Tolnamegyei Ujság, 1919 (1. évfolyam, 1-16. szám)
1919-11-01 / 8. szám
I. évfolyam. Szekszárd, 1919 november 1 8. szám. ' POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. A TOLNAMEGYEI KERESZTÉNY-KERESZTYÉN NEMZETI PÁRT HIVATALOS KÖZLÖNYE. EUfizetési ár: égés* évre 4# K, félévre i.# fC, negyedévre 1® IC. Egye» szia ára 80 fillér. r ' \ j \ Október 31. Ma egy éve! A szemekben a forradalom vad lángja égett, a féket vesztett szenvedély ült orgiát. | Sortüzek visszhangja zúgott ablakomon és a fáradt golyók kopogtak házam tetején. Ekkor kaptam a hirt, melyet a táviró vitt szerte szét az akkor mámorban úszó ország minden részébe: megölték Tisza Istvánt! A fájdalomnak nagy megrohanásaiban volt részem már az életben, de ez a hir úgy hatott reám, hogy megállt a szivdob- banásom, megtagadták agyszállaim a gon- j dolat közvetítését, néztem magam elé, nem i jött szó az ajkamra, nem fakadt fel a köny j a szememben, minden idegszállamra a bé- j nulás érzete ült. Éreztem, hogy valami nagy j veszteség ért, amely nemcsak az én egyéni : veszteségem, hanem mindazoknak, akik e pillanatban velem gyászolnak, vagy akik nem is sejtik, nem is érzik, hogy a Man- licherek kopogása többet ölt meg, mint egy ! — mint száz embert, az orgyilkosok golyója a becsületes emberi érzést ölte meg és vele, mint a vad orgiákban gazdag múlt, a kétségbeesett jelen és a reménytelen jövő mutatja — egy nemzetet. Ha ma egy éve a Károlyiék és bűntársaik nem oltják ki a Hermina-utcai palotában az utolsó évek legnagyobb magyar államférfiának éleiét, akkor nem kerülhettünk volna a bolsevizmus őrületébe, mert az a minden izében magyar és férfi, fel tudta volna rázni dermedtségéből népünket, meg tudta volna állítani a visszafelé rohanó katonák tömegét és nem lett volna hazánk sem a nemzetközi rablók, sem a gyáva, alattomos ellenség prédája. Nem állanánk ma egy idegennek ajtaja előtt, jó indulatát leérve, könyörögve és nem támolyognánk mint halálos beteg, nem tapogatódznánk mint világtalan, a politika útvesztőjében. Az ő fanatikus hite, kezének erőssége el tudta volna távolítani a degenerált őrültet és gonosztevőt abból a kiváltságos állásból, amelybe a vakondokkal és latrokkal is szövetkezve, évek óta tartó szívós, de piszkos és utálatos, mindenkit elkábitó, mindenkit megtévesztő erőkifejtéssel beleült. Lángoló lelkesedésével és fanatikus meggyőződésével fel tudta volna tárni azt a rettenetes veszélyt, mely abban a meggondolatlanul kiröpitett négy szóban rejlett: „Nem akarok katonát látni!" Ma egy éve1 Úgy véljük, hogy nem egy röpke év, egy óriási idő választ el attól a pillanattól, amikor a sorsban való megnyugvás utolsó sóhaja szállt el Tisza István ajkáról. A szenvedések oly mérhetetlen tömege zúdult azóta reánk, melyet egy évszázad alatt is sok volna elviselni. Letaposva, hitünkben, reményünkben megingatva fetrengünk a gonoszok és őrültek teremtette pocsolyában és kétségbeesetten nézünk fázva, dideregve, lerongyolódva, munka nélkül és éhezve a jövőbe. És könybe borult szemünk előtt a véren, a piszkon, az undokságokon keresztül feltűnik október 31-ike, annak a napnak nagy vértanúja, a történelem aktáiból, az igazság Mefjel&aik niadea szombatin. Előfizetési dijak és hirdetések, valamiot a lap szellemi részét j illető kőzíeiréiyek a szerkesztőséghez kflldeidők. erejével immár a megdicsőülés magaslatára emelkedett Tisza István alakja. Egy évvel ezelőtt úgy kellett a magyar fővárosból kilopni a koporsót, amelyben utolsó útjára indult a Hermina-utcai csendes halott! A mesterségesen szított vad politikai gyűlölet még a halottnak sem akart kegyelmezni. És ma, akik akkor ellene vagy mellette voltunk, oda szeretnénk borulni az elé a néma koporsó elé, hogy elsírhassuk a magyar nemzet nagy baját, nagy fájdalmát. Fel szeretnénk emelni azt az egykor erős öklöt, amelyet mindenkor a rajongó magyar szív lüktetése irányított, hogy sújtson le közénk, akik nemzetünk sírjánál is csak civódni tudunk és mutassa meg az utat, amelyen kiemelkedhetünk a posványból és a megújhodásba vihetjük ezt az. összerombolt Magyarországot. A vergődés nehéz óráiban sokszor gondoltunk a geszti sírbolt csendes lakójára. A sorsdöntő napok kínos megalázkodáséban emlékéhez fordulunk. Fakadjon az Ő kihűlt magyar szivének porából a nemzeti együttérzés, merítsenek tetterőt, szilárdságot és férfias bátorságot legutolsó sóhajáig tanúsított magatartásából nemzetünk vezetői, világosítsa meg nagy elméjének visszatérő fénye az utat, amelyen haladnunk kell és mutasson példát a magyar nemzet aprajának-nagyjának az ő erős, bátor lelke, hogy ha ezer halál leselkedik is reá, el ne fusson, el ne rejtőzzék, mert csak félelmet nem ismerő bátorsággal, meg nem tántorítható szívós kitartással, lehet mai sülyedéséből felemelni Magyarországot. És Te nagy vértanú, aki előre láttad hazád vérkeresztségét, aki a puskacső elé vitted szivedet, de utolsó sóhajodig férfiasán kitartottál, hogy megmentsd nemzetedet,... pihenj békében! Az az egy év, amely elvihar- zott koporsód felett, megértetett egész nemzeteddel, nincs már ellenséged, csak fájdalomtól megtört honfitársaid vannak, akik könnyes szemmel zarándokolnak ma emlékedhez, hogy merítsenek belőle reményt a reménytelenségben és hogy álmodhassanak letiport, megalázott mivoltukban Magyarország újbóli nagyságáról. 5. Keresztény politika. A küzfelfogát nálunk többrendbeli tévedéssel van megfertőzve. lgy például általános az a megállapítás, bogy mi politikus nemzet vagyunk. Valójában pedig a magyar édeskeveset ért a politikához — nem is érthat, mert komoly politikára sohasem nevelték. Egyszsriisitő talentum lévSn, az egész politikai káoszt — két keze mtán — két partra darabolta: jobb- és balpártra; valamelyiknek hűséget esküdött s amellett aztán kitartott mindhalálig. ötévenkint megjelent a íornmon, „leszavalt“, esetleg „elvből“ bevert egy pár koponyát s ezzel elintézte a politikát újabb öt évre — a haza sorsát pedig sokszor örökre ! Ilyen politikus nemzet a magyar! ügy veszem észre, ez a politikai felületesség kisert ma is. Igen sokan a ma gyarok közül a kereiztény gondolat jegyében lelkeket hóditó iendülettel megindult egész politikai ujjálormálódást hajlandók két negatívumra — amibolaevizmusra és antisejnitismusra destiliálni. Ez & két törekvés, amennyiben alatta ennek az ezeréves vérrel éi könnyel átitatott hazának b a mi keresztény kultúránknak a jog és az' igazsúg fegyvereivel való megvédését 'értjük nemzetközi csirkefogókkal és sadistákkal és a mi kultúránkat Szerkesztéses és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbask épiletébea. Telefoaszáü 85 és 102. Szerkeszt«: SCHNEIDER JÁNOS. honorálni, a magyar szellemet egybeforrni nem tudó, vagy nem akaró elemekkel szemben, annyiban a keresztény és hazafias politikát felölel« programúinak > igenis integráns részét képezi, da semmi esetre sem alapját és gerincét. A keresztény politikának mélyebben kell szántania. Ez a politika nemcsak szennyet akar le- csspo’ni és romokat eltakarítani, hanem lábra akarja állitaiü, felukarja újra építeni ezt a szerencsétlen országot! Ebhez pedig több, sokkal több kell, na iát antiboisevismua és antisemitismns. Ehhez nagy realitások kellenek, amelyeknek nem alapnélktli üldözésekben és felekezeti atroeitásokban szabad megnyilatkozniok, mert ezek komoly politikai eszközök és tényezők nem lehetnek. A keresztény politikának alfájaésomegája, ereje, legfőbb értéke és tartalma kell, hogy a keresztény gondolat legyen! Nem az a divatszerüen duruzsolt, nem is a politikai öntudat felszínén úszkáló átfestett törekvések cégéréül felbiggyesstett, konjunktúráé izü keresztény gondolat, hanem az igazán, bensőleg átélt és átérzett, lélekben és őszinte meggyőződésben gyökerező, nem a pillanatnyi lelkesedés szalmalángjával megvilágított, hanem a szinte fanatikus érzések tizében izzó keresztény gondolat! Ettől a keresztény gondolattól inaugurált s ilyen erős alkotó szellemtől átjárt politikára van nekünk most égetően szükségünk. És pedig azért, mert történelmi és kultúrtörténeti tény, hogy a keresztény eszmevilág szolgáltatja nálunk egyedül azokat a konstruktiv elveket, amelyeken minden eredményre igényt tartó irányzatnak alapulnia kell. Ezek az elvek voltak a magyar államalaku- lásnak és az ezer éves fennállásnak is fundamentumai. Esen elvekből kiszűrődő kulturerők nemesítették meg a magyar lelkét s varázsoltak évszázados , véres, kultúrát tipré karcok ellenére is, a négy folyam mentére fejlett, meleg, bensőséges és tősgyökeresen magyar kulturéletet. Eleket a bevált elveket és erőket tehát le kell egész nyíltan foglalnunk az uj honfoglalás, az uj állam kialakulás- és a magyar kultúra conserváiáaának és fejlesztésének nagyszerű munkája számárai Ennek a demonstrálására keli most kimondottan keresztény politika — ezért nem elégedhetünk meg színtelen, lejárt ideológiák lomtárából előszedett elvekkel. Szükségünk van keresztény politikára ezért is, mert világért se higyjük mint a »agy francia forradalom előtti politikusok, hogy „apres nous le deluge!“, a vízözön után vagyunk. A szociáldemokrata-kommunista rendszer összeomlásával nem bukott el egyszersmind a szociális kérdés is! Az van! Ha ezt észre nem vesszük s ka ezen észre- vevésből önként adódó eminens szociális kötelességekre rá nem ébredünk, ekkor hiába való, akkor frazispuffogtatás minden kereszténynek címzett, tele torokkal, fortisíimókkal hirdetett politika — újra katasztrófák felé sodródunk. Ezért kell kategorikus és erőteljes, nem mondva csinált, hanem átgondolt és átértett keresztény politika! A keresztény politika u. i. az evangéliumon épül fel s ez az életre való, egészséges szociális gondolatoknak leggazdagabb forrása és az evangéliumból árad ki az a győzelmes erő is, amely immár két ezred éve hullámzik a kereszténységben s amelyet le kell kötnünk a mi szociális akciónk számára is. Csak ilyen tendenciájú és tartalmú pelitika érdemli meg a díszes keresztény jelzőt s czak az igy felfogott keresztény fémjelzésü politika lehet gyümölcsöző 1 m. I. Előfizetési ügyben szíveskedjenek barátaink kiadóhivatalunk vezetőjéhez: özv. Dőry Lászlóné úrnőhöz fordulni Szekszárd, Bezerédj István-utca 13. szám. I
