Tolnamegyei Közlöny, 1917 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-17 / 24. szám

TQLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1917. junius 17. — Akadni akad, — folytatta mélabus ko molysággal az öjeg káplán —* azért mégis agy áll a dolog, hogy ha Pécsett’ három * világi ur állásokról és az azokkal járó jövedelemről be­szélget : tüstént a kanonokra keritilf a sort, el mondják, hogy hát minek a papoknak olyan nagy jövedelem, a felére se szolgálnak rá sth. Pedig az a pap, ki kanonoki széket nyer el, ritka kivétellel mind hosszu^rdemes múltra te­kinthet vissza, és élemedett. 50—70 éves sőt sokszor azon felül való korban (újabb időben Zsinkó 61, Szeredy 59, Hanny 63, Wajdics 60, . Frantich 61, Döbrössy 60, Streicher 62 éves korukban lettek kanonokká, jut végre — szó t sincs róla — szép jövedelemnek jelentékeny, gyakran ötvenj százalékát — az áldott emlékű Zsinkó „Pistabácsi“ még ennél is többet 1 — a jótékonyság oltárán áldozta fel! És ez baj; ez a szegénység részére rendszerint busásan gyümöl­csöző jövedelem mégis a legmélyebben járó irigy­ség megvetője ezernyi ezer világi közötti. Ellen­ben ha valámelyik civil például Budapesten 30—40 éves korában beleül előkelő pénzintézetek vagy gyárak igazgatói vagy elnöki székébe, és élvez — nem valamely szörnyűségesen fáradsá- „ gos múlt után — egy pécsi kanonokénál sokkalta magasabb jövedelmet: azt nem látja' meg, s nem irigyli meg senki, pedig annak az ifjú nagysá­gos vagy méltóságos igazgatónak vagy elnöknek rendesen kisebb gondja is nagyobb — a jótékony­kodásnál . . . Eddig az öreg káplán. Én pedig az frappáns mondásait megtódom a következőkkel: Tisza István gróf, az imént demisszionált miniszterelnök a papi szavak szekulárizációjának határozott ‘ellensége, mert belátja, hogy ha az állam ragadná magához a püspökök, prépostságok, apátságok és káptalanok birtokaitúgy ez a Moloch egy-kettővel nyom nélkül nyelné el a mil­liókat, ezek felosztásakor felgazdagitana sok, ellen nem őrizhető piszkos kezű alakot, miként az nemrégen Franciaországban is tapasztalhattuk, ellenben az ország közönsége édeskevés, sőt félő, hogy sémi hasznát nem látná ennek, hogy az egyházi fekvőségek gazdát cseréltek. Ha tehát a köznek akai'unk jót, azon kell imádkoznunk, hogy igenis maradjanak meg a papi ingatlanok azoknak tulajdonában, kiket nagy Szent István, Magyarország megteremtője, 900 évvel ezelőtt oda adományozta. Maradjanak meg a sok-sok tehetséges, de szegény tanuló, a gyámolatlan özvegyek s árvák, vakok, siketnémák, rokkantak szóval az emberi társadalom nyomorultjai javára a jótékonyság kiapadhatatlan forrásának. - Ma­radjanak meg annak amik eddig voltak : „Pat­rimonium Pauperum“ a szegények örökségéül^ Akár ki se lépjünk Pécs határából, meggyőződ­hetünk a város évkönyveiből, hogy mennyit köszönhet Pécs — püspökei utáD, a székeskáp tálán illusztris tagjainak , . . Miért is arra kérem önöket, igen tisztelt világi honfitársaim, legyenek akár katolikusok, akár protestánsok, Ítélkezzenek méltányosan s megfontoltan, mint egyebekben, ugy\a kát. papi javadalmak kérdésében is tegyék alapos kon- sziderációjuk tárgyává a kálvinista Tisza István grófnak ez irányban vallott álláspontját. Nehogy pedig ennek a talán szokatlan hangú felszólalásnak szerzője felől is tipelni keljen: alája jegyzem, ime teljes nevemet és jellegemet. '„Elkövette“ ugyanis ezt a cikkelyt egy olyan öreg pap, ki túl van már azon az életszakán, hogy kanóniára pályázhasson, tehát semfeges fél, kinek semmiképpen sem önérdek, de tisztára csak a nyilt szó kimondás és igazság szeretete adta kezébe a tollat. Pártos Zsigmond nyug. esperes plébános. Pénzbőség. A hadikölcsön aláírására rendelt időt nem azért hosszabbították meg két héttel, mintha az addig elért eredmény nem volna kielégítőd Ma­gunkért pirulni, a háború nagy ügyéért aggódni kellene ha ez volna az. Da nem ez, hiszen a nyilvánosságra jutott, habár még nem összegezett adatokból is meg lehet állapítani, hogy a hatodik hadikölcsön eredménye aligha marad az ötödik hadikölcsöne mögött talán ennyivel is meg lehetne elégedni - . Ez a szükség azonban nem forog fenn, sőt ellenkezőleg nagy pénzbőség észlelhető az országban. És ez a^igazi oka a meghosszabbi— tásnak. A nemzetnek még módjában áll igen jelentékeny^péuzmennyiségét kölcsönözni a hadi­célokra s ezt nem utasítjuk vissza közügyeink vezetői, mer .z a péuzerő amelyet a háború ked­vező befejez ivT-t | »nluuu'k, s th.s&u lehet igen nagy, tulságo v*n f’ö'ös'egesen nagy ,A pénz h c-aiazik. Minden kölcsönkötvény egy-egy k-ito | d'kö csőn pedig meg­felel hadsereg egészének. A haza védelmére, a győzelem kivivására nem annyi katonát mozgó­sítunk, amennyi bizonyos számítás Bzerint ele­gendőnek látszhatott, hanem fegyyerbe szólítot­tunk minden arra való embert. A hadikölcsönt se úgy latolgassuk, vájjon *éedezi-e már az a hadsereg szükségleteit, — hiszen kitudná azt pontosán kiszámítani ? — hanem az elsőrendű szükségleteinkből megvonható minden pénzünket adják oda hadikölcsönbe. Ha több gyűl össze á a kelleténél, ha fölösleg marad majd végül, az nem baj, az éppen olyan örvendetes lesz, mintha minél több vitézünk tér vissza sértetlenül a csaták mezejéül. Ellenben mivel tehetnők jóvá mulasztásu&kat, ha a szükkeblüség, s az előre­látás hiánya miatt akár az emberből, akár a pénzből idő előtt kifogynánk ? Nem fölösleges az a pénz sem, ami a hadi- kölcsönből netán fölhasználatlan marad, mert megmutatásának erkölcsi hatási lesz _az ellen-, ségre. Ha tehát pén^loőáég van az országban, az ne pazarlásban, ne rejtegetésbeü és né taka­rékbetétekben mutatkozzék, hanem a hadikölcsön minél nagyszerűbb sikerének, ■ ■ * '■ A Tolnamegyer*Takarék és Hitelbanknál a jegyzések 3.655,400 koronát tesznek ki. Jegyez­tek többek között: Az intézet sajá jegyzése 400.000, ^róf Apponyi Géza 200,000, gróf Széchenyi Domonkos 100,000, Wolf Henrik és neje 100,000, Rosenberg Mátyás 75,000, Kölesdi Hitelszövetkezet 50,0o0, mádi Kovács István és neje 30,000, Báró Schell József 20,000, Leopold Lajos Szilfáim jor 20,000, Dr. Leopold Kornél 20,000, Kerületi -munkás bizto­sító pénztár 20,000, Nagymányoki öns. Egylet 20,000. Kóhn Testvérek 20.000, Tolnavármegye törvh. 15,000, Pirnitzer József és fiai 15 000, Gellis Jakab 15,000, Bern- rieder József id- 10,000, Szillassy Aladárné 10,000, Schmi- deg Mól 10,000, Ffscher Albert 10,000, Nyéki József 10,000, _Báró Auguszt Árvaa'ap 10,000, Szegényaíap 10,000 Kecse- gei Gazdaság 10,000, Bonyhádi Segélyegylet 10,000 Gáli Gyula 8000, Barthel Rudolf 6000, Gundrum József 6000, Oberländer Mária és test. 6000, Krúdy Kálmán 5600, Fördős Dezső 5000, fáros Margit 5000, özv. Dömök Pé- temé 5000, Mayer János 5000, Müller Testvérek 5000, Fusz Ferenc 5000, Gelencsér Iános 5000, Krámer János 5000, Varga József 5000, Lohmann Henrik 5999, Paprika János Horvát 5000, Temetkezési Egylet 5000, Kovács Jáncsika $500/ steinér József 4000, Ferner Mihály 4000, Atlinger Károly 4000, Sárkereszturi Népsegélyzó 4000, Dvorzsák Dorottya 3000, Dürr Henrik 3000, Butter Henrik 3000. Benedek József 3000 Árvái József 3000. Buttv Hen­rik 3000, Faddi János 2500, Kindt János 2500, Fodor Fe- reny 2500, Maitány József 2100, Dr. Vész Ignác 200.0, ifj. Bernrieder JózseF huszár hadnagy 20QŰ. Wolf Arnold 2000, Äörögh Mihály 2000, Dr. Kerti Frigy?! 2000, Echam- mer Károly 2500, Gitt József 2000, Szabó Dezső hadnagy 2000, Strauber Krisztinka 2000, Kolb Teréz 2000, Acsádi Gőböf Istváné 2000, Hradek Lajos és neje 2000, Griesz Testvérek 30,000, Schwarcz Tánosné 10,000, Fillér Mihály 7700. Kurz nővérek 7300, Horváth Sándor 7150, Seiden­stricker György 5000, Rassovszky Julián 5000, Harangalap 4250, Tolnai ref. egyházmegye 4000, Látos József 2000, Somogyi Oszkár 2000 korona, stb. stb, A Szekszárdi Takarékpénztárnál az ed­digi jegyzések értesülésünk szerint, jóval meg­haladják a 2 millió korónát. Újabb jegyzések: Fay Konrád 16.000 korona, dr. Drágíts ImM 10,000, Schönstein Miksa 10,000, Tóth Károly 10,000, Östreicher Testvérek 10,000, Hevesi Pál és neje 9000, Pesthy Endre földbirtokos 5000, Sass László földbirtokos 9500, Kohn József 5000, Sarkadi Klára. 6000, Schmideg Mór 5000,, Klein Simon 8000, Kajtár Ezsébet 4000, Horváth István (Baja) 4000, Hradek Gusztáv 5000, Tímár István 4200, Dömötör József százados 3000, Zelenka Gyula főgimná­ziumi tanár 3000, Nyéki István Steiner 2650, Főglein János Cziráky 2600, Krausz Nándor 2800, Ifj. Molnár András Decs 3000, Pömyi András Decs 2000, Gazsó József Hor­váth 3100, Hoffmann Sándor erdőtanácsos 2300, Tolna- megyei Közművelődési Egylet 2000, Wilhelm Alajos 2000, Grószbauer Imre 2000, Ausch Mór 2000, Paulies Géza és neje 2000, dr. Zipser Jakabné 1000, Halom János gimn. tanuló 1000, Beck_Ignác Decs 1000 korona, stb. stb. A Szekszárdi Népbanknál az eddigi jegy­zések közel 250,000 koronát tesznek ki. A Tolnavidéki Takarékpénztárnál az ed­digi jegyzések 300,000 korona körül vannak. A BátaszékL Kerületi Takarékpénztárnál eddig körülbelül 150,000 korona értékben jegyez­tek hadikölcsön kötvényt. KÜLÖNFÉLÉK. — Képviselő választás Szekszárdon. Gróf Bqtthyány-i:ivadar miniszterré nevez­tetvén ki, a törvény értelmében mandátumá­ról lemondott és kétségtelen, hogy ezen kerület összes választói pártkülömbség nélkül egyhangúlag fogják őt újból meg­választani. — Katonai kitüntetés. A király dr. Cser- vényi Gyula hadnagyot, Cservéhyi Lukács hitel­banki főkönyvelő fik, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért, a II. osztályú vitézségi vaskeres^ttel tüntette ki. A derék hős, aki töb­bek között a Iegutóbbalefolyt véres isonzói üt­közetben is részt vett, már megszerezte a bronz, kis és nagyezüst, valamint az arany vitézségi érmeket is. — Kinevezés Zichy Gyula gróf pécsi megyéspüspök Eberhardl János muc^ji rkath. tanítót igazgató tanítóvá nevezte ki. — Batthyány Tivadar, gróf üdvözlése. Dr. Szentkirályi Mihály, Szekszárd r. t. város polgármestere, folyó hó 16-án dél­után 3 órakor * tartott rendkívüli képviselő­testületi közgyűlésben lendületes szavakkal és örömmel jelentette be, hogy a király Batthyány Tivadar grófot, a szekszárdi kerület nagynevű képviselőjét, személye körüli miniszterré nevezte ki. Indítványára a képviselőtestület egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy ezen alkalomból üdvözli Batthyány Tivadar gróf minisztert és kéri, hogy továbbra is legyen városunk közön­ségének támogatója. — A szekszárdi füg­getlenségi és 48-as párt vezetősége szin­tén táviratilag üdvözölte Batthyányt és biztosította, hogy jövőben is, úgy mint eddig, törhetetlen hűséggel ragaszkodik hozzá. — Miniszterek eskütétele. Az újonnan ki­nevezett kormány eskütétele péntek délután tör­tént meg, a 48-ik törvópyek által előirt sorrend­ben és pedig a miniszterelnök után ö felsége személye körüli miniszter: gróf Batthyány Ti­vadar, mig ezután sorrendben Ugrón Gábor bel­ügyminiszter. Gratz Gusztáv pénzügyi, Serényi Béla kereskedelemügyi, Mezőssy Béla földmive- lési, Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi, Vázsonyv Vilmos igazságügyi és Zichy Aladár horvát miniszterek tették le a király előtt az • esküt. Az uj kormány ezenkívül még öt uj mi­nisztérium létesítését tervezte. Az egyik népjóléti minisztérium, amelynek ügykörébe fog tartozni a választójogi törvény megalkotásában való közre­működés is. Ennek az uj minisztériumnak élére Batthyány Titadar gróf kerül és helyette Zichy Aladár lesz ő felsége személye körüli miniszter. Lesz még tárca nélküli minisztérium, közlekedési, minisztérium és közegészségügyi minisztérium. — Hivatalvizsgálat. E hó 10—14. napjai» Arnold Sándor, a., pécsi kir. ítélőtábla elnöke, a táblai titkár kíséretében megvizsgálta a szek­szárdi kir. törvényszéket s a tapasztalt példás rend és a kitűnő vezetés felett a legnagyobb megelégedését és köszönetét fejezte ki Pesthy^ Pál dr. kir. törvényszéki elnöknek s őszinte el­ismeréssel adózott a birói és jegyzői karnak, valamint a kezelő személyzetnek, — A hírneves Winterry mester Szek­szárdon. A világhírű Winterry-művész — mint most már teljes biztonsággal közöl­hető — e hó 19-én, kedden városunkba érkezik' s a Világ-mozgószinháafran aznap este megtartja egyetlen, jótékonycélu esté­lyét, hogy ritka műélvezetben részesítse Szekszárd város műértő közönségét. Win-' terry művészete teljesen eltér a megszokott bűvészek mutatványaitól. Csodálatos bűvé- szete a közönség előtt eddig . ißmeretlen. Előadásaival páratlan hatású sikert aratott , a magyar és német városok legelőkelőbb köreiben. A gondolatolvasás terén, bámu­latos kísérletekkel valósággal elragadtatja a közönséget és lelkes tapsokkal honorálják' tudását és művészetét. Szikrázó ötletei a közönség lelki hangulatát fokozzák és kü­lönös eredményt er el az akarateröátviteli művészetével, amennyiben hatalmában áll saját akaratát másokra átvinni és. azt má­sok által pontosan végrehajtatni. Különö­sen megjegyezzük, hogy nem hipnózis utján, hanem teljes öntudat mellett. Leg­utóbb a Gondviselés kórhák ápoltjai javára Auguszta főhercegnő védnöksége alatt a Vigadóban, a fővárosi Országos Kaszinó­ban pedig "a doberdói özvegy- és árva-alap javára tartotta meg jendkivül sikerült elő­adásait. Szekszárdon a Vöröskefeszt-kórház élvezi az estély tiszta jövedelmét s a ren­dezést a Molnár-féle nyomda r.-t. könyv- és papirkereskedése rendezi, ahol a jegyek is elővételben kaphatók. Mint értesülünk, m. előadás iránt oly nagy az érdeklődés, hogy a közeli, vidékről: Bátaszékrői, Tol­náról, Zombáról stb. máris igen sokan váltották meg jegyeiket. — Szeretetadomány a katonáknak. A szék- szárd-belvárosi és a Béri Balogh Ádám utcai rk. népiskolák tanulói 32 K 36 fillért adományoztak Felséges királyunk születésnapja alkalmából a harcoló katonák között kiosztandó szeretet- adományra. öínterry-inester Eltűnést Keltő - jőtéKonycélu - estélye keimen este lesz u (liléé mozsőkéP-szlnliázliaii

Next

/
Oldalképek
Tartalom