene lennie. Kellerte! S hány van ily gyermek? ifjú? és nő? aki úgy issza magába a leleköngyilkolás mérgét: a pálinkát. Óh legyötört, megkínzott Hungária! Hol, merre van több holttest ? A Kárpátok zúzott er- dejü csúcsán, hegvszakadékai közt ? vagy az orosz j rónákon? Avagy talán az Alpok havas, sziklás
