Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-27 / 9. szám

1916 február 27. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 — ‘Királyunk imája. A világtörténelmi események ama forgatagában, amelyek között élünk, az Országos Hadsegélyző Bizottság jelvény­osztálya azt a feladatot szolgálja, hogy enyhitse a hadbavonultak hozzátartozóinak megélhetési gondját és könnyítsen sorsakon a jelenben és a jövőben. G sok ágazata tevékenység egyik most megindult actiója a „Királyunk Imája" elnevezés alatt fordul a hazafias társadalom áldozatkészsé­géhez. Ezen elnevezéssel művészi kivitelű dom­bornyomása ezüst gyűrűket hozott forgalomba, megörökítve azt a megkapó képet, mely szeretett uralkodónkat imádkozás közben ábrázolja. E szép kivitelű és a történelmi évszámokkal ellátott gyű­rűk örök emlékei maradnak a most daló népek csatáinak és felette alkalmasok arra, hogy azo­kat — mint a mai nagy időknek a jövőben egyre értékesebbé váló történeti emlékét — mind­nyájan megszerezzük és viseljük. Olyan actió ez, mely az egyénnek legnemesebb és legtisztább emberi érzéseihez fordul: a hazaszeretet s a jó tékonyság szelleméhez; azokhoz a lelki érzések­hez, melyek a hadi tettek világhíres dicsősége mellett a szeretet ezernyi áldozatkészségének leg fenségesebb emlékeivel gazdagítják hazánk tör ténetét. Ebben az actióban tehát bizalommal szá­míthat a bizottság a magyar társadalom és köz- álét minden tagjának készséges támogatására. A gyűrűk ára 2 korona és minden nagyságban kap hatók. A pénz előzetes beküldése mellett a gyű rüket bérmentve küldi a Bizottság, testületek stb. utólagos elszámolásra is átvehetnek bármely meny nyiséget. Rendelésnél, vagy pénzküldésnél ügyelni kell a következő pontos címre : Országos Had segélyző Bizottság Jelvényosztálya Budapest, Kép­visel őház. — Elhunyt postafőnök. Folyó hó 20-án Schnitzer Rezső -posta és távírda főtiszt, a bonyhádi postahivatal ve­zetője, életének 49-ik évében rövid szenvedés mán váratla­nul elhunyt. A megboldogultban a legkiválóbb és legneme­sebb lelkű főnök veszett el. Kartársai és a közönség szere- tete kisérte el utolsó útjára A pécsi posta és távirda igaz­gatóság képviseletében dernői Klekner Alajos postatanácsos szállt ki, aki egyúttal a gyászoló család előtt is kifejezte ugy az Igazgatóság, mint a saját lelkében érzett mély rész­vétet. A beszentelést folyó hó 22-én dr. Jozgits János bony­hádi esperes-plébános eszközölte, Mely után a megboldo­gultat Kecskemétre szállították a családi sirbvltba való el­helyezés végett. — A harctéren elesett katonák holttesté­nek hazaszállítása. A hivataloslap közli a be­lügyminiszter körrendeletét a hadműveleti terü­leten elesett katonák holttestének kiásásáért és szállításáért követelhető költség mértéke tár­gyában. A rendelet szerint az ilyen holttestek exhumálásáért és hazaszállításáért egyes temetke­zési válalatok a szolgáltatással arányban nem álló olyan magas ellenértéket követelték, hogy a ke­gyeletet is sértő ily viszaéléseket hatóságilag kell megakadályozni. Evégből megállapítja a rendelet, hogy a katonák holttestének kiásásáért és hazaszálitásáért járó költségeket aránytalanul magas összegben szabja meg, vagy követeli, ki­hágást követ, melynek büntetése 15 napig ter­jedhető elzárást és 200 koronáig terjedhető pénz- büntetés. Hogy mi tekintendő aránytalan magas költségnek, annak' megállapítását a rendelet az eljáró rendőri büntető bíróságok megítélésére bízza. — Jótékony adományok. A Szekszárdi Takarékpénztár 1915, évben 1262 koronát adott jótékony célra, ezen felül még 2500 koronát fordít az alább megjelölt célokra: A Tolna megyei Közmüvelődi Egyesületnél tett 2500 ko­ronás alapítvány tagsági dij IV-ik részlete 500 korona. A szekszárdi Vöröskereszt kórházban 10 betegre berendezett kórterem fentartására 500, A vörös félholdnak 100, a Bolgár Vöröskereszt­nek 100, a Szekszárdi tUzoltó-egyesületnek 40, Az egyesült Szekszárd—Tolnamegyei Nőegylet­nek 30, az Izraelita szent-egylet női osztályának 30, a szekszárdi róm. kath. óvodának 30, a belvárosi róm. kath., az alsóvárosi róm. kath., az újvárosi róm. kath., a református, az izraelita iskola szegény tanulóinak 30—30, Toluamegyei népiskolák szegény tanulóinak 150, a szekszárdi polgári iskolai ösztöndíj alap gyarapítására 100, egy elhalt költőnk vagyontalan leányának 100, az országos bírói és ügyészi egyesület budapesti internátusa javára 30, a magyarországi munká­sok rokkant és nyugdijegylete szekszárdi fiók­jának 20, érdekképviseleteink rendelkezésére 100, helybeli szegényeknek, stb. 520 korona. — A Tolnamegyei Takarék és Hitel­bank Részvénytársaság jótékonysági és köz­hasznú célokra az 1915. évi jövedelméből a következő adományokat szavazta meg: Szek­szárdi Vörös Kereszt Egyletnek 1000, Szekszárdi városi szegényeknek 300, A harctéren elhunyt tolnamegyei szegénysorsu katonák árvái és hozzá­tartozói alapjára (báró Schell Józsefné gyűjtése) 300, Tolnamegyei Közművelődési Egyesületnek IV. részlet 250, Névtelen szegényeknek 200, Szekszárdi állami főgimnáziumnak pályadijakra és segélyezésekre 100, Szekszárdi polgári fiú és leányiskolának és iparostanonciskolának jutalma­zásokra 100, Szekszárdi elemi népiskoláknak szegény gyermekek felruházására 100, Szek­szárdi tűzoltó egyesületnek 100, Bolgár Vörös Kereszt Egyletnek 100, Szekszárdi községi óvo­dák és menházaknak szegény gyermekek felru­házására 70, Szekszárdi róm. kath. óvodának 40, Szekszárdi izr. nőegyletnek 40, Szekszárdi nép­konyhának 40, Szekszárdi izr. szentegyletnek 40, Szekszárd-Tolnamegyei Nőegyletnek 40, Jegyzők országos árvaházának 40, Munkások rokkant és nyugdijegyesületének 30, Munkásgimnáziumnak 30, Kaposvári siketnéma intézetnek, szombathelyi és kolozsvári vakok intézetének 20, Tolnavár­megyei Muzeum egyletnek 20, Szekszárdi dalár­dának 20, Tanítók országos árvaházának 20 korona, Összesen 3000 korona. Az év folyamán folyósított adományok 4088 korona 94 fillér, összesen 7088 korona 94 fillér. — Mit játszanak a moziban ? A »Világ<*mozi szombat—vasárnapi előadása bemutatója lesz ismét két ki­váló filmujdonságnak. „A fürdőző nympha“ cimü 3 fel- vonásos mUvész dráma. Egy világhirü szobrász a film hőse, hogy mUvét tökéletessé tegye, egy uriasszonyt választ modelljének egy fürdőző nymphát ábrázoló szoborhoz. Egy művésznek és egy asszonynak megrázó drámáját ve­títi elénk ez a kép s ezernyi finomsággal világítja meg a férfi és nő lelkiharcának súlyos folyamatát. A másik „Egy kis penzió" c. nagyon mulatságos vígjáték. Berlinben vannak ilyen kedélyes penziók, mint ez, amelynek derűje, vidámsága felénk ragyog ebben a darabban. Ez a műsor ismét pár kellemes órát fog szerezni mozibajáró közönsé­günknek. — Az amerikai magyarok feldúlt tűz­helyeinkért. A a amerikai magyar Népszava ki adója Berkó D. Gésa, a lap budapesti tudósító jának, Pivány Jenőnek kezdeményezésére nagy szabású gyűjtést indított a háborúban feldúlt tűz­helyek ujrafelépitésére. E mozgalom avval a fel hívással kezdődött, melyet az Országos Bizottság elnöke gróf Khuen-Héderváry Károly intézett az Amerikai Magyar Népszava utján az uj világ­ban élő magyar honfitársainkhoz. A gyűjtés, a melynek védnökségét Nuber Sándor newyorki főkonzulunk vállalta el, már eddig is szép ered ményt ért el és a legszebb reményekre jogosít. A testvéri sserelet, amellyel a magyar-magyar iránt viseltetik, áldozatkész megnyilvánulásában áthidalja így még az Óceánt is. — Halálozás. Hosszas szenvedés után Frey Jánosné szül. Bader Jozefa, Frey János nyug. majsi tanitó neje, életének 77-ik évében Majson meghalt. Az elhunytban Frey Tivadar dunaföldvári kir. járásbiró édes anyját gyászolja. — Bevonuló iparosok. A honvédelmi mi­niszter rendelete értelmében a tekintélyesebb ön­álló iparosok, ha karpaszományra igényt tarta­nak, a bevonulás alkalmával az illetékes pót zászlóalj parancsnoknál szóbelileg kérjék. Mutas sák fel az első fokú iparhatóságtól szerzett iga­zolványt, hogy mióta önálló iparosok. —r^"— Feketehimlő Szekszárdon. Városunk­ban a járványos és rendkívül ragályos fekete, hólyagos himlőbetegség szórványosan fellépett, mely betegség az olyan egyénekre, kik egyálta­lán sohasem voltak beoltva, rendszerint Halálos kimenetelű szokott lenni. Veszélyes az oly embe­rekre is, kik 10 éven belül nem voltak sikere­sen beoltva. Tehát egy 50 éves ember a himlőt csak úgy tudja biztosan elkerülni, ha nagyobb időközökben legalább hat ízben beoltatta magát. A fenti tényállást tudva, tanácsoljuk Szekszárd lakóinak, hogy haladéktalanul oltassák be magu­kat kivétel nélkül, kik 10 éven belül nem vol­tak sikeresen beoltva, annál is inkább, mert e hó 25-ikétől kezdődőleg a városháza kistermében minden nap 12—1 óra közt a városi tiszti fő­orvos ingyenes oltást fog végezni. — A bátaszék—mohács—pélmouostori vasút hír szerint közvetlenül a háború befejezése után, megfog épülni, Az ehez szükséges előké­születek most sem szünetelnek. A kerekedelem- ügyi miniszter a koncessió tárgyalásánál a trace tervek alapján az 52.4 km. vonal hosszú vasat építési költségeit 8,056.000 korában állapította meg, normális békeidőt véve számítási alapjául. Nyomtatvány és papirfogyaszték szives figyelmébe ajánljuk, hogy szükségleteikről idejekorán gon­doskodni szíveskedjenek, ameny- nyiben később, — a papírárak rendkívüli emelkedésére való te­kintettel — kénytelenek leszünk mai árainkat aránylagosan emelni. MOLHÄR-Kle nyomdai miiintézet ti uat. iróalzatggár részvémilí rsnsdg IZE KIZÁRD. — Heghalt Garay Ferkó. Sok kellemes emlékük f&södik a szekszárdiaknak Garai Ferkó cigányprímás muzsikájához. Most elnémult a hegedűje. Garai Ferkó Siklóson 72 éves korában elhunyt. — Gazdák bevonulásának elhalasztása. A legutóbbi napilapok közölték a honvédelmi miniszter fontos rendeletét, melyben a járások, illetve a városok első tisztviselőjét felhatalmazza, hogy a gazdáknak a bevonulásra felmentési ügyük elintézéséig haladékot adhasson. Ezeket az enge­délyeket azonban a bevonulás ideje előtt oly idő­ben és táviratilag kell a felmentést engedélyező katonai hatóságnak bejelenteni, hogy a megadott engedély szükség esetén idejében Hatályon kívül Helyezhető legyen. Ugyancsak e kedvezményben részesitendők a dohány kertészek és termelők is. A rendelet értelmezése más szóval a következő: „Az a gazda, aki beadta a mai napig felmentési kérvényét, kérheti a polgármestertől, illetve a főszolgabírótól, hogy a fölmentés elintézéséig ott­hon maradhasson. Ugyancsak kérelmezheti ezt az is, aki ezidőszerint bizonyos terminusig fel van mentve, de ismét kérvényt adott be, hogy fel­mentését hosszabbítsák meg.“ — A miniszter a kérelmek elintézésére a jogot azért adta meg a megyében a főszolgabíróknak, mert egész köz­vetlenül nekik áll módjukban megítélni, Hogy kinek az otthonmaradására van feltétlen szükség a mezőgazdaság érdekéből. Ha megemlítjük még, hogy a felmentéseknél a járási főszolgabíróktól eddig is véleményt kértek, konstatálkatjuk, hogy a miniszter ezzel a rendelettel az eljárás egy­szerűsítését akarta elérni. — Nyilvános köszönet. A Bátaszéki Ke­rületi takarékpénztár az idén is 20 koronát aján­dékozott a bátaszéki ipariskolai tanulóknak köny­vekkel való jutalmazására. Fogadja a pénzintézet ez utón is az iskola hálás köszönetét. — Jótékony célú előadás. A Dunföldvári Oltáregylet az ott létesítendő „Hadiárvaház“ és saját egylete javára 1916. éri március hó 1-én d. u. 6 órakor a kaszinó nagytermében jótékony- célú előadást rendez, felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz az egylet. 1 Megnyitó mondja: P. Szencsár Péter sz. ferencrendi Ház­főnök, o. e. igazgató. 2. 1) Mozert: Figaró lakadalmábol nyitány. 2) Komzák: Arany álmok valse lente intermezzó. Előadja: az Urizenekar. Zongorán kiséri: Niefergall Giziké. 3. Csnsztohói legenda. Irta Kis Menyhért. Szavalja: Lindinger Mariska. 4. 1) Medelssohn Liszt: Sulejka. 2) Leschetizky : Toccatta. Zongorán előadja Brúzer Margit. 5. Kerner: A magyar dal. Melodráma. Szavalja: Papp Erzsiké. Zongorán kiséri: Pintér Aranka. 6. Magyarország a háború után. Előadja : Bangha Béla dr. Jézustársasági a „Magyar Kultúra“ szerkesztője. 7. Offenbach J.: Hoffmann meséiből: „Antónia dala“. Énekli: Ványi Zsig- mondné. Zongorán kiséri: Pintér Aranka. — öngyilkosság. Nyulász Mihály kis- székelyi asztalosmester a napokban Ungyilkosságot követett el. Tettének oka valószínűleg nagyfokú idegesség volt. PÉNZINTÉZETEK. A Tolnomesyel Takarék és Hitelbank közgyűlése. A Tolnamegyei Takarék és Hitelbank rendes évi közgyűlését február hó 22-án délután tartotta meg. A közgyűlésén gróf Apponyi Géza vbt. tanácsos elnökölt. A jegyzőkönyvet dr. Pirnitzer Bála inté­zeti ügyész vezette, jegyzőkönyv hitelesítőkul pe­dig Kurz Vilmos kir. tanácsos és dr. Tanárky Árpád kérettek föl. A közgyűlésen 54 részvényes 1841 szava­zattal volt jelen. Elmaradásukat levélben kimen- tetták gróf Széchenyi Domonkos, a felügyelő­bizottság elnöke, Szlankooánszky János kir. ka­marás, báró Jeszenszky István és Wolf Hen­rik igazgatótanácsi tagok és Sztankovánszky Imre kir. kamarás, országgyűlési képviselő, fel­ügyelőbizottsági tag. A közgyűlésen jelen volt Horváth Elemér főrendiházi tag, miniszteri tanácsos, a budapesti áru és értéktőzsde elnöke, a Magyar Á'talános Hitelbank igazgatója is, mint a Tolnamegyei Ta­karék és Hitelbanknak is egyik igazgatótanácsi tagja, valamint Ervin Kálmán, a Magyar Á'talá­nos Hitelbank igazgatója, mint a Tolnamegyei Takarék és Hitelbanknak is egyik igazgatója. Gróf Apponyi Géza elnök lelkes szavakkal nyitotta meg a gyűlést, meleg elismeréssel em­lékezvén meg dicső hadseregünk 'győzelmet biz­tosító diadalairól és a front mögötti küzdelem és anyagi szervezkedés öntudatos erőkifejtéseiről, mely erőkifejtésekből a Tolnamegyei Takirék és Hitelbank is kivette teljes igyekezettel részét az 1915-ik évben kifejtett üzleti tevékenykedé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom