Tolnamegyei Ujság, 1919 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1919-09-21 / 2. szám

4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG Magyar Katonák! A bonszaretet — párosulva a kereszténység lelkünk mélyén levő érzésével. jár nap alatt meg­teremtette a magyar nemzeti hadsereget. Három színű lobogó alá gyülekeznek ismét véreink, úgy mint azt ezer éven át tették elődeink ! Megragadtuk ezt a zássiót úgy, bogy azt tébbé semmi vihar ki nem ragadhatja kezünkből. Tolnamegyei Katonák 2 , Mi bízunk bennetek, bizunk abban a szel­lemben, a mely előtt megreezketett e közelmúlt­ban Pánitól Moszkváig minden ellenségünk. Most ne bíznánk ebben a szellemben, a me­lyet nem is külső, hanem csak belső, legssemélye- aebb vagyonunk, családunk ellen törő ellenségeink ellen kel) vezetnünk. Legtöbbje közteletek olvasta Horthy ióvezé­rünk hirdetményét, s ennek meg kell Titeket nyugtatni! He üljetek íe) a hazátlan cépcsábilóknak, a kik oly távol állnak a keresztény magyar nem­zettől 1 Keresztülgázolunk mi ezeken könnyen ! Csak rövid időre van szükség rátok, mentül több lelkesedést hoztok magatokkal, annál gyor­sabb, annál tisztább munkát fogunk végezni. A MOVE. A „Magyar Országos Véderő-Egyesület" akkor alakult, mikor őseink által annyi vérrel megszer­zett és részünkre megtartott hazánk kezdett ha­zátlan bitangok és idegen nemzetek prédája lenni. Akkoriban a MOVE csak tisztek és hivatá­sos altisztek egyesülése volt, amelyet az akkor malmon lévők, mert hatalmuk, szabad rablásuk ás rombolásuk ezen egyesület törekvései által ve­szélyeztetve volt, — mint „ellenforradalmi" intéz­ményt" beszüntettek. A MOVE azonban nem nyugodott, hanem jelmondatához: „Becsülettel a hazáért!" — híven, először Wienben, később Szegeden ismét megkezdte működését, immár magában egyesítve mindazon társadalmi osstályt, mely a vörös uralom alatt nem t'Tpcnálta magát túlságosan. A MOVE célja: 1. Katonák részére : , a) A véderőben a nemzeti demokratikus alapon nyugvó katonai szellem ápolása és fejlesz­tése. Emellett minden pártpolitika az egyleten belül ki van zárva. • b) A tagok erkölcsi és anyagi érdekeinek védelme. e) Tudományok és nyelveik művelése. d) Testedzés. 2. Polgárság részire: a) Egyesitése mindazon elemeknek, kik az uj Magyarország kiépítésén dolgozni hivatva vannak. b) A nemzeti eszme állandó ébrentartása, a keresztény valláserkölcsi alapion nyugvó világnézet ápolása és propagálása. c) Fenti eszmék szolgálatában álló sajtó- orgánum létesítése és fenntartása. d) Fogyasztási és értékesítő szövetkezetek létesítése és fenntartása. e) A polgárságnak politikai sztrájkok esetére a munkásság terrorjával szemben való megszer­vezése. i) Tudományok és művészetek ápolása. g) Testedzés. A MOVE szervezete a következő): Minden vármegye székhelyén egy-egy MOVE- oezfály alakul, amelynek körvetkező csoportjai vannak: I. tényleges tisztek, II. nem tényleges tisztek, III. hivatásos altisztek, IV. nők, V. köztisztviselők és VI. keresztény polgárszövetség csoportja. Az osztály elnöksége & vármegye körzetén belül a vidéket „alosztályok" felállilása által szervezi. Az igy megszervezett MOVE-nek az a célja, hogy az egyöntetű működés az egész országban biztosítsa a legszentebb célt: egy hatalmas Ma­gyarország újraépítését. Minden hazafias érzésű honpolgárnak köte­lessége ma a nemzeti lobogó alá sorakozva, társa­dalmi állást, kort és nemi különbséget nem te­kintve, a MOVE ba belépni s a nemzeti eszme rendületlen harcosává jelentkezni. Most mindenki katoDa, az újonnan születendő keresztény Magyarország katonája. Csak a MOVE tömörít maga körül osztóly- és vagyonktilönbséget nem tekintve mindenki:. Legyünk mindannyian lelkes harcosai az újjászüle­tendő boldog hazánknak, hirdetői a hazafias esz­mének, megyédéi s alapozó kőművesei a második bonaiapitásnak. A MOVE jelmondata legyen vezöresznaéDk, mert csak igy lehetünk nagyok, erősek, tekinté­lyesek, mert csak igy fojthatjuk meg csirájában azt a törekvést, mely njra a hazát)unságot s nem­zetköziséget hirdeti. Eieg volt a vörös uralomból, békét, nyugal­mat «.karunk, de szilárd magyar és keresztény alapokon nyngvót. Újraépíteni akarjuk a feldúlt tűzhelyeket, rendezni a gazdaságilag tönkretett országot, helyreállítani a várva vágyott békés állapotokat. — Munkás, segítő kezekre van szük­ségünk, mindenki beléphet, akinek meggyőződése, hogy Magyarországot csak a nemzeti eszme tart­hatja fenn és aki belátja és tndja, hogy az ország jövőjének épugy, mint ezeréves hagyományának legerősebb, legbiztosabb lámasza a nemzeti eszme mellett szilárdan és táctorithatatlanul állást foglaló véderő. 4* Igazságszolgáltatás. A szekszárdi törvényszék gyorsított eljárás szabályai szerint ítélkező ötös tanácsa megkezdette a kommunieta uralom alatt bűncselekményt el­követő egyének ügyeinek tárgyalását s eddig a következő ítéleteket hozta: 4. Baranyai János nsgydorogi lakos, volt vörösőrt és Landaner Pál szekszárdi lakost azért, mert a kommunista uralom elleni forradalom le­verése után Oyörkönyben az ellenforradalmárok nyomozásában fegyveresen részt vettek és ilyen minőségűkben egyesektől kék pénzt raboltak el, továbbá, mert Baranyai János két györkönyi pol­gáron próba&kasztáet végzett, rablás büntette és az 1919 : XI. néptörvénybe ütköző bűntett miatt Baranyai Jánost 12 évi, Landauer Pált pedig 6 évi fegyházra ítélte. 5. Schubert Sándor állami végrehajtó, szek­szárdi lakost az 1919. évi XI. néptörvécy 3. § ába ütköző bűntett miatt azért, mert a kommunizmus alatt a szekszárdi állampénztárnál mint politikai megbízott, majd pedig Bertók Róbert vármegyei közellátási népbiztosi megbízott mellett, mint előadó működött e mint ilyen, a kommunizmus érdekeit szolgálta, a Btk. 92. §-inak alkalmazásával 6 hónapi börtönre és ennek kiállása után 3 évi hivatalvesz­tésre és politikai jogai gyakorlatának ngyacily tartamú felfüggesztésére ítélte. 6. Majsai Zoltán szekszárdi lakost a Btk. 172. § ába ütköző az 1912- évi LXII1. t. c. 19. §-» szerint minősülő izgatás miatt, azért, mert i. évi szeptember 6 án megtartott sorozás alkaim*áva) a Farkas-féle vendéglőben többek jelenlétében a sorozás ellen izgatott és annak menetét ócsárolta, 3 hónapi fogházra ítélte. 7. Földvári Mihály vármegyei levéltárnok, szekszárdi lakost az 1919. évi néptörvécy 3. § ába ütköző bűntett miatt azért, mert a Tolnsmegyei Közlöny április 27-iki száméban „Sorakozás" e. cikkében felhívást intézett, hogy a Tanácskoztál- saság védelmére a vörös lobogó alatt mindenkinek sorakoznia keli, 2 évi fegyházra, ennek kiállása után 5 évi hivatalvesztésre és politikai joga gya­korlatának ugyanily tartamú felfüggesztésére. 8. Telkes Jakab, Ricker János, Máté Antal, Link Márton és Schvréb) János tolnai lakosok, volt vörös katonák ügyében az 1919. évi XI. népt. 1. és 3. § ába ütköző bűntett miatt azért, mert közösen megállapodtak, bogy ha a vörös uralom még egy­szer föltámad, rohamcsapatot szerveznek a mostani állapot előidézői ellen Telkes Jakabot 3 évi, Ricker Jánost, Link Mártont és Scbwébl Jánost 2—2 évi fegyházra, Máté Antalt pedig, minthogy még üatai- koru, 2 évi fogházra ítélte a bíróság. §. A törvényszék rendes büuletö tanácsa pedig Búzás József volt szekszárdi pincért, aki * budapesti fehérvári úti rablógviikosságot követte el és akit ezért Budapesten 12évi fegyházra ítélték el, a soproni fegyházböi megszökvén és közben bá rom rendbeli lopást követeit el, ezért njabb 4 évi fegyházbüntetéssel sújtotta. Kiadó: »Toiiwuaejyti Újság< hírtapkusoé rí. Pclynzcíl itirteíniénp. A tolnai r. k. elemi népiskolánál elhalálozás folytán megüresedett t tanítónői állásra pályázat hirdettetik. A tanítónő a hitközségtől kap évi fizetés fejében 768 koronát, faváltság címén évi 40 koronát, lakbér fejében évi aOO Koronái, a törvény által -előirt részletekben előre űzetve. A szolgálati éveinek megfelelő összegre való ki­egészítést az államsegélyből kapja. y A szükséges okmányokkal felszerelt kér­vények szeptember 28-ig iskolaszék! elteknél nyújtandók be. Tolna, ‘919 saeptembs 15. ffe&ste ágé stau iskc^S2<e elnök. 191© szeptember 21. Tolnavarmegye központi járás főszoigabi rajától. 2597—619. Pályázati hirdetmény. Öcsény községben nyugdíjazás folytán üresedésbe jött vezető jegyzői, az ezen állás betöltésevei esetleg megüresedő adóügyi jegyzői, valamint a jelenleg üresedésben levő segéd­jegyzői állásra pályázatot hirdetek. A vezető jegyző javadalma: a törvény­szerű alapfizetés, amelybe 13—280/1000 hold szántó, 645 D-öl rét és 3—797/1600 hold viz- állás (nádlási jog) haszonélvezetének évi értéke 300 koronával van beszámítva, továbbá 4 szo­bából és mellékhelyiségekből álló természetbeni lakás és a szabályrendelet szerint végezhető magánmunkálatok után szedhető dijak. Az adóügyi jegyző javadalma: a törvény­szerű alapfizetés, 300 kor. évi lakbér, a bor­ital- és husfogyasztási adó beszedési jutalék */s része, marhajárlat jövedelem és a hatás­körébe tartozó magánmunkálatok után szed­hető dijak. A segedjegyső javadalma: törvényszerű alapfizetés, 200 kor. évi lakbér és 96 kor. kéz­besítési dij. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy a képesítésüket és eddigi működésüket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám X. évi szeptember 27-éig nyújtsák be. A válasz­tást szeptember 29-ón d. e. 8 órakor fogom Őcsény községházánál megejteni. .Szekszárd, 1910 szeptember 13. Bftfé Pál, főszolgabíró. Tolnavármegye központi járás íőszolgabirájától. 2566—913. # Pályázati hirdetmény. Siapnmajor községben — melyhez Szed­res kisközség is tartozik — megüresedett jegy­zői állásra pályázatot hirdetek. A községi jegyző javadalma : Törvényszerű alapfizetés és természetbeni lakás. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy ké­pesítésüket és eddigi működésüket igazoló ok­mányokkal felszerelt kérvényüket hozzám f. évi szeptember hó 27-ig nyújtsák be. A választást Simonmajor községházánál folyó évi szeptember 30-án d. e. V»ll órakor fogom megejteni. Szekszárd, Í019 szeptember 13. Katié,, főszolgabíró. 257—1919. ügy szám. Árverési hirdetmény. Alulírott állami közjegyző közhírré teszem, hogy Doezpod Gábor harci lakos megkeresése foly­tán Engl József paksi borkereskedő által át nem vett 5373 liter siller bor folyó hó 23-án délután 3 órakor a helyszínén, Harcon, 9. számú háznál köz- benjöttöm mellett megtartandó nyilvános árverésen készpénzfizetés mellett & legtöbbet ígérőnek e! fog adatni. Az árverés feltételei nálam megtekinthetők. SzekazáröoE, 1919, évi szeptember hó 16-én. Dr. Kétely Gyula állami közjegyző. E £® E E E 5 E E E Hí E EE El El IS E IS E B S IS E E B B 3 hónapos, valamint választott LMica tenvész-íertésnnyas kapható. Hogy hol, megmondja a Molnár­nyomda vezetősége. EEEEEHSEHEEEEEEEEESlESEEEBBEIB Keresek megvételre vagy bérbe jó- forgalmu ster- és fehér-sitiiét berendezéssel vagy anélkül. Ajánlatokat kérem Török József & ütöm ester Gees címre küldeni. , , .Molnár-féle nyomdái aifuttézei et szobád, nóalzttgyár rt. nyomása, Szekszárdi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom