Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-09-04 / 37. szám
II. évfolyam. Szekszárd, 1»20 szeptember 4. TOLNAMEGYEI U ISA KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ► • * 1 A lakáskérdéshez. Már hónapokkal ezelőtt kérelmet akartam intézni Szekszárd háztulajdonosaihoz és lakóihoz, melynek tárgya esdeklés akart lenni, hogy essék meg a szivük az otthonukból ki- uldüzütt honfitársaikon, akik hazátlanná válva, hazát keresve ide me ■* nekiiltek, mint magyarok a magyarokhoz, ide menekültek a gaz or- eságrablók üldözései elől abban a hitben, bogy itt lesz számukra hely; abban a bitben, hogy itt velük együtt dobogó magyar szivekre fognak találni s a meleg családi fészkükben, édes otthonukban meg nem zavart magyar testvéreik tárt karokkal fog iák fogadni őket, a hontalanokat; * abban a bitben, hogy amíg csak egy fala határából fog állni ez az ország, addig nem vállhatik hazátlanná a magyar, mert e falu határa is helyet ad a saját vérének, megosztja utolsó falat kenyerét is az otthonából me nekttlésre kényszeritett magyar testvérrel. Kérni akartam, de vártam abban a reményben, hogy önmagától el fog esni ennek szüksége, hogy ngy lesz, amint szerencsétlen menekült testvéreink hiszik. De amint ők csalódtak, ngy csalódtam én is, mert ma már látom, hogy itt a kérelem pusztában elhangzó szó volna. Kérelem helyett vádat emelek. Hiszen láttunk már a vád megdönthet len adatainak súlya alatt összeros- kadó bűnösöket, akik megtörtségük- ben nemcsak belátták az elkövetett cselekmény szörnyű mivoltát, hanem igaz és töredelmes megbánást is éreztek és bensőjükben a teljes meg- igazolás útjára térést határozták el. Ennek a lehetőségnek elképzelése közben egy gyenge kis reménysugár villan még meg a lelkemben, hátha az én vadaim folytán is lesznek meg- térök, hál ha mégis akad még egy kis parázs a hamuval ellepett szivekben s lobot vetve elfogja árulni, hogy van még lángja a magyar hazaszeretetnek, a magyar testvéri együttérzésnek. Végtelen súlyos teherként nehezedik a hatóságok vállaira a szerencsétlen menekült honfitársaink s a ▼elük csaknem azonos sorsú lakósorbeliek lakással való ellátásának gondja. És szomorú valóságként kell a lakásügyi hatóságoknak megállapítaniuk azt, hogy az elhelyezést nem csak a kereslet nagybani meg- ■övekedése 8 az ennek folytán mutatkozó lakáshiány, hanem az emberek önzése, szivtelensége — és kimondom, mert a valósághoz hiven kénytelen vagyok kimondani a legsúlyosabb szót is: hazafiatlansága is megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi. Hogy a lelketlen önzés, a minden idegen érdeket eltipró kapzsiság vált a háború alatt úrrá az emberek lelkén, azt évről-évre fokozódva szomorúan látjuk, azt azonban nem akartuk hinni, hogy a hazafiul érzés is ki halt már a telkekből. Mert én hazatiatlanságnak bélyeg- zem azt a magatartást, amelyet a menekültekkel s az ezek részére lakásért küzdő hatóságokkal szemben tanúsítanak az országban, igy Sfcek- szárdon is a háztulajdnnosok s a szükségletüket meghaladó terjedelmű lakással bírók, akik magokat magyar hazafiaknak merészelik hazudni."És oly szomorúan kevés a kivétel, hogy ezeket lámpával kell keresni s ezeket azzal kell megtisztelnem, hogy hazafiságból inkább eltűrjék az általánosítást, nehogy a többiek magokat kivételnek merjék /nondani. Ezek a szívtelen hazafiatlanok lakások drága bőr éa plüss zsöljéiben olvasnak az újságokból lakásínségről, minden utcasarkon beleütköznek a plakátokba, melyek a waggonla- kók, a menekültek segítésére hívnak fel, sőt kiemelem nagy szivüket : adományokat is juttatnak a szerencsétleneknek, de ha nagy szerényen beköszönt hozzájuk a lakásügyi hatóság valamelyik küldöttje s előmeri hozni a kérdést: lakást egy ínenekttltnek, akkor vége a barátságnak, akkor neki ez a lakás dukál, ilyen nagy a családja, az anyja, az anyósa, a sógornője, az irodája, az elfogadó, csak kell egy salon is, az meg vendégszoba, ide fog jönni ez, meg az. Vannak, akik már előre készülnek egy-egy ilyen lakást kereső látogatóra. Van is terpeszkedés az ilyen lakásban. Hogy a jó azi vüeket is megemlítsem, vannak, akik már régen keritettek lakót egy szobára. Az ilyen nagy hangon utal erre, hagy azonban ő neki milyen kényelme maradt, arról jobb hallgatni* És hiába tartjnk eléjük a waggon lakók nyomorult állapotát, hogy hatan-nyolcan, nőkkel, kis gyermekekkel, jobb családok, tannlt emberek nyomorognak már hónapok óta egy waggonban, egész waggon-söro- zatban, az időjárás minden változásának kitéve, bűzös, egeszségtelen levegőben, betegjük is van! Süket fülek ! Szívesen adnék, de nincs hely. Hova tegyem a bútoraimat ? Hiszen vannak méltánylandó esetek, de legtöbb helyen, ha csak egy kis jó akarat volna, lehetne segíteni éa sok magyar családot elhelyezni, csakhogy ez a jóakarat nincs meg ezekben az álhazafiakban. De mégis vannak, akikben abban az irányban van meg a jóakarat, hogy a lakást keresőt egy másik házhoz utasítják, vagy azt kérdezik, miért éppen ő tőle akarnak elvenni lakrészt, miért nem X tői, vagy Y-tól ? S ha felkeressük ezeket, akkor ezek meg az előbbiekhez utalnak. Az úgynevezett úri házakban megsúgják, hogy sok polgár háznál van elég hely, ha pedig ezeknél járnnk, akkor ezek, de mar .nem súgva, azt mondják : menjenek az nrakhoz. No ezekhez nem is kívánatos kerülni a szerencsétlen menekültéknek, ‘ mert bizony szívesebben mennének vissza oda, ahonnan menekültek. És ezek is magyarok. Hát azok a derék hazafiak, akik a háborús konjunktúrák folytán nagy vagyont harácsolva össze, szép nagy belvárosi és más házat vehettek meg ? Ezeknek meg egyszerre nagy lakás kell* nyakra-főre mondanak fel s vérig kínozzák a hatóságokat, hogy ezek tegyék ki a lakókat, hova? azzal ók nem törődnek, mert ők nem azért adták ki a sok pénzt, hogy más lakja a házukat. Pedig én azt hiszem, hogy ezek közt akad nem egy, akinek igazság szerint egy sok kai kisebb lakást kellene juttatni, amelynek egy szobáján az elővigyázó házigazda az ablakot vasráccsal látta el. Azok ellen emelek én Tádat, azok jlelkiismeretét terhelem meg e vádiratommal, akik bár segithatnének, nem látják meg a mi drága véreink nek a nyomorát, pedig ezek bizony mondom, több érő hazafiak, mint , mi, mert, mint nemzetüknek, hazájuknak rendületlen hívei hazafiság- ból ott hagyták a megszokot meleg- fészket az édes otthont, inkább vál tak hontalanokká, földönfutókká, . semhogy magyarságukat megtagadják, mert tőlük ezt kívánják a gaz | rablók. . Vádiratomra következzék az ítélet, de várjunk ! A büntető törvény a gynjtogatót, ha a tűz tovább terjedése a tettes által a tett fölfedezése és nagyobb kár okozása előtt elol- tatott — nem bünteti. * W. K. Epilógus. A Területvédö Ligának Szekszárdi Köre. megalakul t. Most, mikor a megalakulás előkészítésének izgalmas munkája ntán egy pillanatnyi szünet állott be, bizonyos lelki kényszert érzek, hogy visszatekintsek az alakuló gyűlés lefolyására és eredményére és hideg tárgyilagossággal állapítsam meg a munka és az eredmény mérlegét. Es araikor ezt teszem, minden szépit- getés nélkül be kell vallanom, hogy ez a mérleg nagyon elszomorító. Mindenki ismeri hazánknak gyászos helyzeiét. Mindenki tudja, hogy olyan állapotban vagyunk, aminőről még legszomornbb, legreménytelenebb álmunkban sem tudtunk álmodni, össze vagyunk szorítva hazánk régi nagyságának egyharmad részére. Le vannak rólnuk vágva-egy ezer éves múltnak hagyományai és jogai által velünk összeforrasztott, velünk egységet alkotó darabok. Nemzeti kultúránk őrhelyei, őseink vérétől megáztatott, megszentelt rögök. Gazdasági életünk erőforrásai. Le vannak rólunk tépve testvéreink, ezer éves történet jó- és balszerencséjének osztályosai. És mig rabszolgaságban nyög a magas Tátra, meg a Hargita, mig műveletlen betolakodóknak pus katusa, ostora és járma alatt sóhajtozik és pusztnl a magyar és a székely, addig a bennünket átkaroló ellenségtől félrevezetett külföld még minket tart gonosztevőknek és az életre méltatlanoknak. Hisz fel tudja fogni minden gondolkozó elme, kogy a szétdarabolás épen azért van, hogy a magyar nemzet, szétforgácsolva, kifosztva, az ólet lehetőségeitől, szinte a szabad levegőtől is elzárva, önmagától pusztuljon el. A Területvédö Liga előkészitő előadásain rámutattunk minderre. De egyszersmind rámutattunk arra is, hogy a Területvédö Liga nem kevesebbet akar, mint ezt a rettenetes állapotot megszüntetni. Mig a hivatalos politika a nemzetnek erőgyűjtésre szükséges békés, nyugalmas életét biztosítandó, kénytelen megalkuvást és a ránk kényszeritett béke megtartását hirdetni, rámatattunk arra, hogy addig a Területvédő Liga milyen csodálatos energiával gyújtogatja ngy a Csonkamagyaror szag, mint a leszabdalt részek magyarjainak szivében a reménységnek őrtüzeit, hogyan világit rá távoli világrészek boldogabb gyermekei előtti a magyar nemzet porba tiport igazára, hogyan snsog, beszél, kiált : „Ne csüggedjetek ! Eljön még a hajnal! Felsüt még a napi* Felmutattak mindezt. Es csak azután kértük e szövetség támogatását. így vártak az alakuló gyűlést. A nagy alkalmat, amelyen majd összetalálkoznak és összeölelkeznek a magyar lelkek. És eljött és . . . eltöltött szomorúsággal. Szép, impozáns volt az, ha kívülről néztük. De ha mélyebbre tekintettünk, azt kellett látnánk, hogy hiányzott belőle a teljes meg értés, a melegség, a lélek. Akikre a Liga Szekszárdi Körét alapítani akartuk, akik nagy arányszámuknál és anyagi erejüknél fogva a Liga derékhadát alkothatnák, azok nagy részben hidegek maradtak és az egész mozgalmat alig értékelték valamire. Fájó ez a megállapítás, de miért szépitenők ! ? Vájjon mi lehet ennek az oka? Mig északon a Koszcinskók és a Piáter Emíliák késő unokái élethalálharcot vivnnk hazájuknak évszázados sírból feltámadott szabadságáért, hogy lehet az, hogy a magyar népnek, a magyar hősök unokái- „ nak és testvéreinek, eltiport hazájáért már könnye sincsen! ? Tán sokat csalódott? Tán többet szenvedett, mint amennyinél még érzékeny marad a a szív? Vagy még nem szenvedett elég sokat ? Tán teljesen elmerült az önmagának élésben és csak a pénzért, cskk legszűkebb önző érdekeiért lelkesül ? Vagy nincs már talán hite a magyar faj jövőjében, a magyar nemzet rendeltetésében ? Nem tudom. Csak azt tudom, amit meg nem látni nem lehet, hogy a közöny, a fásultság, a hidegség megvan. Mit tegyünk? Tán elcsüggedve, rezignáltan vonuljunk vissza mindentől? Ha a kötelesség tettekre szólít, tán mindenre fájó lemondással sóhajtsuk : lehetetlen ! ? Távol legyen! A sikertelenség ne lemondásra, hanem nagyobb erőfeszítésre ösztönözzön ! Nézzük a célt, amelynél nagyobbat magyar ember földi életére nézve nem tfizhet maga elé! Ne feledjük, hogy a reménytelenek, a csüggedők, az emelkedni még nem tudók is testvéreink nekünk, akik előbb-ntóbb megértenek ! Dolgozzunk tovább ! Tanítsunk, lelkesítsünk, irá- nyitsnnk, vezessünk, kérjünk és zör gessünk szüntelenül! Ha önzést látunk, gyógyítsak azt önzetlenségünkkel ! A szívtelennek mutassuk meg, hegy mit tehet a nemes 82iv? Ha csüggedőt látunk, annak adjunk a mi lelkűnkből egy darabot! Ha nagyobb a feladat, mint hittük, fokozzuk erőnket még nagyobbra, ha emberfeletti, emberfelettire! Nem az a lelki nagyság, aki susogó platánok alatt, gyönyörű szerpentinen emelkedik a magasba, hanem az, aki tud csüggedés néikül csalódni, elfáradás nélkül fáradni, sebekkel borítva harcolni, elbukni és újra fölkelni és eszményeiért küzdeni tovább az utolsó leheletig. Én a Területvédö Liga vezetőit ilyeneknek ismerem. Folyton fülembe cseng egyik vezérének szava: Amig élek, engem nem taposhatnak a földre úgy, hogy én ismét talpra ne álinék. Gyülekezzünk minél többen ezek mögé a vezérek mögé, a Terület- védő Liga zászlaja alá S Akinek drága az ezeréve? magyar föld, akiI Szerkesztíség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében Telefonsiéra 85 és 102. ElMzetési ár: egész évre 60 K, félévre 32 K, negyedévre 17 K Vidéken: 65 K, 35 K, 19 K. — Egyes szám ára 1'50 K. Szerkeszt«: SCHNEIDER JÁNOS. Megjelenik minden szombaton. Előfiíetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illeti közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetésit árai: A lefktsebb hirdetés dija 25 keress A h:rdetés sí utolsó eldslee egy 60 nlllmrtcr uélei hasábon alltaéter so rönkén! I koronába, a szövtfoldalon I karosa 5* fillérbe, a hírreralban elhelyezett rckléa- blr ralanlnt a nyilttrr 2 koroséba kerüL Családi hírek és rátlalaH hirdetések kulin árszabás szériát.
