Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-19 / 12. szám
1916 március 19., TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 — Március 15. Március idusát Szekszárd közönsége is hagyományos hazafias érzéssel ülte meg. A középületekre kitűzték a nemzeti trikolort, délelőtt 9 órakor pedig a belvárosi rkath. templomban ünnepélyes nagymise volt, melyet Mosgai Sándor újvárosi plébános Fehérváry Ferenc és Horváth Károly káplánok segédletével végzett. A vármegye, a kir. törvényszék éB a kir. ügyészség kivételével, a hivatalok és hatóságok tagjai is résztvettek a szentmisén, melynek végeztével a tanuló ifjúság az énekkarral elénekelte a Himnuszt. — Az iskolákban ünnepélyt is tartottak. — Esküvők. Vadász Elemér, az' Eszterházy hitbizemányi hercegi uradalom dombóvári pénztárosa, oltárhoz vezette a dombóvári róm. kath. templomban Cseri István posta- és távirdafőnök leányát, Erzsébetet. Szilassy Béla csász. és kir. 12. dsidás- ezredbeli főhadnagy, Szilassy Aladár valóságos belső titkos tanácsos fia, folyó hó 14-én Budapesten házasságot kötött Földváry Erzsébettel. Behívják a 46—47 éveseket. Egyik vidéki laptársunk Írja: A hadvezetőség legújabb rendeleté szerint, mihelyt az öregebb korosztály elhelyezése véget ért és mihelyt az előbbi korosztályok menetszázadai elmentek a harctérre, a a behívás április közepéig megtörténnék és április végére már bekell vonulni a két korosztálynak. — — Drágul a patika. Körrendeletét adott ki a belügyminiszter, bogy a gyógyszerek árához a patikusok 2Ö százalék munkadijemelést üthetnek hozzá — közérdekből. Ma, amikor igazán csak a harctereken lehet jól és olcsón meghalni, aligha szolgálhat vigaszul, hogy a patikadrágulás csak a rendes állapotok beálltáig érvényes. — Nyugdíjaztatások. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága a tisztviselői nyugdij- választmány javaslatára Szévald Móric tamásii, Nagy István dombóvári és báró Jeszenszky György gyönki főszolgabírókat folyó évi május hó 1-ével, saját kérelmükre nyugdíjazta. — Adományok. Molnár Mór, Kaszás Sándor 20—20 koronát, dr. Lichtenberg Andor 10, Óváry Ferenc, gyönki takarékpénztár igazgatója 12 koronát adományozott a szekszárdi Vörös- kereszt kórház részére, mely összeget is a fiókegyesület pénztárába beszolgáltatván, a kórház vezetősége leghálásabb köszönetét mond érte. Kovács Sebestény Endre főispán 200 koronát adományozott közgyűlési ebéd megváltása cimén a háborúban elesettek özvegyei és árvái részére, A szekszárdi postahivatal személyzete 9, Kemény felsőnyéki ref. tanító 6 koronát adományoztak a harctéren megvakult katonáknak. — Hősi halál. Niefergall Sándor 17-ik számú m. kir. honvédgyalogezredbelí egy éves önkéntes tizedes élete 20 ik évében, 1915. évi november hó 2-ik napján az olasz harctéren hősi halált szenvedett, önként, saját elhatározásából ment a harctérre és hazája védelmében lehelte ki lelkét. Mélyen sújtott szülei haza hozatták, hogy abban a megszentelt drága magyar földben nyugodhassék, amelyért ifjú életét feláldozta. — A boldogult hült teteme folyó hó 18 án a duna- földvári Kossuth Lajos-utcai halottas házban szenteltettek be és a róm. kath. any ászén tegyház szertartásai szerint a Fehérvári-utcai családi sírboltban helyeztettek örök nyugalomra. Elhunytát gyászolják: Niefergall Nándor és neje Schóber Terézia szülei, Niefergall Irén férj. Takács Gyu- láné, Niefergall Sárika testvérei, Takács Gyula sógora. Lakatos József pusztahencsei községi|tanitó az orosz harctéren hősi halált halt. — Halálozások. Pécsegyházmegyének gyásza van. Gott Ádám palotabozsoki plébános, aranymisés áldozár a pécsi kórházban életének 77-ik évében meghalt. Holttestét Palotahozsokra szállították s folyó hó 17-én temették el. Tolnai Lajos szekszárdi terménykereskedő neje, szül. Fehérvári Julianna 56 éves korában elhunyt. Temetése folyó hó 17-én ment végbe. — Kalózok a szekszárdi piacon. Nem nevezhetjük becsületesebb néven azokat a fővárosból és egyéb nagyobb helyekről hozzánk piaci bevásárlás végett leránduló kofákat • és orv - kereskedőket, akik mint magán-fogyasztók, hol úri toalettben, hol polgárasszonyi ruhában korán jelennek meg a piacon, korábban mint a rend őrség és összevásárolják a baromfit és egyéb élelmiszereket. — A szekszárdi hivatásos kofák ismerik ezeket, már le is szedték egy-kettő fejéről ékes szavakkal a struccos-kalapot is. Hogyne volna ugyanis nagy a helybeli kofák igazsága, ha haragusznak a leránduló pesti szaktársakra, mikor nekik csak 9 óra után szabad vásárolni, az idegen lerándulók meg már korán vásárol- hatnak, mert nem mint kofák, hanem mint magánfogyasztók vásárolnak. Azonban a helybeli fogyasztóközönségnek még jobban fájhat ez az export, tehát felhívjuk rá a rendőrség figyelmét*. Sok helyen lesz a piacon baromfi, ami „már elkelt“. Ezeket piac után szedi össze az exportőr. — Háborús felolvasás a múzeumban. A szekszárdi főgimnázium március 17 iki háborús délutánján tartott felolvasást a „A háború technikai segédeszközeiről“ valamint a szavalatokat március 18-án, szombaton a tanulóifjúság, március 19-én, vasárnap pedig a nagyközönség részére megismétlik a múzeumban. — Belépti dij szombaton: tanulóknak 10, felnőtteknek 50 fillér, vasárnap 30 fillér szemólyenkint. A felolvasások pont 6 órakor kezdődnek, jövedelmük hadi jótékony c^lra fordittatik. Htszerkereskedők, mészárosok és henteseknek igen ® alkalmas, egyik felén tiszta ® makulaturapapir mig a készlet tart, métermázsánként 16 koronáért átvehető a MOLliflR-féle R.-T.-nól Szekszdrdon. — Madarak és fák napja Értényban. Rügyfakasztó március Idusán tartatott meg a fenti ünnepély azon célszerű oknál fogva, minthogy a IV—VI. osztályosok évzáró vizsgálata már április havában megejtetnek, május hónapban nehezen volna megtartható ez ünnepély, ami pedig ma fényesen sikerült. Szentmise hallgatása után, szüleikkel együtt az iskolába vonult a tanuló ifjúság, hol a Szózat eléneklése után Fetter „Gyula plébános megnyitó beszéde után Simrák László helyettes tanitó hosszabb beszédben fejtegette a Madarak és fák napja jelentőségét. Majd szavalatok következtek, melyek közül különösen kiemelendők Benkő Rozáli, Bognár Vera, Wälder Józsi és Gyula, Kovács János szavalatai. Végül Pingiizer, Róza tanítónő méltatta le.kés szavakkal Március Idusa jelentőségét. Majd madárdalok következtek s a Himnusz el* éneklésével, a szép ünnepély véget ért. — Mit hoz az uj műsor. A Világ-mozgó szombat-vasárnapi uj műsorának ismét két elsőrangú sláger a fénypontja. Az egyik « Vaina, a lapplandi hő» cimü dráma. Exotikus miliő a legszebb érdekessége e darabnak, amelyben egy lapp leánynak és egy német orvosnak szerelmi története játszódik le finoman és izgalmasan. —* A lappok hazájában játszódó jelenetek valóban festői vidékeken vannak levéve. Egyes felvételei úgy hatnak, mint valami festmény s az érdekes és megható téma mellett a felvételek biztosítják e film sikerét. A másik sláger «Az eleven ördög» cimü igen kedves vígjáték, mely 4 felvonáson át fogja a közönséget mulattatni. A főszerepet Addi Homberg, az ismert nevű német művésznő játsza s amit ez az ennivalóan szép hölgy a darabban müvei, az első jelenettől az utolsóig elkápráztató. Egyúttal felhívjuk a közönség figyelmét szerdai előadásunkra, mikor egy kiváló sláger az első Maria Carmi-film, a <Szépség átka» lesz bemutatva. — Műkedvelői előadás Fad dón. A háborús farsangot háborúhoz illően töltötte el a fáddi kath. Ifjúsági Egylet. A béke idején szokásos táncmulatság helyett most jótékony célú műkedvelői előadással szórakozott az ifjúság, és szórakoztatott, valamint igyekezett ezen szórakoztatások által másokat íb elvonni a háborús időkhöz nem illő zajos táncmulatságtól. Farsang vasárnapján és hétfőjén nagyszámú közönség élvezte a „Mire lesz béke“ öt felvonásos háborús színjáték mulattató és tanulságos jeleneteit és bő tapssal tüntette ki a bátor fellépésű és sikeresen alakitó szereplőkét. Tiszta jövedelem 280 korona, mely részben a vak katonáknak jutott, részben az Ifjúsági Egylet könyvtárának gyarapítására lesz fordítva. — A jótékonycélu előadásra felülfizettek: Bartal Béla 40 korona, ifj. Bütös János 10 K, Pleszky Antal 5 K, Zdrahál Gyula 4 K 50 fillér,, Zányi György, özv. Balogné, özv. Bor- sodyné 4—4 kor.,' Sebő Pál (Gyulaj), Gőbölös József 3—3 kor., Sebestyén Károly (Szigetvár), id. Koleszár Ferenc, Koleszár Anna, Fischer Salamon, N. N. 2—2 K, Marach Antal 1 kor. 50 fillér, Csehák Juliska, Koieszár Katalin, Vig József, Báli Antika, Báli Jánoska 1—1 korona, N. N. 50 f., Yass József, Kohn Herman 40—40 f. — Gáztermelésünk fokozása. Méhészkedéssel foglalkozó gazdáink a háború bekövetkeztével azt hitték, hogy a termelt méz jelentősége és kelendősége egészenháttérbe fog most már szorulni. Annál örvendetesebb jelenség az, hogy a magyar méznek hova tovább nagyobb a kelendősége és lényegesen emelkedett az ára is. Az élelmicikkek általános drágasága mellett, a kenyér mellé, kivált nagy családos házaknál igen kitűnő pótlékul kínálkozik a kiadós és egyáltalán drágának nem mondható méz, amelyből a hadvezetőségek közül a németek is igen sokat vásároltak tőlünk. Vegyi alkatrészeinél és kiválóan tápláló erejénél fogva a méz tápértéke igen közel áll a tojáséhoz és a tejéhez, minélfogva méhészkedéssel foglalkozó itthonmafadt gazdáinknak és családtagjainak mindenkép csak azt ajánlhatjuk, hogy méhészetüket igyekezzenek megnagyobbítani, alkalmas méhlegelő növények termesztésével pedig méheik tápellátását is biztosítani. — Magyar segítség Keletporoszországnak. Már közöltük, hogy a Háborúban Feldúlt Tűzhelyeket Újraépítő Országos Bizottság elvállalta Gerdauen keletporoszországi város hadigyámságát, aminek ellenében Németország birodalmi akciót indít a Kárpátokban elpusztult helységek javára. Gerdauen keletporoszországi város kormányzata értesülvén erről az elhatározásról, a napokban a következő táviratot intézte Khuen-Héderváry Károly grófhoz, az Országos Bizottság elnökéhez: „Mélyen meghatva a háborúban Feldúlt Tűzhelyeket Újraépítő Országos Bizottságnak attól a nagylelkű elhatározásától, hogy Gerdauen város felett a hadigyámságot elvállalja, Nagyméltóságodnak, mint az Országos Bizottság elnökének legmelegebb és leglelkesebb hálánkat fejezzük ki. Teljes mértékben méltányoljuk, de különösen — Névnapi megváltások. Hanny Gábor pécsi prelátus-kanonok, volt szekszárdi apát 100 koronát adományozott névnapi megváltás címen a vak katonák és a hadiárvák részére. Molnár József gazdasági egyesületi titkár 20, Rácz József rendőrkapitány pedig 10 koronát küldöttek névnapi megváltás címén, a szekszárdi Vöröskereszt-kórház részére. — Hősi halált halt tanár emléktáblája. A paksi állami polgári fiúiskola tanári kara Hum József hősi halált halt kartársa emlékére, az intézet épületében emléktáblát helyezett el, mely nek 'felavatását március 15-én hazafias iskolai ünnepély keretében tartotta meg. A látogatott ünnepély gazdag műsorában Hum tanár érdemeit Balassa Sándor igazgató méltatta, Giinsz Gábor tanár pedig ez alkalomra irt költeményét szavalta el. Evvel az ünnepséggel költözött be az iskola újból az állami épületbe, mely eddig Vöröskereszt-kórház volt. — Hadiadó felszólamlási bizottság. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága a hadi jövedelemadó felszólamlási bizottságba rendes tagodul dr. Kardoss Kálmánt, dr. Mayer Gyulát, Pirnit- zer. Antalt, póttagul pedig Bodnár Istvánt választotta meg. A m. kir. pénzügyminisztérium pedig a következőket nevezte ki: rendes tagul és helyettes elnökül báró Schell József gindli- családi földbirtokost, rendes tagokul: Sass László uzdborjádi földbirtokost, dr. Drágíts Imre vármegyei tiszti főorvost, póttagokul: dr. Fent Ferenc apát-plébánost, “Wo//* Henrik szekszárdi és Mayer Alajos bátaszékf lakosokat. — „Nemzeti Fogadalmi Templomira országszerte megindult a gyűjtés, hogy az ország szivében: Budapesten egy impozáns katholikus templom hirdesse égbe nyúló1 tornyával a rettenetes világháborút, melyben megmutatta a magyar katona, hogy Isten nevével, erős vallásos hittel lehet az ádáz ellenség felett győzelmet aratni. Zichy Gyula gróf pécsi megyéspüspök, aki már nagy összegeket áldozott a háború által okozott nyomor, nélkülözés és szenvedés enyhítésére, 2000 koronával indította meg egyház - megyéjében a gyűjtést a ^Nemzeti Fogadalmi Templom“ felépítésére. A nemeslelkü főpásztor buzdításának és felemelő póldaadásának ered • ménye, hogy tizenkétezer korona jött össze a templomra. — A gazdasági munkásbizottságokhoz beosztott katonatisztek. A m. kir. honvédelmi miniszter Baranya vármegye törvényhatósági gazdasági munkabizottsághoz Mattyasovszky István m. kir. népfölkelő hadnagyot, Pógs szab. kir. város munkásbizottságához Daróczy Aladár dr. népfölkolő főhadnagyót s ugyan-e minőségben a tolnavármegyei munkásbizottsághoz Szekszárdra Hortobágyi Ágoston népfölkelő főhadnagyot osztotta be. — Hazai cégek követelései törökországi örményekkel szemben. A pécsi kereskedelmi és iparkamara felhiyja területének érdékeltsógét, hogy amennyiben törökországi örményekkel szemben követelésük volna, ezt nála haladéktalanul jelentsék be. A bejelentésnek tartalmaznia kell a hitelező és az adós nevét, lakóhelyét, az egyes tartozási összegeket, azok keltét és ha váltókról van szó, azok lejártát is. I