Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-06 / 32. szám

1916. augusztus 6. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 nekik az államsegély megérkezte előtt a pár száz koronát kitevő káborns segélyüket. Szegény diurnisták aztán mit tettek ? Fogtak két jő em­bert (egyik tanácsbeli), az 1916 január—augusz­tus hóra eső háborús segélyüknek megfelelő ősz- szegről kiállítottak egy váltót, a három dijnok aláirts, a 2 jó ember zsirálta a váltót s egyik helybeli takaréknál kölcsön vették a hétszáz egynéhány koronát, amit a gazdájuk, a város nem volt képes vagy. szives nekik előlegezni. — Tíz egynéhány korona kamatot kell ezért ugyan fizetniük, dehát: azért huzza még az ág is a szegény embert. Különben « dijnokoknak nem kell SS5égyelIeniök magukat ezért a kiszerkesztésért. — Hősi lial&l. Mayer János bátaszéki te­kintélyes kereskedő fia, Mayer Andor hadapród- jelölt az olasz harctéren hősi halált halt. — Beküldetett. Nagyságos Szerkesztő ur ! Ne akár a kánikulai melegnek, akár az uborka- szezonnak tessék tulajdonítani, ezt a nem épen humoros és unaloműző • kuriózumot tartalmazó levelemet. A legreálisabb szükségesség is irat­hatja ezt velem. A nyilvánosság elé óhajtanám vinni azt a többek között felvetődött eszmét, hogy újból tegyék elő a községi szervezet. hívei a visszafej lesztési propagandát és Szekszárd vá­rosát fejlesszük vissza újból nagyközséggé, leg­alább a háború tartamára s az azt követő pár évre, mely pár év alatt az általános helyzet nem enyhül. Ez által a város anyagi helyzete, mely a folyton növekvő drágaság, a szaporodó és be nem folyó köztartozások folytán egyre rosszab­bodik, az elérendő adminisztrácionális takarékos- 0éggal lényegesen enyhül s azon fölül, smi a leg­fontosabb, a lakosság sokkal kedvezőbb helyzetbe jut, mivel mint község, nem leszünk elzárva an­nak lehetőségétől, hogy a vármegye területén be­szerezhessük gabonaszükségletünket. Mig igy, ha város maradunk, Tá vagyunk utalva a szekszárdi gabonatermésre, mely tudvalevőleg a félfogunkra sem elegendő s melyet el sem adnak a termelők. Egy rendkívüli képviselőtestületi gyűlési határo­zat, mely birtokon kívül felebbezhető csak, meg­oldaná a visszafejlesztésnek azt a ma lefontosabb részét, amit a polgármester, meg a vármegye még eddig legalább eredmény nélkül szorgalma­zott : t. i. a szekszárdiak gabonavásárlásának kiterjesztését. Egy ilyen képviselőtestületi hatá­rozatból láthatnák ödafönn is, hogy Szekszárdnak gabona kell, épugy, mint az egyszeri deputáció vezérszónoka, dikciójából, aki községe részére iskolát kérvén, imigyen szónokolt: „.............nak iskola köll“. Mire a Kegyelmes rábólintott: «látom*. Szekszárd, 1916. augusztus hó l én. Egy gabonátlan. — Jó éjt, Muki! Az aranyos kedélyű Vepdrey, a Vigszinház kitűnő művésze a hőse annak a filmbohózatnak, amely a „Világ“ moz­góképszínház szombat és vasárnapi műsora. A mozi látogató közönség nem kis elégtételére újra magyar filmujdonságba lesz alkalma gyönyör­ködni, mely nemcsak Magyarországon, de a kül­földön is szép erkölcsi sikert ért el. A bohózat, amelynek „Jó éjt, Muki!“ a cime, kasszadarabja volt tavaly a Yigszinháznak s egész Budapest gyönyörködött benne Bizonyos, hogy a filmen is mindenki meg fogja nézni a népszerű „tata“ (Vendrey) alakítását. A kacagtató bohózatban Vendreyn kívül Poór Lili, Rózsahegyi Kálmán, Mészáros Alajos és Újvári Lajos játszanak, szó­val csupa ismerős magyar művész. Az érdekes előadás második újdonsága egy bűnügyi történet 3 felvonásban, melynek cime: a „Kétlelkű ember“. A darabban a főszerepet Else Frölich, a bájos mozimüvésznő játsza. Valamint egy aktuális kép egészíti ki az élvezetes műsort. — Péter Pál-napi gyűjtés Bátaszéken. A Péter Pál-napi gyűjtés Bátaszéken 4145 K 3 fil­lért eredményezett. A gyűjtésben részt vett höl­gyek, névszerint: Pazar Zoltánné, Niederland Mariska, Jager Jánosné, Bátor Irma, Kazamér Konrádné, Klósz Mariska, Ligeti Ilonka, Mayer Ilonka, Tóth Edéné, Ganzer Klárika, Klósz Au- talné, Steindl Klárika, Ligeti Évike, Gaál Tériké, Gehring Tamásné, Zimmermann Juliska, ,Rull Já­nosné, Roszkopf Annus, Vasváry Teruska, Tor- mássy Mariska, Herrmann Annus, Essig Lenke, Sörös Blanka, Heiliger Mariska, Hamberger Jó- zsefné, Szilasky Paula és Fülöp Józsefaé fárad­ságot nem ismerő buzgalommal házról házra jár­tak, nemes munkájokat meglepően szép siker koronázta. Fogadják úgy a buzgó gyűjtők, mint a nemes adakozók ez utón is a Vöröskereszt Egylet hálás köszönetét! Adakoztak : Vöröskereszt fiókegylett Bátaszék 1000 koronát, Bátaszék község 300 ko­ronát, Rosenberg Mátyás 200 koronát, Bátaszék és Sárköz, Hitelbank, önsegélyző Népbank, Alsónyék község, Alsó- nána, Weidinger Lipót, Pongrác Lajos 100—100 koronát; Fülöp Józsefné postamester (Véménd) 57 koronát; Báta­széki kér. Takarékpénztár, Himesháza község, Pollák Her­mann, Mayer János kereskedő, Mayer Alajos 50—50 ko­ronát; Majós község 30 koronát; Szűr község 25 koronát; II. temet-kezési egylet, III. temetkezési egylet, Gehring Ta­más, Rudnyánszky Ferenc, Schwartz János kereskedő, Nagy István Gregorovics, Mőcsényről: Inhof János, Hidasdról: Schfiffer Henrik 20—20 koronát; Purt Adolf, Rull Nán­dor, Liebhauser József hasz. 899, Herman Bálint Gehring, Schwartz József, dr- Vámos Adolf, Schwartz Miklósné. Fuchs Dezsőné, Szél Gáspár, Bajomi Vilmos, Rudolf De­zső, Bauer Mátyás, Schwartz Miklós, Eltér János, Pazár Zol­tánné, Liebhauser Mihály Beck, Kolbert Jánosné, Joó Károly, Véméndről: Kemer József, Szélig Márton; Váraljáról: Ka­tona Sándor 10—10 koronát; Spehár Adorján, Szélig Jó­zsefné 8—8 K-t; Mayer Péter 7 koronát; Himesházáról töb­ben 6 K 40 fillért; Dr. Frey János (Himesháza), Dragojlo* vies Mladen (Véménd), Bétáról: Büntetéspénz 6—6 ko­rona; vjljé Mihály, Czégényi János, Takács József, Her­mann Nándorné, dr. Boszkowitz Mór, «Király* műhenger- malom, Viederland Ferenc, Gener Péter, Steindl Miklós, Hóhmann Józselné (Sármár), Mayer Ignác vendéglős, özv. Wagner Józsefné, Feidt Márton (Lajvér), Krausz Frigyes (Szászvár), Gundrura Melanie, Kloósz Antal. Véméndről: Szilasky Paula, Schwartz Antal, Báiáról: Soós Anna, Sö­rös Gyula, Klein Vilmos 5—5 koronát. — A dombóvári azt. Orsalya-rend női kereskedelmi tanfolyama és polgári leány­iskolája internátussal. A kereskedelmi tan­folyam egy évre terjed. Tandíj: 120 korona, beiratási dij : 10 kor. Internátusi eltartási díj. :• 580 K. — A polgári leányiskolának az I., II. és III. osztálya nyílik meg. Tandíj: 100 K. Eltartási dij: 500 K. Bővebb felvilágosítással szolgál az intézeti főnöknő. Dombóvár, 1916. julius 19. Jäger M. Berchmána, főnöknő. — Mindkét Iákát levágta a vonat. A f. hó 3-án a délutáni órákban özv. Csötönyi Jó­zsefné 74 éves szekszárdi asszony a vasúti töl­tésen igyekezett a kukorica földjére. Mivel na­gyot hallott, hasztalan sípolt a vonat, nem hal­lotta meg, csak mikor közelébe ért a mozdony, vette észre a föld dörömböléséről, bogy valami baj lehet a háta mögött. Visszafordult, de a si neu belül lépett vissza s az odaért mozdony el­ütötte, két lába a síneken belül esvén, azokat a meg nem fékezhető gőzmasina térden alul ősz szezuzta. Bevitték a Ferencz-közkórházba, hol nemsokára meghalt. — A vizsgálat megindult, de nyilvánvaló, hogy saját vigyázatlanságának esett áldozatul. — Rendőri hír. Kiss Hona bátaszéki 13 éves leány vasalóba petróleummal akart begyúj­tani, ruhája lángot fogott, ksulyos égési sebeibe belehalt. — Jó házból való fiú tanulónak fel­vétetik Mayer János vas- és füszer- kereskedésáben Szekszárdon. — A tábori postacsomag forgalma. A tábori postai magáncsomngforgalmat az eddigi föltételekkel a hadseregíőparancsnoksággal egyet­értőén kiterjesztették további nagyszámú tábori postára,-úgy hogy ez idő szerint a következő tábori postákhoz lehet tábori postai magáncsoma got küldeni: 8, 11, 16, 20, 28, 32, 34, 37, 39, 43, 46, 48, 81, 55, 61, 64, 65, 73, 76, 79, 83, 88, 95, 98, 106, 125, 133, 138, 140, 146, 148, 149, 165, 168, 176, 177, 178, 181, 185, 186, 187, 188, 200, 207, 215, 216, 217, 218, 219, 220 221, 222, 223, 224, 326, 233, 236, 237, 238, 239, 242, 252, 267, 269/277, 278, 300, 304, 307, 316, 323, 324, 335, 338, 344, 345, 349, 510, 511, 512, 513, 514, 517, 600, 601, 602, 603, 604, 605, 606, 607, 608, 610, 612, 613, 615, és 630, továbbá a magyar-osztrák csa­patok által Szerbiában és Montenegróban meg­szállott területen működő stabil badtáppostahiva- tatokhoz, mint hozzájuk utalt katonai parancs­nokságok, csapatok és intézetek tábori postáihoz. Ez utóbbiak közül csak a Koszovo mellett lévő Mitrovicábau és a Novipazárbau működő had- táppostabiüatalok vannak kivéve, ahová a tábori postai magóucsomagot nem lehet küldeni. Tá­bori áruminták küldhetők továbbá még a kővet­kező postákhoz: 6, 8, 10, 11, 13, 14, 15, 16, 17, 20, 22,, 22—11, 22—III, 23, 24, 27, 28, 29, 32, 34, -35, 36, 37, 38, 39, 41, 43, 44, 46, 48, 50, 51, 54, 55, 56, 58. 59, 61, 62, #4, 65, 70, 73, 74, 76,. 77, 78, 79, .80, 81, 83, 85, 86, 88, 89, 90, 91, 92, 94, 95, 96. 97, 98, 100, 101, 102, 103, 104; 105, 106, 107, ,108, 109, 115, 116, 116—ÍI, 116—III, 118, 112, 512, 132,138, 141, 143, 144, 145, 146, 148, 149, 154, 155, 156, 158, 163, 164, 165, 171 172, 174, 176, 177, 178, 1/9, 180, 181, 182, 185, 186, 188, 200, 201, 202, 204, 207, 208, 209, 210, 213, 214, 215, 216, 217, 218, 219, 220, 221, 222, 224, 225, 226, 227, 228, 230, 231, 232, 233, 234, 236, 237, 238, 239, 242, 253, 224, 265, 269, 274, 277, 278, 301, 311, 312, 314, 316, 320, 321, 322, 323, 324, 325, 326, 327, 328, 329, 330, 331, 341, 350, 355, 503, 504, 505, 507, 606, 607, 608, 609, 610, 611, 612, 613, 614, 615, 630. Sarajevó, valamint a magyar­osztrák csapatok által Szerbiában és Montenegró­ban megszállott területen működő stabil hadtáp- postahivatalokhoz mint a hozzájuk utalt katonai parancsnokságok, csapatok és intézetek tábori postáihoz. — A szekszárdi kir. postahivatalban minden fajta hadisegély postai frankójegy kapható. Ma mindenkinek hadisegély posta­bélyeget szabad esak használni. Minden fillér egy árra kűnnyét törli le. KÖZGAZDASÁG. A szőlő. A szőlészeti és borászati kerületi felügye­lők jelentései julius közepéről. Budapesti kerület: A peronoszpora terjedése megakadt; a remélhető termés gyenge közepesnek mutatkozik, sőt he- lyenkint rossznak mondható. A bor ára hektón- kint 135—160 korona. Szekszárdi kerület: A beállott száraz idő­járás következtében á peronoszpora nem terjed, ellenben a lisztharmat mindeuütt fellépett. Kö­zepes, sok helyen gyenge és rossz termésre vau kilátás. Pécsi kerület: Általában a> szőlők fejlődése kielégítő. A peronoszpora terjedése megakadt. Lisztharmat szokatlanul nagy mértékben látható. Közepes, helyenkint gyenge termés várható. Tapolcai kerület: A szőlők fejlődése kielé­gítő, hol érzik a szárazságot, peronoszpora egyes helyeken még terjed, lisztharmat csökkenőben van, a harmadik permetezést sok helyen befe­jezték. Ez idő szerint közáptermós várható. Uj- bor ára hektónkint 140—160 korona. Soproni kerület: A szőlő lombozata egész­séges, de a gyakori meleg esők következtében a fürtperonoszpora annyira terjed, hogy tömör, ép fürt alig látható. Helyenkint oidium is észlelhető. A szőlőmoly kártételét is figyelembe véve a ter­méskilátás nem kedvező. Pozsonyi kerület: A peronoszpora szokatlan, mondhatni szeszélyes módon terjed és változó mértékben pusztit. Egyes határokban, fekvések­ben, sőt pásztánkint nem nagy a kártétele s tűr­hető termés remélhető, viszont vannak községek, dűlők, ahol a termés 80—90 százaléka már el­pusztult. Ez idő szerint nagy átlagban gyenge középtermés ígérkezik. Balassagyarmati kerület: A peronoszpora pusztiáása úgy a törtön, mint a levélen fokozó­dik. Helyenkint gyengébb jégverés volt. Termés - kilátások változóak. Ujbor ára 115 és 160 ko­rona közt váltakozik. E*ri kerület: Sok eső és köd következté­ben <a peronoszpora a szőlőket szokatlan nagy mértékben lepte el, úgy, hogy ennek következ­tében Jászaagykunszoluok vármegyében gyenge, sőt sok helyen rossz termés várható. Heves vár­megyében is jelentékenyen csökkentek a termés- kilátások. A bor ára hektónkint 140—160 kor. Miskolci kerület: A peronoszpora különö- nösen a fürtökön érzékeny kárt okozott, úgy hogy ez idő szerint gyenge termés remélhető. A bor ára hektónkint 135—145 korona. Tarcali kerület: A szőlők állapota — elte­kintve a mintegy 400—500 holdon észlelhető peronoszpora pusztításról — igen kielégítő és bő terméssel biztat. Az időszaki munkálatokat na­gyobbrészt elvégezték. Borforgalom szünetel. Beregszászi kerület: A múlt heti folytonos esőzés következtében a peronoszpora levélen és fürtön számbavehető mértékben jelentkezett. A A kevésbbé jól kezelt szőlőkben nincs, vagy alig vau kár. A szőlőbogyók igen szépen fejlőd­nek. Munkácson és környékén kisebb jégverés 10 százaléknyi kárt okozott. Közepes termés vár- Jcató. A bor ára hektónkint 130—135 korona, mig jobb borokért 150—180 koronát is kérnek. Szatmári kerület: Az állandó esős és hű­vös időjárás a fejlődést gátolja s az újra fellépett peronoszpora terjedését elősegíti. Kedvezőtlen idő 8 munkáshiány miatt ‘a szőlők túlnyomó része gazos. Ez idő szerint közepes termés remélhető. Bor ára 130—140 korona. Bihardiószegi kerület: A bogyók szépen fejlettek. Bihar vármegyében a gyakoéi vihar és jég jelentékeny kárt okozott. A peronoszpora terjed. Hegyvidéken helyenkint gyenge, általá­ban középtermés várható, míg a homoki szőlők­ben csak gyenge termés látható. Ménesi kerület: A lombozaton ismát kezd a peronoszpora terjedni. A bogyók szépen fej­lődnek. Közepes termésre van kilátás. Bor ára 120—140 korona közt váltakozik. Kecskeméti kerület: Kedvező időjárás mel­lett a megmaradt termés szépen fejlődik. Utolsó permetezés megkezdődött, kötö zés folyamatban van. A fürtperonoszpora utóhatásaként még min­dig sok bogyó, illetve fürt összezsugorodik s emiatt a-terméskilátások napról napra romlanak. A bor ára 130—160 korona. Nagyenyedi kerület: A szőlő fejlődése elég szép. Peronoszpora és lisztharmat több helyen látható. Régi bor alig van, ujbor is kevés. Dicsőszentmártoni kerület: Az esŐ3 időjá­rás következtében a munkálatok késtek. Fürtpe­ronoszpora jelentkezett. Közepes termés mutatko­zik. A bor ára hektónkint 140—180 korona. Lapkiadó: Molnár Mór.

Next

/
Oldalképek
Tartalom