Tolnamegyei Közlöny, 1918 (46. évfolyam, 1-50. szám)
1918-08-11 / 32. szám
1918. augusztus 11. — A „Hangya1* szekszárdi szervezkedése minden várakozást felülmúló sikerrel halad a cél felé. Az alapításhoz megkívánt 150.000 K már csaknem teljesen együtt van, a jegyzést azonban tovább folytatják. Minden jel arra vall, hogy az alakuló ülést még ebben a -hónapban meg lehet tartani s valószínű, hogy október folyamán már az üzletet is meg fogják '.nyitni. Érdekes és mindenesetre igen jellemző a mostani áruinséges és áru-uzsorás viszonyokra, hogy a tisztviselők, iparosok és a polgárság szinte egyöntetű akarattal t I a terv megvalósítására. Meg lehet állapítani, hogy Szekszárdon még semmiféle propaganda sem tudott fölkelteni ily általános érdeklődést, amely nemcsak hogy nem lanyhul, de sőt napról-napra erősbödik. Hja! . . . Nagy agitátorok dolgoznak az ügy érdekében: a has és a zseb. , — A tanév kezdete. A miniszter rendeletére az összes középfokú tanintézetekben (gimnázium. reáliskola, leányképzőiskola, felsőkereskedelmi iskola," női kereskedelmi szaktanfolyam polgári iskolák, tanító és tanitónőképzőintézetek) az 1918—1919. tanévet szeptember 1-én kezdik meg. Felhatalmazza ^feiniszter a férfitanintézetek igazgatóit, hogy szüleik kis gazdaságában nélkü lözhetetlen tanulóknak az őszi és tavaszi munká latok idején 3—3 heti szabadságot adhassanak. — A Molnár féle nyomdai műintézet r.-f pa plrkereskedóse (a Kaszinó Bazár épületében) üzletfeleinek kényelmére külön telefon-állomást-lé- tesitett. A -községi elöljáróságok raktári nyomtatványszükségleteiket és az egyéb irodaszereket így most közvetlen rendelhetik meg. A gyári iroda telefon száma: 11, a papirüzleté: 37. — Eyy 17-es honvéd hadifogoly felesége, 3 leány (9—13 éves) és fiú (10 éves) gyermeke — az anya teljes munkaképtelensége, a gyermekek keresetképtelensége miatt le üzdhetetlen nyomor ral küzd. A nekik szánt adományokat — készpénzt és használt ruhadarabokat — részükre átvesz a szekszárdi hadigondozó népiroda igazgatója (Vármegyeház földszint 12 ajtó) naponként de. 11— du. 1-ig. A családot eddig segélyezték: készpénzzel ifj. Glancz Miksa, Pirnitzer JáÜ?sef fiai, Schlezinger Ignác, Mutsenbacher Li pót fia, Feketé Hugóné, Márkus és Grünhut, Seiner Lipót, Fritz Gyuláné, Bachschitzné ; ruhanemüekkel pedig Dr. Albers Rezsőné, Dr. Szentkirályi Mihályné, • Dr. Horváth Jenőné és Géczy Mária. A adományokért köszönetét mond Bajó János, a szekszárdi hadigondozó népiroda igazgatója. — Hindenburg-baka népünnepély Pakson. Szent István napjára Paks és környéke lakossága a 69 es Hindenburg gyalogezred katonáinak özvegy- és árva alapja javára nagyszabású ünnepséget rendez. Az ünnepség egyik része délután a dunaparti korzón népünnepség formájában fog lezajlani, melynek nem kis nevezetességét fogja képezni az a pár bordó valódi pilseni sör, amit a Pilsenben állomásozó 69 es székesfehérvári bakák küldenek le erre az alkalomra az ünnepségre. Az ünnepség másik része este lesz az „Erzsébet“- szálló nagytermében ügyesen összeállított műsoros estély formájában. Az ünnepség védnökei: Becht^ Ödön járási főszolgabiró és Kurz Ilka urhölgy, a rendezőbizottság mádi Kovács Dénes szolgabiró elnök vezetésével készíti elő a nagysikerünek- igérkező házafias jétókonycélt szolgáló ünnepséget. — Három kbronávai estek a borárak. Az utóbbi napokban erősen hanyatló irányzatot mutatnak a borárak, mert a borüzlet a vidéki gócpontokon szünetel. A borkereskedőket ugyanis most sorra rászorítják a gazdák a megvásárolt borok átvételéré, mert augusztusban a bortermelő gazdák, a közeledő uj kampányra való tekintet tel, kiürítik pincéjüket és hordóikat. A kereskedők és főleg az alkalmi zugügynökpk ennek következtében mindenáron kénytelenek elhelyezni a bort ngy, hogy ennek ára emiatt tolytouosan olcsóbbodik. — A tolnamegyei tüdőbeteg katonák gyógyitására óá üdülésére stánt alap javára újabban a következő adományok folylak be a Tolna- megyei Takarék és Hitelbankhoz i PostahivaU személyzete 11*86 1 oronát — Ezen szives adományért őszinte köszönetét mond gróf Apponyi Rezsőné. — Fokos. A Fokos legújabb száma ismét friss és változatos tartalommal jelent meg. Első oldalán megható haDgu kérelem áll a Hinter- landban élő 'tehetősekhez, hogy hadikölcsön- jegyzéseiklcet adjanak kenyérre, kölcsön a ma gyár bonvédn1 k, 1 magyar bakának. Az ezredes ur cicája cirren Kbtszek Ödön mond el__ derűs, •hangulatos kis történetet. Miklósi* M. Ödön, a kivá ó festő ni vész, TI rok hátulról címmel irt hingulatus éli’eszel est és azt illusztrálja pompás rajsibkkat A háborús arcképcsarnokban Szabó Gyula dr. századost festi le kt-dves hangon Kla- -szek Ödöu. Ezenkívül Sréier István ezredes tárOLNAMEGYgl KÖZLÖNY 3 vozásával kapcsolatos búcsúleveleket, Farkas ngyestől hangulatos verset, továbbá kitüntetéseket és-anekdotákat közöl ez az ötletesen szer- Kesztett, népszerű honvédujság. A Fokos előfize.A u-? . Ó7,re 6 korona> de csak a harctéien. a riinterlandban 3 korona. — Katonai felmentés. Dr. Kron Ferenc szekszárdi ügyvéd, ki 3 évig katonai szolgálatot teljesített, hosszabb időre felmentést nyert. — Jótókonycélu kabaré Faddon. Holtai Jenő kabaré színész, rokkant katona Faddon előadásokat tartott, s ez alkalommal az ottani intelli- gentia felkérte őt, hogy a' fiatalságot a legújabb táncokra tanítaná. Ott maradt tehát és naponként szorgalmasan foglalkozott növendékeivel, akik 3 heti előkészítés után f. hó 3 án és 4 én nemcsak táncukkal, hanem kellemes kabaré színházzal szórakoztatták a nagyszámban összejött néző közönséget. Úgyszólván az összes tanítványai szerepeltek, akik közül különösen kitűnt Strasser Erzsiké urleány, aki Fehér János főgimn. tanulóval a mai cipő mizériákról és a cipészekről, illetve cipőkereskedőkről szóló előadásukkal általános derültségben tartották a közönséget. Nagyon kellemes volt Marosy Margitka urleány kedves hangú éneklése. Nagy tetszést nyert Strasszer Ilonka, Erdős Bőzsike urleány Spitzer Bandi főgimn. tanuló (vörösördög) szereplése is. Pfléger Ernő pedig még kellemes hegedüjátéká val is szórakoztatta a vendégeket és azok teljes megelégedését érdemelté ki, Grünvald László, Bloch Sándor és Lőwy Izidor derekasan helyt álltak. Az előadást Fehér Ilonka urleány tánca zárta be, amelyet a nézőközönség kívánságára meg kellett ujráznia. Az előadás után következett a tánc, mely idő alatt szépség verseny is volt s azon Strasser Erzsiké urleány volt az első nyertes. A 2 ik pedig Plank Lili urleány, Szekszárdról. A további nyertesek még: Marosy Margit, Erdős Bözsike, Fehér Iluska, Jagitza Klára és Mirosy Juliska urleányok. A tisztajövedelem egyrésze a hadi árvák alapja javára fordittatott. — Műkedvelő előadás A gyönki ifjúság 1918 aug. 11-én a Kaszinó nagytermében gróf Appo nyi Rezsőné kezdeményezésére, a tolnamegyei tüdőbeteg katonák javára műkedvelő előadást rendez. Felülfizetések tekintettel a jótékonycélra kö: szonettel fogadnak és azokat a nyugtázzák. Színre kerül: 1. Az összeesküvők. Irta Verő 2. Györgyné, Az Ószeres. Magápjelenet. Előadja ifj. Laurenc3its Gábor. 3. Magyar ábránd, Heidlberg Alberttől. Zongorán előadja, Lorschy Ilonka. 4 Karácsonyi vers Irta HeltaT Jenő. 5. Tót'táncmester. Magán jelenet. Előadja Erlemann Vilmos, 6. Hándlé a biró előtt. Tréfás jelenet. 7. Rendületlenül. Irta Lamport Gáza 8. Rákoczy induló. Zongorán előadja Várkonyi Buby és Müh' Lonci. — Megszűnik a vasárnapi husvásárlási tilalom. A kereskedelmi miniszter a jéghiányra való tekintettel megengedte, hogy szeptember 10 lg vasárnap délig lehessen nyers és* füstölt- húst eladni és szállítani. — Nem lesz tojásrántotta a vendéglőkben. A közélelmezési^miniszter eltiltotta, hogy a kávéházakban és vendéglőkben tojásételeket szolgáljanak ki. Úgyszintén ellenőrizni fogják a cukrászdákat ds, mert tudvalevőleg a cukrászok fogyasz tanak el legtöbb tojást; és makszimálás nélkül árusítják süteményeiket. — Rekvlrálják a szénát é3 a szalmát. A széna, a tavaszi szalma és alomszalma készletek zár alá vételéről, felhasználásáról egT közszükségleti célokra való .igénybevételéről a hivatalos lap ren deletet közöl. E szerint azonban a zár alá vétel nem akadályozza meg a birtokost abban, • hogy takarmány- és alomkészletét a földraivelesügyi miniszter által meghatározandó mértékben saját állatállományának ellátására felhasználja. A törvényhatóság első tisztviselője köteles a rekvirá lást haladéktalanul elrendelni és foganatosítani. — Megdrágult a patika. A hivatalos lap közli az egyes gyógyszerek, edenyek és kötszerek áremeléséről szóló rendeletet, amely augusztus 10 én lépet hatályba. A gyógyszer k árát a gyógyszertárakban ki fogják függeszteni: Az egyes gyógyszerek közül az ether 37 fillérről 94 fillérre, a kloroform 10 grammja 26 fillérről 69 fillérre szökött. A használatos többi gyógyszerek, köztük az aszpirin ára is változatlanul maradt. Újítása a rendeletnek az, bogy a gyógyszerész a kiadott üvegeket és tégelyeket, ha azokat tiszta állapotban hozzák vissza, feláron visszavenni köteles. — Lóárverés — Nagykanizsán. A palini ménteleposztályparancsnoksag folyó évi augusztus hó 4 én kelt 65. számú értesítése szerint f. hó 14-én délelőtt 9 órakor Nagykanizsán az „Igaz ságügyi palota“ előtt 2 darab (nem hidegvérű) heréit ló kerül elárverezésre, melyek közül egyik 6 éves, 170 cm: magas, pej, angol telivér, a második 7 éves, 175 cm. magas, pej, angol félvér. — Gyászhir. özv. Eötvös Károlyné szül. jezernicei Jezernicky Jolán, 63 éves korában elhunyt Duna8zentgyőrgyön. Haláláról a következő gyászjelentést vettük: „Fájdalommal tudatjuk, hogy a forrón szeretett testvér, nagynéni és sógornő özv. ifj. ráckévi Eötvös Károlyné szül. jezernicei Jezernicky Jolán f. évi augusztus hó 1 én reggel 2 órakor 63 éves korában Dunaszentgyörgyön rövid szenvedés után elhunyt. Drága hamvait f. hó 3 án délután 5 órakor fogjuk a református egyház szertartása mellett a dunaszentgyörgyi temetőbe örök nyugalomra kisérni. Áldás és béke hamvaira! Duuaszentgyörgy, 1918 augusztus 1. Testvérei: özv. Fankovich Gyuláné bz. Jezerniczky Margit és gyermekei.: László, Tibor, Mária és Gyula. Jezerniczky Dénes és gyermekei : Erzsébet, Gyula, Dénes és Ilona. Sógornője: özv. Jezerniczky Ákosné és gyermekei: Emmy, Mártha, Ákos és Margit.“ — Meghosszabbítják a vadászati tilalmi időt. Most jelent meg a hivatalos lapban az a rendelet, amely szerint a földmivelési miniszter a nyulra és fácánra vonatkozó tilalmi időt augusztus 15 tői szeptember 14 ig meghosszabbítja. De a meghoszszabbitott vadászati tilalmi időt a törvényhatóság első tisztviselője szeptember 1-től esetről-esetre felfüggesztheti, ha az illető vidéken a vadfejlettség teljes fokát elérte. / — A sáárak felemelése. A kor nány a sóárak felemelését tervezi. A tervezet szerint a kősó ára 28 korona, a főzött só és a tengeri só ára 33 korona lesz. Gyári és ipari célokra só- termelési helyeken métermázsánként a tiszta kősót 4 koronáért, főzött sót 5’50 koronáért adják. — Az ízléses Amerika. A Daily News egy híre mutatja, hogy milyen szellemes és fölöttébb ízléses módot találtak ki Amerikában a Vöröskereszt javára való gyűjtésre. Mint az angol lapnak jelentik Newyorkból, fölállították Vilmos csiszár koporsóját, melybe egy dollár ellenében bárki egy szöget verhet s hozzá kap még egy jelvényt is. — Tízmillió pár cipő a pólgári fogyasztás Számára. «Ismeretes, hogy a hadsereg kezén hatalmas bőrmennyiségek vannak felraktározva és hogy a polgári szükséglet teljes mértékben való-kielégítése emiatt nem történhetett meg. Úgy halljnk, hogy a kereskedelemügyi miniszter eredményes tárgyalásokat folytatott a hadügyi kormánnyal és sikerült a hadsereg által a polgári fogyasztás számára felszabadított cipőmennyisá- get 10 millió párra felemelmi. Ennek következtében a cipőellátás rövid időn belül országszerte jeletékenyen meg fog javulni, mert a törvény- hatóságok újabb kiutalásban részesedhetnek. — Am. kir. budapesti I honvédhuszár ezred rokkant- özvegy- és árvaalap kezelősége felkéri rang és rendfokozat különbség nélkül az ezred sebesülés, betegség vagy hadifiradalmak következtében|jmegrokkant tagjait, elesett hősök özvegyeit és árváit, hogy amenuyiben segélyre szorulnak, eziráuti kérvényüket szeptember 1 ig a m. kir. 1 honvéd huszár ezred pétszázad parancsnokságának Budapest okvetlen nyújtsák be. A kérvényhez vagyontalausági bizonyítvány caa- to'andó. A ' Az idei termés eredménye. Az ország különböző részeiből beérkező jelentések szerint az aratást már csaknem mindenütt befejezték és a csóp'és is oly serényen folyik, hogy rövid pár hét múltán az egész termés be lesz takarítvaSemmiképpen sem; látjuk megokoltnak a földmivelésügyi minisztériumnak azt a rezervált álláspontját, hogy a termésre vonatkozó és ren delkezésre álló hiteles adatokat hét lakat alatt őrzi és sem a betett területekről, sem a cséplósi eredményekről nem tájékoztatja a nyilvánosságot. A termés helyes, adatainak ismerete mindenesetre nagy megnyugtatásul szolgálna az ország fogyasztóinak és sok tekintetben kedvezően befolyásolná a termés felhasználására vonatkozó rendeletek megtartását, a fejadagok megszabása körül mutatkozó elégedetlenséget és a gaboha- uemüekkel való takarékos gazdálkodást. Az idei termés eredménye az ország Vidékei szerint rendkívüli változó, egyes termény és jelentős területeken az aszály rendkívüli károkat okozott, más vidéken viszont az eredmény meghaladja a normális évek átlagát. A dunántuti néhány megyében, valamint a Bánságban kifogástalanul jó és szép a termés, az északkeleti részekben a fagy, Tiszavidóken az elkésett csapadék a hozamát minimálisra apasztotta. A tiszántúli részekben egyes helyeken igen gyönge, szinte szánalmas a gabonatermés, amelyért kárpótlást cssfk az nyújt, hogy egyéb vete- mények busásan fizetnek.