Tolnamegyei Közlöny, 1918 (46. évfolyam, 1-50. szám)

1918-11-10 / 45. szám

2 L918. november 10t. %gyar köztársság. A magjai; népakarat íjorrad^lmi meg- nyilat^ozá^a; az önáílo, mididen tekintetben független uj Magyarország ajko.üiiányíjör- majä gyanánt a köztársaságot jejbJte meg. A népkormány" visszakérte a Monar- chának tett esküt és az önálló, független Magyarország szolgálatára a „Nemzeti Tanács“ kezébe tette le a hűségesküt. Nem királyra, hanem hazára eskü­szünk ! Nem királyt szolgálunk, — hanem hazát! A legelső magyar ember fogalmát nem elégíthették ki a királynak született átlag, sőt átlagon aluli lények, — hozzá idegen uralkodócsalád termelvényei, elnyomó és kizsákmányoló tendenciák kreatúrái. A magyar nemzet minden időkben maga akarta megválasztani azt, akit állami életének élére állított. A magyar nép maga akarja minden időkben megválasztani azt a magyar embert, akit mint legelső magyar embert, mint köz- társasági elnökét, — nem Isten kegyelméből, hanem a népakaratból államügyeinek élére állit. Odaállítjuk és otthagyjuk addig, amíg ' egyéniségének erejét, munkáját, mások fö­lött kitűnt tehetségét annak a népnek szol­gálatába adja, amely nép akarata őt erre meghívta. Ezt az elnököt nem sajátíthatják ki érdekklikkek, a nagytőke, vagy a nagy­birtok, mert ezt az elnököt választják a népmilliók maguk. Hat héten belül a nép- kormány az egyenlő, általános és titkos választói jog alapján regenerálja a meg­szűnt politikai rezsim hullaházát: a parla­mentet ! A .népkormány mellett népparlament intézheti csak az ország dolgát. Ezen idő alatt formailag is befejező­dik az uj alkotmányforma kérdése, amely már tulajdonképen eldőlt. Ezen idő alatt formailag is meg fog alakulni a magyar köztársaság. És ezzel az uj, független Magyar- ország az állami élet olyan fejlettségi fokán fog elhelyeződni, hogy büszkén foglalja el helyét az általános békekötéskor a kultur- népek nagy családjában, a megkötendő népek szövetségében. Egy sorba kerülünk a művelt franciával, a világpolgár ameri­kaival, szabad utat nyitva az alkotóképes magyar géniusz uj fejlődésének, a magyar földművelés, a magyar ipar és magyar, kereskedelem világpiacra jutásának. Nem altató királymesékkel, butitó fen­séges és méltóságos pózolásokkal és ho­mályban tartással, a szellemi degeneráltság konzervatív lelkiópiumával fog ezen a né­pen uralkodni egy rendszeres zsibbatagság, hanem a tehetségek, szorgalmak és munkák szabad köztársaságában fog önmaga ural­kodni önmaga fölött a magyar nép? az önmagából formált legelső magyar ember­ben : a magyar köztársaság elnökében! Ca I« Gondoskodjunk a hazatérő katonákról. A uépkormány célul tűzte ki, hogy a haza­térő katonákat, valamint a hősök özvegyeit és árvád ba-legmesszebbmenő leg fogja támogatni, földhöz,' foglalkozáshoz és keresethez juttatni, hogy némi kárpótlást nyújtson a szenvedésekért és nélkülözésekért Szekszárdin a Nemzeti Tanács is mindent elkövet a maga hatáskörében, hogy vetőmag, tüzianyag, ruha beszerzésével stb. segítve legye­nek a hazatérő katonák. A Tolnamegijei Takarék és Hitelbank és a Szekszárdi Takarékpénztár a Nemzeti Tanács­hoz intézett levelében felajánlotta, hogy a haza­tér.ő katonáknak, e)aősovba,n iparosoljLoak é& mezőgazdáknak, ige,n kedvezméjyres föltételek mejíjűtt nyújt hosszú lejáratú kölcsönöket, más- remiit pedig készpénzbeli adományokat nyújt a segélyre szorulóknak. A Hitelbank levele igy. szól: Igen tiszteli Pojgármest^er ur ! Egyik legej^jr.a^ngu feladat és köteles ég, hazatérő katonáinknak — kik annyit szenvedtek és nélkülöztek — segítséget nyújtani, A népkormány gondoskodni fog róla, hogy visszatérő honpolgárainkat a lehetőség szerint anyagilag kártalanitsa s hogy a haza, melyért véreztek, ne maradjon adós fiai iránt. Addig is, mig ezen állami intézkedések foganatosithatók lesznek, sietünk felajánlani a mi szerény közre­működésünket és segítő kezünket. A városunkba visszatérő mindama katonák­nak, elsősorban kisiparosoknak és mezőgazdák­nak, akik tá,vollétük folytán mostoha viszonyok közé kerültek, hajlandók vagyunk, hogy rendes foglalkozásukat ismét zavartalanul megkezdhes­sék, hosszú lejáratú, kényelmesen, kis részle­tekben visszafizethető kölcsönt nyújtani leg­feljebb 50/o-os, föl nem emelhető kamatláb mellett, másodsorban pedig, azoknak? kik teljesen elszegényedettek és vagyontalanok, első segély gyanánt készpénzbeni adományokkal szolgálni. Kérjük igen t. Polgájrmester urat, hogy ezen bejelentésünket tudomásul venni s a kölcsönre, vagy segélyre szorulók nevét velünk közölni szí­veskedjék. Kiváló tisztelettel Tolnamegyei Takarék és Hitelbank Rész vén y társaság. — A Szekszárdi Takarékpénztár a harctér­ről hazatérő' hősök érdekében a következő leve­let intézte a polgármesterhez : „Van szerencsénk tisztelettel értesíteni, hogy a harctérről visszatérő kisiparos, kereskedő és mezőgazda katonák közül azoknak, akik bevorulásuk következtében kény­telenek voltak munkájukat félbeszakítani, intéze­tünk módot kíván nyújtani ahhoz, hogy foglalko­zásukat újból folytathassák, miért is igazgatósé gunk elhatározta, hogy mindazoknak, akik meg­felelő készpénztőkével nem rendelkeznek, 5 éves lejáratú kölcsönt folyósít, mely kölcsön után az első évben az adós kamatot nem fizet, a követ­kező 4 évben pedig meg nem változtatható 5°/o os kamatot számit a Takarékpénztár. Tisztelettel kérjük, hogy ezen határozatunkat a szokásos mó­don közhírré tétetni szíveskedjék. Teljes tiszte­lettel : Szekszárdi Takarékpénztár Felhívjuk a vármegye többi pénzintézeteit, hogy a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank és a Szekszárdi Takarékpénztár példáját minél számo­sabban kövessék. KÜEÖNFÉfcÉK. — Batthyány Tivadar gróf, kerületünk or­szággyűlési képviselője levelet intézett dr Zsig- mond Ferenchez, mint a szekszárdi függetlenségi és 48;as párt. eluökébez, melyben bejelentette, hogy mivel belügyminiszterré lett kinevezve, le mondott mandátumáról és ezen alkalommal az eddig beléje helyezett, bizalomért a kerület vá­lasztópolgárainak legőszintébb köszönetét fejezte ki. A pártelnök nyomban táviratilag felajánlotta Batthyány Tivadar gróf belügyminiszternek a szekszárdi jelöltséget. A választás napját a köz­ponti, választmány rövid idő mujva ki fogja tűzni. Ismerve^ á szekszárdi kerület, függetlenségi és 48^as, választópolgárainak hangulatát, biztosra vesszük, hogy most is egyhangúlag választjuk meg Batthyány Tivadar grófot, aki eddig is mindent megtett kerülete érdekében. — A vármegyei tiszti főügyészi állás betöl­tése. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága, legközelebb tartandó közgyűlésében tölti be a dr. Kiss Ernő halálával megüresedett tiszti főügyészi állást Jelenleg dr. Örffy Gyula szekszárdi ügy­véd látja el ezen fontos pozíciót, akit a törvény­hatóság október, 30 án tartott közgyűlésében h. tiszti főügyésszé választott meg. Dr, őrffv Gyp. Iának kétségtelenül olyan érdemei vannak, hogy egyhangú megválasztásra számíthat, ha pályázik. Mi azonbau megbízható forrásból arról értesül­tünk, hogy a Szekszárdi Takarékpénztárnál vi­selt igazgatói tisztsége és egyéb elfoglaltsága miatt( n?m reflektál a várpegyei tiszti főügyészi J állasra. Ennek alapján megbeszéléseik történtek, hogy felkérik dr. Zsigmorid Ferenc "szekszárdi ügyvédet, vármegyei tb. tiszti főügyészt, Szek- szárd r. t. város h. főjegyzőjét a jelöltség elfoga­dására. ügy tudjuk, hogy dr. Zsigmond Ferenc hajlandó a vármegyei tiszti főügyészi, állásra pá­lyázni, aki eddigi ügyvédi, politikai és társadalmi szereplése után kiválóan hivatott is ennek be­töltésére. — Zax^ryások a vidéken. A budapesti 1 (üad^mas yértélén forradalom után zz or­szág egyes yidékeifl, úgy Tolnavármegyé­j ben Ji£ kisebb helyi zavargások - szalipa- I csóvái gyulladtak ki itt-ott, azonban a vár- ! megye józan lakosságának hagyományos | rjendtjsztelete mindenhol elejét vette nagyobb zenebona bekövetkezésének. Úgy Szek- szárdon, mint a vármegye minden helyi­ségében a magyar hadügyminisztérium rendeletének megfelelően gyors eredmé­nyességgel alakultak meg a nemzetőrségek, melyek lőfegyverekkel, munícióval és több gépfegyverrel ellátva ma már a legnagyobb biztosítékát képezik a zavartalan rendnek. Maguk a helyi hatóságok — támogatva a„ helyi Nemzeti Tanácsok által — minden, törvényes eszközt és lehetőséget igénybe vesznek, hogy az öt esztendei szenvedések által élesztett elégedetlenséget megszüntes­sék. Minden panaszt meghallgatnak és min­den sérelmet a lehetőségig orvosolnak. Viszont azonban az alap nélkül elégedet­lenkedőket, a zavarcsinálókat, rendbontókat a higgadt és rendtudó nemzetőrség kar­hatalmával megrendszat)ályozzák. Az ön­állóvá lett Magyarország jövőjét veszélyez­tetik azok, akik erőszakkal rendbontásra* törekednének. A haza jövőjét, a jövő sza­bad kialakulását kockára teszi minden rend­bontás. Nekünk, magunknak kell rendet tartanunk, hogy ne szánjanak meg és egye­nek fel bennünket a rendcsinálás örve alatt idegen katonák. — A hazatérő magyar katona nem veszélyeztetheti szülőfaluja rendjét és békéjét. Ha akad ilyen söpredék valahol, azt a népakarat meg kell, hogy semmisítse. De Tolnamegyében, hisszük, kettő sem akad ilyen. Mindenki féltve őrizze és szolgálja a belső békét, a rendet és a nyugodt munkát.-- HUségi eskü. Tolnavármegye központi tisztviselői f. hó 7-én d. e. 10 órakor tették le a Ma­gyar Nemzeti Tanácsnak a hüségi esküt. — Szek- Bzárd r. tanácsú város összes tisztviselői f. hó 7-én délelőtt esküdtek fel a Magyar Nemzeti Tanács szolgálatára. — A pünzügyigazgatőság alkalma­zottai 9-én déli 12 órakor tették le az uj esküt. — A pécsi ügyvédi kamara választmánya egyhangú lelkesedéssel kimondotta, hogy a várva- várt béke, a belső nyugalom megteremtése és a magyar állam igazi, hamisítatlan demokratikus . kiépítése reményében az országos nemzeti tanács­ból törvényes formák között létrejött demokrati­kus nemzeti összkormányt és külön az igazság- ügyi kormányt féliratilag üdvözli. — Nappali vonatot kérünk. A szekszárdi Nemzeti Tanács végrehajtó bizottsága táviratot intézett a szabadkai máv. üzletvezetőséghez, hogy a rend könnyebb fentartása végett a szekszárdi7 esti vonat helyett olyan vonatot állítson be, a mely Budapestről déji 12. órakor érkezzék meg. Szekszárdra. — Miniszteri köszönet. A. föjd.mivelé^ügyj miniszter külön leiratban meleghangú köszöuetet mondott özv. Kunffy Károlynénak, aki elhunyt férje^ emlékére ÖQ^OQÓ koronás alapítványt tett. á. földmivelésügyi minisztériumnál, melynek kapál­taiból éyep te a. magyaróvár;, gazdasági akadémiág egy 2000, a földmivesiskolákon pedig két 500 koronás ösztöndijat osztanak ki. Ez a szép ala­pítvány ékesen szól özv. Kunffy Károlynó szül. Wolf Sárika, nemes bőkezűségéről, — Tudnivalók a katonaságról, nemzetőr­ségről és a polgárőrségről. A nagy közönség általában nincs tisztában a katonaság mai hely­zetével, továbbá a nemzetőrség és polgárőrség között való különbségről. A katonaság ma napi 4 kor. zsoldot és ellátás,t kap. A nemzetőrség, tag­jai, akikhez a rendőrség és csendőrság tagjai, is tartoznak, ellátás nélkül napi 80 koronát kapnak. Nemzetőr elsősorban kiképzett katona lehet! Ä polgárőr az, aki a város személy- és vagyonbiz­tonsága védelmére önként felajánlja szolgálait s igy díjazásban nem részesül. — A hadisegélyt visszamenőleg folyósítják. A hadisegélyt visszamenőleg, folyósították,'és igy téves az a híresztelés, mintha a hadisegélyekét beszüntették void a. — Elhalasztott, országos vásár. A szek­szárdi Nemzetj Tanács, tekintettel a mostani izgatptt hangulatra, sürgönyileg kérte a keres­kedelemügyi minisztertől a folyó hó 18 ikára eső szekszárdi országos vásár elhalasztását, A vásár elhalasztásáról értesítették a szomszédos községeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom