Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-12 / 11. szám
XL1V. évfolyam. 11. szám. Szekszárd, 1916. március ÍZ. ■ fi ■■ Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények fntézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Va évre 6 K, V* évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. —Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. Mulatunk. A belügyminiszter ur, valószínűleg 1916 március 16-án életbelépő rendelettel korlátozza az éjjeli mulatozást s a zárórát legkésőbb éjjeli 1 órában állapítja meg. Hát kérem ezen megint lehet gondolkodni. A belügyminiszter ur tervezett rendeleté szép, hasznos és üdvös, de . . . egy kicsit szomorú képet takar. Mert hiszen szép az is, ha valaki a jó kedvét még a szomorú háborús napokban — a mikor annyi keserűség, gyász, köny, bánat szakad az emberek ezreire — is meg-meg villogtatja néha-néha; s ezt hangsúlyozom: néha-néha — kis búfelejtőt rendez, de . . . hogy valaki — s ez még a jobbik volna — de valakik, többen, sőt sokan, nap-nap után „holnap“ feküsznek le, az már még sem egészen járja. Igaz, hogy ehhez, mint az egyesek cselekedeteihez tulajd,onképen senkinek, semmi köze! De! . . . s „itt van a kutya elásva!“ — mint gyakori jelenséghez, igenis van a nagy társadalomnak köze. Mert, hogy ez gyakori jelenség, bizonyítja az a körülmény, hogy rendeletileg kell a bajnak elejét venni. A társadalom nagy többsége, méltóan a nagy időkhöz s a megpróbáltatásokhoz, kivette a részét mindenféle háborús te- herből. Úgy látszik azonban némelyek egészen megfeledkeznek a háborúról s szenvedésekről s főként a fronton értünk szenvedő katonákról, kiknek a pihenés és a megélhetés legszükségesebbjein felül, igényük alig, vagy éppen semmi sincsen, pedig életük, családjuk, jövőjük s minden javuk, minden percben kockán forog. Avagy milyen kedvvel védelmeznék meg katonáink életünket, vagyonúnkat ott fönn, ha tudnák, hogy mi itt, cigány mellett vigadjuk át éjjeleinket, mig ők talán éppen akkor a halál legborzalmasabb óráit szenvedik át s saját testükkel s vérükkel védik állásaikat, hogy az ellenség ne ga- rázdálkodhassék ott, ahol mi most nyugodt s némelyek „vig“ napjaikat élik. Végeredményben senkinek sincs köze ahhoz, hogy feleslege fölött ki-ki miként rendelkezik, de az már mindenkinek szemet szúrhat, hogy amig sokan nyomorognak s nehéz gond között sok fáradsággal, munkával és küzdelemmel tudják a mindennapi létfenntartáshoz szükséges tőkét előteremteni, addig mások fölösleges s éppen nem közhasznú célra szórják javaikat. Mégis azt hiszem, hogy azok a sokat mulató urak, sokkal hasznosabb célt szolgálnának ma, ha az ilyen felesleg-tőkét a szegényeknek, nyomorgóknak, a nélkülözőknek, a hadba vonultak családjainak, a rokkantaknak, a vak katonáknak, hadiköl- csönre, stb. stb. osztanák ki. Ez méltó volna a mai nagy időkhöz s becsületére válna mindén felesleg-tőkével rendelkező honfiainknak. A dolog erkölcsi oldaláról meg nem is beszélek! Különben is, ha ma mindenki a kétszeresen vállára nehezedő kötelességét pontosan és lelkiismeretesen akarja teljesíteni, nem is gondolhat arra, hogy a szellem és fizikum erőgyűjtésére annyira fontos éjjeli pihenésről — gyakran lemondjon. Mert vagy dolgozunk alaposan, vagy mulatunk! De mind a kettőt egyformán jól nem végezhetjük el. Egyik a másikat kizárja. Ha minden este 10—11-ig társaságban vagyunk, az elég is arra, amennyire egy intelligens embernek szüksége van. A többit már szervezetünk s egészségünk rovására kell elrabolnunk. Mulasson hát, aki akar, rá ér, szeret és sok a fölöslegje néha-néha, úgy ritkán, minden esztendőben egyszer-kétszer, bár én a háború tartamára még ezt is megtiltanám, de ne mulasson „gyakran — és nagyokat!“, mert az már igazán nincs rendjén. Avagy végeredményben mi mindig csak akkor józanodunk meg, ha rendeletekkel, egy-két hónapos büntetésekkel rémítenek bennünket ? Szükségünk van nekünk folytonos figyelmeztetésekre ? Nos. Hát akkor: hátrább az agarakkal ! Bőjtöljünk egy kicsit uraim! Nem fog kárunkra válni! Forrai István. Távirataink. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Höfer mai jelentése. Budapest, március 10. Orosz és délkeleti hadszíntér : Nincs újabb esemény. Olasz hadszíntér. A tengermelléki harcvonalon az olasz tüzérség helyenként mérsékelt tevékenységet fejtett ki és tüzelése csak a tol- meini hídfőnél volt élénkebb. A karintiai és tiroli harcvonalon a harci tevékenység változatlanul csekély. Vizsgálat megállapította, hogy az olaszok ez alkalommal a Rombon szakaszon gázbombákat használtak. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese TÁRCA. »Otthon egy kis házban vár most reám Egy öreg asszony s éhezik talán.« »Úgy sem vagyok éhes — tessék, vegye.) (Gyötrő éhségtől remeg a keze.) »Itt az adressza, száma a háznak: Küldje kérem — az édes anyámnak .. .< OLASZY GABOR. Éji látogatás. — A (Tolnamegyei Közlöny» eredeti tárcája. — A jó öreg hold bujósdit játszott. Hol elhajt, hol meg kikandikált a sötét felhők mögül. Régen este volt már. Barátságtalan ködös este. Az ég aljáról kelve hűvös szél boronálta végig a határt. Lassan, óvatosan lépett ki a sirjából Infanterist Szabó István. Kíváncsian nézett körül. Valamin nagyon töprenghetett. Már-már visszaakart fordulni, de a sírbolt nyillása már bezáralt mögötte. Hossza, csapzott hajfürtjei beárnyékolták ráncos, mély barázdás homlokát és mélyen ülő megtört szemeit. Fehér szakálla mellét verte. — Puskagolyótól csókolgatott csukaszürke ruhája rongyokba lógott le róla. Bakancsa talpából a szegek már rég kihullottak. Botjára támaszkodva lassan, tétovázó léptekkel indult a falu felé. Csendes éjszaka volt. Az utcán senki aem járt. Minden igaz lélek már pihenőre hajtá fejét. A kertek alól kerülve a Szabó-porta felé vette útját. A járást jól ismerhette; arra tartott, ahol a sövény legalacsonyabb volt. Az ablakon halovány fény szűrődött ki az udvarra. A falhoz támaszkodva kíváncsian bámult be a házba. A konyhában sötétség uralkodott. A kemencéből az utolsókat pislogó parázs vetett néha-néha egy kis világosságot. Töpörödött öreg anyóka szunyókált ágyában. Kockás, kék dunnáján nyitott imakönyv feküdt. Sovány karjait fel-fel emelte, mintha megakarna valakit ölelni. Ott állt előtte a fia. Az ő egyetlen Pista fia. Milyen derék, milyen szép volt. Milyen jól állt neki a katonaruha. Panyókája hetykén vállára vetve, félrecsapott csákóján még a rozmaring sent hervadt el, amit bncsnzáskor Erzsi tűzött melléje. A belső szobában kis éjjeli mécses pislogott. Festett deszkákból összerót bölcsőben egy apró kis emberke pihegett. A bölcső mellett egy szomorú, gyászrnhás menyecske üldögélt. Fekete, nagy szemeiben egy-egy könycsepp csillant meg. Merően nézett az ablak felé. Helyéről felugorva, ijedten sikoltott fel: — Pista 1 A kicsiny sirni kezdett. A látomás eltűnt. Könyező szemekkel hajlik a bölcső felé. Csiesi-gatja, bubn-gatja az édes, árva kis magzatját. Mig az álom és fáradtság mindkettőjöket elnyomja. Derengeni kezdett. Elszállt az éjszaka. A kakasok hangos kukorékolással köszöntötték a pirkadó hajnalt. Mire azután a nap is előbnjt a hegyek mögül, a temetőben egy töpörödött, öreg anyóka öntözgette könyeivel a rozmaringot Infanterist Szabó István sírján. Schmidt Jené. Rövid mese egy beteg bakáról. Magyar baka egy bús kórteremben Sajgó sebbel fekszik, lázban, csendben. . Régóta aludt már vetett ágyba’l; Ma került szegény hős a kórházba. Lővészárokban jár még a lelke, Pedig párnák közt pihen a teste. Úgy vágyta, hfvta azt a szép napot. Hogy láthassa mindazt, mit itt hagyott. Elszunnyad ... mosolyog. Álmában tán Az anyja csókját érzi ajkán. De csak egy percre s ismét elborul: Mosolya elé gond-felhő vonul. Álmában gyötrő, rém képeket lát: Kicsiny házukban a nyomor tanyáz. Látja az anyját étien, betegen; Elhagyott anyját kóros fekhelyen ... .. . Felriad 1 Megszakad rémes álma; — Ápolónő hajol az ágyára. És párolgó ételt tesz elébe — Szegény baka mohón kap feléje. De hirtelen a torkán megakad — Nem tud enni, nem megy le a falat. Körülnéz titkon, nem látja-e más ? ... (Nem éhes most már, nem égeti láz.) És szól: »Kisasszony 1 volna egy szavam, Megteszi, tudom, ha jó szive van.< |gr Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos ősszeg mielőbbi beküldésére. “WR
