Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-23 / 17. szám
1916 április 23. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 láthatólag ép oly impozánsan fog megnyilvánulni az ország lelkes önbizalma és nagy teherbírásáról ismételten fényes bizonyságot tevő közgazda- sági eréje, mint az előző hadikölcsönőknél. Ma a legjövedelmezőbb befektetés: hadi- kölcsönt jegyezni. Gondoskodás a háború rokkantjairól.* Gigászi küzdelmünk a második évében fo- lyik, nemzetek csapnak össze s e rettenetes küzdelem oly mérveket ölt, melyhez foghatót nem is képzeltünk, de a. történelemben sem találunk. A modern technika a maga pusztító eszközeivel generációkat söpör el, avagy tesz bénává ; a háború viharja a viruló gazdaságokból tüzes Uszköt s hamut termel s a dalos kedvvel életet s vért áldozni kész hőseink egy része bénán, avagy rokkantán érkezvén vissza, kiáltó sokaságuk egyre hangosabb szóval követeli, hogy méltó helyet kapjanak abban a társadalomban, melyet itt hagytak s hogy megélhetésük bizto- sittassék. Sajnos a rokkantak száma több, mint ahogy azt kezdetben sejteni lehetett s bár tudtuk, hogy a modern háború ördöngős eszközei az előző háborúhoz képest a sebesülési arányt jóval növelni fogják, de nem számoltunk azzal, hogy az egész világ lángbaborul s e láng bizonytalanul hosszú időre besötétiti Európa egét. A szomorú valóság tehát az, hogy a hősök egy része, kik virágosán s dalolva indultak a harctérre, bénán, vagy osonkán érkeznek vissza s sok esetben bajuk oly természetű, hogy eddigi foglalkozásukat folytatni nem képesek. Életpályát kell tehát választaniok, exisztenciát kell teremteniük és pedig gondos mérlegelésével egyéniségüknek, körülményeiknek s általában mindazon tényezőknek, melyeknek összetevőjében egy-egy béna s legtöbbször családos ember megélhetési nehézségei leledzenek. Ma még a kérdés nem látszik oly nagy fontosságúnak, annak hatását a társadalom sem érezheti, mert a háború viharja még tombol s mig a harctérről bénán, vagy csonkán hazaérkező hős a különböző kórházakon és vizsgálatokon keresztül haza jut, hosszú idő telik el s a munkára jelentkezőt kivétel nélkül elnyeli a város munkaalkalma, mely most tárt karokkal fogad minden munkaerőt. Azonban az idő múlik, a rokkantak száma emelkedik s ezek elhelyezése, ellátása igen nagy feladatot ró úgy az államra, mint a társadalomra. Kétségtelen, hogy a rokkantakról való gondoskodás elsősorban állami feladat, érezzük mindnyájan, hogy az államnak kötelességei vannak azokkal szemben, kik a hazáért küzdve egészségüket, vagy testi épségüket vesztették s bizonyára, megérdemeljék az élethosszig tartó ellátást is, ha nem mondanának ennek ellent az állam pénzügyi érdekei. De ha meg is engedné pénzügyi helyzetünk a rokkantak állandó ingyenes ellátását, annak keresztülvitele nem volna helyes azért sem, mert a nemzeti termelést egy csomó, egy és más szempontból munkabíró egyéntől fosztaná meg, eltekintve attól, hogy egy nagy tömeg embernek a semmittevésre való kárhoztatása — amint azt az „Invalidenhaus" jelenlegi rendszere mutatja — csak életuntságot s elkedvetlenedést idézne elő. Egészen másként áll ez természetesen oly rokkantaknál, kiknek munkabírása a minimumra szállott alá, s kiknek az állam, avagy a társadalom által létesített menházakba leendő elhelyezése nemcsak üdvös, hanem szükséges is. Az állam azonban mindenesetre gondoskodni fog egyébként munkaképes rokkantjairól is, de viszont elvárja a hatóságoktól s a társadalomtól, hogy tegyenek meg mindent, ami a rokkant katonák érdekében szükséges. Ha az egyes hivatalok és vállalatok újból foglalkoztatják rokkant alkalmazottjaikat, ha rokkantakat részesítenek az állások betöltésénél előnyben, az mindenesetre igen sokat jelent, azonban ezzel koránt sincsenek megoldva azok a feladatok, melyekre a társadalomnak hazafias lelkesedéssel kell vállalkoznia. A rokkant, ki a katonaságtól elbocsáttatott, kis nyugdija, vagy sebesülési pótdija megállapít tatott, az anyagi körülmények kényszerű hatása alatt örömmel ragadja meg a legelső munkaalkalmat anélkül, hogy részére közvetlenül megadatnék a mód és alkalom arra, hogy az egyéniségének stb. legmegfelelőbb munkaalkalmat választana, anélkül, hogy törvényileg volna kötelezővé téve oly szerv helységenkinti alakítása, mely a szükebb hazájába visszatérő rokkant katona ügyét felkarolva, részére szakszerű körültekintéssel biztosítanának megfelelő kereseti alkalmat. E kérdés sürgős megoldása végtelen fontosságú. A rokkant hős részére megállapított államsegély, sebesülési dij korántsem oly összeg, melyre támaszkodnia lehetne. Az esetleges összetakaritott kis tőkét a család elfogyasztotta s a rokkant, kit a központi rokkantügyi hivatal esetleg tanácsokkal is bőségesen ellátott, támasz nélkül áll anélkül, hogy tudná, kihez kell fordulnia útbaigazításért, anélkül, hogy ügyével bárki különösebben foglalkoznék. Ha a rokkant katona földmives, helyzete valamivel könnyebb. Ha rokkantsága nem nagyfokú, folytatja foglalkozását azzal a különbséggel, hogy a családi körben oly munkát fog végezni, melyre képes, ha zsellérkedett s munkabírása lényegesen csökkent, felpakolja motyóját, a városba jön, hivatalt keres s most könnyedséggel kap is hivatalszolgai, házmesteri stb. állást, nem is érintve azt az esetet, amidőn úgy gondolkodik, hogy kevés nyugdija lefokozott igényeit kell, hogy kielégítse és semmittevéssel tölti napjait. Az önálló kisiparos, vagy kiskereskedő helyzete hasonlíthatatlanul nehezebb. A kis üzlet, vagy műhely, melyet a család a nehéz időben bezárni kényszerült, ma nem nyitható ki, a pénztelenség, az árucikkek s a nyersanyag aránytalan magas ára letöri a kis ember önállósító törekvéseit, állást keres s megragadja a legelső alkalmat, mely megélhetését biztosítani látszik. El kell ismernünk, hogy a hivatalok és vállalatok lehetőség szerint igyekeznek visszafogadni rokkant alkalmazottaikat, a rokkantakat az állások betöltésénél előnyben részesítik, hangsúlyozom azonban, hogy csak a lehetőség szerint, mert ha a csökkent munkabírása volt alkalmazottnak kevesebb munkadijat ajánlanak, megélhetését más módon igyekszik biztosítani, nem is szólva arról, hogy vannak oly kereskedelmi tevékenységek is, melyek kellemes külsőt, vagy oly speciális tulajdonságokat kívánnak meg, melyeknek elvesztésével a rokkant hős egyszersmind kenyerét is elvesztette. Dicsőséges küzdelmünk a második évében folyik, a béke napját nem is sejthetjük, a rokkantak száma egyre nő s így elhelyezésükről gondoskodni kell és pedig azzal a szociális érzékkel, melynek hátterében ott ólálkodik az a gondolat, hogy többen vannak, sokan vannak s a rokkantság sokféle. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy okvetlenül munkát kapjon a rokkant, de kapjon egyéniségének megfelelő oly munkát, melyet elvégezni képes ■ oly munkára, melyet a súlyosabb rokkant is elláthat azok alkalmaztassanak, össze kell a rokkantakat helységenként gyűjteni, képezni őket, kötelezni a munkaadókat, hogy rokkantakat alkalmazzanak, megértetni a közönséggel, hogy nemzeti érdek s nemzeti termelésünk, gazdasági életünk csak úgy van biztosítva, ha mindenki dolgozik s munkaerejének megfelelően dolgozik. Ne tekintsük a hazatérő hőst csupán béna, vagy csonka embernek, de lássuk benne önmagunkat, segítsünk rajta, gyámolitsuk őt úgy, hogy hőseink megnyugvással küzdhessenek a harctéren annak a tudatában, hogy a haza, mely fegyverbe szólította őket, gondoskodni fog róluk s családjukról rokkantságuk esetére is. A rokkantügyi hivatal nagy arányokban e célt. fűzte ki, e cél érdekében küzd, ezt megvalósítani s végrehajtani azonban csak úgy lehet, ha országszerte kötelezővé tétetik az, hogy a legkisebb helységben is alakuljon oly szerv, mely frázisok s ankettek helyett a társadalom minden rétegének bevonásával közös törekvéssel igyekszik megvalósítani apró részleteiben is azo-. kát a feladatokat, melyeket a rokkantügyi hivatal célul tűzött ki. Ha a hazatérő rokkant tudja, hogy van egy hivatal, hová bizalommal fordulhat, hol támogatást talál, bizonyára készséggel fogja magát alávetni a hivatal rendelkezéseinek s követi utasításait is. Dr. Flank Miklós. Hadikölcsönt jegyezni: hasznos és hazafias is. Balok a Kukorlca-reRvlráltís körül. A Hadi termény r.-t. most szedi össze a rekvirált tengerit. Azonban a rekviráló bizottságok által felvett tengeri-készletek, — legalább Szekszárdon — a legnagyobb mértékben hiányzanak. Ennek oka pedig az érdekelt készlet-tulajdonosok állítása szerint az, hogy a felvételkor már nem volt meg az a mennyiség, amit rekvi- rálásra az összeirók felvettek. Azután meg a saját gazdasági szükséglet is fogyasztott azóta már, lovát, marháit, házi állatait a saját takarmánya mellett éhen pusztulni sok gazda nem engedhette, az összeirók pedig ezzel alig vetettek számot. A felvételnél a készletet csak hozzávetőlegesen — nem átmérés utján — becslési gyakorlattal nem is rendelkezhető városi hivatalnokok Írták össze, s most aztán a gazdák egy nagy része kinos helyzetbe jutott, mert a Hadi Termény büntető eljárással akarja elővarázsoltatni a hiányzó tengerit. Igaz, hogy a H. T.-nek is inkább tengeri kellene, mint büntető eljárás, és birság pénzek. De nekünk, szekszárdiaknak is ugyanaz kellene, ami a Hadi Termény r.-t.-nak: tengeri. Nem is értjük ezt a rendszert. Mert, hogy az Isten sem vesz ott, ahol nincs. Amikor pedig Szekszárdon kereskedik tengeri fölösleg után a H. T., akkor igazán ott keres, ahol nincs. Ellenben ahová adni kellene. Sőt adni is kell, a háborús közérdek igy kívánja. Illetékes köröket hívunk fel, hogy helyes információt küldjenek a földmivelésügyi miniszterhez. Szekszárd saját szükségletét eddig sem tudta betermelni, ezt hivatalos köröknek tudni kell. Ma nem hoznak be állattakarmányból semmit, azt a nagyon keveset, ami termett, a H. T. nem viheti el. Éhen vesznek igavonóink, marháink, nem tudunk a saját szükségletre egy malackát, egy-két csibét felnevelni, mert nincs kukorica elegendő. Hozni kell ide, nem elvinni innen. Szép és fontos közélelmezési misszió, ha a Kereskedelmi Banknak, meg a többi sertés hizlalásra berendezkedett bankdirektornak pár ezer darab sertés-hizlaláshoz liferálja a H. T. r.-t. a szükséges tengerit, mert hisz, ha jól keres is az ilyen sertés-bank, mégis a közélelmezést mozdítja elő egyidejűleg. De ... és itt van a dolog bibije, az is fontos a közélelmezés szempontjából, hogy én, te, ő, egy pár száz szekszárdi fogyasztó, szintén ne legyek ép a H. T. akciója folytán megfosztva annak lehetőségétől, hogy egy-egy malacot hizlalhassak, egy két CBÍbét nevelhessek . . . Mert, hogy ez is közélelmezési érdek. — Kérjük városunk Polgármesterét, hogy a fenyegető helyzet feltárásával a vármegye alispánja utján, és főispánunk jóindulatú támogatásának megnyerésével eszközöljék ki, hogy a H. T. állítson fel Szekszárdon tengeri-bizomány boltot, melyben tengeri jegyek ellenében a házi szükségletül szolgáló tengerit a városi lakosság megszerezheti. De tegyék ezt meg sürgősen, mert amúgy is megcsappant állattenyésztésünk végpusstulása, megfogyott igavonóink abrak-hiánya olyan veszedelmeket rejt magában, mely bajok nagysága tulajdonképen majd csak a télen, és a következő tavaszon és nyáron jelentkezik a maga teljességében. Hiszen már ma is 6 korona egy harmadnap kelt kis liba, százkoronás egy polturás malac, hogy egyebeket ne említsünk. * A Városok Lapja 15. számából, Egyedül a „PER0M0SZP0R“ __ helyettesíti a rézgilicot. • A „ Peronoszport évek óta használják szőlőgazdák. A „Peronoszpor“ összetétele kitűnő eredményt mutatott föl. A legelőkelőbb szőlőbirtokosok ajánlják. Rengeteg elismerő levél és sürgöny bárkinek rendelkezésére állanak. Egy kiló „Peronoszpor" kell IOO liter yizhez. Egy kiló „Peronoszpor*1 2 korona, használati utasítással. Legkisebb szállítmány 5 kilós csomagokban utánvét mellett. Kapható és vezérképviselet Tolnavármegye részére s HELLER MÚRHl SZEKSZÁRD, Dana-Utca 206 SZ. W s engedmény, s
