Tolnamegyei Ujság, 1919 (1. évfolyam, 1-16. szám)
1919-10-11 / 5. szám
4 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG ♦ — A pesti pénzintézetek kölcsönt nyújtottak a kormánynak. Korányi báró pénzügyminiszter nyilatkozata szerint a budapesti pénzintézetekkel kölcsönre vonatkozó tárgyalások már befejeződtek. Az eddig nyújtott nyolcvan millió előlegen kivül még négyszázhusz millió koronát bocsátanak az állam rendelkezésére. Fedezetül állami váltókat kapnak, amelyeket az osztrák-magyar bank fog leszámitolni. Ezzel a transakcióval az állam pénzszüksóglete egyelőre fedezve van és igy el lehetett kerülni a fizetési zavarok bekövetkezését. — Románok s az internált politikai foglyok. A román megszálló haderő Hajmáskéren az összes internált politikai foglyokat szabadon bocsájtóttá. A közülük elfogottak bemondása szerint azon célból történt ez, hogy újra működhessenek anarchis- tikus viszonyok elérésében. Ezen tényhez nem kell kommentár, csak azt kérdezzük miért hirdetik, hogy országunkban rendet akarnak teremteni, ha az ellenkezőjét teszik ? Talán megértjük, ha arra gondolunk, hogy mialatt telekürtölik a világot azzal, hogy gazdaságilag segiteni akarnak bennünket, ugyanakkor az utolsó gépet elrabolják a munkásoktól, az utolsó marhát a gazdáktól s az utolsó vaggont az országtól. — Óvakodjunk a pesti kiküldött agitátoroktól. Egyik politikai párt szervezőjéhez a napokban beállított két budapesti kiküldött megfelelő ajánlatok kai és a megyében folytatandó agitációhoz támogatását kérték. Az ügyvezető elnök minden kére süket teljesítette, de rutul visszaéltek a bizalommal, mert nemcsak egyik párttagtól vitték el a kocsiját, hanem Gyönkre érve elkezdtek mulatozni és végül kommunistaizü beszédekkel az ellenpárt önjelöltje mellett szónokoltak. A nagy mulatozásnak az lett a vége, hogy elfeledték a kocsit a gaz dájának visszaadni és rózsás hangulatban Paksra hajtattak, az útközben elveszített kocsis nélkül. A károsult panaszára a csendőrség az agitátorokat csakhamar elcsípte és a gyönki főszolgabíróhoz szállította be, aki, mivel a kocsi elviteléből bűnös szándékot megállapítani nem tudott, botrányos részegségért és csendháboritásért 100—100 korona pénzbírsággal sújtotta őket. — Ebből azt a tanulságot lehet leszűrni, hogy óvatosuknak kell lenni a pártvezetőknek a pesti kiküldöttekkel szemben és tiltakoz'ni kell előre ilyeneknek . megyénk választóira való szabaditása ellen. Mi nem Budapestről akarjuk politikai meggyőződésünket irányit- tatni, mi csak olyan emberek szavára adunk, akiket ismerünk, becsülünk és akikről tudjuk, hogy bizalmunkkal nem akarnak visszaélni. — Keresztónyszociálista nópgyülós. Folyó hó 5-én Szekszárdon, a városháza udvarán a keresz- tényszociáliata párt népgyülést tartott. Bergendy Szilveszter keresztónyszociálista kiküldött rámutatott a szociáldemokrata part bűnösségére, mely addig-addig keverte a kártyát, mig az országot a bolsevizmus karjaiba döntötte. A kivihetetlennek és hazugnak bizonyult népboldogitó, világmegmentő tételeket félre kell# tennlíftk és minden pártnak arra kell törekednie, hogy a tizenkettedik órában összefogva, minden erejük latbavetésével kivegye részét az uj, erős, keresztény Magyarország megteremtésében. A fejtegetéseket a jelenlevők helyesléssel fogadták. — R bias. A Tolnán állomásozó katonaság egy szakaszvezetője két emberrel megjelent Hirsch János felsőpéü gazdaságában és dacára, hogy felsőbb hatóságuktól csak kommunisták elfogására és élelmiszerek vásárlására volt igazolványuk, a gazdaságból egy pár lovat és két tehenet minden tize tés néikül magukkal vittek. A gyönki járás csendőr- parancsnoka, Kecskeméti főellenőr, Medinán elfogta a bárom katonát és bár a károsult a panaszt visszavonta, beszállította őket Simontornyára, a legközelebbi kalonai parancsnoksághoz, mert eljárásukat rablásnak ininősitette'. Úgy értesültünk, hogy a katonaság a nemzeti hadsereg jó hírnevének súlyos megsértői ellen a legBzigorubb eljárást tette folyamatba. — Tudnivaló. Mint értesülünk, az országos munká8biztositó pénztár Ó3 a kerületi munkásbiz- t08iló pénztárak adminisztrációjátállamositaai fogják. — Jó házból való urileány, kinek elemi iskolai oktatásban több évi gyakorlata van, pusztára nevelő- nőnek, esetleg közs-gi jegyzőséghez irodai munkára ajánlkozik. — Cim a kiadóhivatalban. — Hadirokkantait nyugdijának kifizetése. Érsüitünk, hogy a rokkantsági nyugdijak augusztus és szeptember hóra kiutaltattak és községek pénztáránál felvehetők. Kérelem! Felkérjük lapunk barátait, hogy az előfizetési dijakat mielőbb megküldeni szíveskedjenek, mert jövő számunkat már csak azGknak küldhetjük meg, akiktől az előfizetési . dij beérkezett. A kiadóhivatal. — Rendelet a cukorról. A közélelmezési miniszter rendeletet bocsátott ki, amelyben meg tiltja az összes kávéházakban, kávémérésekbeD, vendéglőkben, barétkezdékben, cukrászdákban, szóval az összes nyilvános helyeken teához, kávéhoz, csokoládéhoz, limonádéhoz stb. a cukor fel- használását. A tilalom ideje alatt csak szacharint szabad igénybe venni. — Haszonbérleti szerződések. A magyar kor mánynak szeptember 27 én megjelent rendelete szerint a mezőgazdaságban müveit ingatlanokra vonatkozó haszonbérleti szerződések, amelyeknek időtartama a jelen rendelet életbelépte után, de 1920 március 31-ig bezárólag jár le, amennyiben a felek máskép nem állapodnak meg, a lejárattól számított egy év tartamára a jelen rendelettel meghosszab- bitt&tnsk. A rendelet alapján meghosszabbított haszonbérleti idő alatt a haszonbérlő az ingatlannak a rendes gazda gondosságával való megműveléséért, valamint egyéb szerződéses kötelezettségeiért ugyanazon felelősséggel tartozik, mint a haszon bérleti időtartam utolsó óvébeD. Köteles tehát a haszonbérlő a haszonbórösszeget. ezen időtartamra is megfizetni és^ ennek érijéig a haszonbérbe adott ugyanazon törvényes zálogjog illeti, mint az eredeti haszonbérleti szerződés alapján megillette. — A faszükséglet biztosítása. A negv tüzelőanyag szükségletek kielégítése végett a földmive- lésügyi miniszter rendeletet bocsájtott ki bárki tulajdonát képező erdők, fáslegelők vagy facso portok részben vagy egészben való kitermelés'ére. > Eszerint a tulajdonosok a földmivelésügyi minisz tér megbízásából eljáró magyarországi faértékeRitő hivatal által megszabott záros határidőn belül a kitermelést megkezdeni és foganatosítani tartoznak. — Közélelmezési körzet kibővítése. Az erdélyi román főparancsnokság átiratot intézett Budapest polgármesteréhez, amelyben tudomására hozta, hogy Magyarország élelmiszer szükségletének biztosítása céljából a Duna—Tisza közötti területet a magyar kormány rendelkezésére bocsátotta. — Elveszett tárca. Csolnakossy Gyula, kiváló színészünk elvesztette tárcáját, melyben 650 korona is volt kékpénzben. Kéri a becsületes meg- . találót, hogy a pénzt tartsa meg magának, de a tálcát és a beniie volt fontos okiratait, okmányait szolgáltassa neki vissza. — Akinek rosszul ütött be Horthy látogatása. E hó 7 ón Horthy fővezér fogadására autón érkezett meg Burial Aurél, volt kormánybiztos. A. volt kormánybiztos autóját Freisz János soffőr vezette mindaddig, mig Kunz Géza bűnügyi nyomozó a meglepett soffőrt a viszontlátás örömei után a fogházba át nem kisérte, A soffőr .csak ideiglenesen volt. a fogház vendége, «mert másnap illő kisérette! Kaposvárra vitték, ahonnan Freisz vörösőri szolgálata idején egy autót némi aprósággal együtt megléptetett. —- Wilson állásfoglalása a fiumei kérdésben. Wilson válasza a fiumei kérdésről állítólag már megérkezett Rómába. E válaszában Wilson kaíe- górikusan állást foglal Olaszországnak Fiúméra ■ vonatkozó igóoye ellen. Nem járul hozzá ahhoz sem, bogy a várost nemzetközivé tegyék, ellenben követeli D’Annunzio kiutasítását és ragaszkodik ahhoz, hogy a rend helyreállittassék. Ha ez meg nem történik — szól Wilson szigorú parancsa — az Egyesült Államok gazdasági blokád alá helyezik Olaszországot. — A szintársulat heti műsora. Hétfőn és kedden itt először színre kei ül a , Városi-szinház nagysikerű újdonsága : „Kis ezeleburdi“ operette. A főszerepekben Peéry Ilus, Gyulai Gizi, Böszörményi Béla és Csolnakossy Gynlával; e kiváló együttes biztosítja sz operette nagy sikerét. — Szerdán a kiváló drámai együttes színre hozza Pásztor Árpád: „Vengerká“-ját, a főszerepekben Kallós Józseffel, Gábriel Kornéliával és F Óváry Rózsival. — Szénkóneg beszerzés. A magyar föld nevelésügyi miniszter 42210/VIII—1. 1919. számú rendeletével közli, hogy Németországból mintegy 100 vagon szdnkéneget rendelt, melynek kiosztásával a „Magyar Mezőgazdák Szövetkezetét“ (Budapest, V., Alkotmány utha 29) bízta meg. A széDkéneg métermázsánkint egyezerhatszáz korona, a később megállapítandó hordóbiztositékon és kezelési költségen kivül. Akinek szénkénegre van szüksége, a fent jelzett vételár összeget legkésőbb 14 napon belül kékpénzben előre fizesse be a nevezett szövetkezetnél, mert csak ha a szénkéneg ára előre befoly, lesz módjában a földmivelésügyi minisztoriumnak a szénkéneg beszerzését biztosi- sitani. Azt, hogy a szénkóneg mikor és hol lesz átvehető, a földmivelésügyi minisztérium később fogja tudatni. A beszerzés egyöntetűsége, az egyesek érdekeinek védelme és könnyebbsége biztosítására legcélsze-rübb, ha a megrendeléseket a köz ségek gyűjtik össze és küldik fel a fentjelzett címre.. 1919 október 11. — Rendőri hírek. Folyó hó i>ára virradóra a szekszárdi határban levő alsópaskumban agyon, lőtték Gyimothy Józsefnét, aki kukoricáját őrizte kint a földjén. A tettesek kinyomozása iránt az eljárás folyamatban van. Vádi Márton 62 éves csurgó-pusztai lakos fanyesés közben a tarol lezuhant s a szenvedett sérülések következtében a helybeli közkórházban meghalt, ahonnan e hó 8-án délután temették el. — Gazdasági kárigények bejelentése. A tolnamegyei gazdasági egyesület figyelmezteti a kommunizmus alatt socializálva volt gazdaságok birtokosait és bérlőit, hogy requirálás, rablás stb. folytán szenvedett tényleges kárukat az illetékes (szekszárdi vagy dombóvári) kerületi gazdasági felügyelőséghez saját érdekükben minél előbb jelentsék be, hogy kárigényük megállapitást nyerve, a nevezett felügyelőségek folyamatban levő liquidálásánál számításba vehető legyen. — A távirási dijak módosítása. A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki a távirati dijak módosításáról, moly október 1 én lépett életbe. A belföldi és Ausztriával való táviratforgalomban egy szó dija húsz fillér, a legkisebb dij kettő korona. Az igazolvány alapján feladott hirlaptáviratok szódija belföldön 8 fillér, Ausztriába 10 fillér. Az eddig érvényben volt postadíjak megszűntek. A vasárnap és ünnepnap feladott üdvözlő táviratokért háromszoros dijat kell fizetni. A közönséges űrlapok ára 5 fillér, a szelvényes űrlapok dija 35 fillér, a telefonon feladott vagy leadott táviratok közvetitési dija 60 fillér, a küldönc dija 5 korona. Mulatságok. — A Magyar Nemzeti Hadsereg Szekszárdon állomásozó tisztikara f. hó 8-án este a szekszárdi Kaszinóban sikerült bucsu-táncestélyt tartott. A mulatságon a hölgyek nagyrésze sárközi diszöltö- zetben, a férfiak pedig magyaros öltözékben jelentek meg. Diendorf&r alezredes a megjelenteknek és Szekszárd város összes lakosságának köszönetét mondott a szünóra idejében azért a barátságos együttérzésért és magyaros vendéglátásért, amelyben a nemzeti hadsereg katonái Szekszárdon részesültek. — Őcsóny község Polgárőrsége az őcsónyi Református Olvasókör helyiségében október hó 5 én szüreti mulatságot, amely igen jól sikerült volt. — Mulatság. Sikerült mulatságot tartottak a héten Pakson, a nemzeti hadsereg javára, mely 9000 koronát jövedelmezett. Igazságszolgáltatás. A szekszárdi törvényszék rendes büntető tindcsa az elmúlt héten, a következő ítéleteket hozta : § Kogelbauer Ferenc budapesti lakost rablás bűntettének kiaérlete és súlyos testi sértés vétsége miatt, azért, mert Nagydorogon Molnár János nagydorogi lakost fejbeütötte, a földre teperte s tőle ezen erőszak alkalmazásával pénzt és ruhát akart elrabolni, 2 évi fegyházra Ítélte. § Gomann Gizella dombóvári cigányasszonyt lopás büntette miatt, azért, mert Dombóváron szappant és cérnát lopott, 8 hónapi börtönbüntetésre, Ítélte. Nyilt-tér. (E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztő.) Gyönk, 1919 okt. I. Tisztelt Szerkesztő Ur! A Tolnamegyei Újság jónak látja minden egyes számában foglalkozni velem. A nélküí, hogy a lapot e szórakozásában zavarni kívánnám, kizárólag azért, hogy két ténybeli állítását helyesbítsem, felkérem szerkesztő urat, bogy a 2-ik számban közölt nyilatkozatra a következő helyreigazítást szíveskedjék közölni: I. Valótlan az, hogy akár én, akár Jakob Konrád és Ikusá Henrik gazdatársaim a keresztény nemzeti pártba beléptünk volna. II. Valótlan, hogy annak vezetőségébe beválasztattunk volna. Ad I. Való igaz, hogy azon a bizonyos párt- I szervezésen én a kisgazdák vezetőségének hozzájárulásával nyilatkozatot tettem az iránt, hogy pártunk egészében csatlakozik az nj alakuláshoz — ha négy igen nyomatékos feltételünk teljesül. E feltételekre ígéretet is kapfuak — sőt ez ígéretekben bízva Miszlán az uj alakulás érdekében propaganda népgyüléat is tartottam,