Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-08-07 / 33. szám
3 1920 augusztus 7. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG — Kérelem a szülőkhöz és az ifjcság barátaihoz. Főgimnáziumunk ifjúsági könyvtárának könyvállomá nya a világháború, a katonai beszállásolások, a forradalmasa bolseviz- mus alatt jórészt elkallódott. A megmaradt könyveket rendbe szedtük ugyan, de a hiányzókat pótolni nem tudjuk. A rendelkezésünkre álló kis összeg alig elég egy tucat könyv be- köttetésére! Felkérjük tehát a n. é. kö zönséget, szíveskedjék ifjúsági könyvtárunk kiegészítésének gondját velünk megosztani. Minden házban van serdülő ifjak számára való jó könyv, a melyet elolvastak s aztán félretettek. Ezeket a félretett kincseket kérjük most a szülőktől s az ifjúság barátaitól, hogy közkincsekké tettessük. A könyvadományokat Belházy Ernő ifj. könyvtáros, főgimn. tanár gyűjti össze. Az adakozók óhajára helyben és vidékre cserkészfiukat küldünk a könyvekért. A könyvek átvételét hir- lapilag és intézeti értesítőnkben nyugtatni fogjuk. — Esküvő. Polin Lajos felsőnyéki főjegyző július 28-án esküdött örök hűséget menyasszonyának Molnár Csillikának, Molnár István nyugal mázott jegyző és Szabó Csilla leányának. A polgári esketést Sörös József tainási-i főszolgabiró, az egyházit pedig Sclmnk Ferenc ottani plébános végezte, kik m&gasszárnya- iásu beszédet intéztek az ifjú párhoz. — A szekszárdi sportvezető és cserkésztisztképzö tanfolyam részt vevőinek elhelyezese. A Tolnavármegyei Testnevelési Bizottság folyó hó 15-iki kezdettel sportvezető és cserkésztiszti tanfolyamot tart Szek- szárdon. melyre a vármegye rniuden járásából résztvevők érkeznek városunkba. Ezek a hazafias honpolgárok, akik önként vállalkoztak arra a magasztos feladatra, hogy a magyar ifjúságot az élvezetek forgatagából Ifiragadják 8 e helyett testben és lélekben edzett, minden körülmények között lángolóan honszerető ifjúságot neveljenek, érdemesek arra, hogy nagyrabecsülésünket és munkájukban való feltétlen támogatásunkat bírják. Mivel azonban érkező barátainkat el kell szállásolnunk, a város polgármesteri hivatala ezen az utón is felkéri a hazafias ház- és lakástulajdonosokat, hogy akik egy, vagy több hallgató elszállásolását, amely tiz napra szól, önként elvállalják, ezt folyó hó 12-ig a polgár- mesteri hivatalnál jelentsék be. — Halálozás. Niklos Károly hercegi erdőmeBter élete 39-ik évében rövid szenvedés után f. hó 2 án éjjel váratlanul elhunyt Tamásiban. Temetése 4-én volt. Özvegye, gyermekei és kiterjedt rokonság gyászolja. — Temmer Ferenc hangversenye Dunaföldvaron. Julius hó 24 én este tartotta hangversenyét Dunaföldváron Temmer Ferenc fiatal zongoraművész, akitől — tudtunkkal — nagy zenei korifeusok még igen sokat várnak. Mivel zenekultúránkhoz még sok szó , fér, kétszeres a jelentősége egy egy komoly hangversenynek. Temmer Ferencre eleve felhívjuk a megye figyelmét, mert úgy tudjak, körutat tesz nagyobb községeinkben. A fiatal művész teljes megértéssel interpretálja -Chopinnek könnyed, finoman melan- cholikus mazurkáit, walzerjeit, Grieg- nek nagyszerű zenei impressionists' darabjait, Lisztnek grandiózus, heroikus rapsódiáit és őt hallgatni valóban a legelső és iegtisztuitabb élvezet. Ami leginkább feküut Temmer Ferenc zongorajátékában, az, a technikai fölény mellett, a lelki szab tilitásnak bevitele a játékba, avagy jobbadán a zeneművészet teljes, tökéletes megértése. A műsor legutolsó darabja: Lisztnek II. magyar rhap- sódiája volt. Ebben valósággal brillírozott a fiatal művész és lehetett érezni, hogy a heroikus darabnak teljes átérzetíséggel es uralommal való játéka m’ként ragadta magával az intim és valóban müértü hallgatóságot. Igazán kedves este volt, a melyért a közönség meleg köszöneté jár az ifjú művésznek. Külön dicséret illeti meg Kócsy Imrét, aki termeit és elsőrendű Rosenkrantz-zongoráját készségesen engedte át a művészi előadásra. Természeti ritkaság. E cim alatt lapunk utolsóelőtti számában megjelent hírből kifolyólag igen sok kertész, gazda és természetbarát közölte észleletéit Reich Oszkár fősaolgabiró- val. Valamennyi megegyezik abban, hogy az idén a napraforgó soha nem tapasztalt méretekben fejlődik. A legérdekesebb adatot dr. Diszberger Jakab gyönki körorvos szolgáltatta: Ráckozáron Sauerwein tanító kertjében egy napraforgó 415 centiméter magasságot ért el. Ez már csak agyán múzeumba való volna. Hanem úgy látszik & kender is tartja a magas sági rekordot. Mint értesülünk Kö lesden egy kenderszár 388 centiméternyire nőtt meg. — A szekszárdi kórház forgalma. A szekszárdi Ferencz-közkórházbaD a legutolsó évnegyedben 896 beteget ápolták. Ezek közül 333 a belgyógyászati, 366 a sebészeti, 181 az elmebeteg és 16 az elkülönítő osztályon kezeltetet t. — A Sió áldozata. Vinkovits Gergely ozorai gazda György nevű 18 éves fia julius 25-én fürdés közben Ozorán a Sióba falt. — A fónyüzési forgalmi adó alá eső tárgyak eladásával foglalkozók ezen körülményt folyó évi augusztus hó 14 ig tartoznak a pénzügyigazgatóságnál iráshan vagy szóval bejelenteni Szekszárd városnál és a községi elöljáróságoknál közzétett falragasz „Rendelet“ értelmében, hol a bejelentéshez kívánt adatok föl vannak sorolva. — Adományok Menekültek segélyezésére : Tolnavármegye alispánja utján : Führer Andor és özv. Tekus Vilmosné (Tevel) 180 korona. — Csapó Vilmos cs. és kir. kamarás, tengelipi lakos nagybirtokos és neje f. hó 10-én Unnoplik házasságuk 50-ik évfordululójat. Ebből az alkalomból 5000 koronát küldöttek dr. Pe8thy Pál kir. törvényszéki elnök nejéhez öt hazafias és jótékonycélra leendő felosztás végett. Dr. Pesthy Pálné a küldött összegből 1000 koronát a Move, 1000 koronát a Turul Sportegylet, 1000 koronát a hadifoglyok hazaszállítása, 1000 koronát a Területvédő Liga, 1000 koronát szekszárdi szegények javára jutatott. — Fertőző betegségek a vármegyá- ben. A tiszti főorvosi jelentés szerint az elmúlt évnegyedben 74 községben 320 hevenyfertőző betegség fordult elő 15 halálozással. Leggyakoribb volt köztük a kanyaró, mely 22 köz ségben 220 esetben merült föl 2 halálozással, a difteritisz 25 községben 43 esetben 5 halálozással, a vör- heny 12 községben 19 esetben 2 halálozással, hastifnsz 8 községben 16 esetben 5 halálozással, hffkhurnt 5 községben 19 esetben halálozás nélkül, gyermekágyi láz 1 községben 2 gyógyult esetben, vérhas 1 községben 1 halállal végződött esetben. A fertőző betegségek csak szórványosak voltak és Dagyobb halmozódást sehol sem mutattak. — A Veteránok Dunaföldváron. A Dunaföldvári önkéntes Tűzoltó Egyesület legénységi pénztára javára úgy anyagilag, mint erkölcsileg igen sikerült műkedvelői színi előadást rendezett folyó hó elsején az Egyeulő- ségi Körben. A nagyszámú közönség pompásan mulatott a szereplők, műkedvelői színvonalon felül álló játékán. Rutinos játéknkkal kiváltképen kitűntek : Nov.ik Mariska, Szabó Marnyka és Rókái Mariska. FOGORVOS: KOVÁCS I. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Értesíti a n. é. közönséget, hogy minden a fogorvosi szakmába vágó műtétet eszközöl. Fogtömések a legjobb anyagokból. Készít: fogsorokat, aranykoronákat, hidakat. Fog- tisztitás, foghúzás.— Rendel: reggel S-tól este 6-ig. — Lakása: Arany János-utca 180. A gimnáziummal szemben. SZABÓ GÉZA utolsó müve: . MÁRIA ORSZÁGA ^ kapható •—5 a Molnár-féle könyvkereskedésben. — Előadás a kommunizmusról. A Gyönki Iparosok és Kereskedők körhelyiségében Kellényi Elemér őrnagy, járási nyilvántartótiszt felolvasást tartott. a kommunizmusról. Különösen bőven ismertette vármegyénk derék hazafias lakosainak példás magatartását. A nagy tudással, de még nagyobb hazaszeretettől vezérelt előadást a jelenlevők mindvégig a legnagyobb érdeklődéssel hallgatták. — Mulatság. A Szekszárdi Sport Club football szakosztálya folyó évi augusztus hó 8-án, sasárnap a Polgári Olvasókör kerthelyiségében nyári táncmulatságot rendez. Kezdete pont 9 órakor. Belépőjegy személyenkint 15 korona. A zenét Béli Lajos teljes zenekara szolgáltatja. Felülfizetéseket a Sport Club köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz. Hideg és meleg ótelek, kitűnő borok, sóskifli, perec, tombola ós amerikai árverés. — Veszettség a szarvasmarhák közölt. Űzd Borjádon egy veszett kutya több szarvasmarhát megmart, mire az állatok megkapták a víziszony rettenetes betegségét. A nyavalyában elhullott 15 szarvasmarha, hármat pedig kiirtottak. —• A Move tamásii osztálya a hadifoglyok javára julius 21-én műkedvelői előadás) rendezett. Szereplők voltak: Jagicza Vincéné, Kőpigh Béláné, Basa Rózsika, Korányi Klári, Szili Ilonka, Várady Miéi, Simon Vera, Freyler Magdas, Frtthwirth Gizi, László Annus és Edit, Kaszás János, Molna Gy., kiknek előadása végtelen kedves és bájos volt ós egyes jelenetekben a művészi tökéletességig emelkedett. Gyönyörű volt a jelen, múlt é9 jövő drámája. Megható 6zép költeményt szavalt Simon Vera. Kedvesen láncoltak és énekeltek : Várady Mici, Basa Rózsika, Szili Ilonk», Korányi Klári, László Annus és Edit, Frühwirth G;zi. Az énekszámokat nagy művészettel Sörös Józsefné és Molnár Boriska kisérte. A programm összeállitásáért és betanításáért Szilasy Etelka ós Gyenis Ede budapesti színművészeket illeti a dicséret. A másnap is megismételt előadás tiszta jövedelme 2000 korma volt. Nyílttéri ____ Nyilatk ozat. Alulírott Korsós István őcsényi lakos, őszinte sajnálkozásomnak adok kifejezést azért, hogy Győry János őcsényi lakos rektor úrról folyó évben többek jelenlétében azt a valótlanságot állítottam, mintha a folyó évi május havi őcsényi verekedés gyanúsítottjait ő jelentette föl a katonaságnál. E, kijelentéseket bizonyos felületes és alaptalan pletyka alapján tettem, azért ezúton is bocsánatot kérek Győry János rektor úrtól, kiről közbecsülésben álló egyéniségénél fogva megfontolt ember, becsületbe vágó dolgot el nem hihet. Szekszárd. 1920 augusztus 4. Korsós István. • E rovat alatt közlöttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. M. kir. löldmivelésügyi miniszter. 68032 -1919. szám. \ Tolnavárraegye Alispánjának Szekszárd. Alispán urnák műit évi február hó 22-én 875. kih. 1918. szám alatt hozott és a múlt évi április hó 2-án 244. kih. 1919. sz. a. kelt jelentésével felterjesztett azt a másodfokú Ítéletét mellyel a völgységi .járás főszolgabírójának 340. kih. 1918. sz. elsőfokú ítéletét a terheltnek felebbezése után helybenhagyta Skrekő Jánosné sióagárdi lakost hamisított paprika forgalombahozatala által elkövetett kihágásért az 1895. évi XLVL t-c. 3-ik szakaszának a) pontja alapjáa 30 napi elzárásra és behajthatatlanság esetében még 20 napi elzárással, helyettesítendő 400 korona pénzbüntetésre Ítélte, a felmerült 20 korona vegyvizsgálati dij megtérítésére kötelezte és a kb. 25 liter paprika elkobzását és megsemmisítését elrendelte, a terheltnek felebbezése folytán felülbíráltam és annak eredményéhez képest a következőleg Ítéltem:. Az ítéletet minősítő részének azon helyesbítésével, hogy az elkövetett cselekményért kiszabott büntetés a törvény 3-ik szakaszának c) pqntja alapján állapíttatott meg, helyes indokainál fogva helybenhagyom még azzal a kiegészítéssel, hogy a jogerős ítéletnek a terhelt költségén egy Ízben az elsőfokú hatóság által megjelölendő hírlapban leendő közzétételét elrendelem. Indokok: Az alapeljárás során kétségen kívül megállapítana azt, hogy marasztalt a kifogásolt árut forgalomba hozta, az a körülmény azonban, hogy ő azt maga meghamisította, nem nyervén beigazolásL az ítélet jogalapot megjelölő részét megfelelően helyesbiten: kellett. Az 1895. évi XLVI. t.-c. 7-ik szakasza előírja, hogy visszaesés esetében az ítélet hírlapi közzétételét el kell rendelni, egészben tehát.a másodfokú ítéletet .ki kellett egészíteni, mert a terhelt hasonló kihágásért már büntetve volt. Egyébként az ítélet rendelkezéseit azért kellett helybenhagyni, mert a forgalomba- hozatalért a terheltet még abban az esetben is felelősség terheli, ha a paprika hamisító-, ját kipuhatolta volna. Nem volt tehát szükséges a felebbezésben megnevezett Fekete Erzsébet fajszi lakos kihallgatásának elrendelése, mert a terhelt által elkövetett kihágás tényálladéka enélkül is bizonyítva van, Fekete Erzsébet netáni büntethetősége pedig azóta már elévült. A mellékleteket azzal küldöm viasza, nogv az Ítéletről az érdekeltek értesitendők. Budapest, 1920 március, 1-én. A miniszter rendeletéből: Magyary s. k. miniszt. tanácsos. A másolat é* jogerősség hiteléül : Bonyhád, 1920 julius 26-án. Dr. Kagymássy, főszolgabíró. Sport. — A Bonyhádi Move Sport Club ós a Szekszárdi Törekvés Sport Egylet revans mérkőzése folyó hó 1-én volt Szekszárdon, melyet a bonyhádiak nyertek meg 4:0 arányban. — A Szekszárdi Törekvés Sport Egylet folyó hó 4-én tartott választ mányi ülésén Koncz Ferenc, az egylet eddigi fáradhatatlan intézője lemondott. A megüresedett intézői állást Joó József vállalta el. — Közgyűlés. A Törekvés Sport Egylet folyó hó 15-éo délelőtt 10 órakor a Strényer féle vendéglő emeleti helyiségében rendkívüli közgyűlést tart. Tekintve a tárgysorozat fontosságát, a közgyűlés határozatai az esetben is végérvényesek, ha a tagok nem jelennének meg kellő számban. ^ — Pályaavató mérkőzés. E hó 1 én tartotta pályaavató mérkőzését a Pincehelyi Sport Egyesület a Dombóvári Ifjúsági Csapat közreműködésével. Az idő mindkét félnek kedvezett az első félidőben, mig a második félidő kezdetén a közönség és a játékosok legnagyobb bosszúságára, délfalőli irányból erős szél kerekedett, közben egy kis esővel és a játékot megzavarta. A DICS szabályszerűségével és gyakorlottságával szép sikert aratott, a PSE ifjai egy kicsit gyenge, de változó játékot komponáltak. Többi közül dicséretre méltó játéka volt Bogár Vilmosnak, Maichin János, Fata István és Spitzer Lászlónak, kik gyönyörű összjáté- kukkal fölkeltették a közönség érdeklődését. A mérkőzés eredménye az első félidőben 1:2a pincehelyiek javára, a második félidőben a szél Monsold Sándor sertés-bizományi üzlet Budapest V. kér.. Sas-utca 20. szám Foglalkozik kizárólag'bizományban: választott malacok, süldők, kizott sertések és tanyászauyag adásvételének közvetítésével- Felvilágosításokkal készséggel szolgál — Hízott sertések cimzése: Mangold Sándor, Budapes.-Ferenc- város. Sertés vásár-tér. Sürgönyeim : Mangold Sasutca 28 Teiefon-intemrban: 162—57s sz.